dec
Jónás 1,1-2,1
1Így szólt az ÚR igéje Jónáshoz, Amittaj fiához: 2Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ellene, mert feljutott hozzám gonoszságának híre! 3El is indult Jónás, de azért, hogy Tarsísba meneküljön az ÚR elől. Elment Jáfóba, talált ott egy hajót, amely Tarsísba készült. Kifizette az útiköltséget, és hajóra szállt, hogy a rajta levőkkel Tarsísba menjen az ÚR elől.
4Az ÚR azonban nagy szelet bocsátott a tengerre. Nagy vihar támadt a tengeren, és már azt hitték, hogy hajótörést szenvednek. 5Félelem fogta el a hajósokat, mindegyik a maga istenéhez kiáltott, és a hajóban levő holmikat a tengerbe dobták, hogy így könnyítsenek rajta. Ezalatt Jónás, aki lement, és lefeküdt a hajó egyik zugában, mélyen aludt. 6De odament hozzá a hajóskapitány, és így szólt hozzá: Hogy tudsz ilyen nyugodtan aludni!? Kelj föl, és kiálts az Istenedhez! Talán gondol ránk az Isten, és nem veszünk el! 7Az emberek meg ezt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk sorsot, és tudjuk meg, ki miatt ért bennünket ez a veszedelem! Sorsot vetettek, és a sors Jónásra esett. 8Akkor így beszéltek hozzá: Mondd el nekünk, miért van rajtunk ez a veszedelem? Mi a foglalkozásod, és honnan jössz? Hol a hazád, és melyik népből való vagy? 9Ő így felelt nekik: Héber vagyok. Az URat, a menny Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet alkotta. 10Az embereket nagy félelem fogta el, amikor megtudták, hogy az Úr elől menekül – mert Jónás elmondta nekik –, és ezt mondták neki: Hogy tehettél ilyet?! 11Majd ezt kérdezték tőle: Mit tegyünk veled, hogy lecsendesedjék körülöttünk a tenger? Mert a tenger egyre viharosabb lett. 12Ő pedig így válaszolt nekik: Fogjatok meg, és dobjatok a tengerbe, akkor lecsendesedik körülöttetek a tenger! Mert tudom, hogy énmiattam zúdult rátok ez a nagy vihar. 13Az emberek azonban megpróbáltak kievezni a szárazföldre, de nem tudtak, mert a tenger egyre viharosabb lett körülöttük. 14Ekkor így kiáltottak az ÚRhoz: Jaj, URam, ne vesszünk el emiatt az ember miatt, ne terheljen bennünket ártatlan vér! Mert te, URam, azt teszed, amit akarsz!
15Azzal fogták Jónást, és beledobták a tengerbe; a tenger pedig lecsendesedett. 16Ezért az emberekben nagy félelem támadt az ÚR iránt; áldozatot mutattak be, és fogadalmakat tettek az ÚRnak.
Kedves Testvérek! Mit mond be a bibliai hangosbemondó? Jónást várják a hallban! Úgy emlékszem, már említettem ezt a bibliaismereti információt a gyülekezetnek, de ha Jónás nevét hallom, – nem tehetek róla – nekem először ez jut az eszembe. De bizonyára sokaknak jut eszébe Jónásra gondolva a cethal vagy a bálna hatalmas alakja, amely bekapja a prófétát, majd pedig kiköpi a parton. Csodálatos, és szinte hihetetlen a történet, számomra azonban mégis a 3. fejezet első verse az, ami a legjobban megérintett az Igében. Mert Isten nemcsak abban mutatta meg irgalmát Jónás felé, hogy küldött érte egy nagy halat, amelyben a három nap alatt volt ideje gondolkodni, imádkozni, hanem legfőképpen abban, hogy új esélyt adott neki. „Az Úr igéje másodszor is szólt Jónáshoz”. Másodszor is elküldte őt Isten Ninivébe, másodszor is megbízott benne, másodszor is saját üzenetét adta a szájába, hogy megmentse a bűnös várost. Ahhoz viszont, hogy megértsük, miért is olyan nagy dolog ez, járjuk végig Jónás útjának fontosabb állomásait, és gondoljuk át közben, hogy a mögöttünk levő évben, milyen hasonló állomásokon jártunk mi magunk is! Ma este három állomásról beszéljünk, jövőre pedig, vagyis holnap délelőtt, folytatva Jónás történetét még néhány élet állomást meg fogunk vizsgálni.
