ápr
Textus: Máté 27,15-26
15Ünnepenként a helytartó szabadon szokott bocsátani a sokaságnak egy foglyot, akit ők kívántak. 16Volt pedig akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak. 17Amikor tehát összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak? 18Tudta ugyanis, hogy Jézust irigységből szolgáltatták ki neki.
19Mikor pedig a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta. 20A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el. 21A helytartó újra megkérdezte őket: Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon? Azok ezt mondták: Barabbást. 22Pilátus így szólt hozzájuk: Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak? Mindnyájan azt kiáltották: Keresztre vele! 23Azután ezt kérdezte: De mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltoztak: Keresztre vele! 24Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a zavargás még nagyobb lesz, vizet hozatott, a sokaság előtt megmosta a kezét, és így szólt: Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. A ti dolgotok! 25Az egész nép így kiáltott: Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken! 26Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta őt, hogy megfeszítsék.
Ki a felelős? Az elmúlt hetekben rengeteg különböző helyzetben elhangzott ez a kérdés. Bizonyára sokan hallottuk a híradásokban, hogy mostanában nagyon sok közlekedési baleset történt a vasúti átkelőkben. Megszólaltak az áldozatok hozzátartozói, megszólaltak mozdonyvezetők, rendőrök, és azon gondolkodtak, hogy ki a felelős ezekért a balesetekért. A figyelmetlen sofőrök? A nem túl szigorú szabályrendszer? Az útkezelő, aki nem tesz oda sorompót? Nem mindegy, hogy ki a felelős.
De ezt a kérdést feszegetik a háborúk kapcsán is. Ki a felelős az elhúzódó háborúért? Az ukránok? Az oroszok? A beavatkozó, vagy a csendben maradó országok? Az emberi gonoszság, rossz szándék? A pénz, vagy éppen a hatalom iránti vágy? Mindenki felelőst akar keresni a történtekre.
Nagycsütörtök van, amikor arra a napra emlékezünk, amelyen az Úr Jézus fizikai szenvedése elkezdődött. Mi, akik két évezreddel később élünk, minden évben végigvesszük a történteket, elgondolkodhatunk azon, hogy vajon ki is volt az igazi felelős a Jézus ügyben? Ki járult hozzá ahhoz, hogy az Úr Jézus keresztre feszítése egészen konkrét valósággá legyen? Mai istentiszteletünkön vegyük sorra a nagycsütörtöki, és nagypénteki szereplőket, és keressük meg azokat, akik felelősek voltak Jézus haláláért!
Az első személy, akit mindnyájan rögtön felelősségre vonnánk, az nem más, mint Júdás Iskáriótes. Júdás egy volt a 12 tanítvány közül, vagyis Jézus szűk tanítványi köréhez tartozott. Feladata is volt, ő kezelte a közösség pénzügyeit. A nagycsütörtök előtti napon, a Szentírás leírása szerint Júdás maga ment el a főpapokhoz, és önként felajánlotta szolgálatait nekik. Egészen konkrétan megkérdezte: Mit adnátok nekem, ha kezetekbe adnám őt? Azok harminc ezüstöt állapítottak meg neki, ő pedig ettől kezdve kereste az alkalmat, hogy elárulja Jézust. Az utolsó vacsora után, el is távozott a tanítványok köréből, és mivel tudta, hogy Jézus a Gecsemáné-kertbe ment, odavezette a katonákat, majd pedig az előzetes megbeszélésnek megfelelően csókkal árulta el mesterét.
Júdás, egyértelműen felelős volt Jézus haláláért. És amikor később, az Urat keresztre feszítették, rá is szakadt bűnének terhe. Visszavitte a pénzt a főpapoknak, aztán pedig véget vetett saját életének.
Azonban nem ő volt az egyetlen a tanítványok közül, aki felelősnek érezhette magát. Gondoljunk csak Péter vesszőfutására. Néhány órával korábban még erősen fogadkozott, hogy ő még az életét is kész volna odaadni Jézusért. Aztán a Gecsemáné-kertben, imádkozás közben elnyomta az álom. Hiába kérte Jézus, hogy virrasszon, és imádkozzon érte két másik tanítványtársával együtt, Péter elaludt, és nem imádkozott. Aztán megint következett a hősködés. Amikor Jézust elfogták, azonnal kardot rántott, és levágta a főpap szolgájának a fülét. Végül, azonban ő is elfutott, ahogyan tanítványtársai.
Aztán jött a tagadás. Beosont a főpap udvarába, hiszen szerette volna tudni, mi lesz Jézussal, ott azonban többen is felismerték, és kérdőre vonták, hogy nincs-e köze véletlenül Jézushoz? Ő pedig, ahogy ismerjük is a történetet, háromszor is, szemrebbenés nélkül megtagadta az Urat.
Felelős volt Jézus haláláért? Talán igen. Hiszen tanúskodhatott volna mellette. Hitvallóként oda állhatott volna, és bizonyságot tehetett volna mindarról, amit Jézus mellett átélt. Szerette Jézust? Igen. Megtagadta? Igen.
Persze ebben a kritikus helyzetben, a 12-es tanítványi körből szinte senki nem volt ott Jézus közelében. Mindössze Péter és János voltak ott, mert János ismerőse volt a főpapnak, és valahogy beengedték. A többiek azonban nem voltak ott. Még napokkal később is csak rejtőzködtek, bujkáltak, mint valami bűnözők. Pedig ők is ott lehettek volna, és kiállhattak volna a mesterért. De nem tették. Féltek.
