ápr
Tiszanagyfalui Igehirdetések
Textus: Máté 28,1-15
2018. április 1. HÚSVÉT
Kedves Testvérek. Ilyenkor Húsvét ünnepén jó néhány keresztyén közösségben azzal a köszöntéssel kezdik az istentiszteletet, amivel mi is kezdtük. Krisztus feltámadt. Ez a két szó az egyik legősibb hitvallásként az Úr Jézus feltámadásának reggelén hangzott el először a sírhoz érkező asszonyok szájából. Ezt mondogathatták magukban az úton, amikor a tanítványokhoz siettek a jó hírrel, és ez a szópár hagyta el ajkukat, amikor végre odaértek a Jézust szerető férfiakhoz. Ez a köszöntés azonban egyfajta kérdés is. Mert amikor azt mondják nekünk, hogy Krisztus feltámadt, akkor akarva akaratlanul is válaszolnunk kell. Vagy mélyen egymás szemébe nézünk, és örömmel nyugtázzuk: valóban feltámadt, vagy pedig elbizonytalanodva azt gondoljuk magunkban, hát ki tudja, hiszem, ha látom, és csak úgy az illem kedvéért válaszoljuk a tőlünk elvárt két szót.
A két hozzáállás között nincs átmenet. Olyan előfordulhat, hogy az egyik kategóriából a másik felé tartunk, azonban vagy hiszünk a feltámadásban, vagy pedig kételkedünk benne. Mai igeszakaszunk erről a két féle hozzáállásról beszél. Vizsgáljuk meg most a húsvéti szemtanúkat, és nézzük meg, hogy élték meg ezt a különleges reggelt, melyik említett kategóriákba tartoznak az akkori történet szereplői.
A feltámadás szemtanúit két csoportra oszthatjuk. Egyrészt ott vannak a sírt őrző katonák, akik az egész éjjelt ott töltötték, és akik Jézus feltámadásakor is jelen voltak, másrészt pedig beszélnünk kell az asszonyokról, akik Jézus tanítványi köréhez tartoztak. Négy szempont alapján vessük össze ezt a két csoportot.
- Először is azon gondolkodjunk, hogy eleve hogy kerültek oda, hogy lettek szemtanúvá az említett emberek?
Az őröket azzal a feladattal bízták meg, hogy őrizzék a sírt, nehogy a tanítványok ellopják Jézus testét, és aztán arról kezdjenek el beszélni, hogy feltámadt, ahogyan előre megmondta. Az őrök, ezek a katonák csak kötelességből voltak jelen, számukra ez a Jézus ügy egy lezárt dolog volt.
Ezzel szemben az asszonyok Lukács leírása szerint azért mentek oda, hogy megnézzék a sírt. Az evangéliumok arról beszélnek, hogy a sírnál tett látogatásuk fő oka az volt, hogy szerették volna megkenni Jézus testét, vagyis be akarták fejezni a temetési rítust, amit nagypénteken a szombat közeledte miatt félbe kellett hagyniuk. Valószínűleg ők sem azért mentek a sírhoz, hogy lássák a feltámadott Jézust, de mindenképpen miatta mentek oda, mert Jézus fontos volt számukra.
Kedves Testvérek. Mi hogy kerültünk ide? Kötelességből, megszokásból, vagy az Úr Jézus miatt vagyunk most itt? Érdekel-e minket az Ő ügye, bele akarunk-e látni az üres sír titkába, a feltámadás bizonyosságába, vagy eltelik úgy egy újabb Húsvét, hogy csak ott kint álldogálunk a sír előtt hitetlenül? Legyen nekünk is szívügyünk az Úr Jézus, keressük őt ezen az ünnepen, és akkor bizonyára találkozni fogunk vele.
2. Ott vannak tehát a sír körül a katonák, és oda érkeznek a reggeli órákban az asszonyok is. Másodjára vizsgáljuk meg azt, hogy hogyan reagálnak a szokatlan eseményekre? A katonákról azt írja Lukács, hogy amikor az Úr angyala elhengerítette a követ: „a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak.” Vagyis a katonáknak volt okuk félni. Volt okuk félni, mert nem foglalkoztak Jézussal, nem is hittek benne, egy lezárt ügynek tekintették a történteket. Most pedig, hogy kiderült, Jézus mégis él, reszketve futhatnak megbízóikhoz, hiszen olyan dolog történt, ami felett nem lehet csak úgy elsiklani. Krisztus Feltámadt.
De mi történik az asszonyokkal? Ők is ugyanúgy megijedtek, mint a katonák, hiszen ők se láttak még ehhez fogható jelenséget, de ami óriási különbség volt a két embercsoport között, az az, hogy az asszonyokhoz így szólt az angyal: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt.” Vagyis az asszonyoknak nem volt okuk félni. Most, hogy kiderült, Jézus feltámadt, minden félelmük a háttérbe szorul. Nem kell aggódniuk Jézus miatt, nem kell félteniük saját életüket sem, sőt még az elhunytak felől is nagyobb reménységük lehet, hiszen most már tudják, Jézus feltámadt, és mivel ő feltámadt, a benne hívők számára is elérhetővé vált a feltámadás és az örök élet.
