jan
Kedves Testvéreim!A földi életben sok harc van. Már gyermekkorban megvannak a magunk küzdelmei az iskolában, az osztálytársak között. Talán mindnyájunk osztálytársai között voltak vezető egyéniségek, és voltak olyanok is, akik mindig a háttérbe szorultak. Volt, aki hangadó volt, másnak pedig küzdeni kellett azért is, hogy megszólalhasson. Bizonyos helyzetekben harcoltunk egymással, és némelyek talán nem csak a diáktársakkal, hanem a tanárokkal is megküzdöttek. De gyermekkorunkban nemcsak az iskolában, hanem a családban is meg voltak a magunk küzdelmei. Ki ne lett volna időnként engedetlen, ki ne szállt volna szembe kamasz korában szüleivel, nagyszüleivel. Akinek volt testévre, annak sokszor meg kellett küzdenie vele is a szülők szeretetéért, és folytathatnánk a sort a gyermekkori küzdelmekkel.
De nemcsak a gyermekkorban, hanem később is élünk át harcokat. Fiatalon, megharcoljuk a szakmaválasztás, a munkavállalás, vagy a továbbtanulás küzdelmeit, hiszen amikor egy ilyen nagy változás áll be életünkben, az senkinek sem könnyű. Aztán jön a párválasztás, ami régebben sok mindenben más volt, mint ma, de az ember minden időben egyfajta küzdelemként, harcként éli meg ezt is. Hiszen meg kell tanulnunk alkalmazkodni, meg kell tanulnunk elfogadni, igazán szeretni és megbocsátani egymásnak. Be kell illeszkednünk egy másik családba, és sok minden megváltozik az életünkben, amikor párra találunk, és megházasodunk. Aztán meg kell harcolnunk a családalapítás gyönyörű, de sokszor nehéz csatáit, küzdenünk kell egymásért, magunkért. De mind eközben mindnyájunk életében adódnak másfajta próbák is. Harcolnunk kell gondjainkkal, betegségeinkkel, testi-lelki terheinkkel, bizonyos emberekkel, akik valami miatt szembe kerültek velünk. Aztán nagy küzdelem, ha elvesztünk valakit, akár valakinek a barátságát, a társaságát, a szerelmét, akár egy gyászeset alkalmával, ezek is mind-mind hatalmas harcok. Küzdünk megszokott bűneinkkel, bizonyos kísértésekkel, sokszor önmagunkkal, és csak reménykedünk abban, hogy egyszer véget ér a harc.
A felolvasott történetben egy háború kirobbanásáról van szó. Még nem látjuk a harc kimenetelét, nem tudjuk a következményeket, a hadi terveket, tetteket. Csupán egy képet kapunk az egymással szemben álló csapatokról, vezetőikről, az erőviszonyokról. A mai napon a felolvasott történet, más bibliai események illetve saját életünk alapján gondolkodjunk el azon, hogy hogyan érdemes, és hogyan nem érdemes harcolnunk.
A felolvasott szakaszban két tábor kerül szembe egymással. Izrael népe nemrég még egységes volt, azonban Salamon bálványimádása miatt utódjainak szembe kellett néznie azzal a helyzettel, hogy Isten népe, úgy tűnik, kettészakad. Egyik oldalon Abijjá, Salamon unokája uralkodik, központja Jeruzsálem, ahol a templom is van. Hozzá tartoznak Júda és Benjámin leszármazottjai, illetve később a léviták is, akiket a másik tábor elzavart. Izrael többi törzse felett Jeroboám vette át a hatalmat, aki bálványokat készíttetett, hogy ne kelljen a népnek a jeruzsálemi templomba menni, hogyha áldozatot akar bemutatni. Ez a két tábor feszül egymásnak, és a csata előtt Abijjá beszédet mond ellenségének, ezt olvastuk most fel.Ebben a leírásban tehát elég részletes beszámolót hallhatunk a két seregről.
Az első seregben, Abijjá vezetésével négyszázezer válogatott harcos van, a másikban pedig ennek a duplája. Mégis, a kisebb létszámú hadsereg indít támadást. Ugyanis egy valami nagyban megkülönbözteti a két tábort. Hiszen míg Abijjá serege az Úrral indul a harcba, addig Jeroboám nem érzi ennek szükségét, hiszen elzavarta a papokat, bálványokat készíttetett, és elhagyta az Urat. Míg az első táborban napról napra Istenhez könyörögnek, áldozatokat mutatnak be neki, addig a másik oldalon tagadják Őt.
