dec
Tiszanagyfalui Igehirdetések
2018. december 9. Lekció: Zsoltárok 40, 1-11 Textus: Zsidók 5,9-12
Kedves Testvérek! Ha a szolgálat szót halljuk, sokféle világi foglalkozás az eszünkbe juthat. Szolgálatban vannak a rendőrök, tűzoltók, szolgálnak a különböző családvédelmi és idősekkel foglalkozó szolgálatok munkatársai, szolgálnak a település vezetői, az önkormányzatok alkalmazottjai, vagyis mindazok, akik másokért végeznek valamilyen feladatot. De nemcsak a fizetett munka lehet szolgálat, hanem az is, ha önként, szeretetből segítünk családtagjainknak, ismerőseinknek. Felelősségteljes szolgálat a gyermekvállalás, és a gyermekek szeretetben való nevelése. Aztán szolgálat a szülők, nagyszülők, testvérek gondozása, amikor szerettünk már nem tud magára odafigyelni, mi pedig melléállunk, és lehetőségeink szerint odafigyelünk rá.
A szolgálatnak azonban van egy különleges értelmezése, amelyet főleg vallásos körökben használnak. Ha itt elhangzik a szolgálat szó, akkor valami olyan dologra gondolunk, amit az Isten ügyéért, Isten dicsőségére teszünk. Lehet szolgálat a prédikáció, amikor a lelkész beszél, lehet szolgálat a bizonyságtétel, ha valaki beszél hitéről, vagy Istennel kapcsolatos élményéről, de lehet szolgálat bármi más tevékenység, amit Istennek ajánlunk fel. Lehet szolgálatból építeni, kétkezi munkát végezni, lehet főzni, sütni, verset mondani, vagy éppen zenélni, énekelni. Lehet szolgálat az imádkozás, igeolvasás, az adakozás, a gyermekistentisztelet vezetése, függönyök, bábok varrása, vagy az, hogy segítünk a takarításban, kerti munkálatokban.
A szolgálatokkal kapcsolatban azonban sokféle kérdés felmerülhet. Ki szolgálhat, mi a szolgálat célja, hogyan érdemes végezni a szolgálatokat, és miért van az egésznek értelme? Mai istentiszteletünkön a szolgálattal kapcsolatban három dolgot tisztázzunk. A felolvasott igék alapján vegyük sorra, hogy először is mi lehet szolgálatunk alapja, aztán másodjára gondoljuk át, hogy hogyan érdemes szolgálnunk, milyen a minőségi szolgálat, harmadjára pedig nézzük meg, hogy az ige szerint mi lehet a jutalma szolgálatunknak?
- Kezdjük tehát a szolgálat alapjával. Miért szolgálhatunk egyáltalán? Ennek a kérdésnek a megválaszolásában segít a felolvasott zsoltárban Dávid, amikor így fogalmaz: „Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet.” Később pedig így folytatja: Abban telik kedvem, Istenem, hogy akaratodat teljesítsem. Vagyis azt mondja Dávid, hogy mielőtt örömmel elindult volna Isten útján, a szolgálat útján, először volt egy Isten élménye. Várta az Urat, és ő lehajolt hozzá. Kiemelte a bajból, és biztossá tette lépteit. Azért indult el Dávid az Úr útján, és azért lelte örömét a szolgálatban, mert átélte Isten szabadítását. Ez az Istennek való szolgálat alapja. E nélkül szolgálhatjuk a közjót, szolgálhatjuk embertársainkat, de Istent nem tudjuk szolgálni. Ha viszont Ő már megszabadított minket valamiből, akkor lesz motivációnk, és szeretnénk mi is az Ő akaratát teljesíteni. Ahogy Dáviddal mondanánk: abban telik kedvem, Istenem, hogy akaratodat teljesítsem.
Pontosan így volt ez a bibliai időkben is. Az embereknek volt egy élményük Istennel, vagy az Úr Jézussal, és onnantól kezdve az Ő útján, a szolgálat útján akartak járni. Így volt ez például Mózes esetében, akit Isten már gyermekkorában megmentett a biztos haláltól, hogy aztán később, némi rábeszéléssel, de hűséges, és odaszánt szolgája lehessen. Ő vezette ki Izrael népét az egyiptomi fogságból, és Ő vitte el őket egészen az ígéret földjének határáig. Azért, mert gyermekkorában is, de később is számos alkalommal átélte Isten szabadítását, megmentő szeretetét, és ez szolgálatra indította.