- A történet azzal kezdődik, hogy az Úr megszólította Jónást, és elküldte Ninivébe, a bűnös városba, hogy megtérésre és bűnbánatra hívja őket. Ennek az állomásnak azt a nevet adnám, hogy „süket fülek”. A megszólított és küldetésbe indított próféta ugyanis, bár elindult, rossz felé ment. Isten azt mondta neki, menjen Ninivébe, ő pedig elindult Tarsisba. Megpróbálhatnánk azt gondolni, hogy Jónás véletlenül egy rossz hajóra szállt fel, vagy nem nyomta meg a jelző gombot a ninivei megálló előtt, és tovább siklott a hajó az állomás mellett, de szó nincs erről. Ugyanis Ninive városa a szárazföld kellős közepén volt. Nem volt tengerpartja. Jónás pedig nagyon jól tudta ezt. Isten megszólította, elküldte, de valamiért Jónás nem díjazta ezt az ötletet, ezért – ahogy az ige írja – elment Jáfóba, hogy onnan Tarsisba meneküljön az Úr elől.
Kedves Testvérek! Bosszantónak tűnik Jónás viselkedése, de ha visszatekintünk a mögöttünk levő évre, lehet, hogy mi is jártunk ezen az állomáson. Velünk is megeshetett, hogy Isten megszólított, mondott valamit, indított valamerre, de kérése süket fülekre talált nálunk. Szólt hozzánk egy ige, megértettük, mit kellene tennünk, aztán mégsem tettük meg. Indított valaki felé, akin segíthettünk volna, akiért tehettünk volna valamit, de megtorpantunk. Másfelé mentünk. Isten üzent, hogy hagyjunk abba valamit, de mi inkább menekültünk előle a munkába, a hobbyba, a tv elé, vagy másfelé. A süket fülek állomás a mögöttünk lévő évben is nagyon forgalmas hely volt.
2. Miután Jónás a nagy menekülés közben hajóra szállt, Isten nagy vihart támasztott a tengeren. A hajósokat nagy félelem fogta el, és mindent megtettek azért, hogy valamilyen módon megmeneküljenek. Saját isteneikhez fohászkodtak, kidobálták a felszerelést, hogy könnyítsék a hajót, de a vihar tovább tombolt. És mit csinált mindeközben Jónás? Lement a hajó mélyére, lefeküdt, és mély álomba merült. Micsoda menekülés. Úgy tett, mintha minden rendben lett volna, és elaludt. Belesüllyedt egy olyan világba, amely független a valóságtól. Amelyben nem érzett fájdalmat, amelyben nem nyomasztotta a bűn súlya, amelyben nem volt lelkiismeretfurdalása. Mások miatta szenvedtek a fedélzeten, ő pedig csak aludt.
Ez a második állomás az „alvás”állomása. Az alvó próféta lelőhelye. Ahol az Isten embere nem működik rendeltetésszerűen. Vajon mennyi időt töltöttünk ilyen alvó állapotban a mögöttünk lévő évben? Hányszor szenvedtek miattad a többiek, úgy, hogy te ott sem voltál? Milyen következményei voltak a semmittevésednek, elszalasztott lehetőségeidnek? Hányszor történt meg, hogy virrasztanod kellett volna a szeretteid mellett, észre kellett volna venned, hogy bajban vannak, te pedig aludtál? Lehet, hogy most is alszol? Lehet, hogy úgy telt el az ünnep, hogy homokba dugtad a fejed, úgy tettél, mintha minden rendben lenne, közben pedig végig aludtad az egészet? Jónás, Isten elhívott prófétája alszik. És ennél az alvó állapotnál már csak egy rosszabb van. Az „elegem van” állomás. Amikor hirtelen felébresztenek, és kiderül, hogy te vagy a hibás. Jónást így keltik fel. Közli vele a hajóskapitány, hogy fel kell jönnie, és ki fogják sorsolni, ki miatt van bajban az egész közösség. Jónás azonban tudja, hogy ő a probléma oka. És ezen a ponton eljut oda, hogy elege lesz az egészből. Így mondja: „Fogjatok meg, és dobjatok a tengerbe, akkor lecsendesedik körülöttetek a tenger.” Vagyis Jónás megelégelte az életét. És érdekes, hogy a többiek először még megpróbáltak visszaevezni a szárazföldre. Ők meg akarták menteni útitársuk életét, Jónás viszont már feladta.
3. Testvérek! Mindnyájunkkal előfordulhat, hogy ilyen mélyre süllyedünk. Lehet, hogy más dolgok miatt, de mindnyájunk életében eljöhet az a pont, amikor azt mondjuk: elegem van! Talán te is mondtál ilyet magadban ebben az évben. Amikor eleged lett a betegségből, amikor megelégelted a fájdalmat, és felkiáltottál: nem bírom tovább. Bárcsak vége lenne már! Lehet, hogy a munkád terén volt ilyen mélypontod. Amikor nem becsülték meg a fáradságodat, nem értékelték szorgalmadat, valamiben kudarcot vallottál, vagy csak a túl sok feladat emésztett fel. És persze a családi helyzetekben is kibukhat ilyen mondat a szánkon. Amikor hálásak vagyunk a gyermekeinkért, de elegünk van az éjszakázásokból, betegségekből, rendetlenségből, kimerültségből, a kamasszá, vagy felnőtté válás értelmezhetetlen vívódásaiból, és olyat gondolunk, amilyet egyébként nem akarunk gondolni. Lehet, hogy te is kimondtad: elegem van a gyermekemből, elegem van a házastársamból, elegem van a szüleimből, bosszantó rokonokból, ez már túl sok nekem.
