dec
Textus: Jakab 5,7-11 Tiszanagyfalu, Andrássy Gergely, 2017.12.22.
Kedves testvérek! Holnapután itt a Karácsony. Már hetek óta erre készülünk, személyes életünkben, családunkban, és gyülekezeti dolgokban is. Többnyire megtörténtek a bevásárlások, a legtöbb háziasszony már tudja, mit fog főzni, már van, ahol állnak a Karácsonyfák, és nagy vonalakban azt is tudjuk, mely ünnepnapokon hol leszünk, és kivel fogjuk tölteni az időt. A hittanos gyermekek már régen megkapták a verseket, megvoltak a próbák is a szentesti alkalomra, már csak el kell jönni, és elő kell adni a megtanultakat.
Készültünk az ünnepre, és a készülés közben talán egy-egy kívánság is megfogalmazódott a szívünkben. De jó lenne, ha ez a Karácsony más lenne, mint a többi. Milyen jó volna, ha most nem lenne veszekedés, vagy kínos csönd. Mennyire hálásak lennénk, ha lelkileg is feltöltődhetnénk. Ha rendbe hozhatnánk egy-egy megromlott kapcsolatunkat, vagy kapnánk néhány bátorító, meghitt üzenetet az istentiszteleteken. Olyan ez, mintha csodát várnánk a Karácsonytól. Az ünnep majd megváltoztat mindent, mert hát az azért van, hogy helyre tegye, amit mi elrontottunk.
Persze minden csoda három napig tart. De még ha nem is történne csoda, a Karácsony akkor is három napig tart. Tegnap az iskolai ünnepségen már fel is szólalt a dal: ha elmúlik karácsony a szeretet lángja halványabban ég, aztán később így folytatódik: az új csodára egy évig várni kell. Kicsit megvizsgáltam ezt a szöveget, és valóban ezt sugallja, három napig jók vagyunk, aztán egy évig várni kell arra, hogy megint legyen valami szép, valami jó. Mintha a Karácsony önmagában bármit is meg tudna változtatni az életünkben.
Testvérek. Vajon vannak-e ilyen elvárásaink az ünneppel kapcsolatban? Várjuk-e a meghittséget, vagy a békességet? Mintha megpróbálnánk elhitetni magunkkal, hogy ilyenkor nincs semmi baj. Amíg Karácsony van, addig nem fáj semmi. Amíg tart az ünnep, addig nem lehetünk szomorúak. Amíg vissza nem térünk a hétköznapokba, addig el kell felejtenünk minden nehézségünket, mert ha véletlenül valami negatívról beszélünk, ha esetleg panaszkodunk, vagy sírunk, akkor elrontjuk a szeretet, a boldogság ünnepét.
Pedig a Karácsony, vagyis az ünnep önmagában nem változtat semmin. Attól, hogy világítanak a fények, ezekben a napokban is sokan vannak, akiknek az ünnepet beárnyékolja az aggasztó diagnózis, vagy a fizikai fájdalom. Attól, hogy ilyenkor többször szólal meg a harang a sok alkalom miatt, vannak, akik magukra öltik a gyászruhát, és megpróbálják valahogy átvészelni az ünnepet, amelyet egy évvel ezelőtt még szerettük körében tölthettek el. Attól, hogy a tévéműsorok és a reklámok a boldogságról, és a békességről próbálnak meg beszélni, nagyon sok otthonban a veszekedés és a feszültség uralkodik. Hiába próbáljuk meg ezeket a dolgokat leplezni néhány nap erejéig, hiába próbáljuk meg elhitetni magunkkal és egymással, hogy a Karácsony márpedig mindent megváltoztat, és ha 2-3 napig is, de csodát hoz az életünkbe, erről szó sincs. Ha csak a Karácsonyra várunk, az ünnepi órák eljövetelére, akkor valódi békességünk, és igazi ünnepünk nem lesz.
De akkor mégis mit tehetünk? Hogyan tarthat az a bizonyos karácsonyi csoda három napig, vagy akár még tovább is? Felolvasott Igénk erre ad választ. Jakab apostol türelemre és várakozásra buzdítja levele címzettjeit. A kezdeti gyülekezetek ugyanis abban a hitben éltek, hogy az Úr Jézus hamarosan vissza fog jönni. Ők tehát nem egy emlékünnepre, hanem konkrétan az Úr Jézus visszajövetelére készültek, arra vártak. Jakab pedig arról beszél, hogy ez a várakozás milyen változást okozhat.
