aug
Márk 1, 9-28
Mi közünk hozzád? Kedves Testvérek. Ez a kérdés hangzott el a tisztátalan lélektől megszállott ember szájából mai szakaszunkban. És ez az a kérdés, amely a felolvasott rész mindegyik apró mozzanatában feltehető és megválaszolható. Haladjunk most visszafelé kijelölt történeteinkben, és nézzük meg, melyik helyzetben hogyan találunk választ erre a kérdésre!
A bibliaolvasó kalauz által mára kijelölt szakasz utolsó néhány verse arról számol be, hogy Jézus hogyan űzött ki egy tisztátalan lelket egy megszállott emberből. Történetünkben a zsinagógában találjuk Jézust, ahová azért ment, hogy tanítani kezdje népét. Vannak ott írástudók, vannak vallásos emberek, megszokásból vagy kötelességtudatból jelen lévők és amint kiderül, még egy megszállott ember is jelen van. A történet akkor válik izgalmassá, amikor Jézus beszédét hallva ez a lélek felkiált, és félig többes számban fogalmazva így szól: Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom rólad, ki vagy: az Isten szentje.Ezzel a felkiáltásával Jézussal való kapcsolatáról két dolgot árul el ez a gonosz lélek. Először is azt, hogy tudja, kivel áll szemben. Hallja Jézus tiszta tanítását, és felismeri, hogy Ő az Isten Szentje. Másodszor pedig azt, hogy mivel tudja, ki is ez a Jézus, fél tőle. Fenyegetve érzi magát Jézus tisztaságának jelenlétében, ezért is kérdezi: azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Amikor pedig elmondta, amit akart, megrázva a megszállott embert, rögtön elmenekül. Mi közünk hozzád, názáreti Jézus?
Testvérek, ennek a tisztátalan léleknek semmi köze nem volt Jézushoz. Ismerte őt, érezte hatalmát, nagyságát, szentségét, de mivel emiatt tartott tőle, félelmében Jézus parancsára elmenekült.Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy mi közünk az Úr Jézushoz, ez az egyik fajta válasz, amelyet mi emberek mondhatunk. Mert ma is sokan úgy viselkednek, mint ez a megszállott ember. Sokan ismerjük Istent, tudunk Jézus Krisztusról. Valamilyen formában mindnyájan hallunk róla, még akkor is, ha nem járunk templomba. Egy-egy keresztelőn, esküvőn, temetésen még a legateistábbak is hallanak Istenről. Ha azonban érezzük megszólító szavát, előfordulhat, hogy megrémülünk tőle. Félünk attól, hogy Ő rávilágít bűneinkre, tudja minden dolgunkat, gondolatainkat, legféltettebb titkainkat is, és ez gyakran menekülésre indít minket. Inkább nem közeledünk felé, nehogy ráébresszen, miben hibáztunk. Bizony, sokan menekülnek így, vagy hasonló módon az Úr Jézus jelenlétéből.
Ennek a menekülésnek pedig rengeteg formája lehet. Sok a munka. A heti hajtás után nincs már energiám és időm arra, hogy egy órára elmenjek templomba, vagy otthon leüljek elcsendesedni. Várnak az otthoni teendők, várnak a családtagok, haverok, vár a buli, hát inkább arra szánok időt, és tudatosan vagy tudat alatt elkerülöm Isten jelenlétét. Aztán van, aki egy régi sérelemre hivatkozik. Megbántott a lelkész, vagy valaki a templomban, és ezért inkább nem is megyek többé arra. Hiteltelenné vált egy-egy olyan ember, akit igazán hívőnek tartottam, vagy nem azt vártam a gyülekezettől, amit kaptam, hát inkább otthon maradok. Persze valóban nehéz ezekben a helyzetekben Jézus közelében maradni, de ha nem keressük többé jelenlétét, hanem inkább mással próbáljuk meg betölteni a keletkezett űrt, akkor egy idő után semmi közünk nem lesz hozzá.
