ápr
Kolossé 2, 6-7
Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.
Kedves Testvérek!
Bizonyára mindnyájunknak van az egyik otthoni fiókban valamilyen bizonyítványunk, oklevelünk. Szólhat a tanulmányainkról, az elvégzett szakmánkról, vagy éppen arról, hogy tudunk autót vezetni. Az ilyen bizonyítványok azt igazolják, hogy életünknek egy szakaszában valamit megtanultunk, amit aztán a későbbiekben alkalmazni, használni tudunk. Az eredményeink hatással vannak a fizetésünk mértékére is, és valamilyen szinten meghatározzák az életünket.
A hitünkről, az Úr Jézussal való kapcsolatunkról azonban egyikünknek sincs bizonyítványunk. Még mi, lelkészek is csak a teológiai tanulmányainkról kapunk oklevelet. De arról, hogy a hétköznapi életben mennyire vagyunk Krisztus követők, senki nem tud felmutatni semmiféle papírt. Kicsit elgondolkodtam azon, hogy ha én, mint Jézus tanítványa kapnék egy bizonyítványt, milyen tantárgyakból értékelne engem az Úr, és milyen érdemjegyeket kapnék?
A szeretet megélése a családtagjaim között. Vajon hanyast kapnék? Türelem a gyermeknevelésben. Odafigyelés a házastársamra. Alapos felkészülés az igehirdetésekre. Reménység a próbák idején. Bizalom Istenben. A gyülekezet számon tartása. Odafigyelés a testemre, mint ami a Szentlélek temploma. Imádkozás másokért. Ezt végiggondolva, arra jutottam, hogy ha maga Jézus reálisan adna érdemjegyeket életemnek ezekben a dolgaiban, akkor biztosan nem lennék kitűnő. Sőt! Bizonyos dolgokból szó-szerint a kegyelem kettesre lennék rászorulva.
Kedves Testvérek! Ma este azon gondolkodjunk el, hogy ha ebben a pillanatban az Úr Jézus kiállítana nekünk egy bizonyítványt, hogyan értékelhetne bennünket? Te milyen jegyet kapnál a hitedre? Mennyit érne az imaéleted? Az Igeolvasási gyakorlatod? Vagy hanyast kapnál a szeretet megélésére?
A nagycsütörtöki történet részben arról is szól, hogy a tanítványok vizsgáznak. Mert az ő esetükben ez az este volt az az alkalom, amikor az addig tanultakat a gyakorlatban is kipróbálhatták.
Bár ők maguk nem is sejtették, de ez volt az utolsó olyan alkalom, amikor Jézussal együtt vacsorázhattak, és megtanulhatták az utolsó leckét. A Mester megtanította nekik, hogy a későbbiekben hogyan úrvacsorázzanak majd, és szívükre helyezte a legfontosabb üzenetet: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! És ezzel véget ért a felkészítés. Véget ért az a három éves közös út, amely során sok csodát láthattak, és sok mindent megtanulhattak szeretett vezetőjüktől.
Eljött az a pont, amikor a tanultakat át kell ültetni a gyakorlatba. Amikor meg kell élni azt, amit idáig láttak a Mestertől. Most fog kiderülni, hogy ki mennyit értett meg, ki mennyire figyelt, és melyikük milyen bizonyítványt érdemelne a Krisztuskövetés dolgában.
A mai istentiszteletünkön a nagycsütörtöki történet szereplőit sorra véve vizsgáljuk meg a tanítványok nagy heti szereplését, és közben gondoljuk át, hogy mi hogyan vizsgázunk ugyanezekben a dolgokban!
1.Kezdjük először is Júdás Iskáriótessel. Ő is részt vett a képzésen, hiszen elmúlt három évét, a többi tanítványhoz hasonlóan Jézussal töltötte. Látta a csodákat, gyógyításokat, tisztában volt Jézus hatalmával, szeretetével. Nagycsütörtök este azonban megbukott a vizsgán. Lehet, hogy csalódott Jézusban, amiért nem szabadította meg őket az elnyomó római hatalomtól. Lehet, hogy irigy volt Jézus szűkebb tanítványi körére, és nem értette, ő miért nem mehet velük, a legkülönlegesebb alkalmakra. De bármi is volt az indítéka, Júdás elhatározta, hogy elárulja Jézust, és nem foglalkozott tette következményeivel. A tanítványi közösséget, és a Jézussal való élő kapcsolatot elcserélte 30 ezüstre. A pénz fontosabb volt neki, mint mindaz, amit idáig tanult. Kudarcot vallott. Nem teljesítette még az elégséges szintet sem.
