dec
3Miért böjtölünk – kérdik –, ha te meg sem látod, miért gyötörjük magunkat, ha nem akarsz tudni róla? De hiszen ti a böjti napokon is megtaláljátok kedvteléseteket, és az embereiteket mind munkára hajszoljátok. 4Hiszen pörölve és veszekedve böjtöltök, sőt bűnösen, ököllel verekedve. Nem úgy böjtöltök, ahogyan ma illenék, nem úgy, hogy meghalljam hangotokat a magasságban. 5Ilyen az a böjt, amely nekem tetszik? Ilyen az a nap, melyen az ember a lelkét gyötri? Ha lehajtja fejét, mint a káka, zsákruhát ölt, és hamut szór maga alá, azt nevezed böjtnek és az ÚR kedves napjának? 6Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! 7Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! 8Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az ÚR dicsősége lesz mögötted. 9Ha segítségül hívod az URat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, 10ha falatodat megosztod az éhezővel, és jól tartod a nincstelent, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. 11Az ÚR vezet majd szüntelen; kopár földön is jól tart téged, és csontjaidat megerősíti. Olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz. Ézsaiás 58,3-11
Kedves Testvérek! Minden ünnepnek, minden egyházi időszaknak megvan a maga célja és értelme. Böjt idején például elcsendesedünk, magunkba fordulunk, megpróbálunk átmenetileg lemondani néhány dologról, hogy közelebb kerüljünk Istenhez. Húsvét környékén előtérbe kerül az Úr Jézus szabadítása, kereszthalála, feltámadása, és hálát adunk azért, hogy miattunk, helyettünk és értünk az ÚR vállalta küldetését. Pünkösdöt az egyház születésnapjának szoktuk nevezni, hiszen Jézus ígérete szerint eljött a Pártfogó, a Szentlélek, és Péter apostol igehirdetésére több ezer ember tért meg, és sokan vitték tovább a hallottakat a saját vidékükre. Minden ünnepünknek, egyházi időszakunknak meg van a maga szerepe az évben, egymásra épülnek, és az egyházban élő ember életritmusa is valamilyen szinten hozzászokott már ezekhez az ünnepekhez, ezek adják életének ritmusát.
Így volt ez az ószövetségi időkben is, a zsidó nép életében. Az Úr elrendelt számukra bizonyos ünnepeket, amikor általában egy régi szabadításra emlékeztek, vagy pedig egyszerűen csak Istennek szentelték magukat. Ilyen volt például a páska ünnep, amikor az Egyiptomból való szabadításért adtak hálát Izráelben. De volt egy nagy örömünnepük is, a lombsátrak ünnepe, amikor az aratásért, betakarításért adtak hálát, a hetek ünnepén pedig inkább a lelki szabaduláson volt a hangsúly, és évről évre fogadalmat tettek, hogy engedelmeskedni fognak az Úrnak. Mai ószövetségi szakaszunkból azonban kiderül, hogy nem minden ünnepet éltek meg úgy, ahogyan az el volt rendelve. A felolvasott történetben Ézsaiás próféta által Isten arra figyelmeztette a népet, hogy megfeledkeztek a böjti időszak lényegéről. Mintha szándékosan ki akarták volna játszani a böjti rendelkezéseket, és csak megjátszották volna a böjtöt. Úgy viselkedtek, mintha nem is lenne böjt, olyan dolgokat csináltak, amelyek még a böjti időszakon kívül is méltatlanok lettek volna Isten népéhez.
Amikor pihenőidőt kellett volna adniuk a rabszolgáknak, ők mégis hajszolták a munkásokat, a nagyobb haszon érdekében. Amikor Istenre kellett volna figyelniük, ők a saját kedvteléseikkel foglalkoztak, nem pedig az Úrral. Amikor meg kellett volna bocsátaniuk egymásnak, akkor verekedve és veszekedve töltötték az ünnepi napokat, szégyent hozva Istenre. Amikor meg kellett volna osztaniuk az élelmet, amikor segíthettek volna egy rászorulón, ők csak a maguk javát és gazdagságát féltették. Amikor az elengedés évében szabadon kellett volna bocsátani a rabszolgákat, ők úgy tettek, mintha nem is lett volna ilyen törvény, előírás. Böjti időszakban éltek, de nem böjtöltek, nem figyeltek az Úrra és nem figyeltek embertársaikra.
