Már
Azután így beszélt Mózeshez az ÚR a Sínai-hegyen: 2Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Amikor bementek arra a földre, amelyet nektek adok, legyen nyugalma a földnek is az ÚR nyugalomnapjához hasonlóan. 3Hat éven át vesd be meződet, és hat éven át mesd meg szőlődet, és takarítsd be azok termését. 4De a hetedik esztendőben legyen teljes nyugalma a földnek, az ÚR nyugalomnapjához hasonlóan. Meződet ne vesd be, és szőlődet ne mesd meg. 5Ami az aratás után kihajtott, azt ne arasd le, és metszetlen szőlőd fürtjeit ne szedd le. A nyugalom esztendeje legyen ez a föld számára. 6De ami egyebet a föld a nyugalma idején terem, legyen a táplálékotok: neked, szolgádnak és szolgálóleányodnak, a nálad tartózkodó napszámosnak és idegennek 7meg jószágodnak és a földeden élő vadállatoknak; minden, amit terem, legyen az eledeletek.A nagy örömünnep éve
8Számolj azután hét nyugalomévet, azaz hétszer hét esztendőt, úgyhogy a hét nyugalomév ideje negyvenkilenc esztendő legyen. 9Akkor fúvasd meg a harsogó kürtöt a hetedik hónap tizedikén, az engesztelés napján fúvasd meg a kürtöt országszerte. 10Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek felszabadulást az ország minden lakosának. Legyen az nektek örömünnep: hadd jusson hozzá újra mindenki a birtokához, és hadd térjen vissza mindenki a nemzetségéhez. 11Örömünnep legyen számotokra az ötvenedik esztendő! Ne vessetek és ne arrassátok le, ami az aratás után kihajtott; a metszetlen szőlőt ne szüreteljétek le! 12Mert örömünnep az, tartsátok szentnek. A mezőről egyétek annak termését.3Mózes 25,1-12
Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! 35Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.
János 13,34-35
A bibliaolvasó kalauz beosztása szerint, már több, mint egy hónapja olvashatjuk Mózes harmadik könyvét. Ha rászántuk az időt és az energiát, akkor megtudhattuk, hogy milyen típusú áldozatok voltak annak idején, hogyan különböztették meg a tiszta állatokat a tisztátalanoktól, és mit kellett tenniük, ha valamilyen módon poklosak, vagy ahogyan ma mondanánk, leprások lettek. De feltehetnénk a nyers kérdést, hogy mindez kit érdekel? Miben viszi előre a mi hitünket, most, 2021-ben az, ha a Bibliának ezeket a régi törvényekkel, előírásokkal teli szakaszait olvashatjuk?
A tegnapi és a mai szakaszunk azonban máris rácáfol erre a kérdésre, hiszen pont egy olyan témát hoz fel, amely nagyon is mély üzenettel rendelkezik. Ráadásul, együtt olvasva a mai újszövetségi történettel, nagyon szépen körüljárja az elengedés/bűnbocsánat kérdéskörét. Ebben az összefüggésben nézzük hát meg az ószövetségi és az újszövetségi kijelölt szakaszokat, és keressük bennük Isten vezetését.
Mózes harmadik könyvében nagyon kevés elbeszélő szakasszal találkozhatunk, ez a mostani azonban éppen ezek közé tartozik. A történetben egy félig izraeli, félig egyiptomi származású férfiról van szó, aki összeveszett egy zsidóval, és a veszekedés közben káromolta Isten nevét. Mivel Mózes és a nép vezetői nem voltak tisztában azzal, hogy milyen szabály vonatkozik a jövevényekre istenkáromlás esetén, ezért személyesen az Úrhoz fordultak, és vártak Isten kijelentésére. Meg szerették volna tudni, hogy mi a teendő, mi a megfelelő büntetés. Az Úr hamarosan meg is adta a választ, mely szerint akár jövevény, akár bennszülött káromolja az Ő nevét, meg kell halnia. A szemtanúk, fültanúk a fejére tették a kezüket, majd pedig az egész közösségnek meg kellett köveznie a bűnöst.
