feb
Ezékiel 7,18-27; János 10,27-33
Kedves Testvérek. Bibliaolvasó kalauzunk szerint nem rég kezdtük el olvasni Ezékiel próféta könyvét. Ha megkérdeznénk, hogy kinek melyik a kedvenc könyve a Biblián belül, azt gondolom, nem nagyon lenne olyan, aki azt mondaná, hogy Ezékielre szavaz. És valóban, elég nehezen érthető, szokatlan látomásokkal, és kemény ítélethirdetésekkel találkozhatunk benne, amint arról egy kis ízelítőt az előbb hallhattunk is. Azonban ha egészében vizsgáljuk ezt a könyvet, akkor megláthatjuk benne Isten vigasztaló üzenetét. Miközben pedig az ószövetségi ítéletmondásról olvasunk, újszövetségi szakaszunk hasonló témáról beszél, csak más kontextusban. A mai estén, az idei böjtre készülve állítsuk párhuzamba az Ószövetségből és az új szövetségből felolvasott két szakaszt, és nézzük meg mit üzen Isten ezeken keresztül számunkra.A két igerész között három hasonlóság van, ezeket vegyük sorra.Az első közös pont az, hogy mindkét szakasz előzményében Isten nagyságáról, hatalmáról van szó. Ezékiel könyvében rögtön az első fejezetben találkozunk a hatalmas Istennel. A próféta egy látomást lát, melyben számunkra szinte elképzelhetetlen alak formájában ismeri fel az Úr dicsőségét. Azonban a csodálatos látomást követően kemény munkára kap elhívást Ezékiel. A feladat egyszerű, egyre súlyosabb ítéleteket kell hirdetnie a fogságban lévő nép felé.
Ez a második közös pont, az ítéletmondás.Ha követtük az eddigi szakaszokat, találkozhattunk olyan próféciával is, amelyben Ezékielnek szinte embertelen megaláztatást kell elhordoznia, hogy kiábrázolja azt a szenvedést, ami a választott népre vár, ha nem tér meg. Megdöbbentő, ahogy Jeruzsálem ostromát ábrázolnia kell, úgy, hogy több mint egy évig az egyik oldalán kell feküdnie, aztán 40 napig a másikon, s mindeközben tisztátalan módon megsütött kenyeret kell ennie. De ha a most felolvasott szakaszt nézzük, ami egyébként holnap lesz napi igénk, akkor is elég durva ítélethirdetéssel találjuk szembe magunkat. Ide hozom a leggonoszabb népeket, és birtokba veszik a házakat. Rettegés jön, békét keresnek, de hiába, egyik baj a másik után jön, egyik hír a másik után érkezik. A király gyászolni fog, a fejedelmet borzadás környékezi, és az ország népének megbénul az ereje. Hogy miért történik mindez? Azért, mert a választott nép Isten helyett inkább pogány bálványokat követett. Hiába szóltak az eddigi próféták is, nem hallgattak egyikre sem. Hiába szólt Mikeás, Ámósz és Ézsaiás is a maga intő üzeneteivel, a nép szíve kemény maradt. Ezért a hűtlenségért kerültek a babiloni fogságba is, és ezért mondja ki Isten azt a sokkoló kijelentést: hogy úgy bánok velük, ahogy megérdemlik. Ahogyan ők ítéltek, úgy ítélem meg őket, akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Testvérek! Azt gondolom, hogy a sok borzasztó ítélethirdetés között is ez a legmegdöbbentőbb, amikor már az Isten is azt mondja, hogy úgy bánok velük, ahogy megérdemlik. Mi lesz Izrael és Júda sorsa, ha már a Mindenható Isten sem kegyelmez meg nekik? Mi lesz azzal a néppel, amelyet annak idején Ábrahámnak ígért az Úr, amelynek száma annyi lesz, mint az égen a csillag? És mi lesz az ígérettel, amelyet szintén Ábrahámnak tett az Isten, hogy általad nyer áldást a föld minden népe? Az ígéret áll, csak a nép méltatlan hozzá. Elhatalmasodott a bálványimádás, senkit sem érdekelt az Úr szava, így Istennek lépnie kellett. Azonban a szörnyű ítélethirdetés közben is megláthatjuk az Ő szeretetét. Az is ott van ugyanis a szakasz végén, hogy mindezt azért viszi véghez az Isten, hogy megtudják, Ő az Úr. Ez az a mondat, ami több, mint hatvanszor megtalálható Ezékiel könyvében, mert Istennek mindennel ez volt a célja. Ezért mutatta meg a prófétának dicsőségét a könyv elején abban a különös látomásban, ezért hajtja végre az ítéletet, de ezért vált át a könyv utolsó szakasza a reménység és a feltámadás hirdetésére, hogy a nép maradéka megtérve Isten útján folytathassa életét.
