ápr
„István pedig – kegyelemmel és erővel telve – nagy csodákat és jeleket tett a nép között. Megjelentek azonban néhányan a szabadosok, a ciréneiek és az alexandriaiak zsinagógájából, valamint néhányan a ciliciaiak és ázsiaiak közül, és vitatkoztak Istvánnal, de nem tudtak szembeszállni azzal a bölcsességgel, és lélekkel, amellyel beszélt. Ekkor a nagytanácsban ülők mind rátekintettek, és látták, hogy az arca olyan, mint egy angyalé.” Apcsel 6,8-10;15
Ha végigolvassuk a teljes szakaszt, nagyon sokféle arcot láthatunk. Láthatjuk először is az ámulatba esett sokaság arckifejezését. Nem tudnak betelni az István által véghezvitt jelekkel és csodákkal. Hallgatják, figyelik, dicsérik, érzik rajta, hogy különleges Lélek lakik benne.
Aztán láthatjuk a vitatkozni akaró, más vallási csoportokhoz tartozó emberek értetlen arckifejését. Próbálkoznak, fellengzősen okoskodnak, mintha mindent jobban tudnának, mint István, de nem tudtak szembeszállni bölcsességével. A kezdeti bizakodó arckifejezés után csalódottan, szégyenkezve fordulnak el. Mivel pedig az igazsággal nem tudtak diadalt aratni, megpróbálják hazugságokkal megtéveszteni a nagytanács tagjait. Hamis tanúkat állítottak, és felbujtottak néhány embert, és szájukba adták a mondanivalót. Arcukra harag, és gonoszság ült ki.
És végül, láthatjuk a leendő vértanút, Istvánt, akinek az arca „angyaléhoz hasonló” volt. Annyira telve volt Lélekkel, hogy még az arca is Krisztusi vonásokat vett fel.
Vajon mit látnak a mi arcunkon? Hálás, az Isten hatalmán csodálkozó szívet? Bosszút forraló gondolatokat, dühös érzéseket? Okoskodó, gőgös magatartást? Krisztusi békességet, türelmet? Nézz a tükörbe, és gondold át, mi látszik rajtad, mit mutat a megjelenésed, magatartásod?Imádság: Bocsásd meg Uram, ha eltorzul az arcom, és nincs bennem öröm, ami kiülhetne a tekintetemre. Kérlek, tégy rendet a lelkemben, hogy a megjelenésem is vonzó, Krisztusi legyen!