Mi változik az életünkben, ha nemcsak az ünnepre várunk, hanem az Úr Jézus eljövetelére? Fontos ez a kérdés, mert ilyenkor adventben ezt sem söpörhetjük a szőnyeg alá. Azt már legtöbben tudjuk, hogy az advent szó eljövetelt jelent, az adventus domini pedig az Úr eljövetelére utal. Jézussal kapcsolatban pedig két adventről, két eljövetelről is beszélhetünk. Az első advent, az első eljövetel akkor teljesült be, amikor az Úr Jézus megszületett erre a Földre. Erről beszéltek az ószövetségi próféciák, emiatt indultak el napkeletről a bölcsek, és ez teljesült be a betlehemi istállóban. A második advent pedig az az időszak, amelyben most élünk. Ebben éltek már az első keresztyének is, akikhez Jakab a levelét írja, és azóta is tart még ez az időszak, amikor azt várjuk, hogy az Úr Jézus újból vissza fog jönni. Mivel azonban az Atyán kívül senki sem tudja, hogy mikor fog megérkezni az Úr, hajlamosak vagyunk arra, hogy nem is foglalkozunk ezzel az ígérettel. Talán úgy vagyunk vele, hogy ha az elmúlt kétezer évben nem jött vissza Jézus, kicsi a valószínűsége annak, hogy pont a mi életünkben fog megérkezni.
A rá való várakozás azonban nemcsak az ő megérkezését jelentheti. Mert amikor véget ér a földi életünk, lényegileg ugyanaz fog történni velünk, mintha Jézus a mi életünkben érkezne meg. Találkozni fogunk vele. Meg fogunk állni előtte. És igazából mindegy, hogy Ő jön vissza, és úgy állunk meg előtte, vagy pedig minket szólít magához, lezárva életünk itteni szakaszát, a találkozásra mindenképpen sor fog kerülni.
Éppen ezért egy folyamatos várakozásban, és készülődésben kellene élnünk. Úgy kellene felébrednünk, hogy lehet, hogy ma találkozni fogunk az Úr Jézussal. Mert nem tudhatjuk, hogy estig nem ér-e véget életünk, mint ahogyan azt sem, hogy az Úr Jézus ezen a napon nem jön-e vissza ítélni élőket és holtakat.
Testvérek. Vajon szoktunk-e erre gondolni? Meghatározza-e a hétköznapjainkat ez a tudat, hogy bármikor találkozhatunk Jézussal? Bármikor benyithat. De mi lesz, ha felkészületlenül ér bennünket az Ő megjelenése?
Nemrég beszélgettem egy nálam is fiatalabb lelkészbarátommal, aki most került egy új gyülekezetbe. Kérdeztem, hogy hogy vannak, mi a helyzet, és arra panaszkodott, hogy az egyik gyülekezeti tag reggel fél 8-kor kopogtatott náluk, és őt ez teljesen felkészületlenül érte. Úgy kellett összekapnia magát, felöltözni, meg minden, mert nem számított arra, hogy valaki ilyenkor meglepi.
Biztosan többen is éltünk már át olyat, hogy nem vártunk valakit, mégis megérkezett. Akár az ünnepi órákban, akár máskor. Egyszerűen csak úgy betoppant. Persze épp nem volt elmosogatva, épp tele volt pakolva az asztal, éppen takarításban voltunk, felfordulás volt, vagy nem volt otthon semmi, amivel megkínálhattuk volna, de mivel megérkezett, be kellett engedni. Nagyon kellemetlen tud lenni az ilyen helyzet.
Hát ha így érezzük magunkat egy-egy családtagunk, vagy ismerősünk váratlan érkezésekor, akkor mit gondolunk, hogy fogjuk magunkat érezni, amikor az Úr Jézussal kell majd szemtől szemben megállnunk? Ezért fontos, hogy készüljünk. Ne elsősorban a Karácsonyra, mert az elmúlik, azon hamar túl leszünk, hanem sokkal inkább a második adventre, a vele való találkozásunkra. De még mindig van egy kérdés. Mi változik, ha Jézusra várunk? Mai igénk erről is beszél. Jakab apostol egy szóban foglalja össze a Krisztusra váró ember magatartását. Aki Jézusra vár, az türelmes. Három féle türelemre hívja fel a figyelmünket, ezeket nézzük meg röviden.
A türelem először is a Jézusra való várakozás vonatkozásában szükséges. Várjuk őt türelmesen. Azt hiszem az első gyülekezetekben ez a türelmetlenség nagyon nagy kísértés lehetett, hiszen például Pál apostol is mindent Jézus közeli érkezésének fényében értelmezett. Így beszélt például a házasságról, hogy mivel Jézus mindjárt megérkezik, már inkább meg se házasodjanak az emberek, ha nem muszáj. Ők, akkor és ott még türelmetlenül várták Jézust. Azonban ma, ez már nem jellemző. Egy-két idősebb, hitben járó ember talán megfogalmazza magában, hogy jobb lenne már találkozni az Úrral, mint itt élni ebben a nyomorult világban, de egyébként ilyen értelemben nem szoktunk türelmetlenek lenni.
