okt
János 12,17-19
„Íme, a világ Őt követi!” Kedves Testvérek! Mély fájdalommal sóhajtanak fel mai történetünkben a farizeusok, hiszen Jézus virágvasárnapi bevonulásakor úgy tűnik, Ő győzött. Övé a tömeg, rá hallgatnak az emberek, előtte borulnak le, és Őt magasztalják. Mély fájdalom van ebben a negatív mondatban, hiszen azok fogalmazzák meg, akik nem szerették Jézust, hanem állandó kritizálói voltak. Pedig ha belegondolunk, ugyanezt a mondatot nagy örömmel is el lehetne mondani. Kiabálhatnák a tanítványok, látva az ünneplő sokaságot, skandálhatnák a zarándokok, akik az ünnepre érkeztek fel Jeruzsálembe: íme, a világ Őt követi! Győzött a Messiás, az emberek felismerték, örülnek neki, végre eljött az Ő uralkodásának az ideje.
De bárkinek a szájából hangzott is el ez a mondat, azt gondolom mondhatjuk együtt, kicsit irigykedünk rájuk. Mert milyen jó volna, hogyha a mai világban bárki is megfogalmazhatna egy ilyen mondatot. Milyen óriási dolog volna, ha a világ emberei lemondóan, csalódottan mondanák, hogy győzött Jézus, mert mindenki őt követi. Vagy milyen nagyszerű lenne, ha mi, Krisztus-követők, mai keresztyének, a reformáció 500. évében teljesen természetesen kijelenthetnénk, hogy íme, a világ őt követi. Íme, zsúfolásig vannak a templomok, íme, ébredés van, az emberek egyre jobban közelednek Isten felé, minden rendben van, győzött a Megváltó.
De sajnos nemhogy mások nem mondják, mi se nagyon hangoztatjuk, mert nincs mire. Mert a világ szinte mindenkit követ, csak az Úr Jézust nem. De min, vagy pontosabban fogalmazva kin múlik ez? Mi vezetett oda, hogy a farizeusok szájából elhangzott ez a mondat, és mi kellene ahhoz, hogy ma is meg tudjuk ezt állapítani: íme, a világ Őt követi! Mai istentiszteletünkön ezekre a kérdésekre keressük a választ János evangéliumában. A felolvasott mondatnak sok előzménye van, így vegyük most sorra ezeket, hogy választ találjunk kérdéseinkre.
- Jézus megtisztítja a templomot. Ez volt talán az első olyan esemény, amely felkeltette az írástudók figyelmét. Amíg Ő fel nem emelte szavát a templomban, addig minden folyhatott a maga bűnös medrében. A pogányok udvarát, a misszió helyét betöltötte a kereskedelem, a pénzváltás és a haszonlesés bűze, ami igazából senkit sem zavart. Jézus azonban azzal, hogy kiűzte a kufárokat, felnyitotta az emberek szemét arra, hogy mindez helytelen. Nem ott kell állatot vásárolni, nem ott kell pénzt váltani, mert a templom Istennek szentelt hely, és az imádság háza.
- A bethesdai beteg. Nem sokkal a templomtisztítás után Jézus Bethesda tavához látogat, ahol meggyógyítja a 38 éve beteg embert. Erre az esetre érdekes módon nem a gyógyítás csodája miatt figyeltek fel a farizeusok, hanem sokkal inkább azért, mert mindezt szombaton vitte végbe Jézus. Azon a napon, amelyen az akkori vallási előírások megszabták, hogy mit lehet, és mit nem lehet tenni. A szombat volt a nyugalom napja, amelyen igen részletesen elő volt írva minden. Hány métert lehet megtenni, milyen munkát lehet esetlegesen elvégezni, és hasonlók. A farizeusok tehát azon problémáztak, hogy nem volt szabad gyógyítani szombaton. Egy értelmetlen vallási előírás, amelyhez foggal-körömmel ragaszkodnak, még akkor is, ha egy ember meggyógyításáról volt szó. Ők, akik a kegyességet, az egyházi vonalat vezették, inkább kritizálták Jézust a szombat megszegése miatt, mint hogy csodálkoztak volna azon, hogy egy 38 éve beteg embert meggyógyított.