A tanítványok mellett, természetesen a főpapokat és írástudókat is felelősként nevezhetjük meg Jézus szenvedéstörténetében. Hiszen először az ő fejükből pattant ki a gondolat, hogy Jézust meg kell ölni. Ezt a szándékot legkonkrétabban Lázár feltámasztását követően mondták ki, hiszen tudták, és érezték, hogy a nép Jézust követi. Nagycsütörtök éjszakáján aztán, egy törvénytelenül összehívott gyűlésen hamis tanúkat állítottak Jézus ellen, és ahogyan csak tudták, megalázták, és gyötörték Őt. Pofon vágták, leköpték, a szemébe hazudtak, és bántó módon beszéltek vele.
Ez a hozzáállásuk folytatódott másnap, amikor Pilátus elé vitték Jézust. Nem titkolták a szándékukat, miszerint a halálát akarják. Ők maguk, képmutató módon nem mentek be a helytartóságra, nehogy az ünnepre tisztátalanná legyenek, de mindeközben szennyes lélekkel, hamis vádakkal és bérelt tanukkal próbálták Jézust a keresztre juttatni. Még a sokaságot is felbujtották ellene. Pilátust sarokba szorították, megzsarolták, és szinte kényszerítették arra, hogy Jézust keresztre feszítse. Talán ők a legellenszenvesebbek a passió történetben. Talán legjobban őket, az akkori zsidó vallási vezetőket hibáztatjuk, mert ők egyértelműen felelősek voltak Jézus haláláért.
És persze ott volt Pilátus is. Holnap, a passiós istentiszteleten az Ő szemszögéből fogjuk végignézni a történetet. De azt mindenképpen elmondhatjuk róla, hogy dönthetett volna másképp. Neki hatalom volt a kezében, amit jól is használhatott volna. Onnantól kezdve, hogy rájött, mi az igazság, és érezte, hogy Jézus ártatlan, nem lett volna szabad engednie a főpapok nyomásának. A saját hatalmát féltette, ezért adta Jézust a keresztre. Hiába mosta meg kezeit látványosan, és emlékezetesen, felelőssége egyértelmű.
Végül pedig, beszélnünk kell az ott lévő tömegről is. Az átlagemberekről. Akik korábban szemtanúi voltak a csodáknak is, amiket Jézus tett. Akik talán ott voltak virágvasárnap, amikor még nem feszítsd meg-et, hanem hozsánnát kiáltoztak. Felelősek voltak Jézus haláláért? Igen. Megmenthették volna? Bizonyára. Mégsem tették. Sőt, az egész történetben ők mondják ki egyedül, hogy vállalják a felelősséget!
Júdás a halálba menekül. Péter tagad. A tanítványok ott sincsenek. A főpapok, írástudók hazudnak, Pilátus kezet mos, a tömeg azonban prófétai szavakkal kiáltja egyszerre: Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére! Vagyis, ha tényleg ártatlan, akkor legyünk mi átkozottak, akkor mi vállaljuk a felelősséget! Még a gyermekeinkre is tovább örökítjük ezt a felelősséget, hogyha most bűnt követünk el. És milyen nagy igazságot szóltak.
Kedves Testvérek! A Jézust elítélő jeruzsálemi tömeg bűne azóta is nemzedékről nemzedékre száll. Ahogyan Ádám és Éva bűne továbböröklődött, ugyanúgy száll ránk időről időre Jézus kivégzésének felelőssége. Mert bár könnyebb hárítani, könnyebb a bibliai szereplőkre pakolni a felelősséget, mi sem tettünk volna másképp. És ma sem teszünk másképp. Amikor bűnös gondolataink vannak, amikor méltatlan szavakat használunk, amikor szándékosan ártunk valakinek, mi magunk is megfeszítjük az Urat. Amikor elmulasztjuk tenni a jót, amikor önzőek vagyunk, amikor hálátlanok, és elégedetlenek vagyunk, akkor mindig, újra és újra megfeszítjük az Urat. Bűneinkkel szükségessé tesszük az Ő halálát. Hiszen, ha nincs áldozat, ha nincs, aki rendezi a mi bűneink adósságát, akkor nekünk kellene kárhozatra jutnunk. Bűneink miatt, mi is felelősek vagyunk Jézus haláláért, és ezért megérdemeljük Isten ítéletét, az örök halált.
A jó hír azonban az, hogy Jézus vére nemcsak megítél, hanem fel is ment bennünket. Mert ha beismerjük, hogy mi is felelősek vagyunk, akkor Ő kész felmenteni minket. Mert bár nagypénteken meghalt miattunk, húsvétkor fel is támadt értünk, és azóta is vele való kapcsolatra, és örök életre hív minket. Kész tiszta lapot kínálni nekünk, és kész megóvni minket az ítélettől.
Ahogyan az Egyiptomból való szabadulás alkalmával, a vérrel bekent ajtókat elkerülte az ítélet, úgy menekülünk meg mi is, ha Jézus vére által meg van jelölve az életünk. Adjunk hát hálát Urunknak, az Ő szeretetéért, szabadításáért, ismerjük be mindennapi felelősségünket, bánjuk meg bűneinket, de vegyük komolyan, hogy Jézus vére ma is elítél, megtisztít, megszentel, és életre hív minket. Ámen.