feb
János 10,27-28
Jézus mondja: „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből…”
Kedves Testvérek! A mai napon Koppányi Gyula tiszteletes úrra emlékezünk, aki 1956-tól kezdve 20 éven át volt a Tiszanagyfalui református gyülekezet lelkipásztora. Mondhatnánk tehát, hogy a mai nap középpontjában az őrá való emlékezés áll. Azonban helyre tesz bennünket az a tény, hogy éppen ezekben a napokban került elénk a bibliaolvasó kalauz alapján János evangéliumának a 10. fejezete, amelynek fő témája: a Jó Pásztor. Ezek alapján azt kell mondanom, nem megbántva a Koppányi család tagjait, hogy ma tényleg a Jó pásztor lesz a középpontban. Nem elsősorban az egykori, szeretett lelkipásztor, hanem a nagy betűs Jó Pásztor. Az, akit Koppányi Gyula is követni igyekezett.
A kérdés tehát ma nem az számunkra, hogy mennyi jót tudunk elmondani az egykori tiszanagyfalui lelkészről, hanem az, hogy mit tudunk elmondani az Úr Jézusról, mint pásztorunkról. Három jellemzőjét emeljük most ki az elhangzott igéből.
1. Igénk így kezdődik: Az én juhaim hallgatnak hangomra. Vagyis a jó pásztor nem néma. Van egy bizonyos felismerhető hangja. Hangjából érezni a szeretetet, érezni a gondoskodást, a törődést. Aki hallja ezt a hangot, az szívesen követi őt, mert szavai biztonságot adnak számára.
Kedves Testvérek! Vajon mikor kaptuk fel utoljára a fülünket a Jó Pásztor hangjára? Felismerjük-e, amikor nekünk üzen? Amikor minket akar megszólítani? Ad-e megnyugvást nekünk az Ő hangja?
Emlékszem, hogy a gyermekeink már kisebb korukban is külön szobában aludtak, mert némelyik horkolt, én meg elég éberen alszom. Előfordult, hogy valamelyik elkezdett pityeregni, vagy csak hívott bennünket, hogy menjünk oda az ágyához. Emlékszem, milyen sokat jelentett nekik már az is, ha egy ilyen helyzetben meghallották a hangunkat. Volt, hogy ki sem kellett kelnünk az ágyból, csak messziről odakiáltottam: „itt vagyunk, semmi gond, aludj nyugodtan, mi is nemsokára már alszunk”- és ez elég is volt. A szülők hangja megnyugvást ad a gyermeknek, mert tudják, közel vagyunk, elérhetőek vagyunk, nem mentünk sehová.
Milyen jó, hogy az Úr Jézus hangja ma is hallható számunkra. Itt az istentiszteleten, otthon, a Bibliánkat kézbe véve, vagy őszintén odafigyelve a lelkiismeretünkre, ma is hallható a Jó Pásztor hangja. Ha pedig halljuk őt, már csak rajtunk múlik, hogy engedelmeskedünk-e neki.
2. Az én juhaim hallgatnak hangomra, kezdődött az ige, és másodjára így folytatódik: „én ismerem őket.” A bárányok között élő pásztor ismerte a nyájat. Tudta, melyik juh melyik ellésből származik, tudta, melyikük hogyan szokott viselkedni. Ismerte azokat, akik időnként elkóboroltak, és azokat is, akik megbízhatóak voltak. Számon tartotta betegségeiket, sérüléseiket, eddigi életüket.
Szinte bele sem tudjuk képzelni magunkat, milyen alapos ismeretről beszél itt az Úr Jézus. Miközben felvettem a mai filmhez az interjúkat, többször is megdöbbentem azon, hogy a megszólalók mennyire részletesen emlékeztek valamire Koppányi tiszteletes úrral kapcsolatban. Látszott, hogy valamennyire ismerték őt, életük részévé vált egy bizonyos időre. Volt, aki emlékezett, hogyan vágta fel a hagymát. Volt, aki fel tudta idézni, ahogyan a kerti munkálatok között látta őt, permetezővel a hátán. Többen pedig kedves jellemére hívták fel a figyelmemet. Sokat mosolygott, közvetlen ember volt. És majd fogjuk látni, csupán néhány megszólalásból is mennyire úgy érezhetjük mi nézőként, mintha mi is ismertük volna őt. Néhányan tényleg ismerték, és emlékeznek rá. De az igében még ennél sokkal mélyebb ismeretről van szó. Az én juhaim hallgatnak hangomra, és én ismerem őket.
Az Úr Jézus valóban ismer bennünket. Tudja, hogyan nőttünk fel, kik neveltek, kik tanítottak minket. Ismeri a hátterünket, ismeri a sikereinket, és tisztában van a kudarcainkkal is. Látja sebeinket, titkainkat, fájdalmainkat, mostani terheinket, és életünk nagy kérdéseit. Legyen ez megnyugtató számunkra. Ő ismer. És annak ellenére, hogy ismer, és azzal együtt, hogy ismer, mégis szeret, és hangjával magához hív bennünket.
3. Ennek a hívásnak pedig az egyetlen célja van, és erről szól mai harmadik üzenetünk. Így folytatja Jézus a következő versben: „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.” Vagyis a Jó Pásztor örök életre hív. Vele való közösségre. Olyan kapcsolatra, amely itt kezdődik, az élet földi szakaszában, és aztán folytatódik vele, az örökkévalóságban. Ez a megváltás ajándéka. Hogy Isten egyszülött fiát, az Úr Jézust adta értünk a keresztre, hogy ne az örök halálba, hanem az örök életre mehessünk. Ő, a jó pásztor életét adta értünk, feláldozta magát, hogy senki ne állhasson közé és közénk.
Kedves Testvérek! Én nem ismertem Koppányi tiszteletes urat, de a beszámolókból úgy tűnt, Ő is ezt a Jó Pásztort hirdette. Nem a tiszteletes úr adta az örök életet a templomba járóknak, de áldott eszköze volt a Jó Pásztornak, akinek a nyájába ő is beletartozott. Mert Ő is meghallotta az Úr Jézus hangját, őt is ismerte személyesen a megváltó, és számára is elkészítette az örök élet lehetőségét, amit ő maga is hirdetett másoknak.
Kövessük ebben az ő példáját. Akár az ő családjához tartozunk, akár helyi gyülekezeti tagként érkeztünk ma ide. Figyeljünk a mi Urunk hangjára, nyugtasson meg bennünket az, hogy ő ismer minket, és adjunk hálát azért, mert ő nekünk is, személyesen elkészítette az örök életet!
Az Úr Jézus, a Jó Pásztor mondja: Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Ámen.