És miközben bizonyos dolgokból, bizonyos emberekből eleged van, rájössz, hogy magadból is eleged van. Jónás feladta. Ő nem vett evezőt a kezébe. Evezzenek a többiek, ha akarnak, nekem a halál is jobb ennél a mostani állapotnál. Odáig jutottam az engedetlenségben, odáig süllyedtem a bűnömben, annyira eltávolodtam Istentől, és az Őtőle kapott küldetéstől, hogy már semmi sem érdekel. Ha az Úr rám küldte ezt a vihart, hát vesszek oda.
Kedves Testvérek! Ha ilyen mélyre kerülünk, ne dobjuk el az evezőt. Ne haragudjunk magunkra, ha mélységben vagyunk, mert a Bibliában is számos példa van arra, hogy az emberek, még az Istenhez nagyon közel álló emberek is megelégelték küzdelmüket.
Mózes például nagyon elcsüggedt, amikor a nép zúgolódott a pusztában, és így imádkozott:„Ha te így bánsz velem, inkább ölj meg, ha meg akarsz találni kegyelmedben, hogy ne kelljen látnom a nyomorúságot!” Vagy ott volt Illés próféta is, aki Jezábel fenyegetése után annyira elkeseredett, hogy a pusztába menekült, és így könyörgött: „Elég most már, Uram! Vedd el az életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!”
De megemlíthetjük Jeremiás prófétát is, aki sok üldöztetés és fájdalom miatt így panaszkodott: „Átkozott legyen a nap, amelyen megszülettem! Ne legyen áldott az a nap, amelyen anyám világra hozott!” Ő is olyan mélységbe került, hogy szinte a halált várta, úgy érezte, azzal is jobban járna.
Van ilyen, Testvéreim! Ha nem is mondtad ki, talán te is érezted a mögöttünk lévő évben. A jó hír azonban az, hogy soha nem eshetünk lejjebb az Isten tenyerénél. Jónásban Isten süket fülekre talált, majd végig nézte, ahogy tétlenül alszik a hajó aljában, belefetrengve saját bűnébe, és önsajnálatába. Ezután az Úr látta Jónás halálvágyát, és hagyta, hogy beledobják a háborgó tengerbe. A fejezet vége pedig így hangzik: „Azzal fogták Jónást, beledobták a tengerbe, a tenger háborgása pedig megszűnt. Ezért az emberek nagy félelemmel félték az Urat, áldozatot mutattak be, és fogadalmakat tettek az Úrnak.” Vagyis hiába Jónás vergődése, a történet ezen szakaszán is Istent magasztalják az emberek.
Az Úr terve azonban tovább mutat ennél. Mert az első fejezet sötét állomásait követően így kezdődik a második fejezet: „Az Úr azonban odarendelt egy nagy halat, és az lenyelte Jónást. Három nap és három éjjel volt Jónás a hal gyomrában. Jónás imádkozott Istenéhez, az Úrhoz.”
Az engedetlen, alvó, meghalni kívánó prófétát Isten mégis megmenti. Egy halat küld érte, ami három sötét napra magába zárja. Három nap kellett ahhoz, hogy ebből a kiáltástalan helyzetben levő emberből az Úr engedelmes gyermeket formáljon. Három sötét nap kellett ahhoz, hogy Jónás gondolkodjon, magába nézzen, mint a tékozló fiú, és imára kulcsolja a kezét. Három nap kellett ahhoz, hogy felismerje, mennyire szereti őt Isten, és milyen nagy lehetőség az, hogy őt szolgálhatja, az ő küldetésében járhat.
Kedves Testvérek! Ma három nehéz állomásról beszéltünk. Bármelyikben, vagy akár többen is részünk lehetett a mögöttünk álló évben. De még a legsötétebb állomásokat követően is ráébredhetünk, most az év utolsó estéjén, hogy Isten szándéka ma is az, hogy megmentsen bennünket. Ahogyan Jónást kiemelte ezekből a megpróbáló állapotokból, úgy emel fel bennünket is mélységeinkből. De milyen csodálatos az, hogy a mi menekülésünkhöz, túlélésünkhöz, a mi üdvösségünkhöz, már nem nekünk kell három sötét napot átélnünk. Mert Isten az Ő egyszülött fiát küldte a keresztre, hogy a sírból három sötét napot követően mindent beragyogó világosságot hozzon számunkra. Az Ő szenvedése lett a mi esélyünk a megmenekülésre, a feltámadásra, a vele való örök közösségre. Tekintsünk hát így vissza 2024-re. Vegyük észre a mélypontok, nehéz állomások mellett Isten gondoskodó szeretetét is, és várjuk reménységgel életünk következő állomásait, amelyek mind segítenek abban, hogy közelebb kerüljünk az Úrhoz. Ámen.