ápr
„Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.” János 20,30-31
Mindnyájan ismerhetjük a „hitetlen” Tamás esetét, aki nem volt a tanítványok között, amikor Jézus feltámadása után először megjelent nekik. Tamás később azt mondta, hogy majd akkor fog hinni, ha a saját szemével fogja látni Jézus sebeit. Amikor aztán nem sokkal később előtte is megjelenik az Úr, Tamást már nem is érdeklik a sebek, hiszen Jézus jelenléte, látványa, és szavai egyértelmű bizonyítékai feltámadásának. Így aztán Tamás is hitre jutott, még ha nem is volt szép dolog az ő kételkedése. Később azonban, Jézus mennybemenetele után neki is, mint minden tanítványnak meg kellett tanulnia a látás nélküli hitet. Úgy hinni Jézusban, hogy fizikailag nem látja őt. A korábbi élmények azonban biztos alapként szolgáltak számára is.
A fent idézett igeszakasz arról beszél, hogy a Szentírás csak néhány kiemelkedő történetet rögzít Jézus munkásságával kapcsolatban. Sok más jelt is tett, amelyek nincsenek megírva. Az azonban bizonyos, hogy ami meg van írva, az elegendő a hithez. Hiába vennénk elő sok más csodát, történetet az Úrról, ha ennyi nem elég számunkra, több sem volna elegendő.
Vajon nekünk elég-e mindaz, amit Isten az Igében, és az Úr Jézusban kijelentett számunkra? Van-e hitünk, és ha igen, milyen alapokon nyugszik? Tamások vagyunk, akiknek még több kell? Vagy megelégszünk azzal, amit Isten elénk tárt az Igében? Legyen a
Imádság: Bocsásd meg Uram, amikor szégyellek Téged. Adj bátorságot a bizonyságtételhez!