aug
8De Nóé kegyelmet talált az ÚR előtt.
1Az ÚR akkor ezt mondta Nóénak: Menj be egész házad népével a bárkába, mert csak téged látlak igaznak ebben a nemzedékben! 2Minden tiszta állatból hetet-hetet vigyél magaddal, hímet és nőstényt! Azokból az állatokból, amelyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényt! 3Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy maradjon utódjuk az egész földön! 4Mert hét nap múlva negyven nap és negyven éjjel tartó esőt bocsátok a földre, és eltörlök a föld színéről minden élőt, amelyet alkottam. 5Nóé úgy is tett mindent, ahogyan az ÚR megparancsolta neki. 6Nóé hatszáz éves volt, amikor özönvíz lett a földön.
7Bement tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel a bárkába az özönvíz elől. 8A tiszta állatok közül, de a nem tiszta állatok közül is, a madarak és mindenféle földi csúszómászók közül 9kettő-kettő bement Nóéhoz a bárkába: hím és nőstény, ahogyan megparancsolta Isten Nóénak. 10A hetedik napon özönvíz lett a földön.1Mózes 6,8, 7,1-10
Kedves Testvérek!
Manapság egyre több olyan katasztrófafilmmel találkozhatunk, amely arról szól, hogy jön valamilyen világméretű pusztítás, az ember pedig megpróbál menedéket találni magának. Hegyek alatt, mélyre ásott bunkerekben, megközelíthetetlen barlangokban, vagy alagútrendszerekben, képesek vagyunk a túlélésre. Igen, belénk ültetett ösztön az, hogy ha baj van, megpróbáljuk valahogy átvészelni a veszélyt. A gyermekek is elrejtőznek az ágyukba, ha otthon veszekedés van, de még a kutyák is bebújnak az ólba, amikor a tűzijátéktól hangos az utca.
Most, hogy a határ túl oldalán zajlik a háború, talán még többen eljátszunk a gondolattal, hogy mit tennénk, ha nálunk is háborús helyzet volna. Hová menekülnénk, ha jönnének a tankok, ha hallanánk a fegyverek ropogását? Van, aki azonnal útra kelne, beszállna az autóba a lehető legtöbb holmival, és elutazna egy távoli vidékre, rokonokhoz, ismerősökhöz. Más talán lemenne a pincébe, ahová már korábban beraktározta a konzerveket, tartós élelmiszereket, és ott vészelné át a megpróbáló időszakot. Mások talán az erdőbe, vagy a hegyekbe menekülnének, ahol nincsen célpont, ahová nincs miért odamenni, és ott állítanák fel a sátrukat, vagy ott készítenének menedéket maguknak. Akárhogy is tennénk, bizonyára sokan próbálnánk minél hamarabb reagálni a helyzetre, és valamilyen menedéket keresnénk, vagy készítenénk magunknak.
Bennünk van a túlélés ösztöne, mert ha jön a baj, meg tudjuk, meg akarjuk oldani a helyzetet, biztonságot tudunk teremteni magunknak és szeretteinknek. Azt gondolhatnánk, hogy az emberiség története folyamán ez mindig is így volt. Az özönvíz kapcsán azonban kiderül, hogy ez nem igaz. Az akkor élő emberek ugyanis látva a bárkaépítést, semmit sem reagáltak a figyelmeztető jelekre.
Ezekben a napokban Mózes 1. könyvét olvasva Nóé történetét tárja elénk a Szentírás, és ha Isten éltet bennünket, akkor a következő három alkalmon egy rövid sorozatban az özönvízzel kapcsolatos eseményeket követhetjük majd figyelemmel, illetve abból vehetjük át Isten üzeneteit. Három témában fogjuk körüljárni az Igét. Ma a meghívott emberről lesz szó, holnap a türelmetlen emberről, vasárnap pedig reménység szerint megérkezünk a megmentett emberhez is.
