Sze
Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, 2és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. 3Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény ragyogott fel körülötte, 4és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: Saul, Saul, miért üldözöl engem? 5Ő pedig megkérdezte: Ki vagy, Uram? Az így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. 6De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned. 7A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. 8Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de semmit sem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, 9és három napig nem látott, nem evett és nem ivott.
10Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: Anániás! Ő így válaszolt: Íme, itt vagyok, Uram. 11Az Úr pedig így szólt hozzá: Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault: mert íme, imádkozik, 12és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson. 13Anániás így válaszolt: Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, 14és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet. 15Ezt mondta neki az Úr: Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé. 16Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért. 17Anániás pedig elment, és bement abba a házba, rátette a kezét, és ezt mondta: Testvérem, Saul! Az Úr, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, azért küldött engem, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel. 18És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt, és megkeresztelkedett, 19majd miután evett, erőre kapott.
Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, 20és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia.Apcsel 9,1-20
Kedves Testvérek! A változásnak mindig vannak látható jelei. Amikor például új tanév kezdődik az iskolában, óvodában, a felnőttek hamar megállapítják a gyermekekről, hogy milyen sokat változtak a nyári szünet alatt. Van, aki nőtt, van, aki jól lebarnult a nyaralástól, mások új frizurával érkeztek a tanévkezdésre. Látható a különbség, mert 2-3 hónap alatt azért történhettek változások. De a természetben is tapasztalhattunk változásokat az elmúlt napokban, hetekben, hiszen lehűlt a levegő, volt 1-2 kiadósabb eső, és máris kizöldült a fű a kertben. És sokan tartanak attól a hamarosan érzékelhető változástól is, amit a magasabb energiaárak miatt bizonyára észre fogunk venni, mert ennek is lesznek jelei, amikor megérkeznek a befizetendő csekkek. Mert a változásnak mindig vannak látható, érzékelhető jelei.
A mai napra kijelölt egyik bibliai szakaszban egy olyan ember életébe nyerhetünk bepillantást, akinek a szívében óriási változás történt. Mai istentiszteletünkön vizsgáljuk meg Saulnak, vagyis Pál apostolnak az életét, és nézzük meg, mi jellemezte őt megtérése előtt, és miben változott meg az élete, miután a damaszkuszi úton megállította Őt az Úr Jézus!
Kezdjük tehát Saul megtérése előtti állapotával. A damaszkuszban történtek előtt Lukács többször is említést tett róla, és mindháromszor az Úr Jézus és az akkori egyház ellenségeként mutatta be. Először az Apcsel. 7. fejezetében olvasunk róla, ahol megtudhatjuk, hogy István megkövezésénél a tanúk felsőruháikat egy Saul nevű ifjú lába elé tették le. Az is kiderül ebből a leírásból, hogy Saul egyetértett István kivégzésével. Aztán később így ír róla Lukács: Saul „pusztította az egyházat, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és börtönbe vetette őket.” De még a damaszkuszi útra is ilyen indulattal ment. Így olvashatjuk a 9. fejezet 1. versében: Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpapokhoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. Az volt a célja, hogy Jeruzsálemben tartsa Jézus követőit, hogy ott elpusztíthassa őket. És Damaszkuszba is azért ment, hogy az időközben Jeruzsálemből Damaszkuszba szökött hívőket elfogja, és visszavigye. Nem kis útról volt szó, legalább 6-7 napig kellett utazni, hogy odaérjenek, ami szintén arra utal, hogy mennyire eltökélt volt Saul. Sőt, még írásbeli elfogatóparancsot is kért a főpapoktól, vagyis semmit nem bízott a véletlenre, el akarta intézni a Jézusban hívő tanítványokat.
Nagyon érdekesek azok a kifejezések, amelyekkel az eredeti görög szövegben Lukács jellemzi Sault. Amikor azt mondja, hogy Saul pusztította az egyházat, akkor azt a szót használja, amivel általában a szőlőskertben pusztító vaddisznókról, vagy egy tetemet marcangoló vadállatról beszéltek abban az időben. Amikor pedig a damaszkuszi keresztyének arról beszéltek, hogy Saul üldözte Krisztus követőit, akkor pedig egy olyan igét használ, ami azt jelenti: szétmarcangolta. Szinte állatias indulatra, haragra utalnak ezek a kifejezések.
