Sze
Tiszanagyfalui Igehirdetések
Textus: Máté 16,24
2019. szeptember 1.
Kedves Testvérek! Ismét itt az új tanév. Bár sokunkat közvetlenül már nem érint az iskolai, óvodai időszak, azt hiszem, mindnyájan át tudjuk érezni a gyermekek helyzetét, és talán még arra is emlékszünk, hogy annak idején mi hogyan vártuk, vagy éppen nem vártuk az új tanévet. Most is, van, aki már nagyon unta a szünetet, vágyott a barátokkal való találkozásra, más pedig már az első napokban is azt számolja, mikor lesz legközelebb tanítási szünet. De akárhogy is legyen, holnaptól újra elkezdődik egy tanév. Az iskolások felöltik az ünneplőruhát, becsomagolják a könyveket, az óvodások összeszedik a friss ágyneműt, pizsamát, és útra kelnek, hogy újabb ismeretekkel, élményekkel gyarapodjanak. Mert hát, akárhogy is nézzük, az oktatás és az óvodai nevelés még mindig erről szól. A tanárok, tanárnők, és az óvodapedagógusok, nemcsak információkat adnak át a gyermekeknek, hanem sokféle hasznos mintát is eléjük élnek, amit aztán később is alkalmazhatnak az életben. Talán sokunk emlékében él még egy-egy kedves óvó néni, dadus néni, vagy tanító, akikre hálaadással emlékezünk vissza. Lehet, hogy nem tanultunk meg mindent az óráin, vagy nem mindig fogadtunk neki szót, de a szeretete, a jelleme, örök minta lett számukra, és bizonyos dolgokban követtük, és talán még ma is követjük őket.
Ha például megtanították nekünk, hogy szépen dolgozzunk a füzetünkbe, talán máig jellemző ránk a precíz munka. Ha megtanították nekünk, hogy becsüljük meg az ennivalót, talán még ma sem tudjuk kidobni a kukába a megmaradt kenyeret. Ha megmutatták, hogyan lehet szépen, párosával sétálni az utcán, akkor talán még ma is oda figyelünk a közlekedési szabályokra. Vagy ha megmutatták, hogyan kell odafigyelni a gyengébbre, talán még ma is érzékenyebbek vagyunk azok problémáira, akiket a világ megpróbál kigúnyolni, kitaszítani. Ha voltak, és ha vannak ilyen tanítóink, mintáink, akkor egész életünkben követhetjük őket. A helyes mintákat azonban nemcsak az oktatási, nevelési intézményekből, és nem is csupán a családi közegből vehetjük, hanem, ahogyan felolvasott Igénk ezt elénk tárja, magától az Úr Jézustól is. Az Ő élete, az Ő útmutatása is példaként állhat előttünk. Ez azonban korántsem működik olyan egyszerűen, mint egy szülői, vagy tanítói minta követése. De, hogy mit is jelent magát az Úr Jézust követni, és mi mindennel jár ez, azt a következőkben négy pontban próbáljuk meg kifejteni. Bontsuk négy szakaszra a felolvasott Igét, és gondoljuk át, melyik részletben van még hiányosságunk, és szeretnénk-e követni az Urat?
- „Ha valaki én utánam akar jönni.” – kezdi mondanivalóját az Úr Jézus. Ez a bevezetés mindenek előtt egy örömhírt hordoz magában. Van lehetőségünk Jézus után menni. Ha utána szeretnénk menni, mehetünk. Higgyük el, ez nem természetes dolog. Mert a bűnesetet követően az ember a bűn fogságába került. Isten helyett, inkább a Sátánnak fogadtunk szót. És ez a magatartás onnantól kezdve nemzedékről nemzedékre öröklődött. Így aztán azóta az ember a széles útra születik. Arra az útra, amely egyenesen a kárhozatba visz. Vagyis semmit nem kell tennünk ahhoz, hogy elkárhozzunk. Isten kegyelméből azonban az ember mégis eldöntheti, hogy merre szeretne menni. Az Úr Jézus azért jött el ebbe a világba, hogy ismét elérhetővé tegye a vele való örök közösséget. Ha valaki erre vágyik, az elindulhat utána.