- A parázna nő. Már az imént említett gyógyítás is eléggé felkavarta az indulatokat a farizeusok közösségében, azonban ami ezután következett, az egy jó nagy lapáttal rátett a tűzre. Elérkezett ugyanis az a nap, amikor a farizeusok és az írástudók egy parázna nőt hoztak Jézus elé, azért, hogy ítélje el, és köveztesse meg a mózesi törvények szerint. A Mester azonban túljárt az eszükön. Ahelyett, hogy elítélte volna az asszonyt, azt mondta: „az vesse rá az első követ, ki közületek még nem vétkezett.” A vádló tömeg tagjai, benne a sok vallási vezetővel megszégyenülve kiejtik kezükből a köveket, megfordulnak, és hazamennek. Testvérek, ez lehetett az a pont, ahol a farizeusok meggyűlölték Jézust. Hiszen nemcsak a tanításukkal ment szembe, hanem a méltóságukat, hatalmukat csorbította tettével. Ők, akik idáig mindent megmondtak, ők, akik a mindent tudó vezetők voltak, most a bűnösök közé soroltattak. Ráadásul, maguk ismerték be bűnös voltukat azzal, hogy nem kövezték meg a parázna nőt.
- A vakon született férfi. Ismét egy olyan eset, amelyben Jézus összeütközésbe került a farizeusokkal. Adott egy szenvedő ember, egy vele született betegséggel, Jézus pedig találkozik vele, és meggyógyítja. Ekkor jönnek a farizeusok, az írástudók, nyomozásba kezdenek, hívatják az ember szüleit, hogy tényleg vakon született-e, vallatják a meggyógyított férfit, hogy mi történt, ki segített rajta, és amikor minden jel arra mutat, hogy itt valóban csoda történt, megpróbálják elsimítani a dolgot. Megvádolják, kiközösítik a meggyógyítottat, úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna, és magukkal és másokkal is megpróbálják elhitetni, hogy Jézus nem tehetett ilyet, hiszen neki nincs ilyen hatalma.
- Lázár feltámasztása. Kedves Testvérek, a négy napja halott Lázár feltámasztása volt az a pont, ahol az írástudók szívében megfogalmazódott Jézus megölésének terve. Érdekes, mert azt gondolnánk, hogy ha valakinek van hatalma feltámasztani egy halottat, akkor azt érdemes volna követni. De a farizeusok, és a vallási vezetők hallani sem akartak Jézusról, eszükbe sem jutott, hogy tényleg ő volna a várva várt Messiás. Annyira el voltak foglalva saját hatalmukkal, és annyira irigyek voltak Jézusra, hogy eddig nem jutottak el. Megszületik a terv, Jézust valahogy meg kell ölni, aztán rájönnek, hogy már az is kevés volna, ezért elhatározzák, hogy Lázárt is meg kell ölni. Mert amíg élve látják Lázárt, addig az emberek emlékezni fognak arra, hogy mit tett Jézus. Emlékezni fognak Lázár temetésére, és eszükbe fog jutni, hogy Jézus 4 nap után kihívta a sírból a halottat. De ha Lázárt is megölik, akkor nincs többé bizonyíték.
- Virágvasárnap. Elérkeztünk mai igeszakaszunkhoz, amelyben egy örömünnepbe kapcsolódunk be. Abban az időben a királyokat fogadták úgy, ahogyan Jézus bevonulásakor a tömeg viselkedett. Szamárháton ülve, mint alázatos uralkodó érkezik, pálmaleveleket, és felsőruhákat terítenek a földre, énekelnek, hozsannáznak, áldják és magasztalják a várva várt Messiást. A farizeusok számára rémálom ez az alkalom. Elbuktak. Őket már semmibe sem nézik, Jézus a Messiás, Jézust ünneplik, Őt szeretik, Őt követik. És elhangzik a már idézett mondat: „Semmit sem tudtok tenni, íme, a világ Őt követi.”
Láthatjuk testvérek, hogy mi minden kellett ahhoz, hogy a farizeusok meg tudják fogalmazni ezt a mondatot. Gyógyítás, kegyelem, csoda, feltámasztás, ünneplés. Azért soroltam fel ezeket az eseményeket, mert ha jól megnézzük őket, felismerhetjük, hogy mindegyik esetben volt választási lehetősége az embereknek. Úgy a jelenlevő szemtanúknak, mint a farizeusoknak. Mindegyik esetben eldönthették az emberek, hogy melyik oldalon állnak. Hogy Jézust követik, vagy szembe mennek vele.
És valahogy így van ez ma is. Vannak különböző élethelyzeteink, amelyekben felismerhető az Isten jelenléte, hatalma. Mielőtt azonban Őt követnénk, jönnek a kísértések. Jön a gonosz, és felkínál számunkra egy másik lehetőséget.
