jan
Keresztelő: Vigh Regina
Textus: 91. zsoltár 1-2
Kedves szülők, keresztszülők, családtagok, kedves gyülekezet!
Minden szülő arra törekszik, hogy gyermeke számára biztonságos körülményeket teremtsen. A mai világban rengeteg lehetőségünk van erre. Hónapokkal a gyermek érkezése előtt már ultrahangos felvételeken figyeljük, hogy minden rendben van-e, hogy fel tudjunk készülni az apró élet megérkezésére. Beszerezzük a kiságyat, vagy ha van nagyobb testvér, elővesszük talán a régit, kipárnázzuk az ágy rácsait, nehogy bekoppanjon a feje, és ha szeretnénk, még légzésfigyelő készüléket is vásárolhatunk, hogy biztonságban érezzük gyermekünket. Az asztalok, bútorok sarkára lekerekített védőelemeket tehetünk, nehogy később megsértsék az éles felületek, és a konnektorokba is találunk már biztonsági zárakat. Beszerezhetjük a biztonsági gyereküléseket, hogy az autóban is a lehető legnagyobb védelemben lehessen része, és még számos egyéb dolgot tehetünk azért, hogy úgy érezzük, gyermekünk biztonságos körülmények között van.
Szépek és jók ezek a dolgok, és valóban fontos, hogy gyermekünk fizikai épségét megóvjuk mindenféle bajtól, azonban a felolvasott zsoltár szavai egy olyan hitvallást tartalmaznak, amely egy sokkal nagyobb biztonságérzetről árulkodik. Így olvastuk: aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! Vagyis ha valaki Istennel szoros közösségben éli az életét, az érezheti magát igazán biztonságban. Azért, mert Ő az, aki mindent a kezében tart, és aki nemcsak a testi, hanem a lelki sérülésektől is meg tud menteni bennünket. Ha Isten ott van az életünkben, akkor nemcsak az egészségünket, nemcsak a fizikai épségünket tehetjük a kezébe, hanem rá bízhatjuk minden más dolgunkat is. Tőle kérhetünk békességet, amikor arra van szükségünk, és az Ő szabadításában bízhatunk, ha valamilyen próbát kell átélnünk. Ahhoz azonban, hogy ezt a valóban tökéletes biztonsági rendszert, az Isten jelenlétét magunkénak tudhassuk, először meg kell Őt ismernünk, és közel kell kerülnünk hozzá. Ezt a fajta biztonsági szolgáltatást nem lehet megrendelni, vagy kifizetni, ehhez az szükséges, hogy megszólítsuk Őt, és közel engedjük magunkhoz.
Kedves Szülők, keresztszülők! Ez a feladatotok saját magatok életével kapcsolatban is, de most legfőképpen az itt lévő kislány vonatkozásában. Segítsetek neki, hogy megismerhesse Istent, mutassatok neki jó példát, hogy majd valamikor élete során kapcsolatba kerülhessen az Ő teremtőjével, és átélhesse, milyen jó az, ha Isten által elkészített biztonságban éljük az életünket. Amit tudtok, tegyétek meg az Ő lelki biztonsága érdekében is, szeressétek, tanítsátok, neveljétek a hitre, hogy Ő is biztonságban élhessen, és mondhassa majd hitvallásként együtt a zsoltárossal az Ő Mennyei Atyjának: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom. Ámen.
Igehirdetés: Textus: 1 Timóteus 4,12-16
Kedves Testvérek! Mai szakaszunkban Pál apostol egy egyszerű, mégis igen összetett tanáccsal látja el fiatal szolgatársát, Timóteust. Légy példája a hívőknek. Ne csak beszélj, ne csak prédikálj, hanem személyes életeddel is mutass példát az Istent követő magatartásban. Pál nem kér többet, mint amit az Ő Mestere, az Úr Jézus kért tanítványaitól. Ha felidézzük a lábmosás estéjét, emlékezhetünk Jézus szavaira: példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek másokkal. A képmutató farizeusokról pedig azt mondja: amit tehát mondanak, azt tegyétek meg, és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek. Pál tehát azt várja fiatal szolgatársától, hogy legyen példája a hívőknek. De mit is jelent ez konkrétan? Mai istentiszteletünkön ezt vizsgáljuk meg.