Kezdjük tehát mai témánkkal, a meghívott emberrel. Ott tartottunk, hogy bár mi törekszünk a felkészültségre, és a menedékkészítésre, ez a viselkedés nem volt mindig jellemző az emberiségre. A legjobb példa erre Nóé kora. Ezt az időszakot úgy írja le az Ige, mint amely az egyik legsötétebb korszak volt az emberiség történetében. Sem azelőtt, sem azóta nem volt még olyan, hogy Isten elhatározta volna az emberiség és a világ globális elpusztítását. Itt azonban megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földre, megszomorodott szívében, és elhatározta, hogy minden élőlényt el fog pusztítani egy nagy özönvízzel. Annyira elhatalmasodott a bűn, olyan mértékben elfordultak tőle az emberek, hogy Isten ezt már nem tudta tétlenül nézni. A világ tehát pusztulásra várt. Nem volt háború, nem volt éhínség, nem voltak magasan az energiaárak, hanem maga az ember volt a pusztulás oka. Isten szemszögéből nem volt tovább értelme a teremtett világnak, nem volt miért fenntartani, és őrizni, úgy látta, hogy jobb, ha az egész elpusztul.
Azonban még ebben a helyzetben is megmutatkozik az, hogy Isten nemcsak pusztító hatalmasság, aki gyűlöli a bűnt, hanem egyben szerető és irgalmas Mennyei Atya. Két mozzanatot figyeljünk ma meg, amely nagyon szépen megmutatja ezt. Először is azt vehetjük észre az özönvíz előzményeiben, hogy amikor az Úr elhatározta, hogy elpusztítja a földet, figyelmezteti Nóét a közelgő veszedelemre. Azt olvassuk az igében, hogy „Nóé kegyelmet talált az Úr előtt, mert igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében és az Istennel járt.” Ebben a meglévő kapcsolatban tehát Istennek teljesen természetes, hogy szól az Ő gyermekének, Nóénak. És nem Nóénak kell kitalálnia, hogy hogyan élheti túl az özönvizet, hanem maga Isten készíti el a szabadulás tervét. Nem Nóénak kell számolgatnia, hogy mekkora bárka lesz elég, vagy, hogy hogyan is készítse el, milyen fából, milyen szerkezettel, mert Isten mindent előkészít számára, elmondja a menekülés részletes útját.
1.Ez a figyelmeztetés azonban a Nóé körül élő emberek számára is észrevehető valóság volt. Gondoljunk csak bele, milyen látványos építkezés lehetett egy ekkora bárka összerakása. Az emberek láthatták, hogy valami készül, megkérdezhették Nóét, sokuknak meg lett volna a lehetősége a megtérésre, böjtölhettek volna, könyöröghettek volna Istenhez, hogy őket is mentse meg, de a történetben nem esik szó arról, hogy bárkiben is felmerült volna ilyesmi. A figyelmeztető szó elhangzott, figyelmeztető jelként ott volt a bárka, vagyis mindenkinek volt lehetősége a megtérésre, nem nagyon sokan nem foglalkoztak ezzel, egyáltalán nem készültek fel a veszélyre, a pusztításra. Nem készítettek maguknak menedéket, nem olvasunk arról, hogy belépőjegyért álltak volna sorban a bárkánál, mert nem reagáltak a figyelmeztető szóra.
Kedves Testvérek! Ma is hangzik Isten figyelmeztető szava. Az Úr az Ő igéjén keresztül egyértelműen elmondja nekünk, hogy közeleg az ítélet. A bűnös ember és a bűn következményei miatt az Úr hamarosan véget fog vetni ennek a világnak. A jelek ma is láthatóak és érzékelhetőek. Háború, gazdasági válság, járványok, szélsőséges természeti jelenségek, globális erkölcsi romlás, ezek mind-mind egyértelműen mutatják, hogy közeleg az ítélet.
De nemcsak a Biblia, hanem az Isten népe is – jó esetben – erre hívja fel a figyelmet. Nekünk is felelősségünk az, hogy rámutassunk ezekre a dolgokra. Ne éljünk úgy, mintha minden rendben lenne, ne altassuk a világot, hogy a kárhozatba, a pusztulásba rohanjon, hanem legyünk figyelmeztető jelek, hadd legyen esélye a körülöttünk élőknek a megtérésre, az Istenhez való odafordulásra.