Ez a rendelkezés azonban csak egy bevezető volt a többihez. Isten ugyanis további szabályokat is tisztázott ez alkalommal. Ez az egyik olyan bibliai hely, ahol kibontva is megtaláljuk például a szemet szemért, fogat fogért elvet. Az Ószövetségnek ezen a pontján Isten maga rendelte el ezt a törvényt. Ennek az volt a lényege, hogy ha valaki kárt okozott valakinek, akkor büntetésképpen pontosan ugyanolyan kárt kellett okozni neki is. Ha például egy ember eltörte valakinek a jobb kezét, akkor az övét is el kellett törni. Vagy ha agyon ütött egy állatot, akkor egy ugyanolyan állatot kellett cserébe adnia. És bár úgy tűnhet, hogy ez nagyon szigorú szabály, valójában ez egy óvó, védő rendelkezés volt. Mert sok esetben a bosszú felül írta a józanész határait. Előfordult, hogy valaki eltörte a másik kezét, az pedig bosszúból leütötte, megölte az embert. Megesett, hogy ha valaki egy jószágban kárt okozott, a másik bosszúból sokkal nagyobb kárt okozott az illető nyájában. Tehát a szemet szemért, fogat fogért elvvel Isten meg szerette volna védeni azokat, akik valamilyen kárt szenvedtek el embertársaiktól.
A következő fejezetben azonban még jobban megbizonyosodhatunk afelől, hogy Isten, már az ószövetségben sem kegyetlen úrként, hanem szerető Atyaként volt jelen. A mai napi szakaszban, a 3Mózes 25-ben ugyanis az Úr elrendeli a nyugalom évét, és a nagy örömünnepet. Vagyis a megszokott, szemet szemért, fogat fogért elv mellé, egy új parancsolatot is ad népének. Ez pedig egy mindent felül író rendelkezés volt. Az egyik ilyen év a hetedik év volt, a nyugalom éve, a másik pedig, a hétszer hetedik, vagyis a negyvenkilencedik után következő, vagyis az 50. év. Ezt nevezték a nagy örömünnepnek. De miről is szóltak ezek az ünnepi évek?
A hetedik év a teremtés hetedik napjára emlékező megpihenést jelentette. Isten ezzel a rendelkezéssel szerette volna biztosítani azt, hogy az emberek ne zsákmányolják ki a tőle kapott földet. Mivel abban az időben még semmilyen tápanyagpótló technológia nem volt ismert, ez volt a legjobb módja annak, hogy a föld megtartsa termőerejét. Ha pihent egy évet, a következőben biztosan jobban termett. Ahogyan az emberi szervezetnek szüksége van a hetedik napra, a nyugalom napjára és a fizikai, szellemi megpihenésre, úgy a termőföldnek is kell a pihenés. Isten megígérte, hogy minden hatodik évben olyan bőséges termést fog adni, hogy a következő termésig ki fog tartani az eleség. A hetedik év azonban nemcsak a földnek tett jót, hanem a rászorulók számára is ellátmányt jelentett. Akkor ugyanis úgy tekintettek a földekre, mint amelyek az Isten tulajdonában vannak, tehát amit spontán termett a föld, azt bárki leszedhette, elfogyaszthatta. Így segített ez a rendelkezés a szegényeknek, özvegyeknek, kitaszítottaknak.
Mai üzenetünk szempontjából azonban most érkeztünk el az ószövetségi szakasz lényegéhez, a másik elrendelt ünnephez, az ötvenedik évre előírt nagy örömünnephez. Ez az év már nem csupán a földek pihenését szolgálta, hanem rengeteg dologban előírta az elengedés kötelességét. Ebben az évben például lehetőség volt arra, hogy mindenki visszakapja a családja korábban eladott birtokát. Ki lehetett váltani a régi területeket, és így újra eggyé válhatott a birtok, és így a család is. De el kellett engedni az adósságokat is. Sőt, ha egy zsidó ember annyira elszegényedett, hogy el kellett magát adnia rabszolgának, ebben az évben szabadságot nyert. Az idegen népekből származó rabszolgák megmaradtak rabszolgának, de a zsidó honfitársakat minden 50. évben fel kellett szabadítani. Gondoljunk bele, micsoda várakozás előzhette meg ezt az ünnepet. És valóban, milyen nagy öröm lehetett egy-egy ember, vagy család életében, ha hosszú évek, évtizedek rabszolga munkája után, végre elkezdhették a saját életüket. Lehet, hogy fiatalon rosszul bántak a pénzzel, és aztán nem volt más választás, csak a zsellérmunka, de amikor jött az 50. év, új esélyt kaptak. Isten rendelkezése szerint a választott nép tagjainak járt ez az ajándék. Járt ez az elengedés.
