Textus: János 14,6; JerEMIÁS 20,7-13.

Tiszanagyfalu     

Textus: János 14,6; JerEMIÁS 20,7-13. 

2019. március 24.

Kedves Testvérek! A felolvasott szakaszban egy megdöbbentő, talán sokak számára megbotránkoztató vallomással találkozunk. Jeremiás ugyanis egy pillanatra mintha szembefordulna Istennel, és amiatt kesereg, hogy próféta lett. „Rászedtél Uram, és én hagytam, hogy rászedj, megragadtál, hatalmadba ejtettél!” – hangzanak el a súlyos mondatok. Rászedve érzi magát Jeremiás, mert Ő azt hitte, hogy könnyebb lesz a prófétai élet. Amikor fiatal korában Isten megszólította, még szó sem volt arról, hogy ilyen nehéz sorsa lesz. Emlékezhetünk a híres elhívási történetre, amikor megszólítja őt Isten: „Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! – Így szólt az Úr.” Jeremiás pedig engedett Isten akaratának, és beadta a derekát. De akkor még szó sem volt kemény próbákról, állandó kigúnyolásról, vagy a nép bűneinek ilyen mélységeiről. Szép dolog az, hogy prófétaként Isten üzenetét hirdetheti, de ha a hirdetni való üzenet gyakran szól az ítéletről, nem csoda, hogy az emberek mindig kigúnyolják, és támadják a prófétát.

            Azt gondolom, testvérek, ez a Jeremiási érzés időnként minden hitben járó ember érzése lehet. Mert amikor hitre jutunk, megtérünk, átadjuk az életünket Istennek, akkor még mindnyájan úgy vagyunk vele, hogy ha Ő velünk jön, akkor biztosan minden rendben lesz. De amikor a szolgáló életvitel közben is jönnek a viharok, próbák, és nehézségek, akkor bennünk is felmerülhet a kérdés, hogy vajon ez-e a mi utunk. És valljuk be őszintén, a mi fejünkben is megszülethet időnként az a gondolat, ami Jeremiás fejében felmerült: rászedtél, Uram, s én hagytam, hogy rászedj. Vagyis tudtuk, hogy nem lesz egyszerű a hit útja, mégis belementünk, vállaltuk azt.

            Vajon éreztük-e már ezt? Lázadtunk-e mi is Isten ellen, úgy is, hogy közben az Ő útján jártunk? Feltettük-e már a kérdést, hogy miért kerülünk kínos helyzetbe hitünk miatt? Amikor családi körben, vagy szomszédságban a szemünkre vetették, hogy milyen Isten a miénk. Hogy engedheti meg, hogy természeti csapások történjenek? Vagy miért van az, hogy a nagy hívők is ugyanúgy súlyos betegségektől szenvednek?

De gúnyolhatnak bennünket azok miatt is, akik elbuknak a hitben. Tipikus dolog, amikor a hitetlenek azzal példálóznak, hogy milyenek a templomba járók. Ők is ugyanúgy csalnak, lopnak, csúnyán beszélnek, stb. Itteni szolgálatom alatt számos alkalommal előfordult már, hogy bizonyos emberek, akik nem hisznek Istenben szinte gúnyolódva árulják el, hogy ez és ez, mit hogyan tett, vagy mondott. Alattomosan, cinikusan súgják a fülembe, hogy hát tiszteletes úr, ilyenek ezek a hívők. Persze nemcsak nekem, hanem akár rólam is mondhatnak ilyen megjegyzéseket a gyülekezeti tagoknak. Ez se különb, ezt meg azt csinálta, így meg úgy fogalmazott.

            Ez a Jeremiási érzés tehát, úgy gondolom, mindnyájunk érzése. Vállaltuk a szolgálatot, a hitben járó életet, Isten mellett döntöttünk, és mégis ki vagyunk téve ellenségeink gúnyolódásának. Ha pedig így érzünk, felmerül a kérdés, érdemes-e így élni? Érdemes-e hitben járni, és felvállalni azt, hogy templomba járunk, Isten vezetését követjük? Úgy is kérdezhetnénk, hogy megéri-e? Megéri-e az Istennek tetsző életet választani?Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszoljunk, hívjuk segítségül mai újszövetségi szakaszunkat, és nézzük meg, hogy mi a választék. Az Úr Jézus három kifejezésben határozza meg önmagát, ezeket vegyük most sorra, és gondolkodjuk el azon, hogy mit választhatunk? Így fogalmaz Jézus: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.

1. Az első választási kategória, amiben Isten mindenkori követeinek dönteniük kell, az az út kérdése. A klasszikus kifejezéssel élve a keskeny út, és a széles út között kell döntenünk. Így volt ez Jeremiás idejében is. Számos alkalommal megvesztegették a prófétát, hogy hallgasson el, maradjon csendben, és akkor békén fogják hagyni. Jöttek a fenyegetések, a valódi fenyítések, hogy hagyja abba a kemény beszédet, különben igen keserű sorsa lesz. Inkább válassza az együttműködést, a békességet, és akkor senki sem fog neki ártani.