2. Most menjünk vissza egy szakaszt történetünkben, és másodjára nézzük meg, hogy a tanítványok elhívásának történetében hogyan ismerhető fel ugyanez a kérdés. Jézus elkezdi munkáját és rögtön munkatársakat keres maga mellé, akik a jövőben segíthetik majd az evangélium terjedésének ügyét. Odamegy a Genezáret taváról visszaérkező halászokhoz, és elhívja őket: jöjjetek utánam, én emberhalászokká teszlek titeket.Odaképzelve magamat ebbe a helyzetbe azt gondolom a tanítványok másképp is reagálhattak volna. Mondhatták volna Jézusnak, hogy hát ki vagy te, mit akarsz tőlünk? Magyarázd el, mit jelent az emberhalászat. Vagy mondd meg nekünk, miért pont minket szólítottál meg? Vagy mondhatták volna ők is azt, amit a tisztátalan lélek mondott: mi közünk hozzád? Nem is ismerünk, nem tartozunk hozzád, te sem ismersz, mi közünk hozzád?De érdekes módon nem ezt mondják. E helyett a tanítványok egy szóban összefoglalva: ENGEDNEK. Egy másik evangélium leírja, hogy mielőtt Jézus elhívta volna őket, arra kérte Péteréket, hogy engedjék be a hajójukba, hogy onnan beszélhessen a tömegnek. A tanítványjelöltek tehát először is beengedik őt a hajójukba. Abba a hajóba, ami az egyik legfontosabb dolog volt az életükben. Ami a mindennapi megélhetésüket biztosította, a legfontosabb munkaeszközükbe.
Aztán nem sokkal később az irányítást is átengedik Jézusnak. A mester arra kéri őket, evezzenek beljebb a mélyre, vessék ki a hálót, ők pedig, bár most jöttek vissza sikertelenül, mégis átengedik az irányítást Jézusnak és teljesítik akaratát.Végül pedig, megtapasztalva a csodát és meghallva Jézus hívó szavát mindent otthagynak, minden eddigi dolgukat hátrahagyják, elengedik.
Hát ilyen az, amikor az ember megérzi, hogy köze van Jézushoz. Amikor megtapasztaljuk áldásait, amikor tudjuk, hogy vele érdemes továbbmenni, és amikor képessé válunk erre a háromféle engedésre.Mert Jézus ma is munkatársakat keres. Jön felénk is, hív, a kérdés csak az, mi képesek vagyunk-e engedni?Beengedjük-e őt az életünkbe? Azokba a dolgainkba, amelyek nagyon fontosak számunkra. A családba, munkába, közösségeinkbe, hétköznapjainkba. És ha beengedtük, átengedjük-e neki az irányítást? Hadd mondja meg Ő, merre érdemes menni, hadd vezessen Igéjén, üzenetén keresztül bennünket. És képesek vagyunk-e elengedni a korábban oly fontos dolgainkat? Egy-egy kedvelt időtöltést, amely miatt elmaradtunk mellőle, egy olyan kapcsolatot, amely távol tartott tőle, vagy bármit, ami fontosabb nekünk, mint Ő maga.Mi közünk hozzád, kérdezhették volna Jézustól a tanítványok, de nem ezt kérdezték, hanem engedték, hogy hozzákezdjen ahhoz a munkához, amely által véglegesen átformálta életüket.
3. Idáig arról volt szó, hogy a mai történetünkben szereplő emberek hogyan fogadták Jézus közeledését. A megszállott lélek félt tőle, megvallotta hatalmát, feltette a kérdést: mi közöm hozzád, majd megrázva emberét elmenekült előle. Az első tanítványok pedig látva Jézus hatalmát, és hallva hívó szavát, engedtek akaratának. Beengedték Őt életükbe, átengedték neki az irányítást, és sok mindent, ami idáig fontos volt nekik, elengedtek, hátrahagytak az emberhalászatért.Végül, harmadjára vizsgáljuk meg a mai szakasz legelejét is, amely szintén szorosan kapcsolódik az eddigiekhez. Márk evangélista mindössze három versben fogalmazza meg Jézus megkeresztelkedésének eseményét. Ez a három vers azonban tartalmazza a lényeget. Egy másik evangéliumból megtudhatjuk, hogy amikor Jézus odament Keresztelő Jánoshoz, János először nem akarta Őt megkeresztelni, hiszen tudta kivel áll szemben, és meg is vallotta: nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, de aztán Jézus szavára mégis elvégezte feladatát.
