okt
14Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt az ilyen hit? 15Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere,16valaki pedig ezt mondja nekik közületek: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól”, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az?17Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.18Viszont mondhatja valaki azt is: „Neked hited van, nekem meg cselekedeteim vannak.” Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet.19Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek.20Akarod-e hát tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meddő?21Ábrahám, a mi atyánk nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor fiát, Izsákot felajánlotta az oltáron?22Látod tehát, hogy hite együttműködött cselekedeteivel, és cselekedeteiből lett teljessé a hite.23Így teljesedett be az Írás, amely azt mondja: „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul”, és „Isten barátjának neveztetett”.24Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által.25Ugyanígy a parázna Ráháb is nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor befogadta a követeket, és más úton bocsátotta el őket?26Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.
Jakab 2,14-26
Kedves Testvérek! Életünk bizonyos helyzeteiben belépőkre van szükségünk. Ha elmegyünk a színházba, moziba, meg kell vennünk a belépőt, mert anélkül nem lesz helyünk, sőt, be sem engednek bennünket. De így van ez a közlekedésben is. Szükségünk van jegyre, bérletre, személyi igazolványra, vagy éppen autópálya matricára. Ha egy ellenőrzésnél egyik sincs nálunk, akkor vállalnunk kell a következményeket. Le kell szállni, ki kell hajtani, büntetést kell fizetni, és nem juthatunk el egyik pontból a másikba. És hiába magyarázkodunk, hogy mi megvettük a jegyet, valahol megvan a bérlet, ha nem tudjuk felmutatni, akkor így jártunk, nem vehetjük igénybe a szolgáltatást.
Testvérem! Neked megvan-e a belépőd? Mert bizonyos értelemben a mennyországba való bejutáshoz is szükségünk van ilyen belépőre. De vajon mi lehet ez a belépő? Mi kell ahhoz, hogy bejussunk? Te vajon be fogsz-e jutni a mennyországba?
Alapvetően három féle gondolkodás jellemző ránk ebben a témában. Vannak azok, akik nem foglalkoznak ezzel, úgy gondolják, az élet után nincs semmi, így nem kell semmilyen feltételrendszernek megfelelni. Vagyis azt mondják, nincs szükség belépőre. Számukra is szól a figyelmeztetés, az Ige, de aki eleve nem szeretne eljutni ebből a földi létből az Isten országába, azt nem kényszeríthetjük arra, hogy szerezzen magának belépőt. De ott van a másik két embertípus, akikről érdemes többet beszélnünk.
A második kategóriába azok tartoznak, akik úgy vélik, a bejutáshoz elég hinni Istenben. Hiszek én a magam módján – szokták mondani. Vagyis elismerik, hogy Isten létezik, de meg is elégszenek ennyivel. Hitüknek semmilyen következménye nincs az életükre nézve. Elméletben hisznek, de a gyakorlatban ez nem látszik az életükön. Nem kíváncsiak Istenre, nem próbálnak neki tetsző módon élni, nem tartoznak gyülekezethez, nem akarnak vele kapcsolatba lépni, csak úgy elhiszik, hogy van. Róluk mondja Jakab apostol a felolvasott igében: Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek. Akarod-e hát tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meddő?
Talán Te is így gondolkodsz, Testvérem. Lehet, hogy van egyfajta hited. Nem tagadod, hogy Isten létezik. Sőt, még talán örülnél is neki, ha így lenne. Azt mondja Jakab: az ördögök is hiszik, és rettegnek. De ha nincs a hitnek semmiféle következménye az életedben, ha nem okoz benned változást, ha nem sarkall semmire, akkor az egy meddő hit. Akkor nincs értelme. Ha csak a megszokott vallásosság, ha egy általános világnézet a hited, és semmiben nem határozza meg a hétköznapjaidat, akkor az a hit üres. Az ilyen hit nem lehet belépő az Isten országába.
Vannak tehát, akik nem foglalkoznak a belépővel, vannak, akik úgy vélik, elég egyfajta üres hit, amivel be lehet jutni a mennyországba, és Igénk szerint van egy harmadik embertípus, akik pedig azt gondolják, hogy a tetteikkel, jócselekedeteikkel már meg is van a belépőjük Isten országába. Ők azok a tipikus „jó emberek”. Akik segítenek a szomszédnak, akik, ha terem valami a kertben, jó szívvel szétosztják másoknak, akik áldozatkészen hozzák-viszik a gyermekeket, unokákat, társadalmi munkát, önkéntes munkát végeznek, jó célokra ajánlanak fel adományokat, és sok jót tesznek környezetükben. És ez mind rendben is van, ezzel semmi probléma nincsen. A gond ott kezdődik, amikor valaki azt gondolja, hogy mindez elég a mennyországhoz. Amikor úgy gondolkodik az ember, hogy ha én jó voltam, ha segítettem, ha adakoztam, ha tettem olyan dolgokat, amelyeket nem is lett volna muszáj megtennem, akkor én ezzel kiérdemeltem a belépőt. Vagyis, ha majd megállok Isten előtt, szépen felsorolom mindazt, ami jót tettem földi életem során, és cserébe majd megkapom a belépőt az örök életre.
Talán Te is úgy vagy itt, Testvérem, hogy jó ember vagy, és a tetteidben bízol. Alapvetően kedves, jó szándékú, segítőkész vagy. Szívesen segítesz másoknak. Ha a járdán sétálva meglátsz egy szemetet, felveszed, és kidobod. Ha kell, önkénteskedsz, adakozol. Ott vagy a családod, szeretteid számára, számítanak rád a munkahelyeden, megbízható vagy, és tisztelettel tekintenek rád a környezetedben. Mindez nagyon jó. De vigyázz, ez még nem belépő a mennyországba! Lehet, hogy igazságtalannak érzed, de a jócselekedetek önmagukban kevésnek bizonyulnak az örök élethez.