            De nemcsak Jeremiás korában, hanem ma is, sokféle élethelyzetben van választási lehetőségünk. Pénteken Királyhelmecen, Szlovákiában voltunk néhány lelkész testvéremmel, és egy magyar gimnáziumban 300 fiatal előtt tettünk bizonyságot a házasság, a párkapcsolat és a szexualitás témájában. Hiszen ebben a témában is két féle út létezik. Van, aki a saját boldogságát keresi, és a másikra is azért van szüksége, hogy önmagát boldoggá tegye, de akik Isten vezetését követik, azok a párkapcsolat terén is elsősorban a másik embert akarják boldoggá tenni szeretetükkel. Ahogyan Isten érdemtelenül szeret bennünket, úgy szerethetjük mi is választott társunkat, azért, mert egyszerűen jó érzéssel tölt el bennünket, ha a párunkat boldognak látjuk.

            De ugyanígy a munkában is van döntési lehetőségünk. Sajnos, manapság egyre gyakrabban előfordul, hogy olyan helyzetbe hozzák a munkavállalókat, amelyben két lehetőségük van. Vagy csalnak, lopnak, sikkasztanak, megtévesztenek másokat, vagy pedig, ha ezt nem vállalják be, mehetnek más munkát keresni. Ilyenkor is el lehet dönteni, hogy prófétaként, Isten küldöttjeként vállaljuk hitünket, elveinket, vagy pedig behódolunk, megadjuk magunkat, és úszunk együtt az árral, mint a döglött hal, amit visz magával a víz.

2. De menjünk is tovább, és térjünk át a második kategóriára. Jézus azt mondja, én vagyok az út, aztán így folytatja, én vagyok az igazság. Vagyis az igazság kérdésében is dönthetünk. Mi az igazság? –teszi fel a kérdést Pilátus, amikor elítéli az Úr Jézust. Azért kérdezi, mert ő maga úgy érzi, hogy az igazság, az mindig relatív. Attól függ, mihez mérjük. Sajnos a mai világ is ebbe az irányba halad. Az emberek megfeledkeznek az eredeti mércéről, Isten teremtési rendjéről, és mindig úgy határozzuk meg az igazságot, ahogy azt éppen az aktuális korszellem vagy hatalom diktálja.

            Isten megteremtette az embert, férfivá és nővé, ma pedig ott járunk, hogy számos „fejlett” országban már az azonos neműek is köthetnek házasságot, és akár gyermeket is vállalhatnak. Mi az igazság? Azt mondja a világ, hogy az, amit éppen igazságnak mondunk.

            De gondolhatunk azokra a sötét történelmi korszakokra is, amikor tömegesen pusztítottak bizonyos nációkat, például a zsidókat, azért, mert a hatalom, a diktátorok ezt akarták. Voltak, akik behódolva a hatalomnak szót fogadtak, és részt vettek a népirtásban, mások pedig, az életüket is kockáztatva minél több ember megmentésén fáradoztak. Mert akkor is eldönthették, hogy mi az igazság, és mivel a valódi igazságot, Isten vezetését választották, próféták, hősök, Isten áldott eszközei lehettek.

            Vagy eszünkbe juthat a manapság annyira felkapott migráns-kérdés is. Valakik, valahol kitalálták, hogy emberek tömegeit lehet áttelepíteni teljesen más közegbe, kultúrába, és az emberi jogokra hivatkozva azt terjesztik, hogy ez így van jól. Pénzelik a keveredést, igazságként kezelik a maguk álláspontját, és beláthatatlan következményekkel járó folyamatokat indítanak el. Ez nem pártpolitika, ez nem humanitárius segítségnyújtás, hanem némelyek számára ez igen nagy üzlet. Csak abba nem gondolnak bele, hogy mi lesz majd 10 év múlva egy-egy európai városból, hogy fognak a gyermekeink, unokáink magyarok maradni, keresztyének maradni, vagy mi lesz akkor, ha már nemcsak a háború elől menekülőket, hanem mondjuk Afrikából a vízhiány elől menekülőket is elkezdik áttelepíteni hozzánk. Itt is az a kérdés, mit tekintünk igazságnak. Egyáltalán nem mindegy, hogy melyik igazság mellett döntünk. 

