Már
„Ez a Dániel kiemelkedett a főkormányzók és a kormányzók közül, mivel rendkívüli lélek volt benne…” Dániel 6,4
Dánielt tizenéves korában hurcolták el Júdából a babiloni fogságba. Ott idővel magas rangú tisztviselő lett a királyi udvarban. Istenfélő ember a pogány környezetben. Lépten-nyomon kiderült, hogy van valamije, amire gyakran szükségük van a többieknek, de ami nincs meg mindenkiben. Így emlegették: rendkívüli lélek van benne.
Miben állt ez? Dániel olyan kérdésekre is tudott válaszolni, amikre az udvar bölcsei nem. Olyan segítőkészség volt benne, amit csodáltak. Olyan becsületesen végezte hivatali munkáját, hogy nem lehetett hibát találni benne. Csendesen élt, de az élő Istennel való közösségét bátran vállalta, akkor is, ha ezért szenvednie kellett. Sugárzó ember volt: az Istennel való lelki közösségben feltöltődött, és olyan értékeket tudott továbbadni, amelyekre mindenki vágyik, de az ember magából nem tud árasztani. Átjárta Isten szentsége, és ez rendkívüli jellemet formált ki benne, ami a leghétköznapibb helyzetekben is megnyilvánult. A pogány világ pedig rászorul azokra a kincsekre, amelyeket Isten Lelke ad a benne hívőknek.
Jézus Krisztus ezt a rendkívüli lelket, az ő Szentlelkét minden benne hívő számára hozzáférhetővé tette. Isten ad Szentlelket azoknak, akik neki engedelmeskednek (ApCsel 5,32). Ne érjük be kevesebbel, ne legyünk kis igényűek a hívő életben! Isten újjászületett gyermekei kapják ezt a rendkívüli lelket, s a Szentlélek jézusi jellemet formál ki bennünk. Megtanít mindig ugyanannak maradni, hitetlen közegben is tiszta életet élni, ad olyan bölcsességet, szeretetet, ami túlmutat rajtunk Istenre, s amikor az emberek látják tetteinket, dicsőítik mennyei Atyánkat (Mt 5,14). A világnak nagy szüksége van azokra, akiket Isten Lelke vezet.
Imádság: Uram, kérlek tölts be engem a Te Lelkeddel. Hadd látszódjon rajtam, hogy a Tiéd vagyok.