nov
Tiszanagyfalui Igehirdetések Textus: Titusz 3,3-7
2018. november 25.
Kedves Testvérek! Van-e különbség Isten gyermekei és a világ fiai között? Látszik-e a különbség például gyermekkorban? Másként viselkedik-e a hitben nevelt gyermek, mint az, aki még soha nem hallott Istenről? Másként szól-e a templomban gyakran megforduló gyermek a testvéreihez, mint az, aki folyton csak a káromkodást hallgatja otthon?
Vagy van-e különbség a hitben járó iskolás és a hitetlen háttérből érkező társa között? Beáll-e mindkettő a csúfolódók közé, és részt vesz-e mindkettő a verekedésben? És van-e különbség az Istennek szentelt fiatalok, és az Istennel semmi kapcsolatot nem ápoló tinédzserek között? Vajon ugyanazzal töltik szabadidejüket? Hasonló dolgokban lelik örömüket, ugyanúgy szórakoznak? Ugyanolyan szorgalommal tanulnak, és hasonlóan élik meg a párkeresés időszakát? Nincs köztük semmilyen különbség?
Van-e különbség azok között a párok között, akik mindenféle elköteleződés nélkül összeköltöznek, együtt élnek, és azok között, akik egészen addig megőrzik tisztaságukat, míg Isten előtt össze nem kötik életüket, és fogadalmat tesznek, hogy minden jó és rossz tulajdonságával együtt elfogadják, szeretik párjukat? És van-e különbség azok között, akik imádságban kérnek Istentől gyermeket, házasságban, egymás iránti elköteleződésben élve, és azok között, akiknek csak úgy váratlanul megérkezik a gyermek, aztán ha a család nagyon erőszakos, kényszerből összeházasodnak, legalábbis 1-2 évre? Van-e különbség azok között, akik Istent hibáztatják a meg nem érkezett gyermekáldás miatt, és egy életre elfordulnak tőle emiatt, és azok között, akik bár szomorúak, mégis el tudják fogadni az Úr akaratát, és békességben a kezébe teszik ezt a kérdést is? Vajon van-e különbség?
De feltehetjük a kérdéseket a felnőtt élet dolgaival kapcsolatban is. Van-e különbség Isten gyermekei és a világ fiai között például egy munkahelyen? Ugyanolyan szorgalommal dolgozik-e az egyik, mint a másik? Ugyanúgy vezeti-e a rábízottakat, vagy ugyanúgy engedelmeskedik-e a feljebbvalóinak egy hívő, mint egy hitetlen? És mi a helyzet otthon? Vajon melyik szereti jobban a házastársát? A hívő, vagy a hitetlen? Melyik férj segít be többet az otthoni dolgokban, és melyik feleség fogadja nagyobb szeretettel férjét, vagyis ki áll helyt jobban a gondviselői, segítőtársi szerepkörben? A hitben járó, vagy az Isten nélkül élő? Van-e különbség? Vagy van-e különbség a hétköznapi életben? A szomszédokkal való viszonyban, abban, hogy mivel tölti az időt hétvégén az egyik, és a másik? Van-e különbség a mindennapi szokásokban, a felkelésben, a tv-nézésben, az internet használatban vagy éppen a családi találkozások hangulatában? És más-e a megöregedés, a betegség hordozása, ha hitben jár az ember, mintha semmi köze sincs Istenhez? Másként tűri-e a hitetlen a próbákat, mint a hívő? Többet panaszkodik-e az egyik, mint a másik, és van-e különbség a kettő halálra való felkészülésében?
Fontos kérdés-ez testvérek: Van-e különbség? Van-e különbség köztünk, akik most itt vagyunk, és papíron, vagy talán lelkileg is Istenhez tartozónak valljuk magunkat, és azok között, akik nincsenek itt, vagy nem hisznek a Mindenhatóban? Látható-e, észrevehető-e az, hogy mi valamiben mások vagyunk, mint ők? Ha nem, ha nincs különbség, akkor mi értelme van annak, hogy itt vagyunk? Ha pedig van különbség, akkor vajon mi az a különbség? Mai istentiszteletünkön erről a kérdésről gondolkodjunk.
