Sze
János 9,1-7
2017. augusztus 17. Barcelona egyik sétálóutcáján egy kisteherautó szándékosan belehajtott a tömegbe. A támadásban 13 ember meghalt, és 88-an megsérültek. 2017. szeptember 7. Az Irma hurrikán, minden idők második legintenzívebb trópusi ciklonja hatalmas pusztítást vitt véghez Amerika dél-keleti részén, illetve a környékbeli szigetvilágok térségében. Több szigeten megsemmisült a házak 95 százaléka, Florida államban pedig ideiglenesen több millió ember menekült el, hátrahagyva otthonát. 2017. szeptember 14. Halálos kimenetelű közúti baleset történt csütörtökön este Balkány belterületén. Eddig tisztázatlan körülmények között ütött el egy személygépkocsi sofőrje egy gyalogost, aki a helyszínen életét vesztette.
Kedves Testvérek.
Mindössze három hírt olvastam az elmúlt hónapból, amelyek azt mutatják be, hogy milyen sokféle tragédia van jelen a világban. De azt hiszem nem kell bekapcsolnunk a világhíradót ahhoz, hogy ilyen dolgokról halljunk, hiszen a mi környékünkön is, a mi településünkön, a mi gyülekezetünkben és a mi családunkban is szembesülnünk kell szomorú dolgokkal. A mi környezetünkben is előfordulnak természeti csapások, közúti balesetek, a mi falunkban is történnek családi tragédiák, a gyülekezeti tagokat sem kerüli el az infarktus, vagy éppen a rossz diagnózis, és az élet végességével is időről-időre szembesülünk, amikor a temetőben kell találkoznunk. És látva a földi élet sokféle nyomorúságát feltesszük a kérdést: vajon miért van ez így?
Hasonló érzéssel álltak meg a tanítványok az előtt az ember előtt, akiről felolvasott történetünk beszámol. A leírás szerint Jézus, miközben tanítványaival sétált, meglátott egy születése óta vak embert. A tanítványok reakciójából pedig kiderült, hogy nagyon megsajnálták, és megszánták ezt a szerencsétlen embert. Amikor megtudták, hogy egész életét vakon élte le, egy kicsit beleképzelték magukat a vak helyzetébe. Soha nem látott semmit, nem tudja milyen körülötte a világ, soha nem örültek úgy neki, ahogyan egy egészséges gyermeknek örülni lehet, a szülei is biztosan belefáradtak már a róla szóló gondoskodásba, ha egyáltalán odafigyeltek még rá, hiszen a történetből kiderül, hogy koldusként tengette mindennapjait.
1. Az első érzés tehát, amely a tanítványokban is előkerült, és amely látva a világ sokféle nyomorúságát a mi szívünkben is megfoganhat: az igazságtalanság érzése. Nem igazság, hogy pont az én fóliámat teszi tönkre a vihar, nem igazság, hogy pont az én autóm romlik el, nem igazság, hogy én betegszem meg, vagy az én családtagom kerül kórházba, az én szeretteim szenvednek, és nem igazság, hogy nekem kell elveszítenem azt az embert, aki nagyon közel állt hozzám. Mindez igazságtalanság.
Mintha a történetbeli vak ember mondaná. Ez nem igazság. Még csak esélyem sem volt az életben. Még csak a szüleimet sem láthattam meg. Nem mehettem focizni, szinte alig tudtam valamit egyedül megvalósítani az életben, hiszen sohasem láttam semmit.
Kedves Testvérek! Bár emberi természetünk miatt igazságtalanságnak érzünk minden próbát, és bár azt gondoljuk természetesnek, ha minden rendben van, első üzenetünk úgy szól, hogy el vagyunk tévedve. Amikor jogtalannak érezzük a betegséget, a szenvedést, el vagyunk tévedve. Amikor azt hisszük, hogy mi megérdemelnénk a jót, a békességet, a gondtalan, boldog életet, akkor el vagyunk tévedve. A világ, és a benne rejlő gonosz elhitette velünk, hogy mi sokkal jobbat érdemelnénk, és ha valami baj van, valamilyen próbát kell átélnünk, az egyszerűen igazságtalanság. Pedig ez egy óriási tévedés.
