jan
16Akkor bírákat támasztott az Úr, és azok megszabadították őket fosztogatóik kezéből.17De bíráikra sem hallgattak, hanem más istenekkel paráználkodtak, és azokat imádták. Hamar letértek arról az útról, amelyen őseik jártak, akik hallgattak az Úr parancsolataira. Ők nem így cselekedtek.18Mert amikor az Úr bírákat támasztott nekik, maga az Úr volt a bíróval, és megszabadította őket ellenségeik kezéből, amíg az a bíró élt. Megkönyörült rajtuk az Úr, amikor panaszkodtak nyomorgatóik és sanyargatóik miatt.19De amikor meghalt a bíró, ismét romlottabbak lettek őseiknél, mert más istenek után jártak, azokat tisztelték, és azokat imádták. Nem hagytak fel cselekedeteikkel és megátalkodott magatartásukkal.20Föllángolt ezért az Úr haragja Izráel ellen, és ezt mondta: Mivel ez a nép megszegte szövetségemet, amelyre atyáikat köteleztem, és nem hallgat a szavamra,21én sem űzök ki többé egyetlen népet sem előlük azok közül, akiket Józsué a halálakor itt hagyott.22Mert velük fogom próbára tenni Izráelt: vajon ragaszkodnak-e az Úr útjához, ahogyan ragaszkodtak őseik, és azon járnak-e, vagy pedig nem.23Ezért hagyta helyükön az Úr ezeket a népeket, és nem űzte ki őket azonnal, nem adta őket Józsué kezébe.
Kedves Testvérek! Az új év elején sokan szeretnénk csak úgy magunk mögött hagyni az előző év terheit, próbáit. Mindazt, ami nehéz volt, ami rossz volt. Az új naptárak mind azt sugallják: most ismét tiszta lappal indulunk. Sajnos azonban az élet nem mindig követi a naptár logikáját. A problémák nem maradnak ott december 31-én éjfélkor az előző évben, és a bennünket körbevevő kísértések nem mennek szabadságra januárban. Milyen jó lenne minden új évet úgy kezdeni, hogy eltűnnek a problémáink. Aztán persze majd jönnek újak, de legalább kezdhetnénk a nulláról, nem pedig a mínuszból. De a próbák, a terhek jönnek velünk az új évben is.
Éppen ezért ilyenkor, év elején nem elsősorban az a kérdés, hogy mi minden fog történni velünk, milyen lesz 2026, hanem az, hogy mi hogyan fogjuk megélni az előttünk álló eseményeket? Hogyan fogunk reagálni a régi és az új nehézségeinkre? Meg fog-e maradni a hitünk? Hűségesek maradunk-e Istenhez akkor is, amikor nem lesz könnyű? Mai igénk egy szomorú példát hoz elénk arról, milyen az, amikor az ember hűtlenné válik Istennel szemben. Vajon kiről szól ez a történet? Izrael népéről? Vagy az is lehet, hogy rólad és rólam? Nézzük meg, hogyan vizsgázott a nép egy új időszakban a hűségből, és gondoljuk át, vajon mit tanulhatunk az ő esetükből!
1.Józsué könyve azzal ért véget, hogy Izrael népe megérkezett az ígéret földjére. Az ÚR hű volt az ígéreteihez: földet, biztonságot, és jövőt adott számukra. A bírák könyve azonban már arról ír, hogy a nép nem tartotta meg Isten parancsolatait, és nem maradtak maradéktalanul hűségesek hozzá.
A honfoglalás előtt Isten egyértelműen elmondta a fő szabályt: távolítsanak el minden kánaáni népet maguk közül. A Bírák könyvének első fejezeteiből azonban kiderül, hogy ez nem történt meg. Voltak harcok, elfoglaltak területeket, de rengeteg beszámolóban rögzíti az ige, hogy itt is, ott is megmarad néhány kánaáni népcsoport. Nyolc izraeli törzset említ meg ebben a fejezetben a Szentírás, de mindegyikről úgy beszél, mint amely a részleges sikerek mellett nem teljesítette Isten parancsát. Vagyis engedetlenné vált. Nem űzte ki teljes mértékben a kánaáni népeket. Talán félelemből, talán számításból, talán csak a kényelemből fakadóan, de megtűrték, meghagyták őket maguk mellett. Vagyis együtt éltek azokkal a pogány népekkel, akikkel Isten nem akarta, hogy együtt éljenek.
