aug
1Dávid zsoltára, abból az időből, amikor fia, Absolon elől menekült. 2URam, mily sok ellenségem van, mily sokan támadnak rám! 3Sokan mondják rólam: Nem segít rajta Isten! (Szela.) 4De te, URam, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki fölemeled fejem. 5Hangosan kiáltok az ÚRhoz, és ő meghallgat szent hegyén. (Szela.) 6Lefekszem, alszom és fölébredek, mert az ÚR támogat engem. 7Nem félek a sok ezernyi néptől, amely körülvett engem. 8Állj mellém, URam, szabadíts meg, Istenem! Hiszen te vered arcul minden ellenségemet, kitördeled a bűnösök fogait! 9Az ÚRtól jön a szabadítás. Legyen áldásod népeden!
Zsoltárok 3,6
Kedves Testvérek!
Lefekszem, alszom, és fölébredek! Olyan egyszerűnek hangzik a zsoltáríró Dávid szájából ez a mondat, de ha jobban belegondolunk, ez a három dolog egyszerre ritkán adatik meg nekünk. Lefekszem, alszom, és fölébredek.
Sokan már az elsőnél elakadnak. Van, akinek annyi dolga van, hogy ritkán tudja időben álomra hajtani a fejét. Sokan hazavisszük a munkánkat, vagy már eleve otthon dolgozunk, és előfordul, hogy nem tudunk leállni, nem tudjuk abbahagyni a tennivalókat, és csak azt vesszük észre, hogy megint az alvás marad el.
Más a gyermekekkel kapcsolatos dolgokban merül ki, amikor egész nap, sőt, még éjszaka is apróságokkal foglalkozik. Ölbe veszi, táplálja gyermekeket, gondoskodik a rábízottakról. Anyaként, apaként az ilyen ember alig várja, hogy lefeküdjön, de ennek időpontjáról általában nem ő dönt. És hasonló a helyzet, ha időseket gondozunk a családban. Ha helyzet van, akkor menni kell, segíteni kell, és ha majd elcsendesedik, akkor lesz alkalmunk esetleg az alvásra. Lefekszek, alszom, és felkelek. Milyen egyszerű is volna.
Ha mégis sikerül lefeküdnünk az ágyunkba, akkor talán még többeknek okoz gondot maga az álomba merülés. Amikor nagyobb alkalmakat szervezünk, vagy a táborok első napja előtt velem is előfordul, hogy el szeretnék aludni, de valahogy nem megy. Az agyamban cikáznak a gondolatok, tennivalók, mi az, amit nem szabad elfelejteni, és hiába fekszem csukott szemmel az ágyban, mégsem tudok elaludni. Biztosan sokan tudják milyen érzés ez.
És nemcsak a tervek, a tennivalók, hanem a gondok is nyomaszthatnak bennünket. Nehéz elaludni, amikor fájdalmaink vannak, nehéz elaludni, amikor féltjük szeretteinket, vagy bármilyen feszültség van a szívünkben. Nehéz elaludni, amikor félelmeink vannak, amikor aggódunk magunk miatt, mások miatt.
És bizony, az is előfordulhat, hogy bár lefeküdtünk, valahogy el is aludtunk, de az ébredésnél jönnek a problémák. Egyik napról a másikra jön egy fájdalom, egy betegség, egy nem várt rossz hír, és minden megváltozik. Megváltozik az egészségi állapotunk, az erőnlétünk, a munkaalkalmasságunk, a motivációnk. Amikor például belátjuk, hogy egy-egy sérülésünk miatt nem tudunk többet focizni. Amikor felismerjük, hogy nem szabad többet felülnünk a biciklire, vagy nem vezethetünk többé autót. Amikor úgy ébredünk, hogy nincs már velünk az, akit szerettünk, aki hozzánk tartozott, mert elment a minden élők útján. Felébredünk egy újabb napra, de már semmi nem lesz a régi.
Lefekszem, alszom, és fölébredek – mondja Dávid mégis határozottan. De ne gondoljuk, hogy a zsoltárosnak olyan élete volt, amelyben ez a három mindig egyszerre megadatott neki. Már a zsoltár felirata is így hangzik: „Dávid zsoltára, abból az időből, amikor fia, Absolon elől menekült.” Vagyis, amikor ezeket a sorokat írja, Dávid, bár király, mégis az ellene szőtt összeesküvés áldozata. Milyen nyomasztó érzés lehetett, hogy a saját fia a hatalmára tör, és ellenségként tekint rá. Hogy lehetett ebben a tudatban lefeküdni, elaludni, aztán felébredni a következő napra?
Fel is kiált Dávid: Uram, mily sok ellenségem van, mily sokan támadnak rám! Sokan mondják rólam: nem segít rajta Isten! Vagyis Dávid mélyponton van. A fia, Absolon is ellene fordult, más ellenségei is az életére törtek, és mindeközben még az ellene folyó lejárató kampány is folyamatosan zajlott. Azt terjesztették róla, hogy nem segít rajta Isten! És ebben a helyzetben Dávid megszólal, és képes azt mondani: Lefekszem, alszom, és fölébredek.
