máj
Kedves Testvérek. Ha a bibliai Péterről beszélünk, legtöbbünknek először talán az a történet jut az eszünkbe, amelyben Péter megtagadta az Úr Jézust. A szókimondó tanítvány nagycsütörtök estéjén arról beszélt, hogy ő még az életét is odaadná a Mesterért, aztán néhány órával később, mielőtt a kakas megszólalt, háromszor is letagadta Jézussal való kapcsolatát. Ez a bélyeg pedig egészen a mai napig rajta maradt, hiszen minden évben, nagycsütörtök és nagypéntek ünnepe környékén felidézzük ezt a tettét, és azon tűnődünk, hogy tehetett ilyet valaki, aki Jézus legszűkebb tanítványi köréhez tartozott. Persze nem minden egyház foglalkozik ennyire Péter múltjával, hiszen katolikus testvéreink például hozzá vezetik vissza a pápaság intézményét, állításuk szerint az Úr Jézus Péterre bízta az egyház megalapítását, és továbbvitelét, és az óta is, minden római katolikus pápa Szent Péter utódja, és minden pap az ő felhatalmazását viszi tovább a szolgálatban.
Mindenesetre azok a történetek, amelyeket az elmúlt héten olvashattunk a bibliaolvasó kalauz alapján, azt bizonyítják, hogy Péter életét nem Jézus megtagadása határozta meg, hanem sokkal inkább az ebből fakadó megtérés, bűnbánat, és a hűséges Jézus-követés. Mai istentiszteletünkön az elmúlt héten olvasott történetekből három olyan péteri vonást emeljünk ki, amely példaértékű lehet számunkra, és gondoljuk át, hogyan működnek, vagy nem működnek ezek a mi életünkben!
1. Az apostolok cselekedeteiről írott könyv 10. fejezete arról számol be, hogy Péter mennyire komolyan vette Isten üzenetét. Az egyik nap ugyanis, miután délben imádkozott és éppen enni készült, egy látomást látott. Látomásban egy nagy lepedőhöz hasonló tárgy ereszkedett le elé, amely tele volt mindenféle tisztátalan állattal. Olyan csúszómászókkal, madarakkal és egyebekkel, amelyek egy zsidó ember számára tiltottak voltak, nem lehetett azokat megenni. Egy hang azonban azt mondta Péternek, kelj fel, öld, és egyél. Péter megpróbált tiltakozni, hogy ő nem ehet az ilyen tisztátalan dolgokból, de a hang másodszor is szólt hozzá: amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak. Aztán ugyanez még háromszor megtörtént, majd minden eltűnt a szeme elől. Ezt követően pedig ismét megszólította a Szentlélek, és azt mondta, hogy menjen el azokkal az emberekkel, akik éppen most fognak megérkezni ahhoz a házhoz, ahol éppen megszállt.
Kedves Testvérek. Péter nem tétovázott, hanem komolyan vette Isten üzenetét, és mindent úgy tett, ahogyan az Úr megparancsolta neki. Lépésről lépésre követte az útmutatást. Először is megfogta azokat a bizonyos állatokat, olyanokat, amelyektől talán undorodott is, hiszen korábban ezek tiltva voltak számára, levágta, és megette őket. Higgyük el, egy zsidó ember számára már ez is önmagában óriási döntés volt. Ráadásul ezt a műveletet háromszor is megismételte a Lélek parancsára. Aztán amikor megérkeztek az Isten által odarendelt pogány emberek, szintén követte Isten vezetését.
Zsidó létére mondhatta volna, hogy ő aztán nem fog itt pogányokkal közösködni, nem engedi be őket, és főként, nem megy velük. Péter azonban rögtön úgy fogadta őket, hogy én vagyok az, akit kerestek. Ezt követően pedig behívta, és vendégül látta őket. Valószínűleg megengedte, hogy megmosakodjanak a hosszú útról érkezve, megkínálta őket ennivalóval, innivalóval, és elmondta nekik mindazt, amit éppen látomásban látott. És persze, éjszakára is befogadta őket, hogy másnap együtt indulhassanak a hosszú útra.
Lehet, hogy számunkra nem tűnik ez olyan nagy dolognak, de ott, abban a helyzetben nem volt akármi. Idegen, pogány embereket behívni, asztalközösségre invitálni, megaltatni, majd pedig velük együtt hosszú útra kelni, ehhez mindenképpen szükség volt Péter Istennek való engedelmességére.