Pál mindenekelőtt azt helyezi Timóteus szívére, hogy fiatal kora ellenére legyen példává magatartásában, egész életmódjában. Az Istennek tetsző élet ugyanis nem életkor függvénye. Lehet valakinek fiatalként nagy hite, és lehet valakinek idősként kevés kapcsolata Istennel. Timóteus helyzetében ez azért volt különleges, mert ő fiatal korában kapott egy olyan megbízatást, amely nagy felelősséggel járt. Abban az időben a képzett rabbik körülbelül harminc éves koruk előtt nem nagyon kezdtek el tanítani. Nem véletlen az sem, hogy az Úr Jézus is csak 30 éves korában állt szolgálatba, ez volt a szokás. Amikor Pál apostol kb. 60 évesen írja Timóteusnak ezt a levelét, barátja mindössze 30 éves volt. Ilyen életkorban pedig még nehezebb megnyerni a megfelelő tiszteletet, megbecsülést, amely ahhoz volt szükséges, hogy vezetni tudjon egy egész gyülekezetet. Hiszen 30 évesen, ha nem is ifjúnak, de fiatalnak számított. Ezért is mondja Pál, hogy fiatal kora ellenére, úgy legyen ott Timóteus a gyülekezetben, hogy ne lehessen kifogás ellene. Ne legyen megvesztegethető, befolyásolható, és legyen tisztességes mindenkivel. Azt hiszem, nem egyszerű út az, ami Timóteusra várt, de nem Pál, hanem a Mindenható Isten rendelte őt erre az útra, Ő pedig vállalta ezt a küldetést.
Kedves Testvérek. A példa értékű élet nincs korhoz kötve. Akár fiatalok legyünk, akár idősek, nekünk is úgy kell élnünk, hogy a kívülállók ne találhassanak bennünk hibát, vagy legalábbis minél kevesebbet találjanak. Tudjuk, hogy sok olyan ember van, aki azzal foglalkozik a legtöbbet, hogy a másikban keresi a hibát. Ha pedig vállaljuk hitünket, még inkább ki vagyunk téve ezeknek a támadásoknak. A hitetlen házastárs hibát fog találni bennünk. A gyermek, aki nem foglalkozik Istennel, belénk fog kötni. A hit nélkül élő szülők, nagyszülők, mindig észre fognak venni bennünk valamit, ami szúrja a szemüket. Meg fog szólni a pogány szomszéd, és gúnyolódni fog a hitetlen munkatárs is. Urunk azt üzeni: nehezítsük meg a dolgukat. Megtehetjük, mert rajtunk múlik, hogy egyre kevesebb hibát követünk-e el, és kitartunk mindamellett, amit Isten megtanított nekünk, és kiformált bennünk. Jézus azt mondja: Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy Mennyei Atyátok is tökéletes. Ne érjük be kevesebbel, törekedjünk arra, hogy fejlődjünk, és előre lépjünk mindabban, amit Isten a szívünkre helyezett.
1. De hogy miben is kell fejlődnünk, azt 6 kifejezésben fejti ki az apostol, ebből most kettőt fejtsünk ki részletesebben. Az első, amiben növekednünk kell, az a szeretet. Sokatmondó az, hogy Pál felsorolásában a szeretet megelőzi a hitet. Ismét visszagondolhatunk az utolsó vacsora estéjére, amikor nemcsak a példaadásról, hanem a szeretetről is beszélt Jézus. Ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Arról fogja megismerni a világ, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. De eszünkbe juthat az ószövetségi törvény összefoglalása is. Szeresd az Urat teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből, és szeresd felebarátodat, mint magadat.
A mai világban különösen is fontos ez. Hiszen a szeretetlenség rengeteg kárt okoz. A szeretetlenség szétveri az osztályközösségeket az iskolákban, megrontja a munkahelyi légkört, szétszakítja a családokat, és feszültséget szít a szomszédságban. De még a gyülekezet közösségében is ez az, a szeretetlenség az, ami a legtöbb problémát okozza. Miért? Azért, mert a mi szeretetünknek sokszor van határa. Addig szeretünk, amíg minket is szeretnek. Addig szeretünk, amíg nekünk is jó. Ha már valami nem jó, vagy ha már nem úgy állnak hozzánk, akkor jön a szeretetlenség. Ha már van nézeteltérés, vagy véleménykülönbség, akkor megfagy a szeretet, és tönkretesz mindent.
