feb
Textus: Máté 15,29-39
29Jézus azután eltávozott onnan, elment a Galileai-tenger mellé, felment a hegyre, és ott leült. 30Nagy sokaság ment hozzá, és bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat és sok más beteget vittek magukkal. Ezeket Jézus lába elé tették, ő pedig meggyógyította őket. 31A sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok egészségesek lesznek, a bénák járnak, a vakok pedig látnak, és dicsőítette Izráel Istenét.
32Jézus ekkor odahívta tanítványait, és így szólt: Szánakozom a sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük; éhesen pedig nem akarom őket elbocsátani, nehogy kidőljenek az úton. 33Tanítványai így válaszoltak: Honnan volna itt a pusztában annyi kenyerünk, hogy jóllakassunk ekkora sokaságot? 34Jézus megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Ők így feleltek: Hét, és egy kevés halunk. 35Miután megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, 36vette a hét kenyeret és a halakat, hálát adva megtörte, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. 37Mindnyájan ettek és jóllaktak, azután hét kosarat szedtek tele a maradék darabokkal. 38Akik pedig ettek, négyezren voltak férfiak, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.
39Ezek után Jézus elbocsátotta a sokaságot, beszállt a hajóba, és lement Magadán vidékére.
Kedves Testvérek! Sokan tudják, hogy novemberben voltam egy három napos túrán, az úgynevezett xcc-n, ahol három napon keresztül az erdőben mentünk, és sok-sok fáradsággal, de még több lelki élménnyel gazdagodtunk. Lelkész barátaimmal együtt úgy indultunk el, mint ahogy egy ilyen túrára illik is, megpróbáltunk minden szükséges, de nem felesleges felszerelést kölcsön kérni, vagy beszerezni. Tudtuk, hogy ennivalót fognak adni, viszont azzal nem voltunk tisztában, hogy honnan lesz vizünk. Így aztán, biztos, ami biztos, vittem magammal egy másfél literes flakont, a táskám oldalában, valamint egy két literes ivótasakot is beszereztem, amelyet a táska belsejébe kell rejteni, és egy szívó csövön lehet belőle inni. Miközben azonban az az első jelentősebb hegyoldalon próbáltam botladozva felmászni, valószínűleg kieshetett a flakon, így rögtön a túra elején, az első reggelinél kiderült, hogy nincsen kulacsom. Hála Istennek azonban volt nálam tartalék, a táska belsejében, az ivótasakban. Így aztán, bár flakonom nem volt, mégsem maradtam víz nélkül, mert a zárt helyen lévő tartalékom végig rendelkezésemre állt, és később, a vízvételi lehetőségeknél a tasakba tudtam tölteni utánpótlást.
És igazából utólag gondoltam bele, hogy milyen nagy gondot okoztam volna magamnak is, és a csapatomnak is, ha víz nélkül, és kulacs nélkül maradok.
A tartalék életmentő lehet. Hányan tartanak tartalék pénzt a kabátjukban, az irataik között, vagy éppen az autóban, mert tudják, bármikor szükség lehet rá? Vagy milyen fontos az, hogy egy betegség, vagy kórházi kezelés előtt legyenek az embernek fizikai tartalékai? Akár néhány plusz kiló, amiből nem baj, ha veszít egy kicsit, akár kellő mennyiségű erő, amely segít a szervezetnek a regenerálódásban.
Így van ez életünk számos területén, de így van ez a lelki dolgokban is. Szükségünk van tartalékokra. Persze tartalék akkor képződik, ha már mindenből van elegendő. Ha van mihez hozzátenni. Mai történetünk nem a tartalékkal kezdődik, hanem az alapozással. Úgy is mondhatnánk, hogy Jézus egy nagy kezdőcsomagot ad a körülötte lévőknek.
Nemrég olvashattunk az 5000 ember megvendégelésének történetéről, most pedig szinte ugyanaz a forgatókönyv ismétlődik meg, csak kicsivel kevesebb, 4000 ember jelenlétével. Ehhez még ugye hozzá kell számolni a nőket és a gyermekeket. Jézus ez alkalommal pogány emberek lakta területekre ment, és a csodakereső tömegek hamar rá is találtak. Hozzá sereglett a sokaság, ő pedig meggyógyította betegségeiket, és nagy szeretettel és odaadással tanította őket. Fizikai élményekkel, megerősödéssel, érzelmi töltettel gazdagodtak. Ez volt a kezdő csomag.
