dec
Kedves Testvérek. Talán mindnyájan hallottuk már azt a gondolatot, mely szerint az éneklés kétszeres imádság. Rengeteg helyen buzdít bennünket a Szentírás arra, hogy énekeljünk az Úrnak, mert az éneklés egy olyan különleges formája az imádságnak, amely sokak számára még közelebb hozza a Mindenható Isten jelenlétének érzését. De hogy miért is kell Istennek énekelnünk, arra a megkezdett zsoltárban találhatjuk meg a választ. A zsoltár legvége ugyanis, egy olyan mennyei kórusba kapcsol be minket, amely majd akkor vár ránk, ha megérkezünk a mennyországba. Ebből az ígéretből pedig kiderül, hogy ott az lesz az egyik legfontosabb feladatunk, hogy énekünkkel Istent magasztaljuk.
Azt azonban minden zenész tudja, hogy a jó előadáshoz gyakorolni kell. A mai alkalomra is gyakoroltak a gitárosok, az énekesek, próbált a zenekar, hiszen ahhoz, hogy a szólamok összeálljanak, és a hangszerek megfelelően szólaljanak meg, szükséges a próba, a gyakorlás. Éppen ezért, hogy mindnyájan készen álljunk majd a mennyei kórusban való éneklésre, ma, advent negyedik vasárnapján, amikor az Úr Jézus eljövetelére gondolunk, készüljünk ilyen gyakorlással a felolvasott Ige által.
Az első dolog, amit gyakorolnunk kell, az nem más, mint az önvizsgálat. Azzal kezdődik a zsoltár, hogy Dávidé. Dávid volt az, aki a saját érzéseit, saját gondolatait énekbe öntötte. Átgondolta, mi történt vele idáig, elgondolkodott jövőjén, tervein, megvizsgálta szíve gondolatait, hibáit és erényeit, és csendességet tartott, hogy meg tudja írni saját énekét.
Ez tehát az első feladatunk. Főleg most, amikor Karácsonyra készülünk, keressük meg a magunk csendes perceit, gondoljuk át életünket, értékeinket, és hibáinkat, és tegyük le azokat Isten elé.
Miután elcsendesedtünk magunkban, arra hív bennünket a zsoltáros, hogy adjunk hálát Istennek mindazokért a dolgokért, amelyekkel megajándékozott bennünket. Ezeket a dolgainkat két kategóriára csoportosíthatjuk. Először is azokért a dolgokért adhatunk hálát, amelyek ehhez a földi léthez kapcsolódnak, amiket itt kapunk Istentől ajándékba. Így fogalmaz Dávid: áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled. Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, betölti javaival életedet.
Érdemes elgondolkodnunk azon, mi mindent kaptunk Istentől életünk során. Ha fel kellene írni egy lapra, mennyi mindenért lehetünk hálásak neki csak az elmúlt hét dolgaival kapcsolatban, biztosan nem jutna mind az eszünkbe. Akkor vajon mennyi mindent kaptunk tőle egész életünk során. Ne feledd el, mennyi jót tett veled! – mondja Dávid. Ráadásul nemcsak betölti javaival életünket, hanem még meg is bocsátja bűneinket. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő, megbocsátja vétkeinket…mondja egy másik helyen az Ige. Ez is egy óriási ajándéka Istennek, hogy nem kell attól tartanunk, hogy a bűneink elválasztanak minket tőle. Ha őszinte bűnbánat van a szívünkben, akkor semmi sem állhat közénk.
És erről szól a másik kategória, amiért hálát adhatunk, hiszen nemcsak a földi dolgainkban áld meg minket, hanem lehetőséget készített arra is, hogy egykor majd ott lehessünk nála, az Ő országában, a mennyei kórusban. Irgalmas, és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy. Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk…mondja Dávid.
Vagyis Isten tárt karokkal vár minket. Azért küldte el Fiát, az Úr Jézust, hogy megismerjük Őt, és megtudhassuk, hogy Isten mennyire szeret bennünket.
Van tehát okunk arra, hogy Istent magasztaljuk. Van okunk arra, hogy szívből énekeljünk neki, mert hálát adhatunk mindazért, amit itt a földön kapunk tőle, és mindazért, amit a Megváltásban értünk tett, azért, hogy mi is vele lehessünk majd az örökkévalóságban.
Kedves Testvérek. A zsoltár utolsó szakasza megengedi, hogy bepillantást nyerjünk abba a mennyei kórusba, amelybe készülünk. Azt láthatjuk, hogy ott vannak az angyalok, Isten különböző mennyei szolgái, aztán ott vannak mindazok, akik az ő akaratát teszik, valamint Isten összes teremtménye, akik az Ő birodalmához tartoznak. És ez a hatalmas sereg együtt, egymáshoz igazodva zengi az Istent magasztaló éneket!
Aki énekelt már nagyobb kórusban, vagy nagyobb tömegben, tudja, milyen csodálatos érzés az, hogyha összhang van, és hatalmas hangon, szépen szól az ének. Nekem hála Istennek volt már ilyenben részem, és már alig várom, hogy abban az igazi, mennyei kórusban énekelhessek, vagy gitározhassak, ahová Isten engem is vár. Addig azonban itt, a földi keretek között is meg kell találnom, és mindnyájunknak meg kell találnunk azokat, akikkel már itt, együtt, harmóniában énekelhetünk Istennek. És ez nemcsak a zenekart, jelentheti, hanem mindazokat, akikkel az életben, Isten gyermekeiként harmóniában, szeretetközösségben élhetünk.
Vannak körülöttünk emberek, családtagok, szomszédok, munkatársak, akikkel együtt áldhatjuk Istent. Ha arra törekszünk, hogy jó legyen velük a kapcsolat, ha tudjuk szeretni a őket, akkor létrejöhet ez az összhang. Vagy ha itt a gyülekezetben nem a különbségeket keressük, hanem mindazt, ami összeköt bennünket egymással, akkor is megélhetjük ezt a harmóniát, egyetértést. Isten erre is biztat bennünket, hogy már most próbáljunk meg úgy élni, olyan békességben, szeretetben, ahogy majd ott együtt fogunk szolgálni neki. Törekedjünk erre a családban, a gyülekezetben, életünk minden kapcsolatában, minden közösségében.
Kedves Testvérek. Három üzenetet vigyünk magunkkal mai zenés áhítatunkról. Először is keressünk csendességet életünkben, amelyben átgondoljuk életünket, Istennel való kapcsolatunkat, Másodszor adjunk neki hálát mindazért, amit itt a földön nekünk adott, és amit Fiában, az Úr Jézusban nekünk már előre elkészített a mennyben, végül pedig keressük a harmóniát, az összhangot már itt, emberi kapcsolatainkban, közösségeinkben. Gyakoroljunk, próbáljunk, haladjunk előre ezekben a dolgainkban, hogy amikor majd az Úr Jézus visszajön, valóban készen álljunk az Ő magasztalására. Ámen.