Felolvasott Igénk szerint van különbség. Ráadásul jelentős különbség van a két csoport között. Pedig ugyanonnan indulunk. A bűneset következtében mindnyájan ösztönösen bűnben születünk. Meg van bennünk a hajlam a rosszra, az Istennel való szembeszegülésre. Így írja Pál Titusznak a felolvasott szakaszban: „Valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek, és egymást gyűlölők.” Innen indulunk. És az induláskor még nincs különbség. Életünk bizonyos szakaszaiban mindnyájan így viselkedtünk, vagy talán még ma is így élünk.
Isten nélkül élve először is esztelenek vagyunk. Esztelenek, amikor életünk különböző döntéseiben nem figyelünk Istenre. Nem érdekel, hogy neki mi a terve velünk, csak úgy megyünk a magunk feje, vagy mások vezetése után. Esztelenek vagyunk, amíg nem Isten az értékrendünk alapja. Amíg nem hozzá igazítjuk gondolatainkat, tetteinket. Aztán másodszor, Isten nélkül engedetlenek és tévelygők is vagyunk. Engedetlenek vagyunk, mert tudjuk, hogy mi lenne a helyes, de nem azt tesszük. Érezzük, hogy mit várna tőlünk Isten, mégsem azt valósítjuk meg. És tévelygünk, mert sokszor nem is érdekel, hogy mi lenne a helyes út. Egyszerűen nem foglalkozunk az Atyai vezetéssel, ezért, mint a tékozló fiú, csak megyünk, ahogy sodor bennünket az ár.
Harmadjára, amíg nem járunk a hitben, mi is különféle kívánságok és élvezetek rabjai vagyunk. Van, akit például a testi kívánság tart fogva. Hűtlenség, paráznaság, akár a valóságban, titkos, vagy nyilvánvaló kapcsolatokban, akár a virtuális világ segítségével, a tv és az internet eszközei által. Más az étkezésben nem tud magának parancsolni. A mohóság, az egészségkárosító táplálkozás nem biblikus. Isten akaratával ellenkező. De ide sorolható az alkohol, a drogok, vagy másféle káros szenvedélyek sokasága. Amiket kíván az ember, amit élvez is egy ideig, de ami árt Istentől kapott testünknek. Negyedszerre pedig azt mondja Pál a múltról: gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők. Innen indulunk. Ösztönösen gonoszak vagyunk. Csak úgy ártani akarunk a másiknak. Azért, mert irigyek vagyunk. Ahogy a múlt héten is szó volt róla, a sajátunk, az örökségünk, amink van, az sokszor nem elég jó. De a másiké, az bizony jó volna. És mivel irigyek vagyunk, gyűlöljük a másikat. Nevetünk, ha bajba kerül, kibeszéljük, kitárgyaljuk a háta mögött, és éveken, évtizedeken át hordozzuk magunkban a haragot, régi sérelmeinket. Minket is gyűlölnek, de mi is viszont gyűlöljük őket.
Ez az az állapot, amiből mindnyájan indulunk. A kérdés csak az, hogy megmaradunk-e mindebben, vagy beengedjük Istent az életünkbe, hogy az Ő szeretetével változást okozzon bennünk? Mert Pál sem áll meg a múltnál, hanem arról ír Titusznak, hogy mi az, ami kimozdítja a lelki halál állapotából az embert. Így folytatja: „De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője, a Szentlélek által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.”
Vagyis minden ember életében eljön egy pont, amikor találkozik az Isten üdvözítő kegyelmével. Lehet, hogy eljut egy istentiszteletre, lehet, hogy olvas valahol egy bibliai idézetet, lehet, hogy egy beszélgetésben valaki által megszólítja Őt Isten, de kap egy lehetőséget, amikor válaszolhat a hívásra. Mi különösen is könnyű helyzetben vagyunk, hiszen egy magát keresztyénnek mondó országban, Európában élünk, ahol vallásszabadság van, és az élet különböző állomásain rendszeresen találkozhatunk Isten üzenetével. Manapság azért még minden családban vannak keresztelések, esküvők, egyházi alkalmak, és a temetéseken is megszólal a bibliai üzenet. A kérdés csak az, hogy okoz-e változást Isten szava az életünkben? Ha megjelenik az Isten üdvözítő kegyelme, és mi válaszolunk rá, elfogadjuk azt, akkor határozottan azt kell mondanunk, hogy változás történik. Nem maradhat minden ugyanúgy. Másabbak leszünk. Különbözni fog az életünk azokétól, akik nem tartoznak Istenhez.