Sokkal inkább húsbavágó a másik két türelem típus. Jakab ugyanis másodjára azt mondja, hogy ne panaszkodjatok testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek. Vagyis amíg az Úr Jézus vissza nem tér, vagy amíg ti nem érkeztek meg hozzá életetek végén, legyetek türelmesek egymás iránt. Hordozzátok el egymást türelemmel. Ne zsörtölődjetek a másik dolgai miatt, ne álljon abból az életetek, hogy mindig csak panaszkodtok a másikra, hogy a miben hibázott, mit rontott el, hanem legyetek türelmesek.
Ezen a téren azért valljuk be őszintén, van még mit tanulnunk. Mert a panaszkodás az megy. A másik kritizálása, a cinikus megjegyzések, az elégedetlenség, és a soha semmi nem elég jó megszólalások igencsak megkeserítik az életünket. Akár a szomszédsággal kapcsolatban, akár családi körben, de még itt a gyülekezeti közegben is. Jakab azt mondja, legyen ez a Jézus-várásunk egyik gyakorolni valója: szenvedjétek el egymást szeretetben. Bocsássatok meg egymásnak, ha egymásra valami panaszotok van, ahogy az Úr is megbocsátott nektek. Vajon a te életedben és az én életemben mennyire megfogható ez a fajta türelem?
A türelem harmadik területe pedig a földi próbákra mutat. Vegyetek példát testvéreim a szenvedésben és a türelemben a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak. Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudnak a szenvedésekben. Vagyis ha az Úr Jézussal való találkozásra készültök, akkor legyetek türelmesek a próbákban. Akár a betegségről, akár lelki terhekről, munkanélküliségről, családi gondokról, vagy gyászról legyen is szó, legyetek türelmesek. Valahogy úgy, ahogyan a Biblia nagyjai türelmesek tudtak lenni. És ezen a ponton számos példát felhozhatnánk arról, hogy hogyan élték meg ezt a fajta türelmet az ősatyák, hogyan várt Ábrahám a gyermekre, hogyan élte meg József a rabszolgaságot, hogyan maradt hűséges Illés a sokféle üldöztetésben, vagy hogyan vészelte át Jób a sátán által rámért komoly próbákat.
Testvérek. Ha Jézusra várunk, akkor megtanuljuk elhordozni a terheket. Mert ha rá várunk, akkor tudjuk, hogy ezek a próbák csak ideiglenesek. Ezek csak földi életünk néhány évét nyomorítják meg, de ha ezeken túl leszünk, ha végre találkozunk az Úrral, akkor ott mindez a feledés homályába fog veszni. Ami most összeszorítja a lelkünket, az ott, az örökkévalósában csak egy múló pillanatnak fog látszani, ami ahhoz kellett, hogy jobban összekössük életünket, és gondolatainkat a mi Megváltó Urunkkal.
Kedves Testvérek. Ne a Karácsonyra készüljünk, hanem elsősorban az Úr Jézussal való találkozásra koncentráljunk. Mert lehet, hogy ma visszajön, vagy lehet, hogy holnap elkéri az életünket, és ha nem leszünk készen, akkor nem tud rajtunk segíteni. Addig pedig, amíg ez a találkozás bekövetkezik, engedjük, hogy Ő legyen ott a hétköznapokban, és az ünnepben, mert ha Ő ott van, akkor valóban megtapasztalhatunk csodákat. Legyünk türelmesek a rá való várásban, szenvedjük el egymást szeretetben, és próbáljuk meg türelmesen elhordozni földi terheinket, mert mindez szükséges ahhoz, hogy készen álljunk a vele való találkozásra.
Mai szakaszunk zárómondatát szeretném végezetül még a szívetekbe vésni, testvéreim, amelyben Jakab arról beszél, hogy hogyan intézte Jób sorsát az Úr, és hozzáteszi, azért tette ezt, mert Ő igen irgalmas és könyörületes. Istennek ez az irgalma és könyörülete az, ami nekünk is erőt adhat a vele való találkozásig. Mert tudhatjuk, hogy eljött értünk a mennyei dicsőségből, ebbe a nyomorult földi világba, hogy aztán megmentsen és megváltson bennünket az örök halálból. Az Ő irgalmából élhetünk, az Ő irgalmából lehetünk itt, és Ő az, akire rábízhatjuk magunkat. Amíg készülünk az Ő eljövetelére, amíg megpróbálunk neki tetsző módon élni, addig abban is biztosak lehetünk, hogy ahogyan Jób esetében is tette, a mi sorsunkat is Ő intézi. Figyeljünk hát rá, és engedjük, hogy Ő intézze sorsunkat, mert vele csak jól járhatunk. Ámen.