De így volt ezzel a jól ismert Pál apostol is, aki egy darabig keményen üldözte a keresztyéneket, amikor azonban az Úr Jézus felnyitotta a szemét, és kiemelte ebből a gyilkos küldetésből, és új utat nyitott számára. Így lett belőle is odaszánt, Istennek szolgáló lélek, akinek munkája nyomán már nemcsak a zsidók, hanem minden más nemzet számára is elérhetővé lett Isten üzenete.
Kedves Testvérek. Az első kérdés, amit ma fel kell tennünk magunknak, az az, hogy van-e ilyen alap az életünkben? Megtapasztaltuk-e már Isten szabadítását, volt-e istenélményünk, ami arra indított bennünket, hogy elinduljunk a szolgálat útján? Ha igen, akkor minden szolgálatunk kapcsán leszögezhetjük, hogy hálából szolgálunk Istennek. Akkor bármilyen feladatot is vállalunk a gyülekezetben, vagy ismerőseink, szeretteink körében, tudhatjuk, hogy azért szolgálunk, mert Isten már előbb szolgált nekünk.
De ha azt mondanánk, hogy még nem volt ilyen élményünk, akkor jusson eszünkbe, hogy tulajdonképpen az egész adventi és karácsonyi időszak abból ered, hogy az Úr Jézus emberré lett, szolgai formát öltött fel, azért hogy megmentsen minket az örök kárhozattól. Nem azért jött, mert Ő így jól járt, nem azért született meg Betlehemben, mert ebből valami haszna származott volna, hanem azért, mert szeretett minket, és értünk akarta adni önmagát. Ez lehet mindnyájunk számára a szolgálat alapja. Az Úr Jézus megszületett, szolgált, meghalt, aztán feltámadt, azért, hogy minket megmentsen, és minket is szolgálatba állítson.
- Ha ez az alap ott van az életünkben, akkor tovább is mehetünk második pontunkra, amelyben a szolgálat minőségéről szeretnék beszélni. Milyen a helyes, Istennek tetsző szolgálat? Erre nagyon egyszerű a válasz: az a minőségi szolgálat, amikor nemcsak színből, hanem szívből szolgál az ember. Amikor jól érezzük magunkat a jó cselekvésében. Ahogy a felolvasott zsoltárban már említettük, így mondja Dávid: „abban telik kedvem Istenem, hogy akaratodat teljesítsem, törvényed szívemben van. Igazságodat nem rejtegetem szívem mélyén, hanem beszélek hűségedről és szabadításodról.” A zsidókhoz írt levél szerzője pedig így fogalmaz ezzel kapcsolatban: „De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik, hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.”
Olyan jó látni azt, itt a gyülekezetben is, meg máshol, más közegben is, amikor valaki szívből, odaszánással, szent igyekezettel végzi szolgálatát. Amikor a szolgálattevőnek saját ügye az a szolgálat. Mindenféle személyeskedés nélkül hadd említsek néhány példát gyülekezetünkből. Jó látni például, amikor egy-egy gyermekhéten van néhány gyülekezeti tag, aki ideszán egy-két órát, vagy akár több napot is, azért mert szeret a gyermekek között szolgálni, játszik velük, tanítja őket, és mindezt még élvezni is tudja. Vagy amikor gyülekezetünk asztalosa megindul Betlehemi istállót készíteni, kiválasztja a fát az erdőn, feldolgozza a farönköket, megtervezi az épületet, legyalulja, előkészíti az anyagot, hogy azt már csak össze kelljen állítani a helyszínen. Azért, mert saját ügye, ő ezzel szolgál közöttünk.
Vagy amikor az éven a padokat készítettük, és az a néhány férfitestvérünk nagy szakértelemmel méregetett, hegesztett, vágott és csiszolt, hogy összeálljon a padok, asztalok váza, amit aztán majd hosszú éveken át lehet használni a kertben. Nekik is saját ügyük volt mindez. De említhetnénk a főzések, vendéglátások dolgát is. Én leginkább tojásrántottát és tükörtojást tudok készíteni, így még nagyobb csodálattal nézem, amikor a gyülekezeti tagok itt főznek, vagy különböző süteményeket hoznak fel egy-egy alkalomra. Annyi alkalommal el lehetne rontani egy-egy ételt, vagy süteményt, de mivel az ilyen szolgálattevők is igyekeznek, odaszántan végzik szolgálatukat, így sokszor élvezhetjük alkotásaikat.
