aug
Tiszanagyfalui Igehirdetések
Textus: Prédikátor 4,7-12
2018. augusztus 16.
Kedves Testvérek!
Bizonyára tudjuk, hogy ez a mai igeszakaszunk az egyik legkedveltebb házasságkötési textus. Sok esküvőn hangzott már el a hármas fonál analógiája, és sok párkapcsolati prédikáció alapja volt már ez a rész, amikor arról beszél a prédikátor, hogy jobban boldogul kettő, mint egy. Hitben járó fiatalok és felnőttek egyaránt ragaszkodnak ehhez az Igéhez, hiszen valóban fontos alapokat adhat egy-egy szerelmi kapcsolathoz.
Azonban, ha jobban megvizsgáljuk mai szakaszunkat, kitűnik, hogy ez nemcsak a szerelmesek számára tartogathat üzenetet. Lehet a párkapcsolatra értelmezni ezt a részt, de alapvetően arról beszél, hogy mi a különbség az egyedüllét, és a társas lét között. Három fokozatot különböztet meg Salamon, és mai istentiszteletünkön ezt a hármat szeretném egy kicsit megvizsgálni, kifejteni. Az első kategória, amiről szó lesz, az az egyedüllét, a második a társas lét, társas kapcsolatok, és a harmadik, amire több időt fogunk szánni, az pedig az a bizonyos hármas fonál lesz, amikor két ember, plusz az Isten tartozik össze.
1.Kezdjük tehát az egyedülléttel, vagyis mai szakaszunk első néhány mondatával: Így mondja a prédikátor: „Láttam a nap alatt ilyen hiábavalóságot is: Van egyedülálló ember, akinek nincs senkije, sem fia, sem testvére, még sincs vége fáradozásának. nem elégszik meg a gazdagsággal, és nem mondaná: ugyan, kiért fáradozom, és kiért vonom meg magamtól a jót? Ez is hiábavalóság és elhibázott dolog.”
Salamon király elég egyértelműen azt mondja, hogy a társ nélküli élet elhibázott dolog. De mielőtt az egyedül élők, és az özvegyek felháborodnának, le kell szögeznünk, hogy mit nem mond itt a prédikátor. Először is nem azt állítja, hogy aki nem ment férjhez, vagy nem nősült meg, az valamit elhibázott volna. A Biblia más részei is beszélnek arról, hogy nem mindenkinek adatott meg a párkapcsolat ajándéka. Pál apostol is egyedül volt, sőt, még bátorította is leveleinek címzettjeit arra, hogy ne foglalkozzanak túl sokat a párkereséssel, mert fontosabb a Krisztus ügy, a misszió. Aztán másodjára azt sem mondja itt Salamon, hogy aki megözvegyült, vagy elvált, nem maradhat egyedül élete végéig. Nem ezekről beszél elhibázott dologként, szó nincs arról, hogy párkapcsolat nélkül nem élet az élet.
Sokkal inkább arról van itt szó, hogy Isten társas lénynek teremtette az embert. Az egyedüllét, a társtalanság az nem való nekünk. És, ahogy már mondtam, itt nem feltétlenül a párkapcsolatról van szó, hanem arról, hogy szükségünk van emberekre, társakra, akik körül vesznek bennünket, akikkel kommunikálunk, akikkel megosztjuk dolgainkat. „Nem jó az embernek egyedül lenni” – ismeri fel Isten nem sokkal a teremtés után, mert látja, hogy szükségünk van egymás társaságára. De akkor mi a helyzet az egyedülléttel?
Mindnyájunk életében jöhetnek olyan körülmények, amelyek azt eredményezik, hogy hosszabb, vagy rövidebb ideig, fizikailag egyedül kell élnünk. Ennek lehet az oka a megözvegyülés, a válás, a gyermekek kirepülése, vagy a szülők halála. Ha ilyen helyzetbe kerülünk, nagyon fontos, hogy figyeljünk arra, hogy ha egyedül is élünk, ne legyünk társtalanok. Sokaknak ott megy tönkre az életük, amikor bezárkóznak magányukba, és csak a legminimálisabb kapcsolatot tartják az emberekkel. Nem mennek sehova, nem hívnak fel senkit, gyermekeikkel, testvéreikkel sem nagyon tartják a kapcsolatot, még a szomszédnak is csak úgy kénytelen-kelletlen köszönnek. Az ilyen hozzáállás nagyon veszélyes. Könnyen megfásulhat az ember élete, és a korábban működőképes kapcsolatokat is tönkre teheti, így pedig elszigetelheti magát mindenkitől.