De mit is jelent az, hogy én utánam? Hát azt, hogy ugyanoda. Nem is a megtett út itt a lényeg, hanem az út célja. Vagyis Jézus azt mondja, hogy ha én utánam akarsz jönni, ha a mennyországba akarsz jönni, akkor kövess engem. Ha neked az a célod, hogy velem együtt megérkezz az Isten országába, a velem való örök közösségbe, akkor kell megtenned mindazt, amit itt mondok. Persze ennek az ellentettje is megállja a helyét. Ha nem akarsz a mennybe jutni, akkor semmit nem kell tenned. Ha nem akarsz örök közösségben élni a Mindenható Istennel, a te teremtőddel, akkor nyugodtan maradj rajta a széles úton, élj úgy, ahogy mindenki más, ne törődj semmivel és senkivel, csak magaddal, és azzal, ami neked fontos. Kedves Testvérek! Szabad akaratunk van. Dönthetünk az Úr Jézus útja, a vele való megérkezés, vagy a saját utunk, és a kárhozatba való megérkezés között. Ezt a döntést azonban nemcsak egyszer kell meghoznunk. Sokan beleesnek abba a csapdába, hogy úgy érzik, már döntöttek az Úr Jézus mellett, hisznek benne, beismerik bűneiket, úgy is mondhatnánk, hogy megtérnek, aztán pedig egy sor olyan döntést hoznak, ami nem tetszik neki. Elhatározzák, hogy vele mennek, és őt követik, aztán meg mégsem ezt teszik. Átverik magukat is, és visszaélnek Isten szeretetével. Eldöntik például, hogy Jézust akarják követni, hogy figyelni fognak rá, aztán két három nap után, kezükbe sem veszik a Szentírást, és elmaradnak az alkalmakról. Nem figyelnek az Igére. Vagy elhatározzák, hogy szoros kapcsolatban lesznek az Úrral, aztán elmaradnak az imaközösségből, a bibliakörből, a naponkénti imádság megritkul, vagy sablonossá válik. Eldöntik, hogy az Úr Jézus értékrendjét szeretnék megélni, de életük bizonyos területein megmaradnak a bűnökben. Nem fontos számukra a tisztaság, a hűség, a példamutató házasság megélése, vagy a becsületes, tisztességes munka, mert ezekben, vagy az élet másféle részeiben felhígul az értékrendjük, és semmissé lesz döntésük. Jegyezzük meg, hogy egyszerre csak egy úton tudunk járni. Nem mehetünk egyszerre a menny felé, és egyszerre a kárhozat felé. Ez a döntés tehát nem egyszeri, hanem rendszeres kell, hogy legyen. Minden nap, különböző élethelyzeteinkben eldönthetjük, sőt el is kell döntenünk, hogy akarunk-e Jézus után menni? Ha igen, akkor még van néhány tennivalónk.
- Ha tehát meghoztuk a döntést, hogy szeretnénk Jézus után menni, akkor a második tennivalónk az, hogy tagadjuk meg magunkat. Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát – mondja az Úr.
Ez nem csupán azt jelenti, hogy megtagadjuk a bűneinket, hanem arra utal, hogy mindenre nemet kell mondanunk, amire az Úr Jézus nemet mondana. És ugyanígy mindenre igent kell mondanunk, amire ő igent mondana. Gyermekkoromban egy keresztyén táborban kaptam egy karkötőt, amire az volt ráírva angolul: mit tenne Jézus? És amikor a kezemen hordtam, gyakran eszembe jutott ez a kérdés. Puskázzak, vagy ne puskázzak? Mit tenne Jézus? Hazudjak otthon az elrontott dolgozatról, vagy inkább mondjam el az igazat? Mit tenne Jézus? Én is kicsúfoljam a padtársamat, akit az egész osztály piszkált, vagy mégse? Mit tenne Jézus? Olyan jó lenne, ha többször eszünkbe jutna ez a kérdés. Mert ha azt teszem, amit Ő szeretne, akkor megtagadom a saját akaratomat. Minden más sorrendbe kerül. Ő lesz a legelső, minden más pedig utána következik. Ő lesz középen, ahogyan a múlt héten a szövetség ládája a templom közepére, a szentek szentjébe került, minden más pedig alsóbb rendű nála. Több bibliai történet is arról tanúskodik, hogy Jézusnak nagyon fontos volt ez a fajta fontossági sorrend. Neki mindent felül írt az Atyával való kapcsolat, és az Ő akarata. Még saját anyját, testvéreit, családját is hátrébb sorolta. És hallgatóinak is arról beszélt, hogy mindent felül ír a vele való kapcsolat. A gazdag ifjút is azzal küldte el, hogy menjen, ossza szét a vagyonát, és azután majd követheti őt. De mivel az nem tudott lemondani vagyonáról, nem tudta követni az Urat. Testvérek. Vajon melyek azok a dolgok az életünkben, amelyeket meg kellene tagadnunk? Mi az az életünkben, ami fontosabb nekünk, mit az Úr Jézussal való kapcsolat? Mi tölti ki az életünket? Mivel töltjük a szabadidőnk nagy részét? Ki az, akivel szívesebben töltjük az időnket, mint Istennel? „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát” – mondja Jézus.