Vegyük például a pénz esetét, ahogy a templomtisztítás történetében említettük. Teljesen logikus volt, hogy szükség van a templomi áldozathoz áldozati állatokra. Még az is érthető volt, hogy ott a templom közelében több árus volt. De az, hogy a pénz miatt, a haszon miatt már a templomot is ellepték, az nem volt helyén való. Így van ez a mi életünkben is. Van valamennyi pénzünk, amiért megdolgozunk, beoszthatjuk, elkölthetjük, de amikor a pénz bekerül az Isten helyére, akkor a gonoszt követjük. Amikor a haszonért beáldozzuk a becsületet, a házasságot, a családot, régi kapcsolatainkat, akkor ott valami nincs rendjén. Az ilyen anyagi dolgokban is választhatunk, kit követünk. Jézust, vagy a gonoszt?
De felhozhatjuk a bethesdai történetet is. A farizeusokat nem érdekelte a meggyógyított ember, mert ők csak a hagyománnyal, a képmutatással foglalkoztak. Ezen a területen is van választási lehetőségünk. Az-e a lényeg, hogy szép legyen a látszat, vagy az, hogy mi van legbelül? A tartalommal, vagy a külsőségekkel foglalkozunk? Ebben az esetben is követhetjük Urunkat, aki a lényeggel törődik, és követhetjük a gonoszt, aki segít nekünk abban, hogy olyannak mutassuk magunkat, amilyenek nem vagyunk.
És ugyanígy volt választási lehetőség a parázna nő elítélésének a történetében is. Az emberek eldönthették, hogy elítélik-e az asszonyt, vagy inkább belátják, hogy ők sem különbek. Mi is alkalmazhatnánk Jézus üzenetét, amikor megítéljük a körülöttünk élőket. Az vesse rá az első követ, ki közületek még nem vétkezett. Ítélkezünk mások felett, vagy inkább magunkba nézünk?
És sok más olyan helyzetet is elővehetnénk, amelyekben felmerül a kérdés, hogy kit követünk, ki mellett döntünk? Amikor jön a betegség, azonnal támad a kísértő, és szinte súgja a fülünkbe, hogy elhagyott az Isten. Ne higgy benne, ne menj el a templomba, ne imádkozz, úgysem segít rajtad senki és semmi. A kérdés, hogy kit követsz? Hallgatsz a kísértőre, vagy ott maradsz az Úr Jézus lábainál, aki nem hagy egyedül a bajban?
Vagy amikor valamin összevesztél a férjeddel, feleségeddel, rögtön jön a gonosz, és súgja, hagyd el, keress egy jobbat, nem számít a hűség, hiszen ez a világ már nem erről szól. És te döntesz. A gonosznak engedsz, vagy kitartasz amellett, akinek Isten előtt örök hűséget fogadtál?
És mit csinálsz, amikor elvesztettél valakit, amikor ravatal mellett kell megállnod? A gonoszra figyelsz, aki azt súgja, hogy a halállal mindennek vége, te is inkább élj a mának, az élvezeteknek, vagy a feltámadott Krisztusra nézel, aki maga is feltámadt, és ígérete szerint bennünket is életre hív?
Milyen jó lenne, ha életünk minden döntéshelyzetében látszódna rajtunk, hogy az Úr Jézust követjük! Ha ma is, a mi életünket látva megállapítanák az emberek: semmit sem tehettek, a világ Jézust követi. Semmit sem tehetünk, ez az ember Jézust követi! Hiába jönnek próbák, veszteségek, hiába jön a kísértés, Jézust követi.
Vajon látva a te életedet, vagy látva az én életemet, eszébe jut-e valakinek ez a mondat? Nézd, Ő az Isten útján jár. Nézd, neki fontosabb a becsület. Nézd, ő még mindig hűséges, és szereti a családját. Nézd, neki békessége van, nézd, ő tényleg hisz a feltámadásban. Vajon mondanak-e ilyeneket rólunk?
Kedves Testvérek. Az, hogy a világ kit követ rajtunk múlik. A mi döntéseinken. Mert nemcsak a saját utunkat határozzuk meg, hanem másokra is hatással vagyunk. Ha mi engedünk a kísértőnek, mások is engedni fognak neki. De ha az Isten által kijelölt utat választjuk, akkor bennünket követve mások is elindulhatnak azon.
Hát adja Isten, hogy a farizeusok szomorú mondata örömhírré váljon életünkben, környezetünkben, és amikor az emberek ránk néznek, egyértelműen megállapíthassák: semmit sem tudunk tenni, íme, ez az ember Őt, a Megváltót követi. Ámen.