nov
Kedves Testvérek!
Milyen a jó szabadság? Azt hiszem, sokan sokféleképpen képzeljük el az ideális szabadságot. Van, aki azt vallja, hogy a szabadsághoz el kell menni otthonról. Lelkészkollégákkal szoktuk beszélni, hogy bár szívesen töltenénk otthon a szabadságunkat, szeretnénk a kertben, a ház körül tenni-venni, csak úgy pihenni, de a hivatásunkból adódóan, ha otthon vagyunk, akkor bárki és bármi bejöhet. Ha otthon találnak, nem mondhatjuk azt, hogy bocsánat, most épp szabadságon vagyunk, majd egy hét múlva jöjjenek vissza. Ahhoz, hogy szabadságon legyünk, el kell menni, helyettesről kell gondoskodni, és a távolban valóban szabadságon érezhetjük magunkat.
Persze nem kell ehhez lelkésznek lenni, mert sokan nem tudják magukat otthon szabadnak érezni. Ha otthon maradnak, akkor szem előtt van a sok otthoni tennivaló, otthon főzni kell, mosni kell, ezért ők is jobbnak látják, ha elutaznak.
Mások épp ellenkezőleg élik ezt meg. Van, aki nem viszi haza a munkáját, és ha szabad napja van, akkor otthon van, mert ott tud kikapcsolódni, feltöltődni. Szívesen megy ki otthon a kertbe, szívesen olvas a kanapén, mert számára ez jelenti a szabadságot.
De akárhogy is legyen, jó mindnyájunknak megtalálnunk azt az időt, azokat a körülményeket, amelyekben ki tudunk kapcsolni, és szabadnak érezzük magunkat.
Ennél a típusú szabadságnál azonban sokkal nagyobb felszabadultságot jelent az, amikor a lelkünkben vagyunk szabadok. Mert elmehetünk mi nyaralni, vagy otthon is lazíthatunk, de ha a lelkünk meg van kötözve, akkor sehol sem leszünk felszabadultak. Vajon nem érzed-e időnként, hogy meg vagy kötözve? Nem vagy-e feszült, amikor hazamész? Nem vagy-e lehangolt, amikor egyik napról a másikra ugyanúgy megy a menet, a daráló, és sokszor szívesen kiszállnál az egészből? Nem érzed-e, hogy belül, a lelkedben kellene rendet tenni, ott kellene valamilyen felszabadulást átélned?
Ennek a valódi szabadságérzetnek az ajándékait tárja elénk a felolvasott igeszakasz. Mit jelent, ha lelkileg, a szó legteljesebb értelmében szabaddá válunk, szabadságot nyerünk?
1. Pál apostol azzal kezdi a római levél 8. fejezetében: Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.
A valódi szabadság első ajándéka az, hogy megszabadulunk megkötözöttségeinktől. Kezdetben szabad akaratot kaptunk Mennyei Atyánktól, a bűneset óta mégis ki vagyunk szolgáltatva a bűneinknek. A bűn rákényszerít bennünket arra, hogy a rosszat tegyük. Így mondja ezt Pál egy másik helyen: „Nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn.” Sajnos életünk sokféle területén szomorúan tapasztaljuk ezt.
Van, akit például az aggodalom tart fogva. Az ilyen ember, bármilyen helyzetbe kerüljön is, mindig a rossz oldalát látja a dolgoknak. Szeretne felszabadultan élni, de meg van kötözve. Szeretne Istenben bízni, de képtelen rá.
Aztán olyannal is találkozhatunk, aki függő. Van valami az életében, amiről tudja, hogy árt neki, mégsem képes megszabadulni tőle. Ez lehet egy szenvedély, egy személy, egy rossz társaság. Ami a rosszat hozza ki belőlünk. Manapság az egyik legjellemzőbb ilyen függőség a digitális eszközökkel kapcsolatos. Tv, számítógép, telefon. Ez a megkötözöttség akkor a leglátványosabb, amikor megvonják tőlünk. Nézzük a tvt, sorozatot, meccset, valaki bejön, elkezd beszélni, és mi teljesen türelmetlenné válunk. Idegesek leszünk. Vagy elmegy az internet, és megáll a világ. Lassan már a fürdőszobába sem megy el úgy az ember, hogy ne vinné magával a telefonját. Nem telefonálnak, hanem mások képeit nézegetik, pörgetik a sokféle értelmetlen videót, játszanak, felesleges dolgokkal töltik idejüket.
De ide sorolhatjuk a pletyka, a rágalmazást is. Sajnos, van, akit szinte az éltet, hogy másokról mondjon valamit a másiknak. Nem magáról beszél, hanem mindig valaki másról. Sokszor észre sem vesszük, csak mondjuk és mondjuk, hogy az a másik milyen. A bűn tehát életünk sokféle területén megkötöz, szolgaságba kényszerít bennünket.