Ez a kettősség a Szentírás lapjain számos helyen megtalálható. Hiszen ismerünk olyan bibliai történeteket, ahol az emberek Istennel szoros kapcsolatban jártak, de olyanokat is, ahol a bűn miatt eltávolodtak a Teremtőtől. Idézzünk most fel néhány ilyen történetet.Először is olyanokat említsünk, akik Istent követték, akik az Ő útján haladtak, akik az Ő seregében harcoltak.
Ilyen volt például Nóé, aki bár amikor építette a bárkát mindenki bolondnak nézte, mégis szembeszállt csúfolóival, mert hitte, hogy Isten nem hazudik, hanem beteljesíti, amit ígért. És mi lett a vége? A bárkában lévőkön kívül mindenki elpusztult, és családjára volt bízva a föld újbóli benépesítése. Aztán meg kell említenünk Ábrahámot, aki Isten ígéretére elindult az ismeretlen felé, elhitte, hogy Isten képes őt nagy néppé tenni, majd amikor próbára tette a hitét az Úr, akkor is arról tett bizonyságot, hogy Ő élete minden helyzetében, a legnagyobb próbák között is Istenhez akar tartozni, az ő csapatában szeretne lenni. Mert tudta, hogy mással nincs esélye, ismerte a győztest, hitt gondviselő urában.Aztán említsük meg Jákóbot, aki megküzdött testvérével, Ézsauval, majd apósával Lábánnal, megküzdött magával Istennel is, és a gyásszal is szembekerült, hiszen meghaltnak hitte kedves fiát, Józsefet. És minden küzdelem után boldogan költözik családjával Egyiptomba, a legjobb földre, és boldogan, családját örömben együtt látva költözik el Istenhez. De az Isten oldalán harcolt Mózes, Józsué, Sámuel, Gedeon, Dávid, Jób, majd a próféták, és egyes királyok, azok az emberek, akik átélték az Istennel való személyes kapcsolatot, és tudták, hogy az Ő oltalmában érdemes harcolni, mert nála van minden, ami szükséges a győzelemhez.
Azonban természetesen olyanokról is olvashatunk a Bibliában, akik Isten ellen harcoltak, mert az emberi bűn, a kísértés, az érdek magával rántotta őket. Ilyen volt Ádám és Éva, amikor engedtek a kísértőnek, átálltak hozzá, mert nem akartak hallgatni teremtőjükre, ki is kellett menniük az Édenkertből. Ilyen volt fiuk, Kain, aki irigységből megölte testvérét, Ő is a másik oldalon állt, a gonosz hatalmában, és ő is megkapta méltó büntetését. Ilyenek voltak a Bábel tornyát építő emberek, akik nevet akartak maguknak szerezni építményükkel, ők maguk akartak Isten helyébe lépni, aztán szétszéledtek, abbamaradt építményük, és nem értették többé egymást, mert az Úr összezavarta nyelvüket.Isten ellen harcolt az egyiptomi fáraó, amikor nem akarta elengedni Izrael népét, mert szüksége volt rájuk, mint rabszolgákra. A nép aggódott amiatt, hogy meg fognak halni a pusztában, sokan inkább maradtak volna Egyiptomban, de Mózes azzal bíztatta népét, hogy: Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg! Mert a fáraó azt gondolta, hogy ő maga az Isten, és hogy nincs felette hatalom, mégis rá kellett döbbennie, hogy Izrael Istene ellen értelmetlen harcolni. Meglett méltó büntetése, elvesztette elsőszülött fiát, és mivel üldözőbe vette Izraelt, összes harci kocsija és lovasa, egész hadserege odaveszett a tengerbe. És folytathatnánk a sort az Istennel szembeszegülő emberek nevével, hamis próféták, bálványimádó királyok, de még Isten szolgái is sokszor bűnbe estek, és szembefordultak Urukkal, mert azt hitték, hogy nélküle is lehet győzni.Ma is sokan azt gondoljuk, hogy lehet Isten nélkül küzdeni, magunkban, vagy saját hatalmunk, embereink segítségével is van esélyünk a győzelemre.