Kedves Testvérek! Bár legtöbben megvetéssel, és szánalommal gondolunk Júdásra, velünk is előfordul, hogy valamire lecseréljük az Úrral való kapcsolatot. Mi is találhatunk olyan dolgokat az életünkben, amelyek egy-egy helyzetben fontosabbak számunkra, mint Jézus. Van, amikor a munkánk kerül mindenek fölé. Amikor alárendeljük a családunkat, az egészségünket, még a csendes időnket is, és mindent felülír.
De az is előfordulhat, hogy a pénz, az anyagiasság áll életünk középpontjában. Be akarjuk biztosítani a holnapunkat, a gyermekeink jövőjét, és közben elhanyagoljuk az Úrral való kapcsolatunkat.
Vagy az is lehet, hogy egyszerűen csak halogatók vagyunk. Szeretnénk mi csendességet tartani, vagy részt venni egy-egy istentiszteleten, mégis inkább mást előre veszünk, és azt elhalasztjuk. Majd ráérünk még. Majd ha nagyobbak lesznek a gyermekeink, foglalkozunk Istennel. Majd ha már nem lesz szükség a segítségünkre az unokáknál, szánunk időt a templomra. Majd ha már elvégeztük az otthoni tennivalóinkat, akkor végül, pihenésképpen majd szánunk időt az imádságra.
Testvérem! Te mire cseréled el az Úrral való kapcsolatodat, a vele töltött időt? A nagytanács tagjai 30 ezüstpénzt löktek oda Júdásnak Jézusért. Az akkoriban nem kis összeg volt, de azért nem is változtatta meg az ember életét. Neked mit lök oda a Sátán? Mi az, amivel beéred, mi az, ami miatt lemondasz róla?
2.Júdás után, másodjára nézzük meg a Zebedeus fiainak viselkedését. Jakab és János, Péterrel együtt Jézus legszűkebb tanítványi köréhez tartoztak. Külön helyekre, meghitt alkalmakra is magával vitte őket Jézus, sőt, alkalmanként kizárólag nekik árult el bizonyos titkokat. A testvérpár tagjai tehát, úgy is mondhatnánk: „fekete öves” Jézus követők voltak. Ha valakitől, hát tőlük elvárható lett volna, hogy nagycsütörtök estéjén jelesre vizsgázzanak a tanultakból. Az önbizalmunk is megvolt, hiszen néhány órával korábban éppen azon vitatkoztak, hogy melyikük üljön majd Jézus jobb és bal oldalán, amikor az Úr eljön az Ő királyságában.
Ehhez képest elég halovány teljesítménnyel rukkoltak elő. Amikor a Gecsemáné kertben imádkozniuk kellett volna, álomba szenderültek. Amikor ki kellett volna állniuk Jézus mellett, vagy kockára kellett volna tenniük az életüket, megfutamodtak. És bár János később kapcsolatain keresztül bejut a főpap udvarába, és végignézi Jézus szenvedését, az Olajfák hegyén ő is elmenekült. És később, amikor hirdetniük kellett volna a feltámadást, amit Jézus előre megmondott nekik, ők félve bujkáltak a bezárt ajtók mögött. És bár nem árulták el Mesterüket, ahogyan Júdás, azért az ő nagycsütörtöki bizonyítványuk sem sikerült valami fényesre.
Az ő példájuk arra figyelmeztet bennünket, hogy ne csak akkor keressük az Urat, amikor nekünk van szükségünk rá. Amíg Jézus titkokat mondott, jó volt mellette. Amíg élvezték az apró előnyöket, a Jézussal való szoros kapcsolat velejáróit, addig ott voltak vele. De amint egy kis áldozatvállalásra lett volna szükség, meghátráltak. Elaludtak, elfutottak.
Vajon felismerjük-e magunkban ezt a fajta viselkedést? Örülünk, ha segít, ha megáld, ha érezzük közelségét, de mi nem akarunk tenni érte. Nem tudunk áldozatot hozni. Időben, anyagiakban, imádságban, odaszánásban. Amint tennünk kellene valamit, meghátrálunk, elfutunk, elfordítjuk a fejünket.
