feb
„Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt.” János 11,17-20
Mai történetünk a Jézus korabeli zsidó szokásokba enged bepillantást nyerni. Láthatjuk, hogy a Lázár halála miatti fájdalomban milyen sokan körülveszik a gyászoló család tagjait. Jeruzsálemből, és bizonyára más környékbeli településekről is érkeznek rokonok, ismerősök, akik siratják a halottat. Énekekkel, jelenléttel, együttérzéssel, vigasztaló szóval vannak jelen Mária és Márta körül.
Megtanulhatjuk tőlük, hogy milyen fontos ez a támogató jelenlét azok számára, akik éppen veszteséget szenvedtek. Nem feltétlenül emberi szavakra, „életbölcsességekre” van ilyenkor szükség, hanem sokkal inkább a puszta jelenlétre, elérhetőségre. Sajnos, manapság ritkán van részünk hasonló vigasztalásban. Ma már a facebook-on, interneten gyászolunk, kiírjuk a gyászhíreket, és visszakapunk néhány egy-két szavas reakciót, könnyes szemet. Kevesen telefonálnak, kevesen szólnak hozzánk, és még kevesebben jönnek el látogatóba, hogy vigasztaljanak bennünket. És mi is ugyanígy viselkedünk. Mintha tartanánk egy kicsit a gyászolóktól. Mintha nem tudnánk mit mondani nekik. De jó lenne, ha vigasztalókként, siratókként őszintén támogatni tudnánk a körülöttünk gyászolókat. Milyen fontos lenne, hogy odaálljunk azok mellé, akik elvesztettek valakit! Ne féljünk, nem kell semmi különöset tennünk, csak odamennünk, és ott lennünk mellettük.
A történet folytatásában Jézus is ilyen vigasztalóként érkezik. Márta elé szalad, és jelenlétében csökken a fájdalma, és nő a hite. Ha mi szorulunk vigaszra, és nincs „emberünk”, aki mellénk áll, szaladjunk bátran az Úr elé. Ő ma is hatalommal jön, ma is életre hív, és elhunyt szeretteink jövőjét is az Ő kezébe tehetjük. Nála van válasz a halálra, és ez a válasz a feltámadás. Legyünk hát vigasztalók környezetünkben, és vigasztaljuk egymást az Úr Jézus szavaival, reménységgel: feltámad a testvéred!
Imádság: Köszönöm Uram, hogy jelenlétedben vigaszra lelek. Segíts, hogy én is vigasztalhassak!