ápr
„Atyámfiai, férfiak! Nyíltan megmondhatom nektek ősatyánkról, Dávidról, hogy meghalt, és eltemették, sírja is nálunk van mindmáig. De próféta volt, és tudta, hogy az Isten esküvel fogadta neki, hogy véréből valót ültet a trónjára; ezért előretekintve, a Krisztus feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a halottak birodalmában, és teste sem lát elmúlást. Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk.” Apcsel 2,29-32
Amit Dávid király énekelt és azzal együtt mindaz, amit az Ószövetség ihletett emberei hirdettek, az eljövendő Krisztusról szóló ígéret volt. Az ő életükben Isten csak megkezdte a megváltás művét, de annak teljességre jutását ők csak a jövő messzeségében láthatták. Fölöttük összecsaptak a múlt idők hullámai. Meghaltak, és eltemették őket. Isten pedig haladt tovább a Maga útján, kitűzött célja: a Krisztus megjelenése felé.
Amit Péter apostol hirdetett és azzal együtt mindaz, amit az Újszövetség ihletett bizonyságtevői vallanak, a Krisztus által már véghezvitt megváltást tárja elénk. Mindnyájan tanúi annak, hogy Őt, aki bűn nélkül való életét áldozta a bűnösökért, föltámasztotta Isten. A bűnnek és a halálnak ellenséges arcvonalát ezzel áttörte Isten hatalma. Régi ígéretei ezzel örökre valósággá váltak!
Ahová a régi próféciák előre mutatnak, s ahová az evangélium bizonyságtevői visszamutatnak, oda nézzek lelkemnek minden vágyakozásával és bizodalmával! Ott, a megfeszített és föltámadott Krisztusban megtalálom én is azt, amit Isten ennek a világnak adni akart. S aztán szegődjem a bizonyságtevők sorába!
Imádság: Köszönöm Uram, hogy a Te ígéreteidben érdemes bízni. Növeld az én hitemet! Ámen.