De ahhoz, hogy ezt megértsük, vissza kell mennünk a teremtés történetéhez. Isten kezdetben mindent jónak teremtett. Nem volt olyan dolog a világban, ami ne lett volna jó. De az első emberpárnak mindez kevés volt. Hallgattak a gonoszra, és elhitték, hogy még többet nyerhetnek, ha szakítanak a jó és rossz tudásának fájáról. A bűn következménye azonban az volt, hogy el kellett hagyniuk az édenkertet. Ki kellett jönniük arról a helyről, ahol a jó természetes volt. Onnantól kezdve azonban már a bűnös világ velejárója az a sokféle nyomorúság, amely ma is körülvesz bennünket. A bűneset óta van betegség, azóta van fáradság, fájdalom, szégyenérzet, és akkor jött be a halál is a világba. És onnantól kezdve igazából minden jó, ami a világban van, az Isten kegyelméből van. Mert mondhatta volna Isten, hogy ha nem fogadtak neki szót, többet nem is fog ránézni az emberre. Vagy mondhatta volna Isten, az özönvíz után is bármikor, hogy elegem van az emberi bűnből, mindent eltörlök, ami a világon van, mert megbántam, hogy embert alkottam. Egyszer mondta is, még Nóé idejében, de akkor is kegyelmes volt ahhoz az egy családhoz, amely rá figyelt.
A lényeg tehát az, hogy minden, ami jó, az Isten kegyelméből van. És a bűn óta nem az az igazságtalanság, hogyha valamilyen nyomorúság van ebben a világban, hanem az, amikor jól mennek a dolgaink. Isten igazságtalanul szeret bennünket. És ha így nézzük az életünket, akkor a méltatlankodás helyett sokkal inkább a hálaadás kellene, hogy jellemezze mindennapjainkat. Az Isten kegyelme az, ha születik egy-egy új élet. Az ő ajándéka a családi békesség, és az Ő kegyelméből létezhet a szeretet is emberi kapcsolatainkban. Ha Ő nem figyelne a lélegzetvételünkre, rögtön véget is érne az életünk, ha ő nem tartaná kezében a természet erőit, egy pillanat alatt összeomlana a világ. Isten kegyelmes. Annyira kegyelmes, hogy még a saját igazságát is úgy töltötte be, hogy Egyszülött Fiát adta oda helyettünk és értünk a keresztre. Mielőtt tehát a próbáinkat látva azt gondoljuk, hogy Isten igazságtalan, adjunk hálát neki mindazért, amink van, mert az is mind az Ő kegyelméből a miénk. Köszönjük meg az erőnket, a tudásunkat, adjunk hálát körülöttünk lévő szeretteinkért, rendben lévő kapcsolatainkért, köszönjük meg a jól létet, egészséget, nem fájó testrészeinket, és mindazt, ami nem természetes, hanem az ő kegyelmének a következménye. Mert a bűn zsoldja a halál, bűneink miatt nem érdemelnénk jót, de minden más, és az örök élet lehetősége is kizárólag az Isten kegyelméből elérhető számunkra.
2. De térjünk vissza történetünkhöz, és nézzük meg, hogy az igazságtalanság érzése mellett, mi volt még a tanítványok szívében? Miután szánakoztak a születése óta vak kolduson, a tanítványok első kérdése így szólt: Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vajon született?
Ez a kérdés, tipikus emberi gondolkodásra utal. A tanítványok azt szerették volna megtudni, hogy ki a hibás! Mester, ki vétkezett? –kérdezik Jézustól. A szülei, vagy Ő? Esetleg a társadalom? Ki miatt szenved ennyire ez a szegény ember? Mintha ez a kérdés bármin is változtatna.
Testvérek. Milyen gyakran esünk mi is ebbe a csapdába. Látunk egy tragédiát, látunk egy szenvedőt és elkezdünk azon gondolkodni, vajon ki lehet a hibás? Ki vétkezett? És elkezdünk okoskodni, elméleteket gyártani, mert mi meg tudjuk magyarázni, hogy ki miért szenved. Neki már az apja is ilyen volt. Ő már régóta káros szenvedélyek rajba, nem csoda, hogy beteg lett. Az ő munkája veszélyes volt, benne volt a pakliban a baleset. Ő sokat vezetett, sokat dolgozott, elég volt egy óvatlan pillanat. Az ő kapcsolatuk már a házasság előtt is labilis volt, nem csoda, hogy szétmentek. Az egészségügyi rendszer a hibás, meg valamelyik orvos, vagy nővér, vagy mi vagyunk azok, mert nem adtunk nekik elég vastag borítékot. Milyen Isten az, aki megenged ennyi szörnyűséget a világban, biztosan Ő a hibás, Ő állt bosszút rajtunk egy-egy helyzetben!
És mondjuk, és mondjuk, keressük a szenvedés okát, keressük a bűnbakokat, mintha ezzel bármin is segítenénk. De mai történetünk arra is rávilágít, hogy ennek semmi értelme. Nincs értelme vádlottakat keresni, nincs értelme azon rágódni, hogy miért kerülhettünk ilyen helyzetbe, vagy mi az oka szeretteink szenvedésének, mert mindez nem visz előre. Ezzel csak magunkat emésztjük, csak a másikat hozzuk még nehezebb helyzetbe.
