feb
Tiszanagyfalui Igehirdetések
Textus: Zsoltárok 27, 1-6
2019. Február 24.
Három sündisznó megy az erdőben, de eltévednek. Nagyon fáznak, de szerencsére arra jár egy tündér és azt mondja: Teljesítem három kívánságotokat, mivel hárman vagytok, mindegyikőtöknek egyet-egyet. Az első így szól a tündérhez: Jaj, tündérke, nem tudom, hol vagyok, légy szíves juttass haza engem. A második is hasonlóan beszél, amikor azt kéri: Jaj, tündérke, nagyon fázom, légy szíves juttass haza. Megszólal a harmadik is: Jaj, kedves tündérke, én is nagyon fázom, ráadásul most már annyira egyedül érzem magam. Bárcsak itt lennének velem a testvéreim.
Kedves Testvérek. Talán mindnyájan elképzeltük már életünk során egy-két alkalommal, hogy mit kérnénk, ha lenne legalább egy kívánságunk. Van, aki sok pénzt kérne, más talán egy egészséges testre vágyna, van, aki családi dolgokban szeretne kérést megfogalmazni, és biztos lenne olyan is, aki egy különleges, szokatlan kéréssel állna elő. Mindenesetre, ha lenne egy kérésünk, biztosan bölcsebben döntenénk, mint ahogy az imént hallott viccben a harmadik sündisznó tette, aki megmenekült testvéreit újra maga mellé rendelte.
De nemcsak a mi életünkben, és nemcsak a jó tündéres viccekben van szó különleges kívánságokról, hanem még a Biblia lapjai is tartalmaznak ilyeneket. Számos bibliai személyről tudjuk, miről áhítozott. Nóé például, az özönvíz idején bizonyára a túlélésről, a partraszállásról ábrándozott. Bábel tornyának építői a hírnévről álmodoztak, ezért szerettek volna maradandó építészeti művet alkotni. Ábrahám, Izsák, Anna, Zakariás és még sokan mások gyermekáldásra vágytak, József szabadságra, Jónás pedig arra, hogy a cet gyomrából valahogy kijusson a partra.
A felolvasott 27. zsoltárban Dávid legmélyebb gondolataiba látunk bele egy pillanatra, amikor leghőbb vágyáról, ahogyan ő fogalmazza: egyetlen kívánságáról számol be. Ő nem a tündérkének tárja fel kívánságát, nem is a szerencsejátékban bízik, hanem Istenhez fordul kérésével. „Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az Úr házában lakhassam egész életemben. Láthassam, milyen jóságos az Úr, és gyönyörködhessem templomában.” Vagyis Dávid ahelyett, hogy pénzt, egészséget, vagy bölcsességet kérne, azt fogalmazza meg, hogy Ő az Úr házában akar lakni. Össze szeretné kötni életét Istennel, és tulajdonképpen vele akar élni.
Mai istentiszteletünkön gondolkodjunk el Dávid kérésén, és vizsgáljuk meg, mit is jelent az Ő kívánsága, és mit üzenhet ez számunkra? Mivel Dávid azt kéri az Úrtól, hogy az Ő házában lakhasson, alkalmazzuk mai üzenetünkhöz az összeköltözés, az együtt lakás képét szemléltetésként.
Mit jelent az Úr házában lakni, mit jelent vele élni, vagyis mit kér itt Dávid? 5 lépésben szeretném megfogalmazni az összeköltözés, az Istennel való együtt élés velejáróit.
- Először is beszélnünk kell az előzményekről. Bár manapság sajnos már nem sok minden kell ahhoz, hogy a párok összeköltözzenek, azért még így is biztos, hogy mindig van előzmény. Valahogy minden kapcsolat elkezdődik. Először megismerkednek, kapcsolatba kerülnek egymással a felek, majd jön a rendszeresebb találkozás, üzenetváltás, esetleg randevú. Aztán idővel elkezdenek együtt járni, talán még eljegyzésre is sor kerül, vagy ritka esetben még házasságot is kötnek, és csak utána jön az összeköltözés. De még ha az utóbbi két lépés el is marad, előzmény mindig van.