Kedves Testvérem. Neked van-e okod félni? Ha nem hiszel az Úr Jézus feltámadásában, akkor bizony van okod félni. Akkor nem csoda, ha összeomlasz a földi terheket hordozva, és akkor nem csoda, ha a feltámadás híre meglep. Ha nem hiszel, akkor nem csoda, ha lelki békétlenséged miatt nem tudsz nyugodtan aludni, mert amikor majd meg kell állnod az Úr előtt, ki fog derülni, hogy téged nem érdekelt a vele való kapcsolat.
De ha Őt kerested életed során, és ha most is miatta vagy itt, akkor ne félj. Ne félj, mert Ő feltámadt, így a te életed is biztonságban van. Akkor is, ha egészséges vagy, akkor is, ha beteg, akkor is, ha életed nagy részében őt követted, és akkor is, ha ma nyitod meg előtte a szívedet. Krisztus feltámadt, tehát nincs okod a félelemre!
- A sírtól távozó katonák és asszonyok közti harmadik különbség az, hogy míg a katonák nem találkoznak a feltámadottal, addig az asszonyok igen. Érdekes dolog ez testvérek, mert tudomásom szerint a Biblia sehol sem ír arról, hogy a feltámadott Jézus megjelent volna a farizeusoknak, Pilátusnak, vagy bárkinek, aki Jézus ellensége volt. Jézus halálakor voltak egyértelmű jelek arra nézve, hogy valóban az Isten Fiát feszítették keresztre, de arról, hogy Jézus húsvét után odament volna az Őt gyűlölőkhöz, nem tudunk. Ez a különleges lehetőség csak az övéinek adatott meg. A sírt őrző katonák is tudták, hiszen az angyalokkal ők is találkoztak, de Jézust nem láthatták. Az kiváltság volt.
Az asszonyoknak azonban részük volt ebben a kiváltságban. Aztán később a tanítványoknak is. A szűk, immáron 11-es tanítványi körnek, de más Krisztus követőknek is, gondoljunk csak az emmausi tanítványokra. Jézus azoknak jelent meg, akik szerették őt. Csak azok találkozhattak vele, akik hittek benne, akik hozzá tartoztak. Amikor Jézus szembement az asszonyokkal, azok megragadták a lábát, és leborultak előtte. Mennyivel másabb volt ez a fajta örömteli leborulás, mint az, amelyben majd a katonáknak lesz része, akik szemtanúként sem álltak be a Jézus követők közé.
Kedves Testvérek. Az ítéletkor mindnyájan le fogunk borulni Urunk előtt. Ki így, ki úgy. Aki földi életében hitt az ő feltámadásában, és örült a róla szóló jó hírnek, az örömében fog leborulni előtte. Az megtapasztalja azt a kiváltságot, amelyben Isten kegyelméből része lehet, örök közösségben élhet az Őt szerető Úr Jézussal. Aki azonban megtagadta őt, vagy nem hitt benne, az kényszerből, örök kárhozatra ítélve fog térdre esni. De akkor már nem lesz lehetőség a bűnbánatra. Jól vigyázzunk, hogy amíg lehet, amíg szabad, addig boruljunk le a kereszt alatt.
- Végezetül pedig, negyedik pontunkban a történet szereplőinek küldetéséről is beszélnünk kell. Az őrök azonnal jelentették a történteket a főpapoknak, akik a vénekkel való tanácskozást követően sok ezüstpénzzel megvesztegették őket. A szájukba adták a szavakat: ezt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt, amíg mi aludtunk. A katonák küldetése tehát hazug küldetés. Mert nemcsak a maguk lelkiismeretével kell szembemenniük, hanem mások hitét, és mások Jézussal való kapcsolatát is befolyásolják tettükkel.
Ezzel szemben az asszonyok küldetése felemelő. Ők ugyanis egy olyan hírről számolhatnak be, amely megváltoztatja az egész emberiség sorsát. Az Isten kegyelméről, a feltámadott Krisztusról beszélhetnek, aki legyőzte a bűnt, a halált, és megnyitotta az utat az örök életre. Mennyivel másabb küldetés, hiszen azt adhatják tovább, amit láttak, és tudhatják, hogy szavaikkal életeket menthetnek meg az örök kárhozattól.
Testvérek, mi is eközül a két küldetés közül választhatunk. Vagy félrebeszélünk, és mindenféle hazugsággal terheljük egymás életét, vagy pedig az evangéliummal, a Jézusról szóló örömhírrel járjuk utunkat, és életeket mentünk.
Krisztus Feltámadt. Ez a húsvéti örömhír, melynek mi is tanúi lehetünk. Vagy hiszünk ebben, vagy nem, de harmadik lehetőség nincsen. Adja Isten, hogy tanulva mai történetünkből akarjunk a Krisztusban hívők csoportjába tartozni. Keressük őt, ahogyan csak lehet, értsük meg, hogy feltámadása óta nekünk már nincs mitől félnünk, találkozzunk vele napról napra csendességünkben, gyülekezeti közösségünkben, és vigyük örömmel a hírt, amely bennünket is megmentett: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Ámen.