máj
10Halljátok az ÚR igéjét, Sodoma vezetői! Figyeljetek Istenünk tanítására, Gomora népe! 11Mit kezdjek a sok véresáldozattal? – mondja az ÚR. – Elegem van az égőáldozati kosokból, a hízott marhák kövérjéből! A bikák, a bárányok és a bakok vérében nem telik kedvem. 12Ki kívánja tőletek, hogy eljöjjetek, hogy megjelenjetek előttem, és tapossátok udvaromat? 13Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és az ünneplést! 14Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én, terhemre vannak, fáraszt elviselni. 15Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom előletek a szemem; bármennyit is imádkoztok, nem hallgatlak meg benneteket, hiszen a kezetekhez vér tapad! 16Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat, 17tanuljatok meg jót cselekedni! Törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák igazát, képviseljétek az özvegy peres ügyét!
Ézsaiás 1,10-17
Kedves Testvérek! Ilyenkor, az ökumenikus imahét alkalmain nem csak az egymással való kapcsolat ápolása lehet a célunk, hanem az is, hogy ha már így magunk között vagyunk, a Krisztus hívők egységében, meghatározzuk, mi is a mi célunk. Pontosabban, mi Isten célja velünk, keresztyén felekezetekkel? Mi a küldetésünk, nekünk, reformátusoknak, és katolikusoknak, keresztyén gyülekezeteknek? Mi az egyház Istentől rendelt küldetése?
A heti alapigét adó ézsaiási szakasz alapján azt kell, hogy mondjam, kétféle ilyen önmeghatározás között kell döntenünk. Szolgáltatás, vagy szolgálat? Ez az a két lehetőség, amely közül az ézsaiási időkben is, és ma is választania kell az Istenhez tartozó embernek, és gyülekezetnek. Vagy szolgáltatást végzünk, vagy pedig szolgálunk. De mi a különbség a kettő között?
Ézsaiás próféta idejében az akkori vallási vezetők a szolgáltatás küldetését választották. Virágzott az intézményes vallásosság. A gazdagabb emberek hozták az adományaikat, a szolgáltató papság pedig elvégezte a szertartást, bemutatták az áldozatot. A templom fizikailag is a palota szomszédságában volt, és a világi felsőbbség a bőkezű támogatásokkal könnyen a kezében tartotta a papságot. A látható egyház épült, gyarapodott, a papok jól éltek, hálából pedig, ahogy csak tudták, kiszolgálták a világi vezetést.
A probléma nem az egyetértésben volt, hanem abban, hogy mindeközben Izrael vallási vezetői nem teljesítették Istentől rendelt küldetésüket. A gazdagokat szerették, kiszolgálták, de a szegényeket bűnösnek titulálták, elnyomták. Nem foglalkoztak a rászorulókkal, sőt teljesen kitaszították az árvákat, özvegyeket, pedig a róluk való gondoskodást már Mózes idejében elrendelte Isten. Ahelyett, hogy jól gazdálkodtak volna a támogatásokkal, és valóban Istennek tetsző módon „jót tettek volna” vele, ők csak a kiszolgálásra, és a maguk dolgaira fordították azt. Szolgáló egyház helyett szolgáltató egyház működött.
Kedves Testvérek! Ma is nagy a kísértés, hogy mi, keresztyén egyházak ilyen szolgáltató egyházakká váljunk. Temetések kapcsán még meg is versenyeztetnek bennünket: ki végzi el olcsóbban a szolgáltatást? Ki végzi el akkor, amikor éppen mi azt szeretnénk? És ha az egyik nem szolgál ki, akkor majd megyek a másikhoz. Bizonyára lelkipásztor testvéreim is tapasztalják, hogy sok esetben tényleg a szolgáltatás igényével jönnek hozzánk. Gyakran előfordul, hogy nem vigasztalásra vágynak, nem Istentől kérnek valamit, nem lelki pásztorolásra éheznek, hanem csak üres szolgáltatásra, amelyet ki lehet fizetni, meg lehet vásárolni, meg lehet rendelni.
De keresztelések alkalmával is ez a helyzet. Sokan nem azért hozzák a gyermekeket, hogy a gyülekezetbe fogadjuk őket, hanem csak azért, hogy meg legyenek keresztelve. Hogy a szolgáltatást megkapják. És ott is jönnek az igények. Megkeresztelnénk a gyermeket, de nem tudnak eljönni a keresztszülők. Vagy csak szombaton érnénk rá, mert akkor tud hazajönni a család. És előfordul, hogy képesek lennének úgy megkereszteltetni a gyermeket, hogy már a keresztelőjén se találkozzon a gyülekezettel, még azon az egy alkalmon se legyen ott a templomban. Az adományért meg szeretnék kapni a szolgáltatást.