Kedves Testvérek! Ilyen az, amikor célt tévesztünk egy-egy ünnepben. Ilyen az, amikor a böjti időszakban sem változtatunk semmin. Nem imádkozunk többet, nem mondunk le semmiről, nem figyelünk jobban az Úrra. Vagy ilyen az, amikor a nagypéntekben és a húsvéti napokban csak a szabadnapot látjuk, és ide-oda megyünk, utazunk, élvezzük az életet, úgy, hogy az ünnep lényege kimarad az ünnepből. Nem csendesedünk el, nem valljuk meg bűneinket, amelyekkel mi juttattuk Jézust a keresztre, nem adunk hálát a megváltásért, és nem emlékezünk meg Jézus értünk való áldozatáról az úrvacsorai közösségben.
De nemcsak húsvétkor, hanem a most aktuális karácsonyi ünnepkörben is előfordulhat, hogy célt tévesztünk. Vágyunk az ünnepi hangulatra, vágyunk egy kis megállásra, megpihenésre, vágyunk a közösségre, családi, gyülekezeti együttlétekre, vágyunk az Isten előtti megállásra, de előfordul, hogy ebből a sok kívánságból végül semmi sem teljesül. Nem érünk el a célhoz, mert közben leragadunk a részleteknél. Belefáradunk a takarításba, sütésbe, főzésbe, kimerülünk az ötletelésben, hogy kinek mit adjunk ajándékba, szorongunk az anyagi dolgok miatt, mert túlköltekezünk, és egymás lelkét is megterheljük az idegességből, kapkodásból fakadó feszültségekkel. És van úgy, hogy bár igyekeztünk, és jó célokkal indultunk, a végére mégis megtorpantunk, vagy elmentünk az ünnep igazi céljai mellett.
Mai istentiszteletünkön éppen ezért nézzük meg Ézsaiás próféciáját, mit javasolt annak idején az Úr a helyes böjt megtartásához, és mit mond ma nekünk, hogyan tudunk eljutni az előttünk álló ünnepi időszak céljához?
Az első tennivalónk az az elengedés. Izráelben Isten rendelése szerint minden ötvenedik év az elengedés éve volt. Ilyenkor mindenki visszakapta azokat a birtokokat, amelyek korábban az ő családjáé voltak. Emellett el kellett engedni az adósságokat is. Olyan is előfordult, hogy egy-egy zsidó ember annyira eladósodott, hogy már ő maga is, vagy családja is rabszolgasorba került, azonban az elengedés évében ők is mind felszabadultak.
Az elengedés szokása azonban nem mindenkinek tetszett. És pontosan ezt veti Ézsaiás a nép szemére, hogy bár elvileg böjtölnek, Istenre figyelnek, valójában azonban nem képesek még arra sem, hogy ezt az egyszerű törvényt, az elengedés törvényét betartsák.
Testvérek! Ha nem akarunk elmenni az ünnep lényege mellett, akkor létfontosságú, hogy el tudjunk engedni dolgokat. Meg kell próbálnunk elengedni a haragot, a viszálykodást, a régre visszavezethető ellentéteket, és tiszta lapot kell adnunk egymásnak. Nyilván, igazságérzetünk ösztönösen tiltakozik ez ellen. Pontosan úgy érezzük magunkat, mint annak idején a becsületes, szorgalmas Izráeliek. Nem ők a hibásak, most mégis nekik kell engedniük. Nehéz ezt megélni, de az Úr mégis erre biztat bennünket. Ahogyan az Úr Jézus megbocsátott nekünk, és naponta tiszta lapot ad számunkra, úgy próbáljuk meg mi is összetörni a bilincseket, az egymás felé való ítélkezést, hogy ezáltal is megszenteljük az ünnepi órákat. Mennyivel másabb lenne az ünnepünk, ha újra őszintén, és szeretettel tudnánk beszélni ahhoz a családtaghoz. Milyen jól éreznénk magunkat, ha nyíltan a másik szemébe tudnánk nézni, mint akik nem haragszanak, és mint akik ugyanazt az Istent imádják. Első teendőnk tehát az elengedés.