Figyelmeztető jel lehet például az értékrendünk. Hogy nem csak az anyagi dolgokkal foglalkozunk, nem ide akarunk mindenféleképpen tökéletesen berendezkedni, mert tudjuk, hogy ez a világ nem maradandó. De figyelmeztető jel lehet az egyház, a gyülekezet élete is. Az, hogy összetartunk, figyelünk egymásra, fontos számunkra a közösség, mert tudjuk, hogy nemcsak itt tartozunk össze, hanem az örök életben is együtt leszünk.
2.A figyelmeztetés után, a másik meghatározó mozzanatként elhangzik a konkrét meghívás is. „Menj be egész házad népével a bárkába, mert csak téged látlak igaznak ebben a nemzedékben. Minden tiszta állatból hetet-hetet vigyél magaddal, hímet és nőstényt. Azokból az állatból, amelyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényt.”
Miután a figyelmeztető szóra csak Nóé reagált, Isten kizárólag őt hívta meg a bárkába. Pontosabban Nóét, és az Ő háza népét, családját, valamint az állatokat. Isten már előre eltervezte a föld újranépesítését, ezért nemcsak Nóét menti meg, hanem feleségét, fiait, azok feleségeit, és persze sok-sok állatot. Vagyis Nóé engedelmessége azt is eredményezte, hogy Isten az Ő szeretteit is meghívta a bárkába. Milyen csodálatos lehetőség ez. Nem tudjuk, hogy Nóé felesége, gyermekei, vagy menyei mennyire voltak közel Istenhez, mennyire hittek benne, vagy mennyire jártak az Ő útján, de azt tudjuk, hogy mivel Nóé kegyelmet talált az Úr előtt, így az ő szeretteinek is szólt a meghívó. Olyan ez, mint amikor egy esküvőre, vagy egy nagy eseményre meg akarunk hívni valakit, és meghívjuk a családját is. Az Ő személyére nézve szerettei is részt vehetnek az ünnepségen, sőt, ők is meghívott vendégek.
Nagy reménység ez a saját családunkra nézve. Ha mi Istennel járunk, mint Nóé, ha kapcsolatban vagyunk az Úrral, akkor a meghívó szeretteinknek is szól. Persze egy meghívó még nem feltétlenül jelent részvételt, de a részvétel lehetőségét mindenképpen biztosítja. Aki meg van hívva, az tud az eseményről, tisztában van a lehetőséggel.
A mai napon azon gondolkodjunk el, hogy vajon a mi szeretteink meg vannak-e hívva? Ennek az az előfeltétele, hogy nálunk legyen a meghívó. Ha Istennek járunk – ahogyan ezt Nóé is tette – , akkor mi meg vagyunk hívva, és a meghívónk szeretteink felé is érvényes. De vajon tudnak-e erről? Vajon mennyire vannak tisztában azzal, hogy mi lesz ezután? Vajon figyelmeztető, vagy altató az életünk? Vajon sejtenek-e valamit a legközelebbi szeretteink arról, hogy ez a világ el fog pusztulni, és akkor csak az örök életbe, vagy csak az örök kárhozatba lehet majd kerülni?
A Sátán mindent megtesz azért, hogy elhallgassuk ezeket a dolgokat. Ő szeret sunyítani, mismásolni, ő örül, ha csendben maradunk. Örül, ha nem figyelmeztetünk senkit, örül, ha nem adjuk tovább a meghívót. Isten azonban ma is szól, ma is figyelmeztet, és meghív bennünket. Ahogyan annak idején megszólította Nóét, ahogyan az Úr Jézus kereszthalálában és feltámadásában figyelmeztetett és meghívott minden embert, úgy szól azóta is Szentlelke által hozzánk.
Vegyük hát észre az Ő figyelmeztető jeleit, fogadjuk el hívását, és ha Ő mondja, akkor készítsünk bárkát, szálljunk be szeretteinkkel együtt, és bízzuk rá magunkat. Nélküle hiába keressünk óvóhelyet, nélküle hiába készülünk fel a legnehezebb időkre is, nélküle hiábavaló mindenféle emberi menekülési stratégia, de vele és nála valódi, és örök menedékre lelhetünk a vele való szoros kapcsolatban, majd pedig egykor ott az ő országában. Ámen.