Dávid Istennel való kapcsolatában is volt előzmény. Mielőtt a zsoltáros szoros kapcsolatba lépett volna Urával, meg kellett Őt ismernie. Számára a gyermekkor volt az előzmény. Bizonyára hitben nevelték, hiszen már fiatal pásztorfiúként is tudta, hogy amikor a nyájat őrizte, és vadállatokkal kellett megküzdenie, Isten vigyázott rá. Volt tehát benne egyfajta bizalom, és szilárd hit Istennel szemben, hiszen ezért mert kiállni Góliát ellen is.
Ha az Istennel való személyes kapcsolatunkról beszélünk, mi is megállapíthatjuk, hogy van mögöttünk előzmény. Isten formálta meg a testünket, ő tervezte meg a személyiségünket, és életünk során számos lehetőséget kínált már arra, hogy kapcsolatba lépjünk vele. Nagyszüleinken, szüleinken keresztül, lelkészek, vagy hitbeli példaképek felhasználásával valamilyen módon már kapcsolatba lépett velünk. Elintézte, hogy legyen hozzá köthető hátterünk, legyen lehetőségünk a vele való kapcsolatra.
- Az előzmény azonban még nem elegendő. Ahhoz, hogy az összeköltözés létre jöjjön, szükség van közös döntésre is. Hiába van előzmény egy kapcsolatban, ha az egyik fél nem akar összeköltözni a másikkal, akkor nem lesz együtt élés. Kétoldalú és egybehangzó döntés kell ahhoz, hogy a felek együtt éljenek, ahogy a kifejezésben kiválóan benne is van: összeHÁZASodjanak. Egy házba költözzenek.
Dávid jól tudta, hogy Isten már döntött mellette. Az nem kérdés, hogy az Úr, aki őt is elhívta, szeretne közösségben lenni vele. Dávid oldaláról azonban szükség volt a válaszra. Neki is döntenie kellett, hogy Istennel, vagy Isten nélkül szeretne élni. És bár voltak bűnei, voltak botlásai, ez a zsoltár is azt mutatja, hogy Dávid is döntött Isten mellett. Egyetlen kéréseként tárja az Úr elé azt a vágyát, hogy vele közösségben, és az Ő házában lakhasson egész életében. Benne, az Ő jóságában, szeretetében, és templomában akart gyönyörködni.
A mi Istennel való kapcsolatunkhoz is kétoldalú és egybehangzó döntés szükséges. Isten oldala ez esetben sem kétséges. Az egész Biblia arról beszél, hogy Isten mellettünk döntött. Mellettünk döntött, amikor egy csodálatos helyre, az Éden kertbe helyezett el bennünket. Aztán mellettünk döntött, amikor már a bűneset után azonnal kijelenti, hogy lesz majd valaki, aki a kígyó fejére fog taposni. Majd jött a választott nép története, amelyben mindig kegyelmét láthatjuk, később pedig saját Fiát, az Úr Jézust is értünk adta, hogy kinyilvánítsa, mennyire szeret minket.
Az Ő döntése tehát már megszületett, a kérdés csak az, hogy mi hogyan döntünk? Vágyunk-e a vele való életközösségre, ahogyan Dávid vágyott, szeretnénk-e egy légtérben élni vele? Ha igen, ha mellette döntünk, akkor jöhet az összebútorozás.
- Ez a harmadik lépés. Mind a két fél ugyanarra a helyre költözik, és mindketten hozzák a maguk dolgait. Hozzák a bútorokat, anyagi helyzetet, családi szálakat, egészségi állapotot. És persze hozzák saját személyiségüket, jó és rossz tulajdonságaikat egyaránt. Mindent hoznak, és mindent összedobnak. Meg kell beszélniük, hogy mit hova tegyenek, és együtt ki kell alakítaniuk az új, közös életteret.
Dávid örömmel lépett bele az Úrral való összeköltözésbe. Bevonta Őt hétköznapi életébe, döntéseibe, sokat imádkozott hozzá, és sokszor énekszóban is magasztalta Őt. Mindeközben elfogadta Isten szeretetét, és élvezte azt a sok áldást, amit tőle kapott. Kettejük kapcsolatában meg volt a helye mindennek, és a legtöbb esetben ez a közösség, működött is.