Azonban feltehetjük a kérdést: miért erősködött Jézus? Miért kellett neki megkeresztelkednie? Miért ment egyáltalán oda, Jánoshoz, ahová bűnt vallani mentek az emberek? Hiszen az még érthető, hogy az emberek a keresztségben megvallották bűneiket és meg akartak tisztulni lelkükben, de mit keres ott Jézus, aki teljesen bűntelen? Hát azért megy oda Jézus, és azért keresztelkedik meg, azért mondja Jánosnak, hogy merítse be a vízbe, mert egész földi pályájának ez a célja. Lehajolni az emberek közé, vállalni velük a közösséget. Később ez bomlik ki, amikor nemcsak közösséget vállalt velünk, hanem még bűneinket is felvette, hogy ne nekünk kelljen a kárhozatra mennünk. Ezt a szándékot hagyja jóvá Isten, amikor megnyílik az ég, és galamb formájában leszáll a Lélek, és erre a Fiúra mondja ugyanekkor az Atya: ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm. Ez, aki nem ítélni jött az embereket, hanem felmenteni és megszabadítani.
Pedig Ő is, és maga Isten is számos alkalommal mondhatta volna az emberiségnek azt, amit a gonosz lélek mondott: mi közöm hozzád? Mondhatta volna Isten, hogy mi közöm hozzád, amikor Ádám és Éva engedetlenné vált és szakítottak a tiltott gyümölcsről. Vagy mondhatta volna, mi közöm hozzátok, amikor Nóé idejében mindenki bűnben élt. Mi közöm hozzád, mi közöm hozzátok? Jézus is mondhatta volna, amikor a tanítványok elárulták, vagy amikor az emberek keresztre feszítették. És ma is mondhatná, mi közöm hozzád, amikor nem halljuk meg az Ő szavát, amikor nem vesszük komolyan akaratát. Mondhatná ma is Jézus: Mi közöm hozzád, aki egyszer hiszel bennem, egyszer nem? Mi közöm hozzád, aki megtagadtál? Mi közöm hozzád, aki nem olvasol Bibliát, aki csak néha-néha fordulsz meg egy-egy alkalmon, vagy aki itt vagy mindig, de talán sokszor csak megszokásból, üres szívvel? Mi közöm hozzád – mondhatná Jézus, de nem mondja.Nem mondja. Mert ahelyett, hogy ezt mondaná, szeretettel hív, és megígéri, hogy veled lesz. Mert egész földi pályája azt sugallja, hogy neki köze van hozzánk.
Ő azt mondja neked és nekem ma is, közöm van hozzád, mert az enyém vagy. Közöm van hozzád, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, mert a saját, bűntelen és tiszta életemet feláldoztam érted a kereszten. Hozzám tartozol. Megvettelek, kifizettem érted az árat.Hát akkor te miért nem fogadsz el? Miért nem mondod, hogy igen Uram, nekem is közöm van hozzád. Hozzád akarok tartozni. Veled szeretnék élni. Teljesen. Minden dolgommal, életem minden részletével együtt. Tied a munkám, a családom, a kapcsolataim, a magányom, a betegségem, a félelmem, a gyászom, az örömöm. Mindenem a tiéd, mert hozzád tartozom.
Testvérek. Az Úr Jézus ma is választás elé állít bennünket. Mondhatjuk azt, amit a gonosz lélek mondott: mi közöm hozzád? Menekülhetünk, elbújhatunk egy időre, de akkor végül az örök kárhozatra fogunk jutni. Ehelyett inkább válasszuk a tanítványok útját, akik engedtek az Őket hívó Úr Jézusnak. Engedjünk hát neki mi is. Engedjük be életünkbe, engedjük át neki dolgainkat, és engedjük el mindazt, ami fölösleges a vele való úthoz. Közöm van hozzád, mondja Jézus. A kérdés csak az, hogy Te mit válaszolsz? Ámen.