okt
A hit a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Kedves Testvérek. Bizonyára legtöbben hallottuk már ezt a szép bibliai idézetet. Már jó néhány év eltelt azóta, hogy én magam is először találkoztam vele, és már akkor aláhúztam a Bibliámban, annyira megtetszett. Remélt dolgokban való bizalom, és nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Szép ez a mondat, aláhúzhatjuk, megtanulhatjuk, azonban azért be kell vallanunk őszintén, megélni mindezt nem annyira egyszerű. Hiszen amit csak remélünk, abban nem mindig tudunk bízni, és amit nem látunk, abban bizony sokszor kételkedhetünk is.
Reméljük, hogy lesz elég pénzünk, de nem mndig tudjuk rábízni ezt Istenre. Reméljük, hogy meggyógyulunk, hogy megerősödünk, hogy nem fog fájni az, ami talán már régóta fáj, de a felépülésben nem tudunk mindig őszintén bízni. Reméljük, hogy rendeződik egy-egy kapcsolatunk, de azért bőven vannak kétségeink a másik felől, s így aztán bizalomról nem is beszélhetünk.
A mai napra rendelt ószövetségi igeszakaszunkban azonban két olyan történetet is olvashatunk, amely által abban szeretne Isten megerősíteni bennünket, hogy vegyük komolyan a hit jelentőségét. Hogy ismerjük fel, a látszat sokszor csal, és az Istennel kapcsolatos remélt dolgokban valóban érdemes bízni. Mai istentiszteletünkön tehát vizsgáljuk meg a már említett két történetet, és gondoljuk át, mit üzen ezeken keresztül számunkra a mi Urunk.
1.Első történetünkbe ott kapcsolódunk be, hogy Arám királya időnként rablócsapatokat küldött Izrael területére, és így próbálta meg fosztogatni a választott nép tagjait. Isten prófétája, Elizeus azonban egy idő után Isten vezetése által rendre megjövendölte, hogy hol fognak támadni az ellenséges csapatok, és mivel mindezt megosztotta királyával, az arám csapatokat újra és újra sikerült megállítani. Benhadadnak, az arám királynak érthető módon nem tetszett ez a dolog. Először azt hitte, árulók vannak seregében, de aztán eljutott hozzá az információ, hogy egy próféta van a dologban, Ő leplezi le Istene segítségével a támadásokat. Ez a király azonban nem vette komolyan Elizeus próféta hatalmát, így ahogyan mai szakaszunkban olvashatunk róla, egy váratlan, éjszakai támadást szervez Dótán városához, ahol éppen Elizeus tartózkodott. Ez tehát az alaphelyzet, az ellenség megérkezik, Elizeus élete veszélyben forog, Benhadad arám király pedig abban a tudatban küldte el csapatát, hogy már nem sokáig kell tartania az ellenséges próféta jövendölgetéseitől.
Ebben a helyzetben kétféle reakciót figyelhetünk meg, a történet szereplőin keresztül. Először is ott van Elizeus szolgája, aki látva az őket körülvevő sereget, rögtön kétségbe esik, és jajgatni kezd. Jaj, Uram, mit tegyünk – mondja Elizeusnak. Látja a veszélyt, reménytelen helyzetben érzi magát, félti saját életét, Elizeus életét, és bizonyára az egész várost. Mivel nem volt kellő mélységű az Ő hite, mivel nem bízott eléggé Istenben, ezért nem volt szívében semmilyen más lehetőség, vagy remény, csak az előre vetített nyomorúság és a vég.
Emellett ott van Elizeus próféta higgadt bizonyossága, mely a hit látásából fakad. Ő is ugyanabban a helyzetben van, mint szolgája, ő mégis másképp látja a helyzetet. Amikor szolgája kétségbeesetten beszél a tényekről, Ő megnyugtatja: ne félj, többen vannak velünk, mint ővelük. Ezt követően pedig azért imádkozik, hogy Isten nyissa meg szolgája szemét is arra, amit ő láthat. A szolga szeméről pedig hirtelen lehullik a hályog, és meglátja, hogy az arám csapatokat tüzes harci kocsik és lovak veszik körül, vagyis az Isten serege készenlétben áll, ott van, hogy megvédje az övéit. 