Ezen kellene változtatnunk. Nem hiába beszél erről az idősödő Pál fiatal barátjának, hogy próbálja meg szeretni az övéit, és mindenkit, mert ez rengeteg dolgot meghatározhat. Ebben is az Úr Jézus szeretete a mérvadó példa. Szintén Pál írja le költőien szép sorokba foglalva a filippibelieknek, hogy milyen is az Úr Jézus szeretete. ”Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult. megalázta megát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.”Ez tehát az első dolog, amiben fejlődhetünk, növekedjünk a szeretetben. Ahogy az Úr Jézus szeret minket, feltétel nélkül, áldozatot is vállalva értünk, úgy szeressük mi is egymást.
2. A szeretet után a hitben való növekedésre is bátorítja Pál az ifjú Timóteust. Ahogy egy másik levélben fogalmazza: a hit a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Bízni abban, amit remélünk, és tudni, hogy van, amit nem láthatunk, de létezik. Ezt jelenti hinni. Timóteus számára létfontosságú volt ez a fajta Istenbe vetett bizalom, hiszen hit nélkül és igazi reménység nélkül nem lehetett volna belevágni egy gyülekezet építésébe. Ha nem bízott volna Urában, akkor nem vállalta volna küldetését, és ha nem hitte volna el azt, hogy Isten országát próbálja meg építeni, akkor semmi értelme nem lett volna szolgálatának.
Ezért fontos számunkra is, hogy növekedjünk a hitben. Hogy teljesen rá tudjuk bízni magunkat Istenre. Mert ha nincs hitünk, akkor az, hogy itt vagyunk, nagyon szép és jó, de nem sokat ér. Ha nem bízunk Istenben, akkor a félelmek, az aggodalmak felemésztenek és összeroppantanak bennünket.
Milyen sok hit példa kellene minden korosztályból. Milyen sokat jelentene a mai fiatalság számára, ha lennének olyanok, akik hitben előttük járnak, és segítenek számukra helyt állni a kísértések, és a torz dolgok között. Vagy milyen sokat ér, ha van egy-egy középkorú, érett hitben járó ember, aki nem beszél mellé, hanem valóban rá tudja bízni minden dolgát az Istenre. És mennyire nélkülözhetetlenek azok az idős testvéreink, akik sokféle teher és megpróbáltatás után, a betegségek, gyászok, veszteségek megélésével együtt is hisznek Istenben, és várják a vele való találkozást, a nála töltendő örök életet. Létfontosságú, hogy legyenek ilyen hitpéldáink. Igénk azt üzeni ma, hogy mi is lehetünk ilyen példává. Tegyünk hát meg mindent azért, hogy növekedjünk a hitben, és példánkkal másokat is hozzá vezethessünk.
3. És hogy mi motiválhat bennünket abban, hogy növekedjünk a szeretetben és a hitben? Hát az a szándék, amely Timóteus szívében is megvolt. A megmentő szándék. Azért szeressünk, azért higgyünk, azért legyen példaértékű az életünk, hogy ez által másokat is megmentsünk a kárhozattól. Mert ha látják, hogy lehet másként, akkor talán ők is megpróbálják a keskeny úton való járást. Azért szeressünk még jobban, és azért éljük meg hitünket egyre inkább, hogy megmentsük őket a gonosz hatalmából.
Kedves Testvérek. Az elmúlt héten szinte minden nap beszélt a híradó a veronai buszbalesetről. Biztosan hallottuk, hogy voltak ott olyan felnőttek, akik több gyermeket is meg tudtak menteni, még a saját életük árán is. Miért? Mert meg akarták őket menteni. A kérdés az, hogy bennünk megvan-e ez a megmentő szándék? Vajon mi meg akarjuk-e menteni azok életét, akik a bűnben élnek? Teszünk-e értük valamit? Képesek vagyunk-e jobban szeretni és jobban hinni, azért, hogy példaadásunkkal közelebb vigyük őket Mennyei Atyánkhoz?
Meg akarod-e menteni a férjedet, feleségedet, szüleidet, gyermekeidet, testvéredet, meg akarod-e menteni a szomszédodat, vagy a melletted ülőt? A tűzből, lehet hogy kimentenénk egy-két embert, de vajon az örök tűzből, az örök kárhozatból hányat próbálunk meg kimenteni? Az Úr Jézus megmentett bennünket, és rajtunk keresztül mások számára is el van készítve a kiút. Hát ne legyünk akadályok a mentésben, hanem tegyük meg, ami tőlünk telik, és legyünk példákká a szeretetben és a hitben. Ámen.