feb
1Ászáf zsoltára. A hatalmas Isten, az ÚR szól, és hívja a földet napkelettől napnyugatig. 2A tökéletes szépségű Sionon ragyogva jelenik meg Isten. 3Jön a mi Istenünk, nem hallgat. Előtte emésztő tűz, körülötte hatalmas szélvihar. 4Hívja az eget odafent, és a földet, mert ítélni akarja népét. 5Gyűljetek hozzám, híveim, akik áldozattal kötöttetek szövetséget velem! 6Igazságát hirdesse az ég, mert ítéletet tart az Isten. (Szela.) 7Hallgass, népem, most én beszélek! Izráel, most téged intelek! Isten, a te Istened vagyok én! 8Nem feddelek meg véresáldozataidért, sem állandóan előttem levő égőáldozataidért, 9de nem fogadok el házadból bikát, sem aklaidból bakokat. 10Hiszen enyém az erdő minden vadja, és ezernyi hegynek minden állata. 11Ismerem a hegyek minden madarát, enyém a mező vadja is. 12Ha éhezném, nem szólnék neked, mert enyém a világ és ami betölti. 13Eszem-e a bikák húsát, iszom-e a bakok vérét? 14Hálaadásodat áldozd az Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat! 15Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem. 16A bűnösnek pedig ezt mondja Isten: Hogy mered emlegetni rendelkezéseimet, és szádra venni szövetségemet? 17Hiszen te gyűlölöd a feddést, és elveted igéimet! 18Ha tolvajt látsz, vele cimborálsz, és a paráznákkal tartasz. 19Szádból gonosz beszéd jön ki, nyelved csalárdságot sző. 20Ahol csak vagy, testvéred ellen beszélsz, anyád fiát is bemocskolod. 21Ilyeneket csinálsz, és én hallgassak? Azt hiszed, én is olyan vagyok, mint te? Megfeddelek, és mindezt szemedre vetem! 22Értsétek meg ezt ti, akik elfeledkeztek Istenről, különben elragad menthetetlenül! 23Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását. Zsoltárok könyve 50.
Ősi emberi vágyunk az, hogy valamilyen módon megpróbáljunk adni valamit Istennek. A bűneset óta érezzük, hogy valahogyan rendeznünk kell a vele szemben létrejött adósságunkat. Már Káin és Ábel is ezzel az indulattal épített oltárt, amelyen saját munkájuk eredményét ajánlották fel Istennek, mert szerettek volna a kedvében járni. De így működött ez a történelem különböző korszakaiban létrejött birodalmak esetében is. Már a maják és az aztékok is rendszeresen mutattak be áldozatokat. Ők leginkább gyermekeket ajánlottak fel az istenségnek, abban a reményben, hogy ezáltal megfelelő mennyiségű lesz a csapadék, vagy elkerülik őket a nagy viharok, természeti katasztrófák.
De az a helyzet, testvérek, hogy ez a fajta gondolkodás manapság is jelen van az életünkben. Sokszor úgy tekintünk Istenre, mint egy üzleti partnerre. Mint akit le lehet fizetni, meg lehet vásárolni. Előfordulhat, hogy valaki ezzel a szándékkal jár például templomba. Isten biztosan be fogja számítani, hogy ott voltam az istentiszteleteken. Még ha utána, hét közben nem is voltam vele kapcsolatban, de teljesítettem ezt a fajta kötelességemet. Odaáldoztam az időmet, hát ő is adjon nekem valamit. Aztán olyan is van, aki ilyen lelkülettel adakozik. Befizeti az egyházfenntartói járulékot, időnként felajánl egy bizonyos összeget, és úgy gondolja, hogy ezzel el van rendezve az Istennel való kapcsolat. Ő megadta, amit meg kellett adnia, hát Isten is adjon majd áldást az ő életére, dolgaira.
Ez a gondolkodás pedig két kísértésbe is belevihet bennünket. Egyrészt, a jó napokon büszkék vagyunk magunkra. Érzem, hogy Isten eredményessé teszi a munkámat, boldog vagyok, jól van a családom, megfelelő az egészségi állapotom, VAGYIS, Isten megáldott engem. Mivel helyesen cselekedtem, jól bántam a szavaimmal, neki tetsző módon éltem, Ő is mellém állt, és ezért állok ilyen jól. Ha ilyen önelégült állapotba kerülünk, akkor nagyon könnyen lenézzük a másik embert. Ő megbetegedett? Elvált? Rosszul viselkednek a gyermekei? Anyagi gondokkal küzd? Biztosan nem adott meg mindent Istennek.
Másrészt pedig, ha mi kerülünk nehéz helyzetbe, és mi élünk át rossz napokat, könnyen arra juthatunk, hogy valamit elrontottunk. Megbetegedtünk, mert nem volt elég nagy a hitünk. Kudarcot vallunk a munkánkban, mert nem voltunk eleget a templomban. Magunkat hibáztatjuk, a másik emberre pedig irigyek vagyunk, mert az ő életén jobban látszik Isten áldása. De nekem miért nem segít az Úr? Engem miért nem áld meg annyira, mint őt?