És még nem is beszéltünk az imádkozás és az adakozás, vagy a pénzkezelés szolgálatáról. Ezek is nélkülözhetetlen szolgálatok. Sokszor láthatatlan szolgálatok ezek, mégis megállna nélkülük a gyülekezeti élet. Ha nem lenne imádkozó háttér, ha nem volnának adakozó testvérek, akik perselypénzzel, különböző adományokkal támogatják a gyülekezetet, vagy nem volna, aki precízen bánik a gyülekezeti pénzekkel, akkor minden borulna. Nagy ajándék, hogy a mi gyülekezetünkben is vannak olyanok, akik mindezt szívből, nagy igyekezettel végzik.
Kedves Testvérek! Másodjára gondolkodjunk el azon, hogy vajon mi mivel szolgálunk Istennek? Melyek azok a dolgok, amelyekben másokat segítünk, vagy Isten ügyét visszük előre? És ha vannak ilyen szolgálataink, milyen szívvel végezzük ezeket? Örömmel, jó érzéssel, vagy kényszerből, megszokásból? Minőségi, vagy minősíthetetlen a szolgálatunk? Örömünk van-e Isten akaratának teljesítésében, vagy rest a szívünk, ellustultunk a ránk bízottakban? Ha van alapunk, akkor minőségi szolgálatot végezhetünk, életünk bármely területén.
- Végezetül pedig, harmadjára beszélnünk kell a szolgálat jutalmáról is. Miért végezzük a szolgálatot? Dávid azt mondja a zsoltárban: abban telik kedvem, Istenem, hogy akaratodat teljesítsem. Vagyis az egyik jutalom az, hogy élvezzük a szolgálatot. Kedvünket leljük abban, hogy szolgálunk Istennek. Örömmel segítünk a másiknak, örömmel teszünk gyülekezetünkért, egyszerűen jól érezzük magunkat a szolgálatunkban. Ha Istennek szolgálunk, ha szívből szolgálunk, akkor már ez önmagában ajándék. Persze ha nem Istennek szolgálunk, vagy csak kényszerből tesszük a dolgunkat, akkor nem sok örömünk lesz a szolgálatban.
A másik jutalom azonban sokkal nagyobb minden földi elismerésnél, vagy munkadíjnál. Azt mondja ugyanis az Ige: Nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok. Vagyis Isten nem felejt. Az emberek felejtenek, a gyülekezet nem biztos, hogy minden szolgálatot értékel, lehet, hogy kritika is megfogalmazódik a szolgálókkal kapcsolatban, vagy lehet, hogy én nem köszönök meg mindenkinek mindent, a megfelelő időben, a megfelelő súllyal, de Isten nem felejt. Isten nem igazságtalan, nem feledkezik meg cselekedeteinkről, és az Ő nevében tanúsított szeretetről.
De azt azért hozzá kell tennünk, hogy az az örökség, amit Isten a szolgálattevőknek ígér, nem a tettektől függ. Nem azért juthatunk be a mennyországba, és nem azért lehetünk vele örök közösségben, mert mi olyan jó szolgák lettünk volna, hanem csakis azért, mert az Úr Jézus szolgált értünk és helyettünk. Ennek az ünneplésére készülünk most, adventben is, hogy a Megváltó megalázta magát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, azért, hogy megmenthessen minket. Fontos tehát tudnunk, hogy Isten számon tartja szolgálatainkat, és örül, ha mi is örömünket leljük a szolgálatban, de az üdvösséget nem érdemből, hanem Sola Gratia, egyedül kegyelemből adja.
Hát ez a kegyelem legyen egy újabb motiváció mindnyájunk életében, hogy bártan vállaljunk szolgálatot a magunk dolgaiban. Szeretteink gondozásában, gyermekeink nevelésében, a ránk bízottak vezetésében, munkánkban, gyülekezeti dolgainkban, és mindenben amit csak ránk bízott az Úr. Legyen tehát az Ő szolgálata a miénk alapja, tegyük hozzá a magunk odaszánását, igyekezetét, hogy majd mi is átvehessük a jutalmat, amit az Ő végtelen kegyelméből mindnyájunk számára elkészített. Ámen.