máj
Tiszanagyfalui Igehirdetések
Textus: Apostolok Cselekedetei 1,1-14
2018. május 10.
Kedves Testvérek!
Azért vagyunk itt, mert tudjuk, hogy a mai nap Jézus mennybemenetelének ünnepe. Lukács evangélista számol erről be, amikor is az apostolok cselekedeteiről szóló könyvben folytatja beszámolóját, és a könyv elején le is szögezi, hogy a történet ugyanaz lesz, csak most már nem Jézusról lesz szó, hanem arról, hogy a Szentlélek hatására mi fog történni a tanítványokkal.
Lukács orvos lévén, második írásában, az apostolok cselekedeteiről írott könyvben is precízen, időben és térben jól meghatározható módon tárja elénk a történéseket. Így aztán az imént felolvasott igeszakaszunkat három jól elkülöníthető részre oszthatjuk. Lukács először arról beszél, hogy mi történt akkor, amikor a tanítványok még Jézussal voltak, aztán másodjára kifejti, hogy hogyan történt Jézus mennybemenetele, és hogy viselkedtek ekkor a tanítványok, harmadjára pedig a következményekről is beszámol: megtudjuk, hogy közvetlenül a mennybemenetelt követően mit csináltak Jézus követői.
Mai istentiszteletünkön kövessük Lukács beszámolójának időbeosztását, és nézzük meg a tanítványok helyzetét, és annak mai üzenetét.
A 4. verset így kezdi Lukács: „Amikor együtt volt velük…” Amikor Jézus együtt volt a tanítványokkal, a tanítványok kiváltságos helyzetben voltak. Így volt ez korábban is, Jézus elhívásától kezdve, de Húsvét után ez még inkább érvényes volt. Bár kezdetben még a tanítványok is kétkedve fogadták a feltámadásról szóló híreket, amikor szemtől szembe látták a feltámadott mestert, minden kétségül elszállt. Hittek Jézusban, mert tudták, hogy meghalt, és ennek ellenére feltámadt, és megjelent nekik. Ez pedig óriási motivációt jelentett számukra a Jézusról szóló bizonyságtételben. Nem véletlenül hangzik el nem sokkal később a tanítványok szájából: „Nem tehetjük meg, hogy ne mondjuk el mindazt, amit láttunk, és hallottunk”, Mert valóban élmény volt Jézussal együtt lenni, és őt követni napról napra.
Felolvasott szakaszunkból azonban az is kiderül, hogy a tanítványok még többet vártak ettől a kapcsolattól. Mivel Jézus feltámadt, ők már teljesen belelovalták magukat abba, hogy ha ilyen hatalmas Uruk van, ha már itt van Jézus, akkor igazán megtehetné, hogy helyreállítja Izráel királyságát! Így kérdezték meg erről: „Uram, nem eben az időben állítod fel újra a királyságot Izráelnek?” Ugyanis azt szerették volna, hogyha ez a Jézussal való mostani kapcsolatuk még jobban kiteljesedett volna az Ő királyságában. Jézus azonban, ahelyett, hogy teljesítette volna kívánságukat, nem a jelenről, hanem a jövőről beszélt. Egy olyan világról, amelyben Ő a Szentlélek által lesz jelen. De mielőtt ez a világ eljönne, még van egy különleges esemény.
Lukács leírása szerint ez a második alkalom ugyanis az, amikor Jézus felment a mennybe. Kérdés: vajon ezt hogy élhették meg a tanítványok? Mert jó volt Jézus közelében, csodálatos volt megtapasztalni azt, hogy Ő valóban feltámadt, ahogyan meg is ígérte, de vajon mit éreztek a tanítványok akkor, amikor kiderült, most Jézus elmegy, és nem látják őt többé?
Először is bizonyára csalódottak voltak. Hiszen annyira jó volt minden, olyan nagy megerősítés volt számukra Jézus feltámadása, és jelenléte, most pedig egyszer csak fogja magát, és eltűnik a szemük elől. Nem jött el a várva várt földi királyság, nem szűnt meg a politikai elnyomás, a földi nyomorúság, és Jézus elment.