Kedves Testvérek! Ez a fajta gondolkodás egyfajta hamis vallásosság. Isten nem így működik. Őt nem lehet megvenni, vagy lefizetni. Neki nincs szüksége a mi kisebb-nagyobb áldozatainkra, hiszen minden az övé. Így fogalmaz a 8. verstől: „Nem feddelek meg véres áldozataidért, se mállandóan előttem levő égőáldozataidért, de nem fogadok el házadból bikát, sem aklaidból bakokat. Hiszen enyém az erdő minden vadja, és ezernyi hegynek minden állata. Ismerem a hegyek minden madarát, enyém a mező vadja is. Ha éhezném, nem szólnék neked, mert enyém a világ, és ami betölti.”
Olyan ez, mintha meglátogatnánk a világ leggazdagabb emberét, és azon gondolkodnánk, hogy mit vigyünk neki ajándékba. Hiszen mindene megvan. Hogy adhatnánk neki bármilyen értékes ajándékot, ha minden az övé, és mindent megvehet. Istent sem lehet megvenni. Ő nem egy üzleti partner, akit le lehet fizetni, hanem egy hatalmas Úr, aki boldogan megvan a mi apró áldozataink nélkül is.
A zsoltár legelső szakasza pedig arra is rámutat, hogy éppen ezért ne tekintsünk rá egyenlő félként. „Jön a mi Istenünk, nem hallgat. Előtte emésztő tűz, körülötte hatalmas szélvihar. Hívja az eget odafent és a földet, mert ítélni akarja a népet.” Isten maga a Mindenható, aki nem szorul ránk, az ő teremtményeire. Nem partnerként, egyenlő félként tekint ránk, hanem csupán szeretetből fordul felénk.
De akkor mégis mit adhatok neki? Mivel tehetek a kedvére? Mai igénkből ez is kiderül. Az ötvenedik zsoltárban ugyanis a hatalmas Isten összegyűjti népét, csendre inti őket, és elmondja nekik, hogy mit vár tőlük. Mi az, amivel örömet okozhatnak neki. Először is saját népét, Izráelt szólítja meg.„Hálaadással áldozz Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat! Isten hálára biztatja az övéit. Legyetek hálásak. Ne akarjatok üzletelni Istennel, hogy jót tett helyébe jót vártok, hanem készüljetek fel arra, hogy Ő mindenféle ellenszolgáltatás nélkül szeretne megáldani benneteket. Készüljetek fel arra, hogy lesz okotok hálát adni. Számítsatok a jó napokra. Ne akard kiérdemelni, ne akarj megdolgozni érte, mert úgysem tudsz ilyet tenni, de számíts arra, hogy Isten áldásai miatt lesz okod a hálára. Isten szeret téged, és szeretne örömöt okozni neked.
De akkor ez azt jelenti, hogy minden nap fel kell pontosan sorolni, hogy miért is adhatunk hálát? A keresztyén könyvesboltokban lehet venni hálanaplót, amibe minden nap felírhatjuk, hogy mit köszönünk meg Istennek. Még telefonra letölthető alkalmazás is van ilyen céllal, H-vitamin a neve, megnéztem, és tényleg nagyon jó, lehet jegyzetelni, hogy mikor mit köszönünk meg Istennek. De vajon ezt kéri itt az Úr? Ebben az esetben is mi akarunk valamit adni Istennek. Még a kifejezés is erre utal: hálát adok. Isten ad valamit, én meg cserébe adom a hálát.
A hálaadó élet az nemcsak arról szólhat, hogy minél több dolgot megköszönök Istennek, hanem ez sokkal inkább egy életforma. Akinek hálás szíve van, annak természetes, hogy Istentől fogad el mindent. A hálás ember nemcsak akkor hálás, amikor van mit megköszönni, hanem igazából minden élethelyzetben Istenre tekint. És minden helyzetben, még a nehezebb időszakokban is békesség van a szívében, mert hálás Isten szeretetéért. Nincsenek elvárásai Isten felé. Nem mondja azt, hogy Uram, ha megadod ezt nekem, akkor majd hálás leszek, hanem eleve hálás, és így várja Isten áldásait.
Elenor Porternek van egy regénye, Az élet játéka a címe, sokan talán már hallottak róla. Egy Pollyanna nevű kislányról szól, akinek meghaltak a szülei, de az apukája korábban megtanította egy bizonyos öröm játékra. Ennek a játéknak az volt a lényege, hogy Pollyannának minden helyzetben kellett valamit találnia, amiért hálás lehetett, aminek örülhetett. Ezzel a hálás szívvel pedig nagyon sok mogorva felnőtt életét megváltoztatta ez a kislány.
Mai igénkben Isten arra biztat bennünket, hogy legyen ilyen hálás szívünk! Mert valljuk be őszintén, ez nem mindig jellemez minket. Van, amikor kifejezetten pesszimisták vagyunk, és mindenben csak a rosszat látjuk. Bármi történhet körülöttünk, mindig mi leszünk az áldozatok. Akikkel jól elbánt az élet. Aztán az is előfordul, hogy szkeptikusan, vagy fásultan éljük a mindennapjainkat. Minket már nem érdekel semmi, úgysem lesz jobb a helyzetünk, valahogy átvészeljük a mostani próbákat is, aztán majd úgyis jön a következő nyomorúság. Hálaadással áldozz Istennek! –mondja az Úr az övéinek.