Kedves Testvérek. Ez az első dolog, amit ma megtanulhatunk Pétertől. Az engedelmesség. Az, hogy komolyan vesszük Isten szavát. A mai világban leggyakrabban a Biblián keresztül érthetjük meg, hogy mit szeretne számunkra üzenni a Mindenható Isten. Ma már nem túl gyakori, hogy látomásokat látnak az emberek, Isten szava azonban mindnyájunk számára elérhető, ha olvassuk a Szentírást, vagy hallgatjuk az igehirdetéseket. A kérdés az, hogy mit teszünk, amikor valami szíven talál bennünket? Van-e valami következménye annak, ha megértünk valamit Isten szavából? Ez ugyanúgy kérdés azok számára, akik talán még csak nemrég indultak el a hit útján, és azok számára is, akik már régóta rendszeresen olvassák az Igét. Komolyan vesszük-e Isten üzenetét?
Péter mindent komolyan vett, és mindent úgy tett, ahogy Isten megüzente neki. De vajon velünk mi a helyzet? Sajnos előfordul, hogy egyszerűen elmegyünk Isten üzenete mellett. Olvasunk valamit, megértünk valamit, de nem kezdünk vele semmit. Sokszor még csak el sem gondolkodunk az üzenet jelentőségén. Lehet, hogy olvasunk valami bátorító üzenetet, hogy nem kell félnünk, nem kell aggódnunk, aztán a következő pillanatban már rettegéssel van tele a szívünk, hogy vajon mi lesz velünk? Meg fogunk-e gyógyulni, vagy hogy lesz megoldva egy-egy élethelyzet? Lehet, hogy azt olvassuk, amit a heti zsoltárunk is elénk hoz, hogy örvendj egész föld az Istennel, vagyis örüljünk, legyünk boldogok, és közben mintha nem is olvastuk volna, tovább panaszkodunk, és lemondóan sajnáltatjuk magunkat, és elkeseredve, lelkileg megtörve éljük a mindennapokat. Isten nagyon sokszor helyez a szívünkre egészen egyszerű üzeneteket. Csak komolyan kéne venni azokat.
Vagy lehet, hogy úgy vagyunk vele, hogy más úgyse tudja, hogy mit mondott nekem Isten, inkább nem is beszélek róla. Megértünk valamit, tudjuk, hogy az személyesen nekünk szól, tudjuk is, hogy min kellene változtatni, de inkább úgy teszünk, mintha meg se hallottuk volna. Péter elgondolkodott, emésztgette a dolgokat, aztán mindent úgy tett, ahogyan azt megértette. Első üzenetünk ez: vegyük komolyan Isten szavát. Ha úgy érezzük, hogy megszólít bennünket az Úr, akár otthon, amikor Bibliát olvasunk, akár itt, az istentiszteleten, kövessük Urunk útmutatását, és ültessük át az életbe, a gyakorlatba az Ő üzenetét.
2. De menjünk is tovább, és nézzük meg mai második üzenetünket is. Péter, miután Isten indítására elment Kornéliusz házába, és rájött, hogy az üdvösség nemcsak a zsidóknak, hanem a pogányoknak is el van készítve, teljesen átértékelt mindent. Eddig úgy tudta, hogy Isten csak a zsidó néphez tartozókat választotta ki, és a pogányoknak nem is kell hirdetni az Úr Jézus történetét. Most azonban látomása és Kornéliusz látomása alapján minden megváltozott. Megértette, hogy nem a zsidó törvények a legfontosabbak, a körülmetélkedés, és egyéb hagyományok, hanem az Úr Jézusba vetett hit.
Kedves Testvérek. Ez a fajta véleményváltozás létfontosságú eleme a megtérésnek. Ha valaki nem képes arra, hogy eddigi gondolkodását újraértelmezze, és megváltoztassa, akkor soha nem fog hitre jutni. Ha valaki mindig csak a régihez ragaszkodik, és nem tud elindulni az új úton, akkor nem fog haladni. Ha megértettük Isten üzenetét, akkor mindent újra kell gondolnunk. Akkor a múltbeli tévedéseinket el kell ismernünk, és új értékrendet kell felállítanunk, de már nem a saját gondolataink szerint, hanem Isten vezetését követve.