Aztán a csalódás mellett az aggodalom is a szívükbe költözhetett. Mi lesz velük ezután? Mert eddig ott volt Jézus, meg lehetett őt kérdezni, mindig megmutatta számukra, hogy mi a teendő, de most kihez fognak fordulni? Mi lesz velük, ha elkezdik majd őket üldözni, mi lesz velük, ha Jézus tanítványaiként, a Mester távollétében mindenki rájuk fog vadászni? Ki fogja vezetni őket, ki fog döntéseket hozni a tanítványok dolgaiban?
Csalódás, aggodalom, és amire a fehér ruhás férfiak is felfigyeltek: tétlenség. Mert amikor a tanítványok feszülten néztek Jézus után, két férfi így szólította meg őket: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve?”
A tanítványok ugyanis az önsajnálatba merülve, tétlenül néztek Jézus után. Nem kezdtek el beszélgetni, nem mondta senki közülük, hogy akkor most tegyük ezt, vagy tegyük azt, hanem magukba roskadva álltak.
Valahogy úgy, ahogyan néhány nappal ezelőtt Illés történetében olvashattuk. A presbiteri családi napon beszéltünk is erről, hiszen elhangzott Illés igehirdetése, megtérésre hívta az embereket, aztán meg mi történt? Semmi. Mindenki csak úgy állt, néma csendben. Nem volt reakció. A tanítványok tehát a Jézussal való mindennapos kapcsolat után egy olyan helyzetben találták magukat, ahol csalódottan, aggódva, tétlenül nyugtázták, hogy Jézus magukra hagyta őket.
A küldöttek hatására azonban nem maradtak ebben a mélységben. Lukács ugyanis arról is beszámol, hogy mi történik közvetlenül Jézus mennybemenetele után. Mert amikor az Úr Jézus eltűnt a tanítványok szeme elől, néhány percen belül máris jönnek a mennyei követek, akik bátorító szóval jelzik: térjetek észhez, induljatok, menjetek, ez a Jézus, aki most felment a mennybe, ugyanígy vissza is fog jönni. Ez pedig azt jelenti, hogy nektek, az ő tanítványinak dolgotok van! És mit csinálnak ezután a tanítványok? „Visszatérnek a szállásra, és egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban”. Vagyis nem tétlenkedtek, nem sajnáltatták magukat, nem léptek ki a tanítványi közösségből, hanem még jobban, még nagyobb hittel vetették bele magukat az imádkozásba.
És Pünkösd után, a Szentlélek kiáradása által mindez folytatódik. Hozzáláttak az ige hirdetéséhez, mindenkinek beszéltek Jézusról, egymással is szoros szeretetközösségben voltak, és valóságosan visszavárták az Urat. Pál apostol leveleiből is kiderül, hogy abban az időben nem úgy várták vissza Jézust, mint ahogy manapság sokan várják, hogy hát majd egyszer, valamikor, talán nagyon sokára vissza fog jönni, hanem szinte minden nap visszavárták. Lehet, hogy ma jön vissza. Lehet, hogy holnap. És ebben a tudatban élve tényleg az első helyre tették Őt az életükben. Összedobták a pénzüket, imádkoztak, figyeltek a tanításokra, úrvacsoráztak, és szeretetközösségben éltek. Így pedig szólt az evangélium, terjedt az Úr Jézusról szóló örömhír, és a világ számos területére eljutott mindaz, amit a mi Urunk értünk tett a kereszten.
Kedves Testvérek! Ezt a hármasságot tárja elénk Lukács, mai szakaszunkban. Most végezetül foglaljuk össze, hogy mit üzenhet számunkra a tanítványok háromféle helyzete, amely ma is, Isten mai gyermekeinek is mindennapi valósága.
Az első helyzet, amelyben nekünk is részünk lehetett már életünk során, az a Jézussal való közösség. Amikor vele voltunk. Valószínűleg legtöbbünknek volt már olyan helyzet az életünkben, amikor úgy éreztük, hogy velünk van az Úr Jézus. Talán hallottunk valahol egy igehirdetést, ami a szívünkhöz szólt, talán beszélt nekünk valaki az Istennel való kapcsolatáról, lehet, hogy olvastunk egy-egy kedves igét a Bibliából, és ezek hatására Isten jelenlétében éreztük magunkat. Ezek az alkalmak nagyon fontosak az életünkben. Nem lehet mindig Krisztus élményünk, nem éghet mindig teljes lángon a vele való kapcsolatunk, de fontos, hogy legyenek ilyen alkalmak az életünkben, ahogy a tanítványok életében is így volt ez. Keressük ezeket az alkalmakat. Vágyjunk az olyan közösségbe, olyan lehetőségre, ahol erősödhet a hitünk, a Jézussal való kapcsolatunk. Feltöltődés nélkül nem növekedhetünk. Tegyünk meg mindent azért, hogy minél több ilyen helyzetben erősödhessen vele való közösségünk.