Ha megjelent az Isten üdvözítő kegyelme az életünkben, akkor az esztelenség helyett először is a bölcsesség kell, hogy jellemezzen bennünket. Nem szabad többé meggondolatlan dolgokat tennünk, hanem engednünk kell, hogy Isten vezessen bennünket. Aztán másodszor, helyre kell tennünk az értékrendünket. Keresnünk kell Isten vezetését, napi csendességben, istentiszteleti alkalmakon, és engedelmeskednünk kell Istennek. Nem kényszerből, nem az elvárások miatt, hanem azért, mert megváltoztunk. Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme bennünk. Ha hozzá alkalmazkodunk, ha hozzá igazodunk, akkor nem fogunk tévelyegni.
És ha Ő az alapja az életünknek, akkor a kísértések, a különféle kívánságok, és élvezetek sem lesznek úrrá rajtunk. Akkor nem sietünk el semmit, felelőtlenül, követve a társadalomban megjelenő trendeket, és nem kerülünk olyan helyzetekbe, amelyek további próbákat, félresiklott életeket eredményezhetnek. Ha Ő vezet minket, akkor meg tudjuk tartani mindenből a mértéket, vigyázni tudunk testünkre, lelkünkre, és kapcsolatainkat Isten előtt is szentesítve, mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül, példamutatással tudjuk megélni.
Negyedszerre pedig, ha megjelent az Isten üdvözítő kegyelme az életünkben, akkor a gyűlölet, az irigység szépen lassan kikopik belőlünk. Azért, mert a kettő együtt nem fér meg. Vagy a gyűlölet tölt be minket, vagy pedig a kegyelem. Amíg bennünk van a gyűlölet, nem fér belénk a kegyelem. De amint megnövekszik bennünk a kegyelem, Isten szeretete, a gyűlölet semmivé lesz.
Így formálódhatunk át utunk esztelen, engedetlen, kicsapongó és gyűlölködő életből bölcs, Isten vezetését követő, mértékletes és szeretetteljes életté.
Már csak annyi maradt hátra, hogy magunknak és Istennek is válaszoljunk arra a mai napon sokszor feltett kérdésre, hogy van-e különbség? Van-e különbség a te életed, és a hitetlenek élete között? Más vagy-e bármiben, mint a környezeted, mint azok, akiknek semmit sem számít Isten üzenete? Ha megjelent az életedben az Isten üdvözítő szeretete, akkor van különbség. Akkor kell, hogy különbség legyen.
Nem azért, mert jobb vagy, nem azért, mert te ügyesebb, kedvesebb, szerencsésebb vagy, hanem azért, mert megjelent benned az Isten üdvözítő kegyelme. Pál is hozzáteszi: amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghez vitt jócselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője, a Szentlélek által…! Van különbség, mert Isten kegyeméből meg tud minket változtatni. Még engem is, és még téged is. De ha nincsen különbség közted, és a hitetlenek között, akkor nagy a baj. Ha ugyanúgy élsz, ugyanúgy beszélsz, ugyanúgy csinálsz mindent, mint az istentelenek, akkor ott valami hiba van. Akkor lehet, hogy még nem jelent meg benned az Isten üdvözítő kegyelme. Lehet, hogy csak egy kicsit, lehet, hogy csak félig engedted be őt az életedbe. Ahhoz, hogy különbség legyen, teljesen át kell magad adnod neki.
Nemcsak azért, hogy jobb, minőségi legyen az életed, hanem azért is, mert a különbség a folytatásban, az örök életben is megnyilvánul. Aki ugyanis itt másként él, kitűnik megváltott életével, az a földi élet végével, az Istennel való örök életben folytatja útját. Aki pedig nem fogadja el Isten kegyelmét, annak az örök kárhozatban lesz része. Pál is erre utal, amikor azzal zárja sorait, hogy a megváltozott élet miatt, Isten kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei leszünk az örök életnek.
Hát engedjük, hogy Isten üdvözítő kegyelme ma is változást hozzon a szívünkbe. Változtassa meg, ami változtatásra szorul, és őrizze meg, ami a helyén van, hogy ha felmerül a kérdés, hogy van-e különbség Isten gyermekei és a világ fiai között, akkor bátran és határozottan azt tudjuk mondani: Igen, itt is, ebben a földi létben is, de az örökkévalóságban is bizony, van különbség. Ámen.