Kedves Testvérek! Mindnyájan így indultunk el a hit útján. Senki sem születik hívőnek, mindnyájunk életébe valahogyan belépett a Megváltó, és jelenlétével, áldásaival, életünkben véghezvitt csodáival egy csomagot adott a kezünkbe. Kinek nagyobb, kinek kisebb csomagot, kinek hamarabb, kinek később, de mivel itt vagyunk, valamit mindnyájan kaptunk már tőle. Van, akit hitben neveltek a szülei, nagy szülei. Mások olyan alkalmakra jutottak el, ahol szólt a tiszta ige, és a Szentlélek szíven ütötte őket. Vannak, akik azért kezdtek el az Úr útján járni, mert látták, ahogy valakinek, Jézus hívására megváltozott az élete. Istentelen, rosszindulatú, káromkodó emberből áldott életű keresztyén lett. De olyan is lehet közöttünk, aki átélt egy nagy szabadítást. Betegségből, gyászból, szorongásból, egyedüllétből hozta ki az Isten, és ez a csomag van a kezében.
Nagy csodák ezek. Mint ahogyan ott, a bibliai történetben is azok voltak. Korábban néma embereknek oldódott meg a nyelvük, és végre elmondhatták szívük érzéseit. Vakok, sánták, kitaszított emberek gyógyultak meg, álltak vissza a munkába, a társadalmi körforgásba, és hirdették, hogy mit tett velük az Úr.
A folytatásból azonban kiderül, hogy ahogyan szokták mondani: minden csoda három napig tart. A pogányokból álló sokaság három napot tölt Jézus mellett, sokféle áldással és tanítással, de a harmadik napon már Jézus is, és ők is észreveszik, hogy elfogyott az ennivalójuk. Jó volt ott lenni, Jézus mellett, de azért az éhség nagy úr. Igen, előfordul, hogy még Jézus közelében is elfogynak a tartalékok. Jó, hogy meggyógyította őket, jó volt hallgatni, mégis szükséghelyzetbe kerültek mellette.
Milyen könnyű ilyen helyzetbe kerülni. Ott vagyunk, közel vagyunk hozzá, mégis valamiben nélkülöznünk kell. Hiszünk benne, de elfogy a motivációnk, a lelkesedésünk. Korábban annyira égett bennünk a vágy a szolgálatra, olyan szívesen beszéltünk az embereknek Istenről, mostanában azonban kissé magunkba zárkóztunk. Vagy régen szívesebben, könnyebben elmentünk a templomba, a rétegalkalmakra, most pedig olyan nehéz rávennünk magunkat. Volt egy nagy próba az életünkben, amikor sokat imádkoztunk hozzá, de mióta kihozott belőle, alábbhagyott az imaéletünk. Nincs kedvünk, hangulatunk őszintén beszélgetni Istennel. Vagy nem érdekel az Ő szava. Volt már, hogy rendszeresebben olvastunk Igét, most pedig szinte egyáltalán nem, vagy csak úgy ímmel-ámmal, mert tudjuk, hogy ez elvárás, átfutunk a napi szakaszon, vagy valami könnyed reggeli olvasmányon.
De az is lehet, hogy testileg élsz át próbát, ahogyan a történetbeli sokaság tagjai. Nem elég jó az egészségi állapotod. Gyenge vagy. Beteg vagy. Covid-os voltál, és azóta nem érzed magad úgy igazán jól. Vagy nem tudod, hogy az voltál-e, csak nem vagy már a régi. Vagy vársz egy műtétre, kezelésre, és nem tudod, honnan lesz erőd. Előfordulhat az is, hogy emberi kapcsolataid fulladnak kudarcba. Egyedül vagy, magányosnak érzed magad. Türelmetlenek veled a családtagjaid, nem hív fel senki, nem jön át a szomszéd, vagy a munkahelyen kinéznek, kiközösítenek az emberek. Az élet sokféle területén eljuthatsz arra a pontra, ahol azt mondod: kifogytam. Üres vagyok. Nem tudok tovább menni a magam erejéből.
