Júl
A Gileádban lakó tisbei Illés ezt mondta Ahábnak: Az élő ÚRra, Izráel Istenére mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, amíg én azt nem mondom.
2Ezután így szólt hozzá az ÚR igéje: 3Eredj el innen, menj kelet felé, és rejtőzz el a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre! 4A patakból majd ihatsz, a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy gondoskodjanak ott rólad. 5Elment tehát, és az ÚR igéje szerint járt el. Odaérve letelepedett a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre. 6A hollók hordtak neki kenyeret és húst reggel, kenyeret és húst este, a patakból pedig ihatott. 7Egy idő múlva azonban kiszáradt a patak, mert nem volt eső az országban.Illés a sareptai özvegynél
8Ekkor így szólt hozzá az ÚR igéje: 9Kelj föl, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába, és maradj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad. 10Fölkelt tehát, és elment Sareptába. Amikor a város bejáratához érkezett, éppen ott volt egy özvegyasszony, aki fát szedegetett. Odakiáltott neki, és ezt mondta: Hozz nekem egy kis vizet valamilyen edényben, hadd igyam! 11Amikor az elment, hogy vizet hozzon, utánakiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat kenyeret is magaddal! 12De az asszony így felelt: A te Istenedre, az élő ÚRra mondom, hogy nincs miből. Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve kisüssem azt magamnak és a fiamnak. Azt most megesszük, azután meghalunk. 13Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! 14Mert így szól az ÚR, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki addig, amíg az ÚR esőt nem bocsát a földre. 15Az asszony elment, és Illés szavai szerint járt el. És evett ő is meg az asszony és a háza népe is mindennap. 16A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki az ÚR ígérete szerint, ahogy igéjében, Illés által, megmondta az ÚR.1Királyok 17,1-16
A múlt héten egy keresztyén könyvesboltban jártam, és ha már ott jártam, válogattam néhány szép igés kártyát, hogy szükség esetén legyen készleten. Miközben nézegettem a szép képeket, azon gondolkodtam, hogy vajon hogyan készítik az igés kártyákat? Ki dönti el, hogy mi lesz rajta az ige, vagy éppen milyen képet tesznek az ige mellé? És miközben válogattam a kártyákat, rájöttem, hogy igazából az a kártya eladható, amelyiken szép a kép, amelyiken valamilyen megható, bátorító, vigasztaló, de mindenképpen pozitív üzenettel rendelkező ige található. Ha én lennék a marketing felelős az igés kártyák gyárában, én is ilyeneket készítenék, mert ha valamilyen feddő, ítélkező, bűnre emlékeztető igével találkoznék, vagy egy ilyen témájú kép lenne a kártyán, biztosan nem sokat tudnának eladni belőle. Ki venne olyan igés kártyát, amelyiken egy egymásra kiabáló házaspár látható, vagy éppen egy gyilkosság körülményeit örökítenék meg? A szép, a pozitív az kell, az jó, de a valósághű, a negatív, az nem szükséges, nem eladató.
Olvasva Illés történetét, az jutott eszembe, hogy nemcsak az igés kártyákkal, hanem a hétköznapi igékkel is így vagyunk. Hajlamosak vagyunk a válogatásra. Elolvasunk egy napi szakaszt, és csak azt vesszük észre belőle, ami tetszetős. A dicséretet, a bátorítást, a vigasztalást magunkra vesszük, de ha már valamilyen negatív üzenettel találkozunk, könnyen átfutunk rajta. Vagy ha érezzük, hogy Isten valamiben változtatni szeretne rajtunk, nem biztos, hogy teret adunk neki. Van, aki például találomra is fel szokta nyitni a Bibliáját, hogy mit üzen neki Isten, de csak akkor veszi magára az igét, ha az valóban tetszik neki.
És az is előfordul, hogy bizonyos dolgokat belemagyarázunk Isten igéjébe. Keressük a párunkat, és mindenképpen megerősítést szeretnénk, ezért minden igéből azt olvassuk ki, hogy igen, ő lesz az igazi. Választ keresünk egy döntéshelyzetben, és próbáljuk úgy válogatni az igéket, hogy alá tudjuk támasztani az, amit már régen eldöntöttünk. Isten vezetését keressük, közben a saját akaratunkat próbáljuk bizonygatni az ige által.