Ha közösségben szeretnénk lenni Istennel, akkor be kell őt engednünk az életterünkbe, és együtt kell megtalálnunk mindennek a helyét. Ha vele szeretnénk élni, akkor érdemes megkeresnünk a helyét az imaéletnek, a vele való beszélgetésnek, de helyet kell adni a Bibliaolvasásnak is, amikor vezetésére figyelhetünk. Vele helyére tehetjük az istentiszteleteken való részvételünket is, vagy személyes csendességünk idejét. Ha minden a helyére kerül, akkor naponként élvezhetjük Urunk szeretetét, áldásait, és Ő is örülni fog, mert az Ő engedelmes gyermekei lehetünk.
- Előzmény, döntés, összebútorozás, és a negyedik: őszinteség. Lakva ismer az ember, szól a közmondás. És valóban, lakva sok mindent megtudunk egymásról. Szinte nyitott könyv lesz az egyik ember a másik számára. Ebben a helyzetben pedig őszinteségre van szükség. Minden kapcsolatot könnyen tönkre tehet a hazugság, a megtévesztés, és az egymás előtt való titkolózás. A közös élet alappillére a bizalom, amely mindent őszintén meg tud és meg is akar osztani társával.
Dávid zsoltárai szinte kivétel nélkül azt mutatják, hogy a zsoltáros egy-egy helyzetben hogyan tárja fel szíve titkait, mélységeit az Úr előtt. De ez a hozzáállás is kölcsönös volt közöttük. Amikor Dávid bűnbe esett, egy-egy prófétán keresztül Isten keményen, őszintén figyelmeztette őt. Megmondta a véleményét, és megtérésre intette. Őszinték, nyíltak voltak egymással szemben.
Vajon jellemző-e mindez Istennel való kapcsolatunkra? Ha figyelünk rá, észrevehetjük, hogy Ő ma is őszinte hozzánk. Van, amikor biztat, vigasztal, míg máskor fedd, vagy éppen számon kér. Tudja, mikor mire van szükségünk. De vajon mi is őszinték vagyunk hozzá? Vagy csak a látszatra törekszünk? Hogy az emberek azt higgyék, minden rendben van köztünk? Legyünk nyitottak és őszinték Urunkhoz, hogy áldott kapcsolatunk lehessen vele.
- Végül pedig, mai 5. üzenetünk az áldozathozatalról szól. Még Ramocsaházán voltunk és jegyben jártunk feleségemmel, amikor ott vendégeskedett Cseri Kálmán bácsi, és a vacsora közben megígérte, hogy el fogja nekünk küldeni a házasságra készülők 10 parancsolatát. Néhány héttel később meg is érkezett ez a különleges 10 parancsolat, amelynek az egyik eleme így szól: A gazdag együtt élés egyik alapja az áldozathozatal. Áldozatokat hozni egymásért. Ha erre képes egy pár mindkét tagja, akkor valóban boldogok lehetnek. De ha már csak az egyikőjük tud áldozatot hozni, akkor ott felborulnak, tönkre mennek a dolgok.
Dávid és Isten kapcsolatában legtöbbször működött ez a dolog. Isten nagy ígéreteket kínált Dávidnak, és több alkalommal érdemtelenül adott neki kegyelmet. Dávid pedig, vállalva Isten rá bízott küldetését, többnyire odaszántan, és hűségesen végezte munkáját.
Persze Isten áldozathozatalához képest az emberi áldozathozatal igen csekély. Hiszen mit tudnánk mi felajánlani annak az Úrnak, aki Egyszülött Fiát, az Úr Jézust adta értünk a keresztre? Mégis, hálából élhetünk neki. Döntéseinkkel, hűségünkkel, mások felé megnyilatkozó szeretetünkkel mind-mind neki áldozhatunk.
Vegyünk hát példát Dávid Istennel való kapcsolatáról, és sokféle földi kérésünket írjuk felül a legfontosabbal. Legyünk áldott közösségben Urunkkal, hogy közös utunkon minden a helyén legyen, és vele, a mi Szerető Atyánkkal mindig szeretetben, hűségben és békességben élhessünk. Tegyük ezt azért, hogy földi utunk végeztével egykor majd fizikailag is hozzá költözhessünk. Ámen.