Ha valakinek az egyedüllétre kell berendezkednie, jó, ha figyel arra, hogy ha nincs is házastársa, mégis legyenek társai. Társak, akikkel beszélget, akiket felhív, akik rá nyitják az ajtót, akikkel megbeszéli a híreket, akikkel együtt imádkozik.
Térjünk is át másodjára erre a témára, hiszen Salamon is erről beszél a mai szakasz második részében, amikor a társas létről mondja: „Jobban boldogul kettő, mint egy, fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli társát, de jaj, az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek, de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent.”
Jobban boldogul kettő. Igazából az élet számos területén megállja a helyét ez az igazság. A prédikátor a munka példájával kezdi a szemléltetést, amikor azt mondja: fáradozásuknak szép eredménye van. Azt gondolom mindnyájan tapasztaltuk már, hogy számos munkában sokkal jobb, ha van segítségünk. Ha ketten dolgoznak valamin, akkor sokkal könnyebb a munka, és gyorsabb a haladás. Hamarabb elkészül az ebéd, gyorsabban megy a kapálás, de sok másféle feladat is sokkal egyszerűbb, ha ketten végzik.
De nemcsak a munkában, hanem a próbák idején is jó, ha ott van mellettünk valaki. „Ha elesik, az egyik ember fölemeli társát.” Ha van egy betegség, mennyivel könnyebb annak, akire ránéz valaki. Elmennek helyette a gyógyszertárba, elhozzák neki az ebédet, felhívják, hogy hogy érzi magát, és hasonlók. Akinek nincs társa, akire senki nem figyel oda, az nehezebben vészeli át az ilyen időket. De beszélhetnénk itt a lelki dolgokról is. Sokszor az, hogy van, aki meghallgat minket, nagyon sokat segít rajtunk, és kimozdít bennünket a szomorúságból, idegességből, vagy lehangoltságból. Ha van kivel megosztanunk örömeinket, bajainkat, akkor könnyebbül a teher.
És persze a fizikai megmelegedés is könnyebb, ha ketten fekszenek egymás mellett. Ez nyilván a házasságban érvényes elsősorban, de eszünkbe juthat a hegymászók helyzete is, akik több ezer méteres magasságban, együtt sokkal nagyobb túlélési esélyekkel rendelkeznek, mint magukban.
Láthatjuk tehát testvérek, hogy az egyedüllét veszélyeihez képest milyen sok előnnyel jár az, ha van társunk, vannak társaink, akikkel kapcsolatban vagyunk, akik körülvesznek bennünket.
A prédikátor azonban nem áll meg itt. Mindössze egy mondatban, de nagy hangsúllyal hozzáteszi a lényegi üzenetet az eddig elhangzottakhoz. Azt követően, hogy leírta az egyedüllét és a társas élet dolgait, rátér a lényegre, amikor ezt mondja: „A hármas fonál nem szakad el egyhamar.”
De mit is jelent ez? És mire gondolhatott Salamon? Összefoglalva egy egyszerű egyenletet: Ember+Ember+Isten=teremtési rend. A Mindenható szemében ez az egészséges felállás. Van egy ember, mellette van a másik ember, és kapcsolatban vannak Istennel. Külön-külön is, de közösen is. Most harmadjára nézzük meg, hogy egészen konkrét dolgokban mit jelenthet mindez?
Először mi is alkalmazzuk úgy ezt az Igét, ahogyan sokan szokták, házasságkötési istentiszteletek alkalmával, vagyis a társas, szerelmi kapcsolatra vetítve. A házasságnak, két ember közös útjának úgy van esélye, ha működik ez az egyenlet. Ha ott van az egyik ember, ott van mellette a másik, és közös útjukra Isten áldását kérik. Fontos azt is leszögezni, hogy ez egy háromszög, egy hármas fonál. Mindhárom résztvevő kapcsolatban van egymással. A férj kapcsolatban van Istennel, és feleségével. A feleség szintén kapcsolatban van Istennel, és férjével. És ketten együtt is megállnak Isten előtt, akár a házasságkötéskor, akár csendességben, közös imádságban, vagy a hitélet megélésében. Így erős a hármas fonál. Erre mondja azt Salamon, hogy nem szakad el egyhamar. Ha azonban bármelyik részen hiba van, akkor már nem olyan erős a kötelék. Ha valamelyik házastárs nincs kapcsolatban Istennel, akkor sok minden tönkre mehet. Vagy ha az Isten előtt való közös megállás hiányzik, annak is vannak látható jelei. És persze ha a két fél képtelen egymás megértésére, és a hűséges szeretetre, akkor megint csak tönkre mehet az egész. Ahhoz, hogy erős legyen a kapcsolat, Istenre kell figyelniük, és az Ő szeretetéből kell táplálkozniuk, hogy azzal táplálni tudják házasságukat is, és egymást is.