3.Harmadjára pedig Péter esete is eszünkbe juthat. Nagycsütörtök éjszakáján talán ő a legharciasabb, legáldozatkészebb tanítvány. Hiszen az esti órákban, ott az utolsó vacsora közben ezt meg is fogadta. Ő kész életét adni is a Mesterért. De vajon Péter hogyan vizsgázott a tanultakból? Az imádságnál őt is hamar elnyomta az álom. Aztán amikor a katonák megérkeztek, nem a szeretet lángja gyulladt fel szívében, hanem kardot rántott, és levágta egy ember fülét. Mintha nem is hallotta volna néhány órával korábban Jézus „szeretet parancsát”. Nem sokkal később pedig, amikor azzal vádolták, hogy Jézushoz tartozik, háromszor is letagadta Mesterét. Számon kérték, ő pedig, ahogy csak lehetett, szégyent hozott Jézusra.
Ő is, ahogyan a többiek, leszerepelt a vizsgán. Mintha nagycsütörtök éjszakáján minden korábbi tudása elszállt volna a fejéből. Mint, amikor a vizsgán leblokkol az ember, és semmi nem jut az eszébe. Persze az is lehet, hogy a tudás megvolt, csak a gyakorlatban nem tudta átültetni a Jézustól hallottakat. Hitte ő, hogy Jézus a Messiás, csak nem mert kiállni mellette. Tudta Péter, hogy még az ellenségét is szeretnie kellene, csak ott a katonák látványa gyűlöletet keltett szívében.
Kedves Testvérek! Jézus tanítványai pontosan olyan gyarló és esendő emberek voltak, mint amilyenek mi vagyunk. Sok mindent megtanultak Jézus mellett, de a vizsgán, az éles helyzetben elbuktak. Azért, mert az elméletet nem tudták átültetni a gyakorlatba. Hittek Jézusban, kapcsolatban voltak vele, de még nem tudtak Benne járni. A tanítványi, Krisztuskövető életvitel még nem volt a sajátjuk. Ahhoz, hogy életvitelszerűen Krisztus tanítványai legyenek, szükség volt Jézus szenvedésére, kereszthalálára, és feltámadására, és néhány héttel később a Szentlélek kitöltetésére. Mert a Húsvétkor szégyent valló tanítványok közül legtöbben Pünkösdkor már jelesre vizsgáztak. Megteltek Szentlélekkel, és határozottan, hittel, és biztos tudással hirdették az evangéliumot. Meggyökereztek Jézusban, és az ő megváltó szeretetében, és stabil oszlopaivá váltak az első keresztyén gyülekezeteknek.
Nagycsütörtök estéjén erre bátorít bennünket mai igénk is, a Kolossébeliekhez írott levélből. „Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.” Mintha csak a nagycsütörtöki tanítványoknak szólna Pál felhívása. Mivel tehát már elfogadtátok, éljetek is őbenne! Eresszétek a gyökereiteket felé, és engedjétek, hogy ő felépítse a hiteteket, kegyességi életeteket, vele való kapcsolatotokat.
A mai napon nekünk is szól ez a felhívás. Éljetek is Őbenne! Ne csak azt mondjátok, hogy hiszünk benne, hanem legyen számotokra életvitelszerű a vele való kapcsolat. Éljetek is Őbenne! Amit már megtanultatok tőle, vagy róla, azt gyakoroljátok is, alkalmazzátok is! Ne valljatok kudarcot, ahogyan a tanítványok kudarcot vallottak.
Testvérem! Neked miben kell fejlődnöd? Mi az, amit csak elméletben tudsz a keresztyén életről? Mit kellene sokkal többet gyakorolnod? Miben tudnál jobban teljesíteni?
Gyökerezzetek meg, és épüljetek fel Benne, – mondja Pál, és akkor talán a bizonyítványotok is fényesebb lesz. A jó hír azonban az, Testvérek, hogy Mennyei Atyánk nem a mi érdemeinket nézi. Nem kéri el a hitéleti bizonyítványunkat, hogy mit tudunk, mit nem tudunk, mit éltünk meg, vagy miben buktunk el. Mert ha megvalljuk bűneinket, és elfogadjuk Jézus megváltó szeretetét, akkor a számonkéréskor a bizonyítványunkba mindössze annyi lesz beleírva: az Úr megváltott gyermeke. Nem számít a pont, nem számít a teljesítmény, mert csak az számít, amit Jézus elvégzett értünk a kereszten. Aki azonban valóban szereti őt, az nem akar bukdácsolni a keresztyén életben sem. Az igyekszik, gyakorol, és mindent megtesz azért, hogy egyre jobban hasonlítson az Ő Mesterére.
Kedves Testvéreim! Ezen a különleges estén vegyük komolyan Pál apostol szavait! Mivel tehát elfogadtátok a Krisztus Jézust, akkor éljetek is őbenne! Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb. Ámen.