Sokan azt hiszik, hogy a megfelelő mennyiségű pénzzel, a nagy hatalommal, elég fegyverrel van esélyük a végső győzelemre. Azt hiszik, hogy a különböző kitalált bálványok imádása elég ahhoz, hogy Istent letiporják. Azt hiszik, hogy mindenféle hitvány és elvetemült emberekkel van értelme egy csapatban lenni. Pedig amint a mai történetben olvastuk, hiábavaló minden küzdelem, ami Istennel szembefordul. Hiábavaló az emberileg kétszer nagyobb haderő. Hiába vannak elvetemült emberek a seregünkben, hiába készítünk magunknak különböző bálványokat, hiába szabadulunk meg Isten szolgáitól, mert ha szembe fordulunk Istennel, ha nem az Ő oldalán állunk, akkor nincs értelme harcolni. Abijjá is jól tudta ezt, ezért figyelmezteti ellenfelét, ezt mondta: Nektek tudnotok kellene, hogy az Úr, Izráel Istene Dávidnak és fiainak adta egész Izráel királyságát, örökre megmaradó szövetséggel.
És ma is ezt mondhatjuk: nektek tudnotok kellene, hogy mit ígért Isten a neki ellenszegülőknek, tudnotok kellene, hogy Isten azt ígérte, hogy aki vele van, az győz, mert Ő minden felett áll.Nektek tudnotok kellene, mert hallgatjátok Isten igéjét, nektek tudnotok kellene, mert megtapasztaltátok már Isten ígéreteinek beteljesülését. Tudnunk kellene, hogy csak Isten oldalán van értelme harcolni. Mert az ő seregében ott vannak az ő szolgái, mindenki, aki életével, magatartásával, gondolkodásával arról tesz bizonyságot, hogy hozzá tartozik. Így voltak jelen Abijjá seregében a papok és léviták, akik folyamatosan áldozatokat mutattak be Istennek, és bár emberileg feleannyian voltak, mégis tudták, hogy velük van Isten. Mert ezt ígérte, mert már bebizonyította, és mert érezték az Ő jelenlétét.És ezért merik olyan nagy bizonyossággal kijelenteni: Izráel fiai, ne harcoljatok őseitek Istene, az Úr ellen, mert nem boldogultok.
És ez az, amelyről az egész szentírásban olvashatunk, hogy aki Isten oldalán harcol, az bővelkedik, és annak áldás kíséri életét, aki azonban szembefordul vele, az nem boldogul. És ez lesz ennek a mai felolvasott háborúnak is a kimenetele, mert bár lesben álltak Jeroboám csapatai, és emberileg körülfogták Abijjá hadseregét, de mégis, mivel az Úr ellen harcoltak, nem volt esélyük, és nagy vereséget szenvedtek.Ezt érthetjük meg a mai napon ebből az igerészből, ez kell, hogy elérje szívünket: ne harcoljatok őseitek Istene, az Úr ellen, mert nem boldogultok.
Nélküle ma sem boldogultok. Nem boldogultok életetek egyik szakaszában sem, nem boldogultok, fiatalon, idősen, nélküle nem boldogultok családban se magányban, nélküle nincs esély a győzelemre gazdagságban, szegénységben, egészségben és betegségben, örömök vagy nyomorúságok közepette, boldogságban vagy gyászban. Ne harcoljatok az Úr ellen, mert nem boldogultok.Hanem harcoljatok vele. Álljatok be az ő csapatába, mert Ő Jézus Krisztus által mindnyájunkat gyermekeivé fogadott, és ott szeretne látni az ő oldalán. Küzdjünk vele életünk minden helyzetében, mert Ő küzdött értünk a kereszten, meghalt bűneinkért, és feltámadt, hogy örök életünk legyen.
Ha az Ő seregében állunk, akkor nincs az az ellenfél, nincs az a gond, nehézség, fájdalom, amelyet le nem győzhetünk, mert nála van minderre a megoldás, nála van az erő, a gyógyulás, a vigasz, a békességes tűrés, és a megelégedettség. Ne harcoljunk az Úr ellen, mert nem boldogulunk, hanem harcoljunk az Ő seregében, életünk minden helyzetében, és akkor az Ő oldalán mi is, már ebben a világban is minden látszat ellenére mégis győztesként élhetünk. Ámen.