Milyen nagy ajándék az, ha felszabadul függőségeink alól. Augusztinusz úgy mondta: az ilyen ember már tud nem vétkezni. A lélektől átitatott ember a megtéréséig nem tudott nem vétkezni. Csak vétkezni tudott. De ezután lesz ereje arra, amire korábban nem volt. Ha átéltük már ezt a szabadságot, tudjuk, miről van szó. Amikor a Lélek segítségével már úrrá tudunk lenni a kísértésen. Szinte fellélegzik az ember, aki megszabadul a bűn rabságából.
Erre mondja Pál: az élet lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és halál törvényétől. A valódi szabadság első ajándéka tehát az, ha megszabadulunk megkötözöttségeitől, és képessé válunk arra, hogy ne vétkezzünk.
Testvérem! Szeretnél-e ilyen szabadságot? Vágysz-e kikászálódni a bűneidből? A bűnbánati hétnek mindig az az egyik jelentősége, hogy eszünkbe juttatja már az alkalom neve is: szükség volna a bűnbánatra. Neked szükséged van-e rá? Szeretnél-e szabad lenni?
2. Ha tovább megyünk az igében, láthatjuk, hogy a megszabadult ember egy másik státuszba kerül. Már nem rabszolga lesz, hanem „fiú”. Isten örökbe fogadja a megszabadult embert. Nemcsak megszabadítja a megkötözöttségektől, hanem saját fiának szólítja. Nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk, abbá, Atya. Kedves testvérek, csodálatos lehetőség az, hogy ha Isten gyermekei vagyunk, akkor Apánknak, Atyánknak szólíthatjuk azt, aki mindenkit meg fog ítélni az utolsó napon.
Az Úri imádságban is erre hatalmaz fel bennünket Jézus: Ti azért így imádkozzatok: mi Atyánk. Nem kell tőle félni. Bízhatunk benne, szerethetjük, és egyre jobban megismerhetjük. Újra a helyünkre kerülünk ezáltal, abba a pozícióba, amelyet a bűnesetkor elvesztettünk. Nem gazdátlan többé az ember, hanem tartozik valahova, mégpedig a világmindenség Urához.
Akarsz-e hozzá tartozni? Rabszolga szeretnél lenni, vagy fiú, akit szeretettel vesz körül az édesapja? Ez elvileg nem lenne kérdés, de mi mégis sokszor a szolgaságot választjuk. Inkább engedünk a bűnnek, inkább bujkálunk Mennyei Atyánk elől a kertben, mintsem hogy odamenjünk hozzá, és élvezzük jelenlétét. Nem furcsa ez? Nem értelmetlen? Ne engedjük, hogy a gonosz félrevezessen bennünket, megkötözzön minket, hanem figyeljünk Mennyei Atyánkra, és vágyjunk az ő jelenlétébe.
Testvérem! Te hogy állsz most Atyáddal? Mikor szólítottad meg őt utoljára? Szereted őt? Figyelsz rá? Kíváncsi vagy a szavára? Ő ma is kész arra, hogy visszafogadjon, és fiaként élj tovább! Ne bujkálj előle!
3. És végül, a harmadik örömhír, ami ebből egyenesen következik, így szól: “Ha pedig gyermekek vagytok, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” Isten ennyire komolyan veszi, hogy gyermekévé fogadott, hogy megváltása által már örököse is vagyok. Örököstársa Krisztusnak. De mit is jelent ez az örökség?
Először is az örökség maga az Úr Jézus és a vele való kapcsolat. A Szentlélek által kapcsolatban lehetünk az Isten fiával. Megszólíthatjuk, meghallhatjuk szavát, érezhetjük gondoskodását, és kérhetjük segítségét. Már önmagában ez is óriási ajándék.
De az örökséghez tartozik a bűnbocsánat is. Akire kitöltetett a Szentlélek, annak el van rendezve a múltja : nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. Nincs többé ítélet, mert Isten elfelejtette a bűnt. Ez is az örökség része.
Testvérek! Kell-e ennél nagyobb örökség? Az Úr Jézussal való örök kapcsolat, és a múlt elrendezése? Vágysz-e erre a fajta örökségre?
Kedves Testvérek! Gyakran érezhetjük úgy, hogy jó lenne szabadságra menni. Jó lenne kimozdulni a dolgos hétköznapjainkból, megpihenni, feltöltődni! De vajon lelkünkben vágyunk-e a szabadságra?
Mennyei Atyánk ma is felkínálja nekünk a Lélek ajándékát, amely szabaddá tesz bennünket a bűntől. segít kimozdulni a kényszeres dolgainkból, tévútjainkból, fiává fogad, és áldott örökséget kínál. Arra bátorítom most a gyülekezetet, hogy lelki értelemben menjünk szabadságra. Tartsunk most csendességet, kérjük meg Atyánkat, hogy adjon a szívünkbe csendet, őszinte magunkba nézést, és engedjük, hogy jelenléte felszabadítson bennünket.
Forduljunk most hozzá a magunk csendességben. Ne figyeljünk semmi másra, szólítsuk meg, vagy csak engedjük, hogy ő vezesse gondolatainkat. Ámen.