Nagy kísértése a hívő életnek az, hogy bizonyos dolgokat továbbra sem adunk át Istennek, hanem folytatjuk régi életmódunkat. Azt mondjuk, hogy elindultunk a hit útján, vagy vallásosak vagyunk, hiszen itt vagyunk a templomban, imádkozunk, igét olvasunk, és hasonlók, de közben bizonyos dolgokat továbbra is úgy teszünk, ahogyan azt mi jónak látjuk. Nem úgy, ahogyan Isten szerint jó lenne, hanem ahogyan mi korábban is tettük. Ne féljünk a változástól, tegyünk le mindent Isten kezébe, és kövessük őt.
Valahogy úgy, ahogyan Saul tette, akiről szintén olvashattunk az elmúlt napokban. Hithű zsidóként komoly keresztyénüldözést végzett, egészen addig, amíg Jézus meg nem állította ebben. Aztán amikor az Úr megszólította őt, mindent átgondolt, és újraértelmezte a dolgokat. Rájött, hogy amit eddig tett, az bűn volt. De nem maradt ebben az állapotban, hanem átadta az irányítást az Úrnak, és hirdette a megtérést, és az örök életet. Óriási változás. Vajon mi merünk-e ilyen döntéseket hozni? Vagy maradunk a saját elképzelésünknél? Nem mindegy. Ne engedjük, hogy a makacsság, és a régi gondolkodásmód megkötözzön bennünket.
3. És végül, miután Péter engedelmesen követte Isten vezetését, és megváltozott gondolkodásában, harmadjára mindezt tovább is adja a többi tanítványnak. Megjelent Jeruzsálemben, és a többi tanítvány jelenlétében elmondta a történteket. Elbeszélte az egymással összefüggő látomásokat, bizonyságot tett a Szentlélek kitöltetéséről, Isten üzeneteiről, és meggyőzte a többieket arról, hogy ez az Isten akarata.
Kedves Testvérek. Péter bizonyságtétele nélkül nem sokat ért volna az egész történet. Ha Péter magában tartotta volna mindazt, ami vele történt Kornéliusszal kapcsolatban, akkor ott, abban a helyzetben nem indult volna el a pogány misszió. Ha nem mondta volna el Jeruzsálemben, az apostolok, és az ottani gyülekezet jelenlétében pontról pontra, hogy hogyan szólította meg Isten, hogy hogyan vezette őket lépésről lépésre, és hogyan töltetett ki a Szentlélek a pogányokra, akkor továbbra is a zsidó származású embereknek hirdették volna az evangéliumot. Így azonban megnyíltak a kapuk, és elkezdődött a nem zsidók irányában végzett szolgálat is. Azért, mert Péter nem maradt néma. Mert beszélni mindarról, amit Isten vezetése által megtapasztalt.
A bizonyságtétel létfontosságú a keresztyén életben. Az, hogy el merjük mondani egymásnak mindazt, amit megtapasztalunk Isten munkájából. Azt, hogy hogyan gyógyított meg, hogyan erősített a nehéz napokban, és milyen áldásokat adott életünk során. Csak az a baj, hogy sokszor mindenről beszélünk, csak ezekről nem. Beszélünk a szomszédról, a másikról, a harmadikról, beszélünk magunkról, csak az Istenről nem beszélünk. Némák maradunk. Vagy azért, mert kellemetlen ezt felvállalni, vagy mindig visszautasításba ütközünk, vagy pedig azért, mert eszünkbe sem jut, hogy szóba hozzunk ilyen dolgokat. Pedig csak így terjedhet az Isten szeretetének híre. Vajon, mennyire bizonyságtevő az életünk? Látszik-e rajtunk, hallatszik-e a szánkból, hogy hogyan vezet bennünket az Isten?
Testvérek, három üzenetünket úgy foglalhatnánk össze: ne álljunk az útjába Isten üzenetének. Ahogyan Péter megfogalmazta: ki vagyok én, hogy akadályozzam az Istent? Ma is ez a kérdés. Ki vagyok én, hogy akadályozzam az Istent? Ki vagy Te, hogy akadályozod az Isten? Ki vagy Te, hogy akadályozod azzal, hogy nem veszed komolyan az Ő szavát, nem engeded, hogy átformálja a gondolkodásodat, vagy néma maradsz a bizonyságtételre? Ne légy akadály. Légy inkább Isten megszentelt edénye, amelyet Isten arra használhat, amire tervezett. Kövesd ebben is az Úr Jézus példáját, aki tökéletesen véghezvitte Mennyei Atyja akaratát, engedelmes volt mindhalálig, és életével, halálával és feltámadásával is azt hirdette, hogy van bűnbocsánat, és van örök élet, ott az Ő országában. Legyünk ebben az ő munkatársai, és ne legyünk akadályai az Igének. Ámen.