Kedves Testvérem? Te hogy vagy ezzel? Miből fogytál ki? Miben érzed magadat üresnek? Mire éhezel? Mennyi erőd van az előtted álló úthoz?
Történetünkben Jézus azonnal észrevette a sokaság hiányát. „Szánakozom a sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük. éhesen pedig nem akarom őket elbocsátani, nehogy kidőljenek az úton.”
Milyen megnyugtató lehetett a tanítványoknak, hogy Jézus tudta, mi a helyzet. Ő nem egy olyan prédikátor volt, aki belefeledkezik a prédikációba, és úgy kell szólni neki, hogy figyelj már, mindjárt éhen halunk, meg elalszunk, mert kimerültünk. Nála nem történhetett meg az, ami Pálnál bizony előfordult, hogy a prédikáció közben egy fiatal kiesett az ablakon, mert elaludt. Jézus tisztában van azzal, hogy milyen állapotban vannak körülötte, megszánja a sokaságot, szó szerint együtt érez velük, és tudja, hogy cselekedni kell. Nem akarta, hogy a hosszú úton kidőljenek az ő hallgatói, a meggyógyult, megtért, benne hívő emberek, ezért ismét csodát tett.
Összeszedték azt, ami volt, ez alkalommal hét kenyeret és egy kevés halat, odaadták Jézusnak, Ő pedig hálát adva a tanítványoknak adta, azok pedig a sokaságnak. Mindenki jóllakott, sőt, még maradt is fölösleg. Így aztán már nyugodtan, testileg és lelkileg is feltöltődve engedhette útjára az embereket.
Az Úr ma sem szeretné, ha kidőlnénk a hosszú úton. Tudja, jól, hogy ez a földi élet igen fárasztó, kimerítő. Ha már a közelébe kerültünk, csak úgy akar tovább indítani bennünket, ha vannak tartalékaink. Ha nem csak egy kulacs van nálunk, hanem vannak tartalékaink is, minden eshetőségre. Ma is csak úgy akar elengedni bennünket, ha jól laktunk az Ő közelében.
Arra bátorít minket, hogy kérjük el tőle újra és újra az Ő erejét, bátorítását, feltöltését. Naponta kérhetjük, hogy adjon elég útravalót nekünk, ami ki fog tartani az előttünk álló nehéz időkben, és hosszú utakon is.
Van-e tartalékod? Gyűjtesz-e magadnak? Odamész-e hozzá, hogy tudjon egy kis útravalót adni? Akár minden nap kezdhetnéd ezzel. Uram, kevés az erőm, a tartalékom, fáradt vagyok, gyenge vagyok, üres vagyok, hosszú lesz a napom, kérlek, mégis adj nekem erőt a mai utamhoz. Ő biztos nem küld el, hiszen nem akarja, hogy kidőlj az úton. Borulj le előtte naponta, teremts alkalmat, amikor ott vagy vele, csendben, igeolvasásban, egy zene meghallgatásában, vagy az istentiszteleten, és akkor lesz útravalód, lesz tartalékod, és nem fogsz kidőlni az úton. A tartalék életet menthet. De tartalékot, csak Ő adhat.
Mert neki még akkor is volt, amikor már nekünk nem lett volna. Amikor mindenki bántotta, magára hagyta, amikor emberi teste szenvedett, kínokat élt át, Ő akkor is kapcsolatban volt Mennyei Atyjával, tudta küldetését, és az irántunk érzett szeretetéből vállalta a kereszthalált. Volt elég ereje, hogy legyőzze a bűnt, feltámadjon, és életre hívjon bennünket.
Ebből az erőből akar nekünk is adni ma. Maradjunk a közelében nyugodtan, akkor is, ha érezzük, hogy van, amiben hiányunk van, vagy nélkülözünk, mert Ő nem akarja, hogy kidőljünk, hanem segít, hogy talpon maradjunk. Induljunk hát ma is tovább a tőle kapott tartalék útravalóval, hogy ezt a földi vándorlást követően hozzá érkezhessünk meg, a vele való örök közösségbe.