Pál apostol arról beszél a Római levélben, hogy a jócselekedetektől függetlenül, kizárólag hit által igazulunk meg. Tehát attól, hogy valaki szüntelenül csak jót tesz, még nem érdemli meg a belépőt a mennyországba.
De akkor, hogy van ez? Nincs itt valami ellentmondás? Ezek szerint sem csupán a hittel, sem pedig a jócselekedetekkel nem lehet bejutni az Isten országába? Az a helyzet, hogy külön-külön egyik sem elegendő. Sem a látszathit, sem a jó cselekvése. A belépőhöz mindkettőre szükség van. Leegyszerűsítve a lényeg az, hogy a hit a belépő, viszont a belépőt a cselekedeteinkkel tudjuk felmutatni. Hitünkkel tudjuk elfogadni Isten kegyelmét, szeretetét, de ha a hitünk valódi, akkor az jócselekedetre késztet bennünket. Így működik a megtérés. Hittel elfogadom, hogy az Úr Jézus meghalt értem a kereszten, ez a hit munkálkodik bennem, és az lesz a gyümölcse, hogy tettek követik a hétköznapi életben.
Ahogyan a vonatjegyet nem elég megvenni, be is kell tudni mutatni, ugyanúgy kellenek a hit mellé a jócselekedetek, hitünk gyümölcsei is.
Olyan ez, mint a locsolás. Mindnyájunknak vannak otthon növényeink, ismerjük a helyzetet. Hiába mondom el naponta a növényeimnek, hogy milyen szépek, ha nem fogom meg a locsolót, és nem viszek vizet rájuk, akkor tönkre mennek, elszáradnak. A szavaktól nem fognak életben maradni. A szándékhoz szükség van a cselekedetre is.
De az sem jó, ha az egész csak kényszeres. Mert locsolni is lehet szívvel, és kényszerből is. Ha csak úgy kénytelen-kelletlen vonszolja és idegesíti magát az ember, hogy már megint ezzel kell bajlódni, akkor nincs értelme növényeket tartani. A legjobb az, ha szeretjük a növényeket, szívesen foglalkozunk velük, és amikor eljön az ideje, meg fogjuk a locsolót, és megöntözzük őket. A szívbéli szándékhoz hozzákapcsolódik a cselekedet.
A hit és az abból fakadó jócselekedetek tehát egymásra épülnek, és együtt működnek jól. A Bibliában rengeteg példa van arra, hogy ez így működik. Eszünkbe juthat például Ábrahám, aki hitt, bízott Istenben, és ezért képes volt útra kelni otthonából, hogy eljusson az ígéret földjére. Vagy ott volt Nóé, aki hitt az Úrban, és kész volt bárkát építeni a szárazföldön, miközben mindenki rajta nevetett, hogy úgysem lesz özönvíz. Vagy ott volt István vértanú, akiről mai újszövetségi igénkben olvashatunk. Ő hitt az Úr Jézusban, és még az életét is kész volt feláldozni, csak hogy bizonyságot tehessen róla. De eszünkbe juthat még Tábita is, az apostolok cselekedeteiről írott könyvből, aki miután hitre jutott és megtért, sok alamizsnát osztott a szegényeknek. Megtért, hitre jutott, és ennek gyakorlati következményei lettek az életében. Ezek a személyek egytől-egyik azt mutatták meg életükben, hogy a hitük nem maradt üres vallásosság, hanem a gyakorlatban is meg tudták élni. Viszont bármit tettek, azt mind a hitükből fakadóan tették, Isten dicsőségére. Ez lett az ő belépőjük a Mennyországba.
Kedves Testévérem! Megvan-e a belépőd? Van-e hited? És fel tudod-e mutatni a belépődet? Vagyis vannak-e hitből fakadó jócselekedetek az életedben?
Ha hiszel Istenben, akkor annak következménye van. Ha hiszel, akkor kész vagy arra is, hogy meglátogass valakit, aki beteg, magányos, vagy segíts azon, aki rászorul. Ha van hited, akkor ne csak mondogasd a házastársadnak, családtagodnak, testvérednek, hogy szereted, hanem figyelj oda rá, hallgasd meg, tölts vele időt. Ha hiszel, akkor ne csak imádkozz a szükségben lévőkért, hanem tedd meg értük, amit csak tudsz. Ha hiszel, akkor találkozz azokkal, akik szintén hitben élnek, légy közösségben, légy jelen a gyülekezetben, vagy légy aktívabb, kérdezd meg, miben segíthetsz, mivel szolgálhatsz.
Ha pedig jócselekedeteid vannak, akkor végezd azokat hitből. Soha nem kényszerből, vagy az elvárások miatt, hanem szeretetből, odaszánásból. Ha segítesz valakin, jót teszel valakivel, akkor hazamenve ne a panasz áradjon belőled, és ne is magadat dicsérd, hanem fakadjon hitből a jótetted, Isten dicsőségére. Mint aki azért segít, mert rajta is segített az Isten.
Megvan-e a belépőd? És ha igen, fel tudod-e mutatni? Van-e hited? És látszik-e, hogy van? Kedves Testvérek! Adjunk hálát Istenünknek, hogy az Úr Jézus áldozata miatt miénk lehet a hit, a belépő, és kérjük őt imádságban, hogy a tőle kapott hitünket aprópénzre tudjuk váltani a hétköznapokban. Ámen.