A Bírák könyvének második fejezete pedig már ennek a hűtlenségnek a következményeit mutatja be. A nép elhagyta az Urat, és idegen istenekhez fordult. Keveredtek a kánaániakkal, és hátat fordítottak Istennek. Fontos azonban észrevenni, hogy ez nem egy hirtelen zuhanás volt, hanem egy hosszú folyamat. Azzal kezdődött, hogy nem fogadtak szót Istennek, nem irtották ki teljesen maguk közül a kánaáni népeket. Aztán pedig szépen lassan kezdtek átvenni bizonyos pogány, bálványimádó szokásokat. Azt írja az ige, hogy ezeket a népeket rabszolgaként alkamazták az Izraeliek, végül azonban ők váltak a bűn rabszolgáivá általuk. Mert a jelenlétük kísértést jelentett számukra. Vallásilag, családilag, és az élet mindenféle területén is összekeveredtek velük, ennek pedig súlyos következményei lettek az Istennel való kapcsolatukra nézve. Így írja az ige a 12. versben: „elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptomból, és más istenek után jártak a környező népek istenei közül, azokat imádták, és így ingerelték az Urat.”
2. Ennek pedig az lett a következménye, hogy Isten egy súlyos döntést hozott. A 21–22. versekben ezt olvassuk: én sem űzök ki többé egyetlen népet sem előlük azok közül, akiket Józsué halálakor itt hagyok. Mert velük fogom próbára tenni Izráelt: vajon ragaszkodnak-e az Úr útjához, ahogyan ragaszkodtak őseik, és azon járnak-e, vagy pedig nem. Ezért hagyta helyükön az Úr ezeket a népeket, és nem űzte ki őket azonnal, nem adta őket Józsué kezébe.” Ez első hallásra egy kemény ítéletnek tűnhet számunkra. Miért nem veszi el Isten a kísértést? Miért nem engedi meg, hogy a nép tiszta lappal induljon Kánaán földjén? Miért hagyja ott a nyakukon a pogány népeket? Miért nem könnyíti meg az övéi életét?
Azért, hogy próbára tegye hűségüket. Mert a hűség soha nem kényszerrel, hanem szabad döntéssel születik. Isten nem akarta azt, hogy csupán azért kövessék őt, mert nincs más lehetőség, nincs más út. Ő különböző lehetőségeket, és szabad döntést mutatott. Ahogyan az Éden kertben is megadta ezt a lehetőséget az első emberpárnak. Ott is elhangzott a figyelmeztetés, mire kell vigyázni, mit nem érdemes kipróbálni, de a döntést rábízta az emberre. Izrael népe is megkapta az útmutatást. Ne keveredjetek, irtsátok ki magatok közül a pogány népeket. Mivel azonban ezt nem tették meg, Isten szándékosan ott hagyta közöttük a kánaániakat. Hadd maradjon csak ott a kísértés a szemük előtt, hadd kelljen valódi döntéseket hozniuk, hogy kit is szeretnének szolgálni. Hadd derüljön ki, hogy mennyit ér a nép hűsége.
Azt azonban le kell szögeznünk, hogy Istennek ez a döntése nem bosszú volt. Sokkal inkább nevelő szándékkal döntött így az Úr. Hiszen Ő ugyanúgy elérhető maradt a nép számára. Ugyanúgy kapcsolatban akart maradni velük, csak megadta számukra a választási, döntési lehetőséget. Az, hogy a nép engedetlensége miatt ott maradtak a kánaáni népek, azt jelentette, hogy Izraelnek folyamatosan döntenie kellett. Kihez lesznek hűségesek? Kihez ragaszkodnak? Kiben bíznak? Kinek a szavára hallgatnak? Ezek a kérdések pedig akkor lesznek igazán húsba vágóak, ha napról napra fel kell tenni őket.