Kiderül, hogy Isten Ura a helyzetnek, ott van, jelen van velük, és ahogy a 34. zsoltárban is olvasható: “Az Úr angyala tábort jár az istenfélők körül, és megmenti őket.”És valóban, hamarosan meg is oldódik a korábban kilátástalannak tűnő helyzet. Isten vaksággal sújtja az arám sereget, Elizeus próféta, egyedül becsalja őket a fővárosba, Samáriába, majd amikor már őket veszik körül az Izraeli seregek harcosai, újból visszanyerik látásukat. És bár azt gondolhatnánk, hogy akkor most jól elintézi őket Isten népe, az Úr akaratából Elizeus azt javasolja a királynak, hogy ne ölesse meg az ellenséget, hanem lássák őket vendégül, majd engedjék őket haza.
Ezzel két dolgot is kifejez Elizeus. Egyrészt, hogy nincs félnivalójuk az arámoktól, hiszen Izraelben csak azzal ettek együtt akivel békét kötöttek, másrészt pedig azt, hogy Isten nem bosszúálló Úr, hanem olyan, aki kegyelmével és megbocsátó szeretetével szeretné megnyerni magának a szíveket.
2. Sajnos azonban amikor Izrael népe megszabadult az arám rablócsapatoktól, újra visszaestek a bálványimádásba, és királyukkal együtt hitetlenül folytatták életüket. Éppen ezért újabb, még súlyosabb próba éri a választott nép tagjait. Erről szól mai második történetünk. Egy kis idő elteltével az arám király újra fejébe vette, hogy megtámadja Izraelt, de most nem kis rablócsapatokkal, hanem egész haderejével. Ráadásul a fővárost, Samáriát veszik célba. Meg is érkeznek Samáriába és úgy körülzárják a várost, hogy se ki, se be nem mehetett senki. Ennek érthető következménye volt a városban eluralkodó éhínség.
A Szentírás meg is próbálja érzékeltetni a súlyos, már-már tragikussá váló helyzetet. Azt írja a Biblia, hogy egy szamárfej átszámítva egy kiló ezüstöt ért. Vagyis a zsidók által tisztátalannak tartott állat egyik legkevésbé tápláló és legvisszataszítóbb része valódi kinccsé vált a köztudatban. Ilyen mértékű éhség uralkodott. Ebben a helyzetben is, ahogyan az első történetünk esetében szintén kétféle reakcióról olvashatunk. Az egyik reakció itt is a hitetlenség, a reménytelenség átélése. Azok, akik nem hittek Isten szabadításában, rendkívül elkeseredett helyzetbe kerültek. Erről árulkodik például az a tragikus beszámoló, amely két asszony megállapodásáról szól. Hitetlenségükben és végső elkeseredésükben megegyeznek, egyik nap az egyik gyermekét, másnap a másikét fogják megenni. Érdekes, hogy a böjtölés, a bűnbánat és az Istenhez való odafordulás szóba sem jön, eszükbe sem jut.
És a király magatartása is a teljes kilátástalanságról beszél, bár ő látszólag böjtöl és bűnbánatot tart, de szívének szándéka, hogy Elizeust meg akarta ölni, leleplezi az Ő hitetlenségét is. Szenvednek, tragikus dolgokat tesznek, feladják a testi-lelki harcot, pedig Isten a mózesi törvényekben egyértelműen előre vetítette, hogy s hitetlenségnek ilyen következményei lesznek népe életében. Hogy csak egy helyet idézzek, Mózes 5. könyvének 28. részéből olvasom az igét: “Ha nem tartod meg ennek a törvénynek minden igéjét, ha nem féled Istenednek az Úrnak nevét, rád hoz majd az Úr messziről, a föld széléről egy nemzetet, amely lecsap rád, ostromolni fogja minden városodat, egész országodban, amelyet Istened az Úr adott neked. Megeszed méhed gyümölcsét, fiaidnak és leányaidnak húsát, akiket ad neked Istened az Úr, az ostrom és szorongatás idejében, amikor szorongat ellenséged.”
De nemcsak hitetlen, és kilátástalan reakciókról olvashatunk, mert ebben a történetben is ott van Elizeus, aki bízik Istenben, és a nyomorúságban is a szabadulást jövendöli. Próféciája pedig hamarosan beteljesül, amikor Isten éjszaka összezavarja az ellenséges tábort. Az arámok mindenféle hangokat hallanak, azt hiszik, hogy a hettiták és az egyiptomiak sietnek Samária segítségére, így aztán hanyatt homlok menekülnek, nehogy a kezükbe kerüljenek. Isten tehát még az Izraeli fővárosban uralkodó hitetlenség ellenére is megkegyelmez népén, és az ellenség által ott hagyott élelem, és jószágállomány felkínálásával visszaállítja a korábban fennálló helyzetet, ahogyan azt a próféta előre megmondta.