Nyilván, még problémásabb a helyzet, hogyha egyáltalán nem is olvasunk igét. Sajnos, sokan, magukat hívőknek vallók közül is ige nélkül élnek. Úgy járnak templomba, úgy hisznek a maguk módján, hogy nem olvassák a Bibliát, nem keresik Isten vezetését, csak élik az életüket, valamilyen keresztyén mázzal, megtanult szokásvilággal leöntve. Nyilván, aki még éppen csak elindulóban van a hit útján, annak kell némi idő, míg szokásává válik az igeolvasás, de ha az Istenre figyelésnek ez a módja nem épül be az életünkbe, akkor bizony akadozhat a kommunikáció Isten és közöttünk. Olyan ez, mint amikor valakinek nem adnak szót. Az egyik beszél, a másik azonban nem szólalhat meg.
Amikor a feleségem tartja a gyermekistentiszteletet, meg szokta kérdezni, hogy milyen volt a nagy istentisztelet, én meg általában azt mondom: hát, nem szólt vissza senki! Hogy ez most jó, vagy rossz, az már más kérdés. Mivel nem adtam szót másoknak, igazából más nem jutott szóhoz. Nyilván ez az egyoldalú beszéd nálunk a vasárnapi istentisztelet megszokott formája, de ha az Istennel való személyes kapcsolatunkban nem adjuk meg az ÚRnak a szót, vagy csak bizonyos típusú szavait, üzeneteit fogadjuk el, akkor az nem minősül Ige szerinti életnek.
Már pedig Illés története ma éppen azt mutatja meg számunkra, hogy milyen is az, amikor valaki komolyan veszi Isten szavát, és aszerint is él! Két példát is mutat erre mai ószövetségi igénk, ezeket nézzük most meg.
A mai szakasz első része Illés hozzáállását mutatja be. Illés Aháb király idejében prófétaként szolgált, sok helyen úgy beszéltek róla, mint aki Izráel lelkiismerete volt akkoriban. Isten rajta keresztül próbálta meg figyelmeztetni a népet a bálványimádás bűnére, és a megtérés szükséges voltára. Illés első – a Biblia által is megemlített – prófétai szava az volt, amikor odaállt Aháb király elé, és azt mondta, hogy nem lesz eső Izráelben, csak az Ő szavára. Nyilván azért mondott ilyen súlyos próféciát, mert Isten erre indította. Az Úr látta a nép bűnét, hiszen Izráel bálványokat imádott, letért a hit útjáról, így az volt Illés feladata, hogy valamilyen módon felhívja a figyelmet Isten hatalmára. Ha már lelki szomjúság nem volt a nép tagjaiban az Úr felé, akkor a fizikai szomjúságból majd észreveszik, hogy valami nincs rendjén – gondolhatta Isten.
Ez a megszólalás azonban koránt sem volt olyan egyszerű Illés számára. Gondoljunk csak bele! Izráel vezetői, Aháb király és felesége Jezábel pogány bálványimádásba vitték a népet, és ők maguk voltak ennek a legnagyobb képviselői, terjesztői. Illés pedig pontosan velük szemben emeli fel szavát, így aztán számíthatott arra, hogy nem fogják jó néven venni próféciáját. Illés azonban Isten Igéje szerint akart megszólalni. Nem azt nézte, hogy mi lesz az ő sorsa, hanem amit Isten üzenni akart, azt továbbította a népnek.
De hasonló hozzáállást mutat a következő epizód is. Miután Illés elmondta a próféciát Ahábnak, az Úr így szólt hozzá: Eredj el innen, menj kelet felé, és rejtőzz el a Kerit-patak mellett, a Jordántól keletre. A patakból majd ihatsz, a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy gondoskodjanak ott rólad. És mit ír az Ige a folytatásban? Elment tehát, és az Úr igéje szerint járt el, és minden úgy történt, ahogyan Isten megmondta neki, mert Isten gondoskodott róla.
