nov
52Útnak indította népét, mint juhokat, vezette, mint nyájat a pusztában. 53Biztonságban vezette őket, nem rettegtek, de ellenségeiket a tenger borította el. 54Bevitte őket szent helyére, erre a hegyre, melyet jobbjával alkotott. 55Népeket űzött ki előlük, nekik osztotta ki azoknak birtokát, Izráel törzseit telepítette sátraikba. 56De ők kísértették a felséges Istent, lázadoztak, és nem tartották meg intelmeit. 57Hűtlenül elpártoltak, mint őseik, csalódást okoztak, mint a meglazult íj. 58Áldozóhalmaikkal haragították, és bálványszobraikkal ingerelték. 59Ezt hallva Isten felháborodott, és nagyon megutálta Izráelt.
Zsoltárok 78, 52-59
A 78. zsoltár mai szakaszában szépen indul Izrael története. Ászáf arról számol be költeményében, hogy Isten útnak indította a népet, biztonságban vezette őket, és bevitte őket az ígéret földjére. Minden adott volt ahhoz, hogy a nép élvezhesse a számára megígért, és megadott lakóhelyet és az Istennel való szoros közösséget.
A folytatás azonban megdöbbentő. A nép hálátlan, engedetlen, és hűtlen. Szembefordulnak Istennel, lázadtak ellene, és bosszantották őt tetteikkel. “Csalódást okoztak, mint a meglazult íj.” Ez pedig azt eredményezte, hogy “Isten felháborodott, és megutálta őket.”
Az Úr bennünket is megpróbál Jó Pásztorként terelgetni. Úgy vezet, hogy ha figyelünk rá, földi utunk végén bemehessünk az általa számunkra elkészített országba, az ígéret földjére, a mennyei hajlékba. A mai napon gondolkodjunk el azon, hogy vajon ha Isten ránk néz, és megvizsgál bennünket, csalódik-e bennünk? Mivel okozunk neki fájdalmat? Mi az, amivel megbántjuk Őt? Mivel ingereljük? Mivel lázadunk ellene?
Ne akarjunk olyanok lenni, mint a meglazult íj, amely használhatatlan, és igen bosszantó. Ne tegyük magunkat utálatossá Isten szemében! Ismerjük be, ha valamiben letértünk az Ő útjáról, és kérjük meg, hogy adjon számunkra új esélyt, tiszta lapot!