De nemcsak népéhez szól Isten, hanem másodjára a bűnösök számára is van mondanivalója. A zsoltár második szakasza erről szól. Isten keményen megfeddi a bűnösöket. Felsorolja, hogy milyen dolgokban buktak el. Képmutatás, lopás, paráznaság, gonosz beszéd, árulás, önzés. Végül azonban számukra is ugyanazt az üzenetet mondja el: Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását. Vagyis az üzenet mindenkinek ugyanaz. Hívőnek, és hitetlennek, kegyesnek és bűnös életűnek: Légy hálás szívű, mert ez a legnagyobb ajándék, amit adhatsz Istennek. Ez hoz az ő nevére dicsőséget.
És mi történik, hogyha ez elmarad? Mi lesz a hálátlanokkal? El fognak veszni. Így mondja Isten a 22. versben: „Értsétek meg ezt ti, akik elfeledkeztetek Istenről, különben elragad menthetetlenül.” A héber szöveget itt lehet úgy is fordítani, hogy istenfelejtők, de a lényeg ugyanaz, itt arról van szó, hogy a hálátlanok legnagyobb bűne az, hogy megfeledkeztek Istenről. Elfelejtették mindazokat az áldásokat, amiket Isten adott az életükbe.
Milyen sok ilyen istenfelejtő ember él ma is. Aki nem akarja elismerni, bevallani, hogy mindene Istentől van. És milyen sokan vannak azok is, akik jártak istentiszteletre, hittek is Istenben, átéltek egy-egy szabadulást, aztán mintha az egészet elfelejtették volna, eltűntek közülünk. Te miről feledkeztél el? Mi nem jut az eszedbe, amikor panaszkodsz, és elégedetlenkedsz? Mit felejtettél el Isten szabadításaiból?
Az 50. zsoltár arra figyelmeztet bennünket, hogy az istenfelejtők sorsa tragikus. Értsétek meg ezt ti, akik elfeledkeztetek Istenről, különben elragad menthetetlenül. – mondja az Ige. Az itt használt elragad kifejezés egyértelműen az oroszlán támadásához hasonlítja ezt a helyzetet. Amikor váratlanul, a semmiből előtör egy vadállat, elragadja és szétmarcangolja az embert. Akit így megtámadnak, az menthetetlenül elpusztul. Ha a hálátlanság bűnébe esünk, hasonló sors vár ránk. Menthetetlen pusztulás. Ha elfeledkezünk Istenről, akkor örök kárhozat lesz a részünk, amelyen már nem is tudunk változtatni.
Az ilyen menthetetlen emberekről írja Pál a római levél első fejezetében: Ennélfogva nincs mentségük, hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.
Kedves Testvérek! Isten jósága hálára indít bennünket. Ő nem az üzlettársunk, akinél kiérdemelhetjük, megvehetjük az áldásokat, hanem szövetségesünk, aki az Úr Jézusban mindent megtett értünk. Erre utal az 5. vers : gyűljetek hozzám, híveim, akik áldozattal kötöttetek szövetséget velem. Ezt az áldozatot azonban egyedül Isten hozta meg. Nem mi hozunk áldozatokat, hanem Isten hozott értünk áldozatot, és kötött velünk egyoldalú szövetséget, amiben ő a cselekvő. Mi nem vagyunk egyenrangú felek, mi csak elfogadhatjuk az Ő szeretetét.
Az ószövetségben van egy történet, amikor Isten Ábrahámmal szövetségre lépett. Akkoriban az volt a szokás, hogyha két ember szövetséget kötött, kettévágtak egy állatot, letették egymással szemben az állat két darabját, és mindkét szövetségre lépő embernek át kellett sétálnia az állatok darabjai között. Azt jelképezte ez a cselekedet, hogy aki megszegi ezt a szövetséget, az járjon úgy, ahogyan a ketté vágott állat.
De már ott, Ábrahám esetében is egyoldalú szövetségről volt szó. Hiszen Isten tűz formájában átment az állat darabjai között, Ábrahám azonban nem tette ezt meg. Neki nem kellett átmennie, Isten ezt nem kérte tőle. Így van ez velünk is. Isten a Saját Fiát, az Úr Jézust ajánlotta fel, akiben mindent nekünk adott, és aki által megmentett bennünket az örök haláltól. Ő hozott áldozatot, mi csupán a hálás szívünket adhatjuk ezért neki.
Legyen övé a dicsőség ezért a nagy szeretetért, mi pedig éljük az életünket hálás szívvel, mint akik minden földi nyomorúságuk között tudják, hogy Isten kegyelméből meg vannak mentve. Ámen.
A kövezkező linre kattintva meghallgatható Kodály Zoltán: Az 50. genfi zsoltár című műve.