3. Én vagyok az út, az igazság, és harmadjára azt mondja Jézus: én vagyok az élet! Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. Vagyis, ha a benne való életet választjuk, akkor a vele való kapcsolat a legfontosabb számunkra. Minden más, az élvezetek, a saját érdek, a világi kívánságok a háttérbe szorulnak. Böjtben különösen is aktuális üzenete van ennek. Milyen életet választunk? Olyan megdöbbentő, hogy erre a 40 napra is milyen nehezen szánja rá magát az ember valamilyen lemondásra. Pedig lelki életünk sokat nyerne a valódi böjtöléssel. Legalább itt a faluban mondjunk le néhány napig az autóhasználatról, és helyette sétáljunk, vagy biciklizzünk. Vagy próbáljunk meg elektronikus böjtöt tartani. Minimálisra korlátozni a tv nézést, az internethasználatot, esetleg csak telefonálásra használni az okos telefont. Vonjuk meg magunktól a káros szenvedélyeket, hogy megtisztítsuk a szervezetünket, és szorosabbra fűzzük Istennel való kapcsolatunkat.

            De nemcsak a böjti időszakban, hanem egyébként is választhatunk, hogy milyen életet élünk. Evilági életet, amelynek mindene a pénz, a kívánságok, és a saját igény megelégítése, vagy Krisztusi életet, amely az Úr Jézusra figyel, és neki tetsző módon éli meg a hétköznapokat? Döntenünk kell tehát, testvérek, hogy melyik utat, melyik igazságot, és melyik életet választjuk. Választhatunk keskeny út és széles út között, választhatunk valódi és hamis igazság között, és harmadjára, választhatunk Krisztusi is nélküle való élet között.

4. A döntés nem egyszerű. Mai igénkben is látjuk, hogy a próféta hogyan vívódik, hogy melyik utat válassza. Egyrészt panaszkodik, kesereg amiatt, hogy útja nehezebb, mint ahogy azt korábban elképzelte, másrészt azonban rájön, hogy számára nincs más út, csak a keskeny. Hiába lenne könnyebb a másik, hiába lenne kényelmesebb a széles úton való haladás, Ő nem képes azon járni. Már az is megfordul a fejében, hogy felhagy a prófétálással, de aztán ráébred, hogy nem tudja ezt megtenni. Így önti ki szívét: „Azt gondoltam: nem törődön vele, nem szólok többé az ő nevében, de perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve. Erőlködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta hatalmam.” Annyira átjárta a szívét Isten üzenete, hogy egyszerűen nem tudja megtenni, hogy ne hirdesse, ne adja tovább. Tudja, hogy szavai életeket menthetnek meg, ezért inkább az Úr akaratát választja. Inkább vállalja a gúnyos megjegyzéseket, a hitetlenek bántásait, de nem hagy fel a prófétálással.

            Kedves Testvérek! Mi is, ahogyan Jeremiás, eldönthetjük, hogy mit választunk. De aki Krisztushoz tartozik, annak nem kell sokat gondolkodnia. Annak a döntés ott van a szívében, mert Isten egyszerűen beleépítette, bele rekesztette a csontjaiba. Ha mi is próféták, vagyis Isten küldöttei, neki élő emberek vagyunk, akkor nem számolgatjuk, hogy mennyire éri meg ez a fajta élet, mert tudjuk, hogy nem tehetünk másképp. Lehet, hogy időnként lázadunk Isten ellen, lehet, hogy bennünk is felmerül a kérdés, mint Jeremiásban, hogy miért csináljuk az egészet, van-e értelme így élni ebben a romlott világban, de a végén oda fogunk megérkezni, hogy másképp nem tehetünk. Ahogy Luther Márton hitvallásként fogalmazta meg azon a bizonyos zsinaton, amikor azt várták tőle, hogy vonja vissza tanításait, mi is mondhatjuk: itt állok, másképp nem tehetek.

            Ha felismertük a helyes utat, ha megláttuk az Isten igazságát, és ha elfogadtuk a megváltást, a Krisztusban való örök életet, akkor másképp nem tehetünk. Mi is próféták lehetünk, és annak is kell lennünk, a családban, a gyülekezetben, a szomszédságban, a munkahelyen, a faluban, mert erre hívott el minket Isten. Ezt tette az Úr Jézus is, aki nem azért halt meg, mert megérte neki, hiszen látva a mai világot, ez még egyáltalán nem biztos, mégis vállalta a kereszthalált. Annyira szeretett minket, és annyira benne volt az Atya akaratához való igazodás, hogy egyszerűen nem tehetett mást. Nem tudott mást tenni. És mivel így döntött, mi is az Ő gyermekei lehetünk, és képessé válhatunk arra, hogy kövessük az Ő példáját.           Kedves Testvérek! Szabadon dönthetünk, de ha az Isten útját, az Ő igazságát, és a vele való életet keressük, akkor már el is dőlt, merre megyünk. Hirdessük hát prófétaként Isten útját, igazságát, és a vele való örök élet lehetőségét, azért, hogy másokat is megmenthessünk, és azért, mert nem tudunk, de nem is akarunk másként tenni. Ámen..