Kedves Testvérek! Dávidnak ez a mondata egy hitvallás. Ez nem egy nyugodt személyiségű ember átlagos mondata, hanem ez egy Istenben bízó ember hitvallása. Bízom Istenben, ezért lefekszem, alszom, és fölébredek.
Mondjuk meg őszintén, mi nem szeretnénk ilyen lelkületet? Nem lenne jó, ha ilyen könnyen vennénk az akadályokat? Ha ennyire stabilan tudnánk hinni Istenben?
Mai istentiszteletünkön nézzük meg, mit is jelentett Dávid hitvallása, és mit kell tennünk nekünk azért, hogy mi is ilyen szinten tudjunk bízni Mennyei Atyánkban!
Pajzs, tehát védelem. Milyen sok helyzetet fel tudnánk sorolni Dávid életéből, amelyben ezt tapasztalta meg. Ő maga számolt be arról, hogy már gyermekkorában, fiatal pásztorként is sokszor megvédte őt Isten a nyáj mellett. Amikor jöttek a vadállatok, Isten oltalmában bízva szállt szembe velük. Erre a pajzsra számítva jelentkezett a filiszteus Góliát elleni harcra is. Nem a parittyájában bízott, hanem abban, hogy Isten majd megvédi és győzelemre segíti őt, ha akarja.
Testvérem! Van-e neked ilyen biztonságérzeted? El tudod-e mondani este, amikor nem tudsz elaludni: Uram, pajzsom vagy nekem? El tudod-e mondani, amikor beteg vagy, vagy a szeretteid miatt aggódsz, el tudod-e mondani, amikor új élethelyzetbe került, vagy amikor gyászt hordozol, Uram, pajzsom vagy nekem? Merd rábízni magad Istenre, mert Ő pajzsként áll melletted.
Milyen jó lenne, ha mi is megtanulnánk ilyen bizalommal imádkozni Istenhez. Ehelyett gyakran csak csalódottan soroljuk az elvárásainkat. Panaszkodunk, hogy mink nincs, de amit kérünk, azt hit nélkül kérjük. De jó lenne Uram, ha meggyógyítanál – mondjuk, de már régen elvesztettünk minden reményt. De jó lenne Uram, ha több pénzünk lenne, de amink van, az kuporgatjuk, őrizgetjük, sajnáljuk a másiktól, és nem engedjük ki a kezünkből. De jó lenne, Uram, ha elrendeznéd a jövőnket, a holnapunkat, de nem bízzuk rá ügyeinket, nem kérünk tőle bölcsességet döntéseinkhez.
Testvérek! Bízzunk Istenben. Bízzunk abban, hogy hallja szavainkat, imádságainkat, sőt, még gondolatainkat is tudja.
Van egy történet a királyok második könyvében, amikor az arám király Elizeus prófétát üldözte a seregével. Amikor Elizeus szolgája meglátta az őket üldöző sereget kétségbe esett, és félve rohant oda a prófétához. Ő azonban azt mondta a szolgának: ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük. Aztán Istenhez imádkozott, aki megnyitotta a szolga szemét, és így a szolga meglátta, hogy a hegy tele volt Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal. A látszat ellenére többen voltak velük, mint ellenük. Bár egy ideig nem látták, Isten már készítette számukra a szabadulást.
Kedves Testvérek! Ezt jelenti az Istenbe vetett hit. Ezt jelenti az Isten iránti bizalom. A remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. – mondja a zsidókhoz írt levél. Hiszem, hogy Tőle jön a szabadítás, és ha nem látom is, tudom, hogy Ő ott van mellettem, körülöttem, és odafigyel rám.
Lefekszem, alszom és fölébredek. Ez a hívő ember hitvallása. Azért tudom ezt megtenni, mert bízom Istenben. Abban, hogy Ő pajzsként mellettem van, abban, hogy meghallgat, ha hozzá kiáltok, és abban is, hogy ha Ő úgy szeretné, meg tud szabadítani. A legnagyobb ellenségemet, a bűnt és a halált már legyőzte a kereszten, és az Úr Jézus által feltámadásra, örök életre hív. Jézus vére a pajzsunk a gonosz hatalmával szemben, Ő maga az egyedüli közbenjárónk Istennél, aki által ma is meghallja hangunkat, és Ő a garancia arra, hogy földi utunkat követően szabadulást, új, vele való örök életet nyerhetünk.
Hát mondogassuk magunkban hitvallásként Dávid szavait, a jó napokon, és a próbák idején is, és meg fogjuk tapasztalni, hogy őszintén bízunk az Úr Jézusban, akkor a mi életünkben is természetes lesz ez a mondat: Lefekszem, alszom és fölébredek, mert az Úr támogat engem. Ámen.