Aztán a második dolog, ami segít a célba érésben, az az önkontroll. Megálljt parancsolni saját indulatainknak, szavainknak, gondolatainknak! Így fogalmaz az ige: ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul. Az az igazi böjt, amikor az ember tud uralkodni magán. És az az igazi advent, amikor ezt szintén meg tudja élni. Karácsony előtt, és alatt nagy feszültséget okozhat az, hogy egyrészt szeretnénk mindent jól előkészíteni, másrészt azonban vágynánk a nyugalomra is. Így aztán akár egyedül élünk, akár családban, könnyen indulatossá válhatunk. Meggondolatlan szavakkal bántjuk egymást, ítélkezünk a másik felett, mutogatunk egymásra, hogy ez milyen ember, mit mondott, mit tett, közben pedig magunk felett mondjuk ki az ítéletet. Legyen az advent annak is az időszaka, hogy türelmesen, szeretettel fordulunk egymáshoz. Sokkal inkább, mint máskor. Legyünk elnézőbbek, odaadóbbak, kedvesebbek, és meg fogjuk látni, közelebb érezzük majd magunkat az Úrhoz is. Mutassuk meg, hogy mi tudunk másként készülni, és másként ünnepelni. Legyünk úrrá indulatainkon.
Harmadik feladatunk a diakónia. A szeretetszolgálat. Mások segítése. Bár az év bármelyik szakaszában támogathatjuk a rászorulókat, ilyenkor talán többen érzik ennek a fontosságát. Legalább az ünnepe legyen szép az illetőnek. Advent erre is alkalmat nyújthat. Vegyük észre környezetünkben a rászorulókat, és úgy álljunk mellé, hogy az tényleg a javára váljon. Így mondja az Ige: Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől!
Ne zárkózzunk el a másik nyomorúsága elől. Ne zárjuk be az ünnepünket a négy fal közé, hanem ha van miből, akkor adjunk, szeressünk, segítsünk, vagy álljunk meg néhány bátorító szóra, hogy az ünnep másnak is ünnep lehessen.
Végül pedig, negyedik teendőnk az alkalmak megszentelése. Már hetekkel Karácsony előtt elkezdünk készülni az ünnepre. Ajándékokat nézünk, dekorálunk, bevásárolunk, szervezzük a találkozásokat. És mit csinálunk, amikor odaértünk az ünnepbe? Megfeledkezünk az Ünnepeltről. Elmegyünk az ünnep végső célja mellett. Mindent kitalálunk, csak hogy valami miatt elmaradjunk az alkalmakról. Most épp jön a család. Most épp főzni kell. Most várjuk a vendégeket, vagy készülünk valahová. Most épp be kell fűteni, el kell hányni a havat. Most épp meg kell nézni a tv-ben a húszszor látott karácsonyi filmet, és a hozzá tartozó 10 reklámblokkot. Csak az ünnepi alkalmakra, az elcsendesedésre, a templomra nem marad idő. Vagy marad, de arányaiban nagyon kevés.
Így fogalmaz az ige: de hiszen ti a böjti napokon is megtaláljátok kedvteléseteket! Ezt adventre átfordítva: ti adventben, és karácsonykor is megtaláljátok kedvteléseteket. Mindig találtok valamit, ami nem az ünnep célja. Pedig van mit ünnepelni, van kit ünnepelni. Az Isten Egyszülött Fiát küldte értünk, hogy emberré legyen, felnőjön, példát adjon nekünk, meghaljon értünk a kereszten, aztán pedig feltámadjon, hogy örök életre hívhasson minket.
Szánjunk Rá időt az ünnep előtt és az ünnepben. Idén pont hétvégére jön ki az ünnep, így egyébként sem lesz túl sok alkalom. Azt a három, négy órát szenteljük ide, ha tehetjük, és álljunk meg otthon is néhány percre a családban, vagy az egyedüllétben, hogy legyen értelme és célja az ünneplésünknek.
Elengedés, önkontroll, szeretetszolgálat, és az alkalmak megszentelése. Ha az idei adventben és az idei Karácsonykor szeretnénk valódi Ünnepet, gyakoroljuk ezeket, erősödjünk bennük, és meglátjuk, milyen jó az, ha nemcsak túléljük az ünnepet, hanem át is éljük annak valódi lényegét. Ámen.