Ez a boldog reménység, az Istenben való megmentettség üzenete a harmadik üzenet, ami újszövetségi szakaszunkban is felismerhető. Nézzük meg most Ezékiel után, hogy a Jézusról szóló szakaszban hogyan ismerhető fel ugyanez a hármasság.Mielőtt János evangéliumában a mai szakaszunkhoz értünk volna, az elmúlt napokban két fontos történetet követhettünk figyelemmel. Mindkettő az Úr Jézus hatalmáról szólt. Akárcsak Ezékiel könyvében az Istenről szóló különleges látomás. Az egyik történetben Jézus egy vakon született embernek adja vissza a látását. Egy élet csodálatosan megváltozik, a sokaság magasztalja az Istent, a farizeusok azonban megpróbálnak valahogy a végére járni az ügynek. Kihallgatják a meggyógyított férfit, hogy mi történt vele, ki gyógyította meg, és mit gondol róla. Aztán szüleit is kérdőre vonják, hogy valóban vak volt-e gyermekük. Amikor pedig már nem tudnak mit tenni, kiközösítik a meggyógyított férfit, és elhatározzák, hogy valamit lépni kell a Jézus ügyben. Miután mindezek lezajlanak, Jézus a jó pásztorról tanítja követőit. Elmondja, hogy Ő a jó pásztor, aki elől megy, aki életét adja juhaiért, mert hatalma van arra, hogy odaadja életét, és arra is, hogy visszavegye.
Ebben a két történetben tehát, ahogy Ezékiel könyvének elején, Isten hatalmáról olvashatunk, amely meghatározza a következő fejezetek mondanivalóját is. Ezen a ponton azonban egy jelentős különbség kerül a felszínre az ószövetségi és az újszövetségi történetünk között. Mert amíg Ezékiel idejében Isten hirdet ítéletet, ő az, aki kimondja, hogy a népnek nagy próbákon kell majd átmennie, addig János leírásában épp arról van szó, hogy a farizeusok próbálják meg ítélet alá hozni Jézust. Amint már szó volt róla, az előzményekben is erre törekedtek, amikor a vakon születettet szombaton meggyógyította, de most, hogy a jó pásztorról beszélt, és végül egyértelműen kimondja, hogy én és az Atya egy vagyunk, hát most már végképp eldöntötték, hogy elítélik Őt. Olyannyira, hogy a 31. versben azt olvassuk: ekkor újra köveket vittek oda a zsidók, hogy megkövezzék. Jézus kérdésére azt is elmondják, hogy miért ítélik el. Azért, mert véleményük szerint azzal, hogy az Atyával egynek mondja magát, istenkáromlást követ el. Ők is ítéletet mondanak, ahogy az ószövetségi történetben Isten teszi ezt Ezékielen keresztül, csak ők nem veszik észre, hogy ítéletmondásukkal a maguk fejére gyűjtenek ítéletet. Hallva pedig az ő ítéletmondásukat azt kell mondanunk, hogy ők maguk is méltóvá válnak az ítéletre, mert saját magukat és a jól megtanult törvényt bálványozzák. Nem ismerik fel Jézusban a megváltót, nem látják, hogy az Ő cselekedetei valóban Isten hatalmáról beszélnek, mert a nagyravágyás, a büszkeség és hasonló bálványok elhomályosították látásukat. Valahogy úgy, mint Ezékiel idejében, itt is Isten helyére valami más került.