A probléma csak az volt, hogy Izrael népe nem tartotta be ezt a szabályt. És nemcsak az 50. év ünnepével voltak gondjaik, hanem gyakran a 7. évben sem akarták pihentetni a földet. Annyira nem, hogy a Krónikák második könyvében, a 36,21-ben a babiloni fogság 70 évét is ezzel magyarázza az ige. Fogságba kerültek, hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás által mondott igéje: míg az ország meg nem kapja nyugaloméveit, nyugodni fog a pusztulás egész ideje alatt, teljes 70 évig. Vagyis mivel a királyok korában a nép nem tartotta meg a hetedik és az ötvenedik évek ünnepeit, nem adott nyugalmat a földnek, és nem engedte el az adósságokat, Isten hetven évnyi nyugalmat adott a földnek, amíg a nép Babilonban volt. Isten elengedésre utasító szava nem talált halló fülekre. Pedig a 7. év és az 50. év megünneplése egy különleges bizonyságtétel lett volna a többi nép felé. De Izráel a legtöbb korszakban nem élt ezzel a lehetőséggel, nem mutatta meg, hogy Isten népeként más a küldetése.
Istennek ez a rendelése azonban az újszövetségi időkben is előkerül, mégpedig pontosan a mai igeszakaszban. Jézus felülírva a régi törvényeket új parancsolatot ad a tanítványoknak, és azt mondja: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Hogy szerette az Úr az övéit? Úgy, hogy elengedte a tartozásukat. A kereszten önmagát adta értünk és helyettünk, hogy megmutassa, tiszta lapot ad számunkra. Ez az Isten mindent elengedő szeretete, és ez az, amire az Úr Jézus indítja az ő tanítványait. Engedj el mindent, bocsáss meg mindent, töröld el a másik tartozásait, és adj új esélyt, tiszta lapot embertársaidnak. Mert ha ezt megteszed, rá fogsz jönni, hogy neked sem lesz kevesebb. Sőt, sokkal gazdagabb leszel.
Kedves Testvérek! A mai igeszakaszok arra indítanak bennünket, hogy tartsuk meg az elengedés alkalmait. Ne csak hétévente, ne csak 50 évente, hanem akár naponként is engedjük el a másik bűneit, engedjük el a haragot, a bosszút, az indulatokat, mert ez az elengedő, irgalmas tulajdonságunk tesz minket krisztusivá.
Ha gyermekkorunkban a szüleink mondtak valami bántó dolgot, amire a mai napig emlékszünk, bocsássunk meg nekik. Engedjük el a haragot. Ne rójuk fel többé, és ne emlékeztessük magunkat ezekre. Ha a testvérünkkel romlott meg a kapcsolatunk, akkor gondoljuk át, mit kellene elengednünk velük kapcsolatban. Egy bántó szót, egy helytelen viselkedést, egy igazságtalan döntést? Engedjük el. Bocsássunk meg nekik. De beszélhetünk a házasságunkról is. Talán a házastársunk az, akivel kapcsolatban a legtöbbször szükséges ez a fajta elengedés. Elengedni a múltat, elengedni az elhibázott dolgokat. És nem 50 évente, nem is hétévente, hanem minden nap szükséges az új esély, a tiszta lap. Neki is, meg nekünk is. És igaz ez a gyermekeinkre is. Egy darabig még mondogatjuk, hogy még gyerek, nem tudja, mit beszél, de eljön az az időszak, amikor már van mit elengedni a gyermekeinkkel kapcsolatban is. Van, hogy tudatosan bántanak minket, engedetlenek, vagy lázadók. Ha van velük kapcsolatban sérelmünk, engedjük el. Szeressük őket is. Tanítsuk meg őket arra, hogy hogyan kell megbocsátani, elengedni a bűnt. De tegyük meg ugyanezt a munkahelyen is, ahol együtt kell működni, szót kell fogadni, vagy utasítást kell adni, szükségünk van arra, hogy megtanuljunk tiszta lapot adni egymásnak.
Csak akkor fog látszani rajtunk, hogy az Úrhoz tartozunk, ha mi is el tudjuk engedni a másik tartozását, bűnét. Az Atya az Úr Jézusban mindent elengedett nekünk. És életünk bármelyik percében hozzá fordulunk, tiszta lapot kapunk tőle. Hát törekedjünk mi is erre, és ne 7 évente, ne is csak 50 évente, hanem életünk minden percében legyünk készek arra, hogy új esélyt adunk egymásnak, és megbocsátunk, pontosan úgy, ahogyan az Úr is megteszi ezt velünk szemben naponként. Legyen ezért övé a dicsőség, örökkön örökké. Ámen.