És vannak másféle elvárások is az egyház felé. Legyenek intézményeink. Vegyünk át szociális intézményeket, végezzük az intézményes diakóniát, lépjünk pályára az iskolákban, óvodákban, bölcsődékben. Hiszen ez is a küldetésünk. És bár ezeken a területeken valóban lehet szolgálni, és építeni a jövő gyülekezetét, a probléma ott kezdődik, amikor az intézményes egyház szolgáltató egyházzá válik, és bár a fenntartó a gyülekezet, közben mégis az intézmény lesz a gyülekezet fenntartója. És miközben a támogatások miatt jól mennek az intézményeink, szépülnek az épületeink, leépülnek, kihalnak a gyülekezetek, mert szolgáltató egyházat építünk, nem pedig szolgáló egyházat.
Így szól az Úr Ézsaiás idejében:„Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én, terhemre vannak, fáraszt elviselni. Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom szemem előletek, bármennyit is imádkoztok, én nem hallgatom meg. Mossátok tisztára magatokat! Tanuljatok jót tenni, védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét!
Isten arra figyelmezteti az övéit, hogy ne szolgáltató vallásosságban éljenek, hanem legyenek szolgáló küldetésben. Tegyenek jót, és szolgálják egymást, és a közösséget! Hagyják abba a képmutató vallásos gyakorlatokat, és térjenek vissza az alapokhoz, a másik ember szeretetéhez.
Isten nem szolgáltatást, hanem szolgálatot bíz ránk. Arra bátorít minket, keresztyén felekezeteket, hogy tegyünk jót. Legyünk a világ világossága, a hegyen épült város, a só, amely csak akkor hasznos, ha van íze. Ez a küldetésünk itt Tiszanagyfaluban, Rakamazon, Tiszaeszláron, szolgálati helyeinken. Legyünk mi azok, akik segítőkészek, akikhez lehet fordulni, akiknél közösségre, lelki épülésre, meghallgatásra lehet találni.
De nemcsak gyülekezeti szinten, hanem személyes életünkben is érvényes ez az iránymutatás. Ézsaiás korában az árvákra, özvegyekre irányította Isten a figyelmet, mert akkor ők voltak a legsérülékenyebb társadalmi csoportok. Ma sajnos sokkal több ilyen sérülékeny réteg vesz körül bennünket. Szétesnek családok, sérülnek gyermekeink, fiataljaink, túlterheltek felnőttjeink, és sokszor elhagyottak, magányosak időseink. Sok a testi és lelki beteg, rengetegen élnek félelemben, mások pedig anyagilag vannak elkeseredett állapotban.
Isten azt mondja: Tanuljatok jót tenni! Gyakoroljátok a jó cselekvését! Egészen apró dolgokban is. Álljunk meg, ha valaki ott sétál az esőben az út szélén, vegyük fel és vigyük át Rakamazra. Látogassuk meg időseinket. Beszélgessünk gyermekeinkkel. Hallgassuk meg ifjainkat. Segítsünk egymásnak a kerti dolgokban! Hívjuk fel azokat, akik számítanak ránk. Öleljük meg a házastársunkat! Viseljük el szeretetben azt, akit talán nehéz elhordozni! Legyünk türelmesek egymáshoz! Tanuljunk meg jót tenni! Ez a szolgáló gyülekezet, és a szolgáló hívő ember Istentől rendelt küldetése. Vajon tudunk-e jót tenni? Mikor tettünk utoljára jót valakivel, csak úgy önként, szeretetből?Vagy hány ilyen lehetőséget mulasztottunk el az elmúlt napokban?
Nem a képmutató vallásosság, nem a szolgáltatás a küldetésünk, hanem a jó cselekvése a hétköznapi életben. Legyen ez a közös bennünk, keresztyénekben. Legyen ez ugyanúgy jellemző a katolikusokra és reformátusokra, legyen ez a Krisztus hívők egysége a mi településünkön. Hogy tudunk jót tenni, mert velünk is jót tett az Úr Jézus.
Ő a kereszten gazdag lévén szegénnyé lett, hogy mi az ő szegénysége által meggazdagodhassunk. Neki mindig volt ideje egy gyógyító érintésre, egy biztató szóra. Ő mindenkinek szolgájává lett, hogy nekünk örök életet adhasson. Kövessük hát az ő példáját, és tegyünk jót mindenkivel, mert erre hívott el minket, a mi Urunk! Ámen.