De még maga Pál apostol is így emlékszik vissza saját viselkedésére, amikor jóval később Agrippa előtt tesz bizonyságot: Egykor magam is úgy gondoltam, hogy mindent meg kell tennem a názáreti Jézus neve ellen. Meg is tettem ezt Jeruzsálemben, és a főpapoktól kapott felhatalmazás alapján a szentek közül sokat börtönbe vetettem. Amikor pedig halálra ítélték őket, én is ellenük szavaztam. A zsinagógákban mindenfelé gyakran büntetéssel kényszerítettem őket káromlásra, sőt ellenük való féktelen őrjöngésemben egészen az idegen városokig üldöztem őket.
Ez a viselkedés pedig egyértelműen azt mutatja, hogy István halála óta, egészen a damaszkuszi eseményig Saul semmit sem változott. Ugyanolyan gyűlölettel és rosszindulattal gondolt a keresztyénekre, mint korábban.
Ehhez képest megdöbbentő az a változás, amin keresztül megy, miután az Úr Jézus megállította őt az úton, és megszólította. Három ilyen változást vegyünk most sorra.
Az első dolog, amiben megváltozik, az az Úrral való kapcsolata volt. Idáig üldözte az Urat és az ő követőit, most pedig, miután kiderül, hogy Ő valóban feltámadt, és él, Saul szó nélkül követi Jézus útmutatását. Kapcsolatba kerül vele, sőt, imádkozik hozzá. Miután a nagy fénytől a földre esett, és meg is vakult, Jézus szavára bement Damaszkuszba, pontosabban bevitette magát, mert nem látott semmit, és ott három napig nem evett és nem ivott, böjtölt, és imádkozott. Idáig szembe ment az Úr Jézus akaratával, innentől kezdve pedig semmit nem akart megtenni Jézus akarata nélkül.
Aztán a második észrevehető változás Saul életében a keresztyénekkel, vagyis a gyülekezettel való kapcsolatban mutatkozott meg. Már az is megdöbbentő volt, ahogyan az Anániással való találkozás végbement. Anániásról keveset szoktunk beszélni, pedig nagy példa lehet a mindenkori keresztyének számára. Ő volt az, aki a Krisztus hívők közül először találkozott a megváltozott Saullal, és mindenféle félelme és aggodalma ellenére azonnal testvérének szólította az összetört embert. Sőt, még kezét is rátette, megszánva Saul látásképtelen állapotát. Ezt követően talán még a közös étkezést is ő szervezte meg, hiszen Saulnak megjött a látása, megkeresztelkedett, és aztán együtt ettek.
Az első keresztyén érintést azonban sok másik követte, ugyanis Saul egy jó darabig ott maradt a damaszkuszi tanítványok között, és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia. És bár sokan féltek tőle, kételkedtek ebben a nagy változásban, annyira látszott Saulon, hogy új ember lett, hogy idővel minden kétség eloszlott felőle. Látványosan megváltozott a gondolkodása, az értékrendje, a gyülekezettel, a hívőkkel való kapcsolata, mintha kicserélték volna.
Harmadjára pedig az is kiderül a leírásokból, hogy Saul a Damaszkuszban történtek után három évet Arábiában töltött, valószínűleg azért, hogy átgondolja eddigi ismereteit, újraértelmezze a Törvény, a Biblia összefüggéseit, és még szorosabb kapcsolatba kerüljön az Úrral. A későbbi levelekben Pál sokszor utal arra, hogy az Úr Jézustól kijelentéseket kapott bizonyos témákban, mint például a pogányok között végzendő misszió, és a biblia magyarázók azt mondják, hogy ezeket a kijelentéseket bizonyára ebben az időszakban, Arábiában vette át az Úrtól. Vagyis megtérésének egyértelmű következménye lett az is, hogy a Jézussal való szoros kapcsolatban tisztán látta, hogy mi a helyes, és mit kell tennie. Míg korábban saját indulatai vezérelték, Damaszkusz után az Úr Jézus kijelentése volt számára az első.
Kedves Testvérek! A változásnak mindig vannak látható jelei. Így volt ez Saul életében is, de így volt ez sok más bibliai személy esetében is. A kérdés csak az, hogy a mi életünkben volt-e, vagy van-e változás? És innentől kezdve képzeletben ketté kell választanunk a hallgatóságot. Mert bizonyára van olyan közöttünk, aki azt mondja magáról, hogy már megtért, átadta a szívét az Úr Jézusnak, de talán olyan is van itt, aki ezt a döntést még nem hozta meg. Bármelyik csoportba is tartozzunk, mai történetünkből megtudhatjuk, hogy mi a megtérés következménye. Mikor mondhatjuk magunkat megtértnek, és ha ezután át szeretnénk adni az életünket az Úrnak, akkor min kell változtatnunk?
