Pál nyomában

⁶Azután átmentek Frígia és Galácia földjén, mivel a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában. ⁷Amikor Míszia felé mentek, Bitiniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket. ⁸Ezért Míszián áthaladva lementek Tróászba. ⁹Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak: egy makedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: Jöjj át Makedóniába, légy segítségünkre! ¹⁰A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Makedóniába, mert megértettük: Isten oda hívott minket, hogy hirdessük nekik az evangéliumot. Apcsel16,6-10

1. Ki van rám bízva?
2. Milyen falakat kell ledöntenem azért, hogy másokhoz is eljusson az evangélium?

1. Ki van rám bízva?

Ebben vívódott Pál apostol is szolgálata során. Több alkalommal is megjegyzi a Szentírás, hogy Pál és útitársai gondosan megtervezik utazásukat, az Úr azonban megállítja őket. Felolvasott igénkben is így történik ez. először Ázsiában akarták hirdetni az örömhírt, de a Lélek nem engedte nekik. Majd Bitíniába indultak, ahol szintén közbeszólt az Úr Lelke. Pál pedig, végül álomban lát látomást, amikor egy Macedón férfi szólt neki: Jöjj át Macedóniába, légy segítségünkre! Ekkor értették meg Pálék, hogy oda hívta őket Isten, hogy hirdessék az evangéliumot.

Számunkra is fontos, hogy tudjuk, kit kell megszólítanunk Isten üzenetével. Ki van rám bízva? Kihez küld Isten? Ehhez sokféle kérdést feltehetünk. Ki az, aki nem az övé? Ki az, aki nyitott az üzenetre? Ki az, akit nem hagynánk elveszni? Ki az, akire hatással lehet az életünk, a szavaink?

Fontos ezért imádkozni: Mutassa meg nekünk Isten, kihez küld. Irányítson minket is úgy, ahogy Pált, vagy másokat. Hogy értsük, egyértelműen, ha valakihez nem kell menni, de azt is, ha valakihez nekünk kell menni.

Ki van ránk bízva? Lehet, hogy a családtagjaink. Gyermekek, akiket vagy mi nevelünk, vagy senki. Szülők, akik már sokat megéltek, mégsem engedték az Úr Jézust a szívükbe. Rokonok, akiket ismerünk, akikről megvan a kialakult véleményünk. Akik talán nyitottak, vagy teljesen zárkózottak ebben a témában. Lehet a házastársunk is ránk bízva, akit rajtunk keresztül ér el Isten. Bár azt tanítják a teológián, hogy a házasság nem missziói terület, és valóban, sokkal nehezebb a hit megélése, ha a másikkal nem egyezünk ebben. És sokkal gyakoribb, hogy a hitetlen viszi el a hitben járót, nem pedig fordítva.

            De ránk lehetnek bízva szomszédjaink. Akiket lehet, hogy évekig puhítani, szeretni kell, hogy aztán elfogadják tőlünk az evangéliumot. Lehetnek bizonytalan gyülekezeti tagok, régiek, és újak, akik vallásosak, de bizonytalanok. És mindnyájan találkozunk kívülállókkal is, munkahelyen, utcán, üzletben, baráti körben, akiket lehet, hogy rajtunk keresztül szeretne elérni Isten. Az első fontos dolog tehát azt elkérni az Úrtól, és azért imádkozni, hogy értsük, tudjuk, ki van ránk bízva, kiért vagyunk felelősek!

2. Milyen falakat kell ledöntenem azért, hogy másokhoz is eljusson az evangélium?

Pál küldetése során sokféle falat döntött le, sokféle határt lépett át azért, hogy másokhoz is eljuttassa a Jézusról szóló örömhírt.

