máj
„Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk.” Zsoltárok 68,20
Sokan szeretünk előre tervezni. Beosztjuk a fizetésünket, betervezzük a nagyobb kiadásokat, hogy a hónap végéig rendezve legyen az anyagi helyzetünk. Sőt! Ha tudunk, gyűjtünk is. Szeretnénk segíteni az utánunk jövőkön, igyekszünk megalapozni szeretteink jövőjét. Nyugdíjjárulékot fizetünk, biztosítást kötünk, hogy amit csak lehet, előre elrendezzünk.
Ehhez a jól megalapozott tervezéshez képest kissé szűkösnek tűnik az az ígéret, amit a 68. zsoltár elénk tár. Mert bár mi igyekszünk akár hetekre, hónapokra, évekre előre tervezni, Isten „csupán” napról napra visel gondot ránk. Nem azt mondja, hogy mindent megad életünknek egy bizonyos helyzetében, aztán pedig osszuk be okosan, nem is ad előre 10 évre való pénzt, hanem azt ígéri, hogy minden nap, minden szükségessel el fog látni bennünket.
Napról napra viseli a gondunkat. A zsoltáríró Dávid személyesen is megtapasztalta ezt. Amikor élete nehéz helyzeteiben bujdosott, menekült, minden nap érezte Isten gondoskodását. Nem mindig élt luxus körülmények között, de tudta, és érezte, hogy az Úr vele van. És erről szólt a pusztai vándorlás is Izrael népe életében. Nem tudták merre mennek, és mit fognak ott csinálni, fogalmuk sem volt arról, mit fognak enni, vagy lesz-e forrás a környéken, de Isten naponta táplálta őket, és gondot viselt rájuk.
Isten mindennapos gondviselése nem kevés. Sőt, nagyon is sok. Megtanít bennünket arra, hogy bízzunk benne, és ne csak a földi, anyagi dolgoknak éljünk. Sokunknak azért nem ad „többet”, mert ha adna, nem tudnánk jól élni vele, vagy egyszerűen csak megfeledkeznénk szerető Mennyei Atyánkról. Élvezzük hát az Isten által elkészített mindennapi gondviselés örömeit, és adjunk hálát azért, hogy a legnagyobb Úr a tenyerén hordoz minket, és a lehető legnagyobbat, Fiát adta értünk!
Imádság: Bocsásd meg Uram, hogy sokszor elégedetlen vagyok azzal, amim van. Kérlek, adj hálás szívet nekem, hogy tudjam értékelni a Te mindennapos gondoskodásodat. Ámen.