Lehet, hogy nem tud minden megtért mondani egy damaszkuszi élményt, egy pontos percet, amikor sírva borult le az Úr előtt, de azt tudja az ember, hogy hisz-e az Úrban, és van-e vele bármiféle kapcsolata. Ha meghallottuk Isten szavát, és válaszoltunk is neki, akkor meg kell vizsgálnunk az életünket: mi a különbség az óemberünk, és az új emberünk között? Változtak-e a szokásaink? Változott-e az értékrendünk? Van-e kapcsolatunk Istennel? Megszólítjuk-e őt, ahogyan Saul imádságban kereste őt azonnal. Keressük-e az Ő vezetését? Abban a pillanatban, hogy átadjuk az irányítást, sok minden megváltozik az életünkben.
De fel kell tennünk a kérdést, hogy mi a helyzet a hívőkkel, a gyülekezettel, az egyházzal való kapcsolatunkkal? Saul azonnal Anániás testvérévé lett, sőt, közösséget vállalt a damaszkuszi tanítványokkal. Időt töltöttek együtt. Épp a héten láttam egy olyan képet, amelyen egy zebrát üldözött egy oroszlán, úgy, hogy közben a háttérben a zebrák nagyobb csoportja biztonságban, nyugodtan nézte az egészet. Az volt a kép felé írva: akik azt gondolják, nincs szükségük az egyházra. A megtért ember hívő közösség nélkül olyan, mint az egyedül menekülő zebra. Védtelen, és esélytelen. Ha megtértünk, de nem térünk be a templomba, vagy nem tartjuk a kapcsolatot más hívőkkel, akkor ott valami hiba csúszott a rendszerbe. Ha pedig szeretnénk közelebb kerülni az Úrhoz, az egyik legelső lépés az, hogy közelebb kerülünk olyanokhoz, akik testvérként tekintenek ránk. Bekapcsolódunk a gyülekezetbe, a közösségbe, és készek vagyunk tanulni egymástól, és épülni egymás hite által.
Harmadjára pedig, aki Krisztusban van, mert átadta neki az életét, az Saulhoz hasonlóan olyan mély közösségbe kerülhet vele is, hogy tudni fogja, mit kell tennie a döntéshelyzetekben. Saul kinyilatkoztatást kapott Arábiában. Mivel figyelt az Úrra, mivel szánt rá időt, így megértette Krisztus akaratát. Nemcsak hétköznapi dolgokban, hanem egészen nagy jelentőségű teológiai kérdésekben is. Vajon van-e ilyen szoros kapcsolatunk az Úr Jézussal? Kapunk-e tőle kinyilatkoztatást? Vagy ha nincs, mit teszünk azért, hogy legyen? Mennyi időt adunk neki? Három évet? Vagy napi 3 percet? Szólítsuk meg Őt nyugodtan. Először nem könnyű, Saulnak sem lehetett az, de aztán hamar rájön az ember, hogy nem is olyan nehéz. A változáshoz szükségünk van Rá.
Kedves Testvérek! Ha azt mondjuk, megtértünk, kell, hogy legyen látszatja az életünkben. Csak az a megtérés tekinthető valódinak, amelyik Istennek tetsző életet eredményez. Kálvin János írt le egy nagyon egyszerű képet ezzel kapcsolatban: „Lehetetlen, hogy tűz van ott, ahol sem láng, sem meleg nincsen.” Vagyis azt kell mondanunk, hogy lehetetlen, hogy igaz hit van ott, ahol az illető egyáltalán nem él úgy, ahogyan az Istennek tetszene. Cseri Kálmán bácsi pedig így fogalmaz: ha valaki hosszú távon titkolni tudja, hogy ő keresztyén, templomba járó, hitben élő ember, akkor az biztos, hogy nem az.
A megtérésnek, a változásnak mindig látható jelei vannak. Mi a helyzet a te életedben? Miben kellene még változnod? Megtértél-e igazán? Vagy ha még nem, szeretnél-e megváltozni?
Az Úr Jézus ma is megszólít bennünket, megállít az úton, szavával lelök a magas lóról, de utána ad esélyt, hogy válaszoljunk neki, és megváltozzon az életünk. Ezért lett emberré, ezért szenvedett, ezért halt meg, és ezért támadt fel, hogy nekünk új, megváltott és megváltozott életet adhasson. Fogadjuk hát el ezt tőle, és amiben még szükséges, változzunk, formálódjunk az Ő képére és hasonlatosságára. Ámen.