- Jézus szavai azonban még mindig folytatódnak. Nem elég ugyanis megtagadni a bűnöket, illetve saját akaratunkat, hanem emellé egy bizonyos keresztet is fel kell vennünk. Harmadjára nézzük meg, vajon ez mit jelenthet? Ha a kereszthordozásról általában az élet terhei jutnak az eszünkbe. Ha valaki például tűri a betegséget, arra azt mondják, hogy milyen szépen hordozza a keresztjét. Vagy ha valamilyen családi gondról beszélünk, azt mondjuk: mindenkinek megvan a maga keresztje. Jézus azonban nem erről a fajta keresztről beszél. Az Ő helyzetében a kereszt szó szorosan összefügg az áldozathozatal képével. Amikor Jézus felvette az ő keresztjét, akkor értünk mutatott be áldozatot. Önmagát adta azért, hogy mi bűnbocsánatot, és vele való örök életet nyerjünk. Egy időre lemondott a mennyei dicsőségről, emberi testet öltött magára, vállalta a megaláztatást, a kigúnyolást, testi és lelki gyötrelmek sokaságát, azért, hogy minket megmentsen. A kereszt tehát ilyen módon az áldozathozatalra utal. Akkor hordozzuk a keresztünket, ha képesek vagyunk áldozatot hozni az Úrért, és az Ő ügyéért. Vagyis az a kérdés, hogy mit tehetek érte? Mit kell vállalnom érte? Vállalhatom például a vele való kapcsolatot. Van, akinek már ez önmagában is áldozathozatal. Lehet, hogy ha megtudják a munkahelyen, hogy hiszek benne, akkor másként fognak rám nézni. Lehet, hogyha beszélek róla, akkor nem fogok olyan könnyen párt találni. Vagy előfordulhat, hogy ha rá hivatkozom, és miatta nem megyek bele valamibe, akkor ki fognak nevetni, ki fognak gúnyolni. Vagy ilyen áldozathozatal lehet egy-egy kedvelt időtöltésünk felszámolása. Ha képes vagyok felszámolni valamit, ami túl sok helyet foglal a szívemben. Reggeli lustálkodást, esti tévénézést, a saját kényelmet, szórakozást, úgy lehet igazítani, mérsékelni, hogy közben a felszabaduló időt odaszentelem az Úrnak. Nem könnyű a kereszthordozás, nem könnyű a lemondás, sem az áldozathozatal, de ha az Urat akarom követni, akkor erre is szükség van. És miközben hordom a magam keresztjét, az életem egyre jobban megtisztul. Cseri Kálmán bácsi hasonlította az életünket egy tömlőhöz, amelyben a víz folyik. Nem mi vagyunk az életet adó víz, de mi is hordozhatjuk, közvetíthetjük az örömhírt. És miközben ezt tesszük, mi magunk is megtisztulunk. Miközben megtagadom magamat, és hordozom a keresztemet, aközben egyre jobban hasonlítani fogok az én Megváltómra.Az eredeti kifejezésben egyébként a kereszt a kivégzési eszköz vízszintes szárára utalt. Annak idején ugyanis a függőleges szárat már eleve odakészítették a kivégzés helyére, vízszintes szálat pedig az elítéltnek kellett odavinnie. A mi esetünkben ez azt jelképezi, hogy a mi kereszthordozásunk csak a kisebbik rész. Jézus elvégezte a váltságművet, megváltott minket, a nagyját megoldotta. Az övéhez képest a mi kereszthordozásunk már apróság. Persze a mi szemszögünkből nem tűnik annak, de jó, ha tudjuk, hogy az Ő áldozathozatala jóval nagyobb, mint a miénk. Mi is kellünk, hiszen ha nem döntünk mellette, nem érkezhetünk meg hozzá, de szabadításunk jelentős részét Ő intézte el. Vajon tudunk-e érte áldozatot hozni?
- Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Ez tehát a negyedik: kövessen engem. Manapság, az internetes közösségi oldalakon a követés szót arra mondják, ha figyelemmel kísérnek valakit. Ha például én követem a Tiszanagyfalui Református Gyülekezet oldalát, akkor látom a bejegyzéseket, felkerülő képeket, információkat. Ha követem egy ismerősömet, akkor figyelemmel kísérem a dolgait. Nem vagyok ott vele, nem élek vele, csak úgy figyelem. Az Úr Jézus követése nem így működik. Nemcsak szemlélői vagyunk az Ő életének, szavainak, dolgainak, hanem lépésről lépésre, cselekvő módon követnünk kell őt. Nemcsak nézzük, hogy merre jár, hanem mi magunk is vele együtt megyünk, a nyomában járunk, együtt éljük meg vele életünk minden percét. Ez az igazi követés. Nem elmélet, hanem gyakorlat. Hétköznapi valóság. És miközben valóságosan követem Őt, a hitem folyamatosan fejlődik, növekszik, előre halad. Csak az tud megérkezni Jézussal a célba, aki vele tart. Vajon ilyen értelemben követjük-e az Urat? Kedves Testvérek. Az Úr Jézus ma is hív bennünket az Ő követésére. Nem azért, hogy neki jobb legyen, hanem azért, hogy mi megmeneküljünk. Hogy már az itt létünk, és földi utazásunk is vele való közösségben történjen. Tudjuk hát, mi a teendő, vegyük komolyan Jézus hívását, és menjünk vele, aki ma is megszólít: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem. Ámen.