És sajnos, Izrael népe csúfos kudarcot vallott ebben a helyzetben. Korábbi hűtlenségüknek, és a pogány népekkel való keveredésüknek meg lett a következménye. És megszólal az a szomorú mondat, ami még számos alkalommal előkerül a következő időkben: „Izrael fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az Úr. Elhagyták az Urat, atyáik Istenét, és más istenek után jártak.”
3. Kedves Testvérek! Kiről szól ez a történet? Izrael népéről, vagy rólad és rólam. Vajon mi hogyan döntünk, amikor választanunk kell? És itt érkezünk meg a saját újévünkhöz. Mert bűn miatt nekünk is szembe kell néznünk olyan terhekkel, olyan kísértésekkel, olyan „megmaradt népekkel”, amelyek próbára teszik hűségünket. 2026-ban sem indulhatunk kísértések, és próbatételek nélkül. Ezek már részei az életünknek. Akárhogy próbálnánk őket elkerülni, félre tenni, a szőnyeg alá söpörni, ezek ott vannak körülöttünk. De vajon mi hogyan fogunk ezekben helyt állni?
Sok olyan helyzet áll előttünk, amelyben majd döntenünk kell. Döntenünk kell Isten mellett, vagy döntenünk kell Isten akarata ellen. Lehet, hogy a munkánkban kerülünk majd ilyen helyzetbe. Vállalunk-e olyat, és úgy, ahogyan az Istennek nem tetszik? Lehet, hogy kapcsolataink terén lesz számunkra néhány kísértés. Keveredünk-e olyanokkal, akikkel nem kellene? Mennyi időt töltünk azokkal, akik a bűnbe visznek bennünket? Mit fogunk tenni a házasságunkért, ha jön egy váratlan dolog, egy csalódás, vagy bizalomvesztés? Aztán döntenünk kell majd az időbeosztásunkban is. Mi lesz a fontossági sorrendünk első helyén? A család? A munka? A szabadidő, vagy a ma divatos én idő? Esetleg az Istennel való közösség? És hogyan fogunk reagálni, ha a betegség súlya fog gyötörni bennünket? Lázadni fogunk, vagy Istennél keresünk majd békességet? Megtagadjuk a hitünket, ha tragédia történik körülöttünk, vagy hűségesek maradunk az Úrhoz? Az új év kérdése tehát nem az, hogy lesznek-e próbáink, hanem az, hogyan fogunk dönteni azokban? Hűtlenné válunk, ahogyan Izrael népe tette, vagy képesek leszünk hűségesen ragaszkodni az Úrhoz?
Mi már abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy a Bibliából ismerhetjük az Úr Jézus példáját. Ő a legtisztább példája annak, hogy a hűség igen is létezik. Ő volt az, aki egész földi útján kísétések között élt. Már küldetése elején meg akarta őt kísérteni a Sátán. Aztán később is ezt tette olykor a farizeusokon keresztül, máskor saját tanítványai által. Kísértést szenvedett a fizikai fájdalmak terén, a csalódások terén, és végül a kereszten, a lehető legmélyebb fizikai és lelki fájdalom átélésekor is. Mégis, mindvégig hűséges maradt az Atyához. Nem kerülte el a próbát, hanem az Atya iránti engedelmességgel ment át rajta. Az ő hűsége nemcsak példa számunkra, hanem erőforrás is. Mert amikor mi gyengék vagyunk, ő bízhatunk az ő erejében. Amikor mi hűtlenek vagyunk, Ő hű marad, ezért rá támaszkodhatunk mi is. Legyen hát ez az újévi kívánságunk. Ahelyett, hogy próba és kísértésmentes új évet kérnénk, kérjük azt Mennyei Atyánktól, hogy adjon erőt nekünk ahhoz, hogy hűségesek maradjunk hozzá. Légy hű mindhalálig, és neked adom az életnek koronáját – olvassuk a Jelenések könyvében. Hát építsünk az Ő hűségére, és az előttünk álló terhek és kísértések között is maradjunk hűségesek hozzá! Ámen