Attól, hogy kiderült volna, hogy a vak ember szülei a hibásak, még nem gyógyult volna meg a szeme. Semmi értelme bűnbakokat keresni, úgyis mindig a másikat fogjuk hibáztatni, és mi leszünk az ártatlanok a magunk szemében.
3. De akkor mi a megoldás? Mit lehet tenni, ha a szenvedéssel találkozunk, vagy mi magunk kerülünk nehéz helyzetbe? Nézzük meg végezetül, hogy mit üzen ez a történet válaszként a feltett kérdésekre!
Először is azt kell a szívünkbe vésnünk, hogy bármilyen próbát is kelljen átvészelnünk, az Úr Jézus lelke által velünk van, és erősíteni szeretne minket. Szépen átfutottuk a történet bevezető szavait, pedig nagyon fontos üzenetet rejtenek magukban. Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Vagyis Jézus mozgásban van. Volt valahol, továbbment, és akivel találkozott, azt észrevette, arra felfigyelt. Nemcsak rápillantott, hanem tudta minden terhét, minden baját, és tudta, hogy segíteni fog rajta.
Kedves Testvérek. Ő ma is ugyanezzel a szándékkal jár-kel. Ma is segíteni szeretne rajtunk, bármilyen próba kötözze is meg az életünket. Ma is arra jár, felénk jön, ránk néz, és már tudja is, mitől szenvedünk, és azzal is tisztában van, hogyan fog rajtunk segíteni. Ha behívjuk és befogadjuk őt, akkor igazi békesség lesz a szívünkben. Mert ha ő megérkezik, akkor hamarosan arra is rá fogunk jönni, hogy még a szenvedésnek is lehet célja.
Ez pedig a másik szívbe vésendő üzenetünk: legyünk eszközzé Isten kezében, hogy még a szenvedéseinkkel is az Ő dicsőségét szolgáljuk. Az, ami velünk történik, az, ahogyan átvészelünk egy-egy krízist Istenre mutathat.
Jézus így válaszol a tanítványok okoskodó kérdésére: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.
Vagyis nem ragad le ott, hogy milyen nagy igazságtalanság a vak ember helyzete, nem kezd el okoskodni, hogy ki a hibás, ő, vagy a szülei, hanem arra mutat, hogy még ebből a helyzetből is rá lehet mutatni az Istenre.
Testvérek. Aki beteg, az általában tapasztalt orvost keres. Utána kérdezünk, kutatunk, hogy valaki olyat találjunk, aki már sok olyan műtétet elvégzett, ami most a mi életünkben következik. Hát ha igazi, tapasztalt orvost szeretnénk életünk próbáira, különböző szenvedéseinkre, akkor az egyetlen, aki megfelel az elvárásoknak, az az Úr Jézus. Betegek vagyunk? Ő már gyógyított sántát, némát, vakot, megszállottat, depressziósat, mindenfélét. Anyagi gondjaink vannak? Ő már sokaknak megmutatta, hogy mik is az élet valódi értékei, és milyen lelki kincsekkel lehetünk a leggazdagabbak. Elveszettnek, magányosnak, kitaszítottnak érezzük magunkat? Ő a legtöbbször ilyen emberekhez hajolt le, hogy segíthessen rajtuk. Baj van emberi kapcsolataink terén? Ő sok elromlott dolgot javított meg, és sokszor adott új alapot meglévő kapcsolatoknak. Elvesztettünk valakit, gyászolunk? Ő az egyetlen, akinek még erre is van válasza, hiszen nemcsak hogy feltámasztott embereket a halálból, hanem maga is feltámadt, miután megjárta helyettünk a kárhozatot. Hát hogyne tudna a gyász szomorú óráiban vigasztalást nyújtani, amikor ő átlátja az élet elejét, végét, sőt, még az örök élet állapotába is belelát?
Tegyük hát magunkat az Ő kezébe a mai napon is, bármilyen próba terhelje is a szívünket. Ne lázadjunk a megpróbáltatások idején, hanem adjunk hálát mindazért, amit érdemtelenül az ő kegyelméből napról napra kapunk tőle, ne keressük a bűnbakokat, mert az sosem visz előre, hanem engedjük, hogy az Úr Jézus, az áldott orvos bejöjjön az életünkbe, a mindennapjainkba, a terheink közé, hogy bekötözhesse sebeinket. Hadd lássák mások is a mi életünkön keresztül, hogy milyen hatalmas az Isten. Hadd ismerjék fel, hogy vele és csak vele érdemes élni, és az Ő segítségével még a szenvedésnek is meg van a célja. Ő az, akivel már itt is békességünk lehet, és aki elvezet bennünket az ő országába, ahol nem lesz fájdalom, nem lesz gyász, sem jajkiáltás, hanem egyedül őt fogjuk magasztalni szabadításáért. Ámen.