Persze azt azért hozzá kell tennünk, hogy bár Illés szó nélkül engedelmeskedett az Úrnak, azért nem volt ez egy egyszerű kirándulás. Eleve azért küldte el az Úr, hogy megvédje őt az ellenségeitől. Tehát életveszélyben volt, menekülnie kellett. Aztán a körülmények sem voltak túlságosan kecsegtetőek Manapság szerveznek ilyen 2-3 napos túlélő túrákat, ahol a férfiak és a nők bizonyos eszközökkel megpróbálnak életben maradni, élelmet, vizet szerezni, aztán 3 nap után hazatérnek kényelmes otthonukba. Illés utazása azonban hosszabb időre szólt. Kint, a természetben kellett élnie, nomád módon, és teljesen kiszolgáltatva Isten gondoskodásának. Ő azonban, mivel az ige szerint járt el, és bízott Mennyei Atyjában, vállalta ezt az utat. Amikor pedig az Úr később máshová küldte, Sareptába, hasonló engedelmességgel kelt útra.
Illés tehát, mindig alázattal követte az Úr vezetését, és megpróbált az Ige szerint eljárni, vagyis Isten szava szerint cselekedni. Figyelt rá, engedelmeskedett neki, és megbízott benne. Így jutott el a sareptai özvegyhez is, aki a mai napon a másik példa lehet számunkra. A róla szóló leírásból kiderül, hogy közvetve is lehet Isten igéjére építeni.
Őt nem az Úr szólította meg, hanem Illés szólt hozzá, hogy hozzon neki enni és innivalót. Azon a vidéken az ilyen jellegű kérés nem volt illetlenség, sőt, egyenesen kötelező volt az útról érkezők vendégül látása. Illés kérését tehát más helyzetben is teljesítenie kellett volna az asszonynak. A probléma azonban az volt, hogy a nagy szárazság miatt sokan elszegényedtek. Az özvegy nagyon szívesen vendégül látta volna Illést, de csak ennyit tudott mondani: csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve ételt készítsek magamnak és a fiamnak. Ha azt megesszük, azután meghalunk.
Illés azonban mégis csak erősködött, és Isten hatalmára mutatva biztatta az asszonyt. Ne félj, csak tedd meg, amit mondtam. Mert így szól az Úr, Izráel Istene: A lisztes fazék nem ürül ki, és az olajos korsó nem fogy ki, míg az Úr esőt nem ad a földre. És mit olvasunk a folytatásban? Szinte szóról szóra ugyanazt, mint korábban Illés esetében. Az asszony elment, és Illés beszéde szerint járt el. Illés közvetítette az Úr akaratát, elmondta Isten üzenetét, az asszony pedig engedelmesen követte a vezetést, és megtapasztalta, hogy valóban nem fogyott el a liszt és az olaj, mert Isten gondoskodott róluk. A sareptai özvegy képes volt a saját akarata elé tenni Isten akaratát, és még a prófétának is hamarabb adott enni, mint saját fiának, mert komolyan vette Isten ígéretét.
Kedves testvérek! Így működik az Istennek való engedelmesség. A saját akaratunk elé helyezzük az Ő szavát. Mindegy, hogy hogyan, mi módon, vagy ki által szólít meg bennünket az Úr, ha az ige szerint járunk el, vagyis ha szót fogadunk neki, bízunk benne, akkor meg fogjuk tapasztalni hétköznapi szabadításait, gondoskodását. Akkor lesz elég erőnk, lesz mindennapi kenyerünk, lesz jövőnk, nekünk is, gyermekeinknek is, mert nem a körülményeink, hanem Isten jelenléte, és az Ő áldása határozza meg az életünket.
Ezt élte meg az Úr Jézus is, amikor folyamatosan Mennyei Atyja vezetését követte, és az Ige szerint járt el, hiszen csak így tudta megvalósítani küldetését. Ismerte az igét, rendszeresen idézett az ószövetségi írásokból, még a Sátánnak is, és ellenségeinek is igékkel válaszolt, mert tudta, hogy csak így érheti el célját. Nem a saját akaratát nézte, hanem azért halt meg értünk a kereszten, és azért támadt fel a harmadik napon, hogy megmentsen minket a kárhozatból, és a kezünkbe adja a belépőt az örök élethez.
Kövessük az Ő példáját. Kövessük Illés és a sareptai özvegy példáját! Ha már igeolvasók, igehallgatók vagyunk, akkor éljünk is az ige szerint. Vegyük komolyan Isten üzeneteit, éljünk vele mindennap, és kövessük vezetését. Ha pedig eddig még nem próbáltuk ezt ki, vagy egyszerűen csak nem adtuk meg a szót Istennek az életünkben, akkor lépjünk rá erre az útra, és meg fogjuk látni, megéri! Ámen.