3. Kedves Testvérek. Mit üzen tehát számunkra ez a két történet? Először is azt, hogy mindnyájunk életében vannak és lehetnek próbák, nehéz időszakok. Kilátástalan helyzetbe kerülhetünk például családi közösségben. Amíg nem válunk érintetté, talán el sem hisszük, hogy bármelyikünk családjában felbomolhat a békesség, és történhetnek olyan dolgok, amelyekre senki sem számított. Aztán kilátástalan helyzetbe kerülhetünk a munkánkban is. Vagy azért, mert nem találunk megfelelő állást, vagy azért, mert ami van, az nem nekünk való, nem érezzük jól magunkat benne, vagy pedig azért, mert túlságosan is igénybe vesz, és szinte az egész életünk a rohanásról, hajtásról, fáradságról szól, amely megnyomorítja mindennapjainkat. De kilátástalan helyzetet okozhat számunkra a betegség is, ennek a földi testnek minden nyomorúsága. Meglévő és szűnni nem akaró fájdalom, ijesztő diagnózis, aggodalomra okot adó vizsgálatok, mind-mind beárnyékolhatják életünket. Sőt, a szűk környezetünkön felül emelkedve, globális problémák is aggaszthatnak minket. Mi lesz ezekkel a migránsokkal? Ki fogja rendezni ezt a tarthatatlan helyzetet? Maradnak-e valamennyien a mi országunkban, vagy hová fognak menni azok, akik még csak most indulnak? És még sokáig folytathatnánk a sort aggodalmainkkal.
De a kérdés nem az, hogy van-e ilyen nyomorúság az életünkben, hanem az, hogy hogyan reagálunk? Hogy reagálsz te, és hogy reagálok én? Mit teszünk, amikor ilyen vagy hasonló helyzetekbe kerülünk? Mit teszünk az ostrom idején? Ahogy mindkét történetben, a mi esetünkben is két lehetőség van. Lehet jajgatni. Lehet mindenki mást hibáztatni, vagy akár az Istent okolni, hogy hogyan kerülhettünk ilyen helyzetbe? Miért pont én, miért pont most? Lehet jajgatni, hogy túlerőben van az ellenség, esélytelenek, és gyengék vagyunk, mi lesz most velünk? Lehet félelemben nyomorogni, aggódva várakozni, rettegni és összetörni. Így is lehet. Így reagálnak azok, akik nem a hit szemével nézik a dolgokat. Így reagált Elizeus szolgája, aki nem ismerte még eléggé Istenét, így reagált a király, aki nem hitt Urában, és így reagált a nép, amely bálványoknak szolgált. Meg is szenvedték ezeket a próbákat.
De lehet másképp is. Lehet úgy, ahogyan Elizeus, az Isten embere tette mindkét történetben. Látva a láthatatlanokat. Tudva, Isten kezében van, aki őrző seregével ott van körülötte, aki ott van készenlétben, hogy bármikor beavatkozzon, amikor jön az ellenség. A próféta mindkét helyzetben tisztában volt vele, hogy Isten ura a helyzetnek. Ez a hit, ez a bizonyosság pedig békességet adott neki, és megőrizte vele való szoros kapcsolatát. Sőt, még a másik ember látására is hatással volt. Hiszen Elizeus imádságára a szolga is meglátta Isten készenlétben álló angyali seregét.
Testvérek, Isten az üzeni ma, neked is és nekem is, hogy nem kell félnünk. Ne félj, ne aggódj, mert az Isten ott áll melletted, ott van körülötted hatalmas seregével, készenlétben áll, hogy segítsen rajtad. Még akkor is, ha nem látod, vagy ha a többiek számára nem úgy tűnik, de ott van, és már készíti a megoldást. Várjuk hát hittel az ő szabadítását, óvakodjunk a hitetlenségtől, amely csak súlyosbíthatja a helyzetet, és bízzunk benne, sőt bíztassuk egymást az Ő jelenlétével, amelyet Jézus Krisztusban nekünk adott, és Szentlelke által ma is biztosít számunkra.
Zárásképpen hangozzék el Isten ígérete, amely szintén egy nehéz időben szólt a néphez, de azóta is érvényes és reményt adhat mindnyájunknak: Csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr – békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. Megtaláltok engem, így szól az Úr és jóra fordítom sorsotokat.” (Jer 29,11) Így legyen, ámen.