Aztán a második helyzet, amely szintén előfordul a mi életünkben is, az a Jézus-mentes élethelyzet. Amikor úgy érezzük, hogy nincs velünk, elhagyott bennünket. Ahogyan a tanítványok, úgy mi is sokszor csalódhatunk Urunkban. Nem gyógyultam meg. Nem fáj kevésbé. Nem jött rendbe a kapcsolatom, nincs igazán békességem. Úgy érezhetjük mi is, mintha Jézus eltűnt volna az életünkből.
Aztán jöhetnek a félelmek is. Mi lesz velem, ha ez és ez történik? Mi lesz a gyermekeimmel, a családommal? Ki fog gondoskodni a szeretteimről, ha én már nem fogok élni? Sokféle félelem, aggodalom, amely azért erősödik meg, mert kétségeink támadnak Jézus jelenléte felől.
És ezeknek egyenes következménye a lelki tétlenség. Mint a tanítványok esetében. Jézus elment, mi meg itt maradtunk. De nekünk is szól a kijózanító szó: miért álltok itt az ég felé nézve? Miért tétlenkedtek? Miért nem tesztek semmit? Miért nem reagáltok arra, ami történt, hiszen Jézus feltámadt, és azt ígérte, hogy elküldi a Szentlelket maga helyett? Testvérek, a mai üzenetben az is benne van, hogy ne tétlenkedjünk. Ne maradjunk némák, amikor szól az Ige, ne engedjük, hogy egyik fülünkön be, másikon meg kimenjen. Legyen hatása mindannak, amit az Úr Jézus értünk tett.
Harmadjára pedig, kövessük a tanítványok példáját abban, ahogyan Jézus mennybemenetele után éltek. Mozduljunk meg. Keressük az Istenben hívők közösségét, akár itt a gyülekezetben, akár más helyeken, vágyjuk olyan közösségbe járni, ahol Istenhez tartoznak az emberek. Egyedül mindig nehezebb. De ha van egy közösségünk, ha van legalább 2-3 ember körülöttünk, akikkel megoszthatjuk örömeinket, terheinket, vagy akikkel tudunk együtt imádkozni, akkor sokkal erősebbek lehetünk. Legyünk együtt a tanításban, az igehirdetés hallgatásában, éljük meg együtt az úrvacsorai közösséget, legyen imaközösségünk másokkal, és éljünk szeretetközösségben a mieinkkel. A korai egyház ilyen apró közösségekben működött. Aztán ezek hatására jött létre egy-egy gyülekezet, és így növekedett az Istenhez tartozók létszáma.
És ne feledjük el azt sem, hogy a mennybemenetel óta várakozásban, adventben élünk. Várjuk az Úr Jézus érkezését. Készüljünk a vele való találkozásra. Velem előfordult már néha, hogy valaki váratlanul érkezett. Olyankor gyorsan átöltözöm, vagy megpróbálom rendbe rakni az egyik szobát, mert kellemetlen, ha nem úgy vannak a dolgok, ahogy azt szeretnénk. Milyen jó lenne, ha szüntelenül készülnénk arra, hogy Urunk megérkezik. Talán többet imádkoznánk, többet olvasnánk Bibliát, jobban szeretnénk egymást.
Kedves Testvérek. Jézus, azért, hogy Szentlelke által mindnyájunk életében jelen lehessen felment a mennybe. Adjunk ezért hálát, és tanulva a tanítványok reakciójából szánjuk oda a visszajöveteléig hátralévő időnket, hogy vele és egymással való közösségben érezhessük szeretetét, és készülhessünk arra a csodálatos helyre, amelyet kereszthalála és feltámadása által számunkra is elkészített. De addig se tétlenkedjünk, hanem menjünk, szolgáljunk, hirdessük a róla szóló örömhírt, hogy amikor majd megérkezik, mi is, szeretteinkkel együtt készen állhassunk az Ő fogadására. Ámen.