1. Először is le kellett döntenie az előítélet falát. Tanult teológus, írástudó volt, nem akárkikkel társalgott. Megtérését követően azonban mindenféle embernek hirdette az Igét. Zsidónak és pogányoknak, gazdagoknak és szegényeknek, tanultaknak, és egyszerű embereknek, férfiaknak és nőknek. Óriási küzdelem lehetett számára, hogy kilépjen megszokott közegéből, és mindenki felé ugyanolyan nyitottsággal közeledjen.
2. Másodszor az elutasítás falait is át kellett lépnie. Volt, amikor üldözték, bántották, megbotozták, mert irigyek voltak rá. Nem lehetett egyszerű ilyen élmények között nem kiégni, és nem belefáradni a szolgálatba. Könnyen feladhatta volna ezt a fajta életmódot. Máskor pedig nem ilyen drasztikusan, hanem egyszerű passzivitással reagáltak szavaira. Majd meghallgatunk erről máskor is, mondták neki Athénban. A görög területeken több ilyen élménye is lehetett, hiszen minden városban megvolt a helye az új gondolkodók hallgatásának. Kiálltak filozófusok, ilyen-olyan új tanításokkal bombázták a népet. És sokan Pál beszédét is csak egy ilyen átlagos üzenetnek tartották. Ez a nem könnyű a lelkészi munkában is, hogy nem sok lehetőség van a visszajelzésre, mert beszélünk, aztán vagy elvisznek valamit, vagy nem, de úgy nem szokás pontozni, nyilvánosan értékelni az igehirdetést: és ezért van, hogy úgy érzi az ember magát, mint Pál, hát majd meghallgatnak erről máskor is. Ez a passzív elutasítás is nehéz lehetett neki.
3. Harmadszor pedig, Pál útja az áldozathozatalról is szólt. Az is egy olyan fal volt, amit le kellett döntenie. Áldozatot hozott az egészségi állapotára nézve, hiszen sokszor volt életveszélyben, éhségben, kiszolgáltatott helyzetben. Nem lehetett családja, hiszen ideje sem lett volna rá. Kilépett a kényelemből, a saját komfortzónájából, és az utazások során csakis Istenre számíthatott.

Milyen falakat kell ledöntenünk? – szól a második kérdés.

1. Ha mi is el szeretnénk érni másokat a Krisztusról szóló üzenettel, nekünk is le kell döntenünk az előítéletek falát. Addig nem tudunk beszélni Istenről, amíg előítélettel vagyunk mások irányába. Ne zárjunk ki senkit! Ne mondjuk azt, hogy őt úgysem érdekli, ő úgyis elutasít, vagy ő nem érdemli meg, mert nagyon bűnös életvitele van. Nem az ítélkezés a mi dolgunk, hanem az, hogy esélyt adjunk másoknak az Istennel való kapcsolatra.
2. Meg kell tanulnunk együtt élni az elutasítással. Nem mindenki veszi komolyan a hívőket. Nem mindenkit érdekel az evangélium. Ha felvállaljuk a hitünket, ha szóba merjük hozni Istent, akkor lesz, hogy el fognak minket utasítani. Van, aki ki fog nevetni, más talán a hátunk mögött fog gúnyolódni, vagy egyszerűen csak kerülni fogja a társaságunkat. És olyan is lesz, aki passzívan fog minket elutasítani. Aki nem mond semmit, csak meghallgatja, aztán bólogat, majd semmit nem változtat az életén. Ne éljük meg ezeket személyes kudarcként. Egy bibliai képpel élve, ha elutasítanak minket, még a port is verjük le a lábunkról, és menjünk tovább, ahogyan egyébként ezt Pál apostolról is leírja az Ige.
3. A legnagyobb akadály azonban az szokott lenni, hogy nehezen hozunk áldozatot Isten ügyéért. Áldozatot hozunk a fizetésünkért, a családunkért, a szeretteinkért, vagy saját magunk jólétéért, de Isten ügyéért ezt nem mindig tesszük meg.

Pál sok mindenről lemondott, hogy hirdethesse az evangéliumot. Vajon mi le tudunk-e mondani valamiről? Lemondunk-e a büszkeségünkről? Lemondunk-e az egónkról? Felvállaljuk-e a kockázatot, hogy beszélni fognak rólunk, vagy le fognak minket nézni? Vagy tudunk-e áldozatot hozni az időnkből? Sokszor több órás beszélgetésekre van szükség ahhoz, hogy valaki megnyissa a szívét Isten előtt. Ha ezt meg akarjuk spórolni, nem lesz sikerünk. Nem lehet két mondattal a hitre segíteni senkit. Vagy tudunk-e áldozatot hozni az anyagiak terén? Támogatni olyan embereket, szervezeteket, akik a misszió ügyét végzik? Ez is egyfajta áldozathozatal lehet.

Két kérdést vigyünk magunkkal. Ki van rám bízva, és milyen falakat kell ledöntenem az evangéliumért? Pál apostol nyomában járva ezeken a kérdéseken gondolkodtam, és ezt mutatta meg számomra az ő útja. Ahogyan az Úr Jézus küldetése is erre példa, hiszen az egész világért vállalta küldetését, és a lehető legnagyobb áldozatot hozta értünk a kereszten. Hát kövessük őt, és ahogy az ének mondja: Légy örömmondó, békekövet, hirdesd, a szabadító elközelgetett! Ámen.

(Az igehirdetés elhangzott a “Pál apostol nyomában” lelkészi tanulmányi út beszámolóját követően. )