ápr
„Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben, dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” Apcsel 5,12
Szinte irigylésre méltó az az egység, amely meghatározta az első gyülekezet mindennapjait. Kitartottak a Krisztusba vetett hitben, szerették egymást, és rendszeres úrvacsorázással folyamatosan emlékeztették magunkat az Úr Jézus szenvedésére, és feltámadására. És bár sokfélék voltak, mégis egyetértés volt közöttük.
De hogy lehet ez? Hogy működhetett ez a fajta egység, amikor manapság azt tapasztalhatjuk, hogy már két ember is nehezen találja meg a közös akaratot? Testvér a testvér ellen támad. Egymásnak örök hűséget fogadó házastársak rúgják fel korábbi fogadalmukat, és élethosszig tartó háborús ellenfelekké válnak, mert egyikük sem tudott engedni a saját akaratából. Régi barátságok szakadnak szét, mert az egyéni érdek mindennél fontosabb. És sajnos, gyülekezeti közösségek esnek darabokra, mert még a templomban ülők közül is hiányzik az egyetértés.
Miért nincs egység? Miért nincs áldott közösség? Azért, mert a saját akaratunk, és az önérdekünk mindent felülír. A korai keresztyének között azért volt irigylésre méltó egység, mert „egyet akarva, ugyanarra törekedtek”, a Krisztusnak tetsző életre. Tegyük ezt mi is, és lesz egység a házasságban, családban, munkahelyen, településen, és a gyülekezetben is!
Imádság: Köszönöm Uram, hogy ha a Te akaratod az első számunkra, akkor egységben élhetünk.