A farizeusok ítéletmondása ellenére azonban újszövetségi történetünkben is meglátható Isten szeretete, és irgalma, amiről harmadik üzenetként már beszéltünk az ószövetségi sorok kapcsán. Két mozzanat is erre utal a leírt sorokban. Az első az, hogy amikor az Úr Jézus kimenekül a vádaskodó farizeusok kezei közül, nem bújik el valahová, nem unja meg küldetését, nem hagy fel az örömhír hirdetésével, hanem elmegy egy olyan helyre, ahol nagyon sokan vágytak a vele való találkozásra. A 10. rész végén ugyanis azt olvashatjuk, hogy Jézus elment arra a helyre, ahol korábban keresztelő János keresztelt, és ott tanította a hozzásereglő sokaságot, amelyből sokan hittek benne. Mert a megváltónak más juhai is vannak. Épp erről beszélt a farizeusoknak is, bár azok nem értették, de most kiderül, valóban, sokan vannak még, akik vágynak a vele való közösségre. Jézus pedig új életet, vele való közösséget, és teljes átformálódást ad azoknak, akik nem elítélni akarják, hanem befogadni. A második reménységre indító mozzanat pedig a következő fejezetben található, a holnapi napi igében. Majd olvassuk el, Lázár feltámasztásának története következik, amelyben számos szép üzenettel gazdagodhatunk, de most csak egyet kapcsoljunk mai igénkhez. Ugye Jézus épp az imént ment át a Jordán túl oldalára, és amikor megérkezik hozzá Lázár betegségének a híre, még két napig ott marad. Végül azonban, amikor úgy látta, hogy elérkezett az idő, útra kelt, hogy visszamenjen Júdeába, és feltámassza Lázárt. A tanítványok meg is lepődnek, hogy hát miért kell visszamenni Júdeába, ahol most akarták megkövezni a zsidók, de Jézus tudja, hogy mindent az emberek és a tanítványok hitéért tesz, így elindul. Útra kel, hogy találkozzon barátaival, hogy feltámassza Lázárt, és hogy ismét szembenézzen azokkal, akik az imént még el akarták ítélni. Hátha megtérnek, hátha felismerik, hogy valóban Ő az Isten Fia, hátha általa életet nyernek.Mert ilyen az Isten. Nem azt nézi, hogy mit érdemlünk, nem azt számolgatja, hogy a jótetteink kiegyenlítik-e a rosszakat, hanem utánunk jön, és új esélyt ad.
Testvérek erről szól ez a ma felolvasott két történet, amelyekről hiszem, hogy nem véletlenül kerültek épp ezekben a napokban elénk. Mert mindkettőben megláthatjuk az Isten hatalmát, mindkettőben láthatunk ítélethirdetést, jogosat, és jogtalant is, de ami a legfontosabb, mind a két történetnek az a vége, hogy az Isten kegyelméről biztosítja az övéit, és ha valaki bűnbánattal borul le előtte, azt ő örömmel felmenti. Böjtre készülünk, amikor sokan lemondanak erről arról, bizonyos célok eléréséhez. Hát legyen valódi, Istennek tetsző böjt nemcsak az előttünk álló néhány hét, hanem az egész életünk. Mondjunk le bálványainkról, kitalált isteneinkről, mindazokról a dolgokról, amelyek az elmúlt időszakban túlságosan sok szerepet kaptak az életünkben. Helyükre pedig engedjük oda az Istent, aki szeretettel közelít, és aki önmagát adta értünk és helyettünk a kereszten.
Testvérek. Óriási dolog az, hogy nekünk nem mondja azt az Isten, hogy úgy bánik velünk, ahogy megérdemelnénk. Fel sem tudjuk fogni, milyen nagy ennek a jelentősége. Pedig megtehetné. Megtehetné, mert volt már rá alkalom, például Ezékiel idejében, vagy ha másik példát keresünk, Nóé korában, amikor özönvízzel pusztította el az emberiséget. De ma már nem kell ettől tartanunk, mert az Úr Jézusban Isten felmentő ítéletet kínál mindazoknak, akik ezt alázattal elfogadják. Fogadjuk el ezt a csodálatos lehetőséget, amíg nem késő, és magasztaljuk Istenünket az ő végtelen kegyelméért. Ámen.