De ahogy már mondtam korábban, ez az egyenlet nemcsak a házasságra érvényes. Sok más emberi kapcsolatunk van, amelynek nélkülözhetetlen alapja lehet ez az igazság. Gondoljunk most például a szülő-gyermek kapcsolatra. Vannak közöttünk olyanok, akiknek még élnek a szüleik, és sokan vagyunk itt, akik szülőként, vagy nagyszülőként is éljük az életünket. Földi utunknak nagyon fontos részét teszik ki a szülők, és a gyermekek. Az, hogy velük milyen a kapcsolatunk, nagyon meghatározza a hétköznapjainkat. A velük való kapcsolat is úgy lehet áldás számunkra, ha alkalmazzuk rá Salamon bölcsességét. Ott van a szülőnk, apukánk, anyukánk, ott vagyunk mi, és harmadik szereplőként engedjük oda Istent is velük való kapcsolatunkba.
Amikor már idősödnek szüleink, legyünk velük megértőek. Ne várjuk, hogy meg fognak változni, mert nem fognak, mi sem fogunk megváltozni idős korunkban. Aztán, ami nagyon fontos, szeressük őket. Mutassuk feléjük a figyelmesség jeleit, egy-egy látogatásban, segítségben, dicséretben, meghallgatásban, hogy érezzék, fontosak számunkra. Sajnos sokszor csak a temetéseken hullajtjuk a könnyeket, és bánjuk, hogy miért nem szántunk több időt felmenőinkre. Nagy virágcsokrokat készíttetünk, de talán nem is emlékszünk, hány éve vittünk utoljára virágot az asztalára. Ha Istent beengedjük a szüleinkkel való kapcsolatunkba, Ő gazdagon meg tudja azt áldani. Ha az Úr Jézustól tanult türelemmel, figyelmességgel és szeretettel közeledünk feléjük, áldás lesz rajtunk. Ez is egyfajta hármas fonál.
De így működik ez gyermekeinkkel szemben is. Isten vezetése nélkül lehet tanítani, és nevelni a gyermekeket, de az csak kettes fonál. Hamarabb elszakad. Ha imádságban Urunk elé visszük gyermekeinket, hitben neveljük őket, és Istenre bízzuk az életüket, akkor az már hármas fonál, sokkal erősebb kapcsolat.
És a testvéreinkkel is ez a helyzet. A testvérét nem választhatja meg az ember, de a vele való kapcsolatért sokat tehet. Ha Isten szeretetével közeledünk felé, nagy áldás lehet számunkra egy jó testvér. Sok testvéri szál úgy szakad meg, hogy valamin mindkét fél megsértődik. A testvérek általában elég őszinték egymással, könnyen kimondanak olyan dolgokat is, amit talán nem is gondolnak komolyan. Ezért van szükség a megbocsátásra, amit emberileg nehéz megvalósítani, de Isten segítségével, a hármas fonálban lehetséges.
De igazából minden emberi kapcsolatunkra ez a recept. Ember + Ember + Isten. Ez a hármas fonál tarthatja meg barátságainkat, ez segíthet a munkatársakkal való kapcsolatban, ez segíthet a jó szomszédi viszony kialakításában, és itt a gyülekezetben is ez viheti előre egymással való békességünket. Ha emberi kapcsolatainkba az Úr Jézust is bevonjuk, az Ő türelmét, az Ő szeretetét, az Ő önzetlenségét és alázatát, akkor sokkal gazdagabb életünk lehet, és sok erős fonál köthet minket szeretteinkhez, embertársainkhoz.
Hát legyen Ő az összetartó kapocs közöttünk, és engedjük be, vonjuk be Őt társas kapcsolatainkba, hogy megtapasztalhassuk: a hármas fonál nem szakad el egyhamar. Ámen.