ápr
Kedves Testvérek.
Nemrég kezdtük el olvasni a bibliaolvasó kalauz által kijelölt szakaszként a Galáciabeliekhez írt Páli levelet. Idáig több téma mellett arról beszélt az apostol, hogy az üdvösség nem elsősorban a törvény betöltésétől függ, hanem sokkal inkább a hittől. Egyszerűbben fogalmazva attól, hogy valaki minden vallásos szokást megtart, még nem fog a mennybe jutni. Fontosabb az, hogy az Istenbe vetett hit megszülessen az ember szívében, mert ha ez megszületik, akkor a tettek is követni fogják a hitet. Így fogalmazta ezt Pál a jól ismert szavakkal: többé tehát nem én élek, hanem a Krisztus él bennem. Ha tehát elfogadom Isten kegyelmét, akkor hitre jutok és mivel hitre jutottam, mindent megteszek azért, hogy Istennek tetsző életem legyen.
Mai szakaszunkban aztán még tovább részletezi ezt a témát az apostol, és egy a Bibliában máshol is szereplő képet használ, a szolgaság és a fiúság állapotát hasonlítja össze. A következő néhány percben az Ige alapján mi is ezen gondolkodjunk, mit jelent az egyik, mit a másik, és vajon mi melyik kategóriába soroltatnánk életünk jelenlegi állása szerint?
Először tehát nézzük meg, mit jelent a szolgaság állapota? Két fontos jellemzőt emeljünk itt ki.Az első, ami a szolgák helyzetéből adódik az az, hogy a szolgák sok esetben azért nem tesznek rosszat, hogy nekik ne legyen belőle bajuk. Tartanak uruk haragjától, félnek attól, hogy valami nagy büntetést fognak kapni, ezért ha van eszük, odafigyelnek arra, hogy ne tegyenek rossz fát a tűzre.
Miután a zenekarral voltunk a börtönben, valaki megkérdezte tőlem, hogy nem féltünk-e, hogy ott volt velünk egy teremben több, mint száz fogvatartott? Mert hát nem volt csak 3-4 őr, és ha a rabok nagyon bántani akartak volna bennünket, akkor simán megtehették volna. Azért nem tartottunk ettől az eshetőségtől, mert a fogvatartottak is nagyon jól tudják, hogy ha valami rosszat tesznek, akkor azzal csak a saját helyzetüket súlyosbítják. Ha bármi gondot okoznak a fogva tartóknak, akkor legközelebb ki sem engedik őket, sőt még a letöltendő idejük is megnövekedhet. Nem tökéletes ez a hasonlat, de a szolgák helyzetében is hasonló a motiváció arra, hogy ne kövessenek el túl nagy hibát, bűnt.
És bizony ma is nagyon sokan gondolkodnak így Istennel kapcsolatban. Nem követek el túl nagy bűnöket, mert még lesújt az Isten. Nem követek el gyilkosságot, nem rabolok bankot, nem bántok én senkit, nehogy Isten megharagudjon rám. Az ilyen emberek félelemből állnak meg az úgynevezett nagyobb bűnök előtt. Azonban van egy komoly veszély ebben a gondolkodásban, hiszen elhitetik magukkal, hogy bűn és bűn között különbség van. Van a kis bűn, amit elkövethetek, amit elnéz nekem az Isten, amiért nem sújt le, és van a nagy, amiért megharagudna rám.
Erre szoktuk azt mondani, hogy a bűn az olyan, mint a megfulladás állapota. Teljesen mindegy, hogy a víz felszíne alatt három centivel, vagy három kilométerrel fullad meg az ember, ugyanúgy véget ér az élete. Isten előtt minden bűn egyformán bűn, minden vétek elválaszt tőle bennünket. Ami azonban a mi életünkre nézve nagyon fontos az a különböző bűnök következménye. Más következménye lehet egy gyilkosságnak, egy házasságtörésnek, egy hazugságnak, egy gonosz gondolatnak vagy éppen egy bolti lopásnak, de mindegyik a maga nemében bűn. A szolgaság állapotának tehát első jellemzője az a megfeleléskényszer, amely azért nem tesz túl nagy rosszat, mert fél Isten haragjától.
A második gyakran előforduló szolgai jellemző az, hogy a szolgák általában a jutalom miatt teszik a jót. Ebben az esetben azért igyekszik a szolga, azért végez több, vagy éppen jobb munkát, hogy urától valami többlet jutalmat nyerhessen. Így szeretne az illető valamit kicsikarni a gazdától.
Ez a hozzáállás is könnyen felfedezhető környezetünkben. Azért teszek valami jót, hogy Isten megjutalmazzon érte. Ilyen az, amikor valaki azért megy templomba, nagyobb ünnepekkor, vagy éppen rendszeresen, hogy cserébe Isten megáldja az életét, esetleg elnézze bűneit. Ilyen az, amikor valaki azért jótékonykodik, hogy megnyugtassa lelkiismeretét, és úgymond jogosan követelhesse majd a számadáskor, hogy Isten a megbocsátásban fizesse vissza az ő felhalmozott adományait. És sokszor vallási, kegyességi szokásaink is ezzel a hozzáállással működnek, amikor különböző kötött, vagy éppen kötetlen imádságokat mondunk el megszokásból, mindenféle lelki jelenlét nélkül, azért, hogy teljesítsük, amit kell. Kicsikarni valamit az Istentől, hogy cserébe megjutalmazzon. Így születnek meg szívünkben az elvárások, ha én jót tettem, Isten is tegyen velem jót, mert ha nem tesz, akkor panaszkodom, lázadok, és hűtlenséggel vádolom.Aki szolgaként éli az életét, azt tehát ez a két dolog tehát mindenképpen jellemzi: a félelem miatt kerüli el a nagyobb bűnöket, és a jutalom miatt teszi a jót.
Pál leírása szerint ebbe az állapotba születik mindenki. Ebbe növünk bele, ezek lehetnek a társadalom elvárásai, és ez az alapállapot mindnyájunk életében. Ami azonban fontos üzenete mai szakaszunknak, az az, hogy Isten gyermekei számára, az örökösök számára ez csak egy ideiglenes állapot. Egy olyan helyzet, amelyből ki lehet szabadulni, amelyből fel lehet nőni. Ha pedig felismerjük az Isten szeretetét, és fiakká válunk, akkor ebből a szolgai állapotból rögtön az ő gyermekeinek helyzetébe kerülhetünk. Isten fiainak pedig más a hozzáállása. Néhány mondatban erre is térjünk ki.
Az első óriási különbség a szolgák és az örökösök között az, hogy az utóbbiak nem félelemből, hanem Isten iránti hálából tesznek jót. Mint a gyermek, aki szereti édesapját és a kedvében akar járni. Nem azért, mert retteg a büntetésektől, hanem azért, mert kedveskedni szeretne neki. Hatalmas különbség.
Testvérek. Teljesen más úgy jót tenni, hogy Isten iránti hálából fakad a cselekedetünk. Más úgy Isten akaratát keresni, hogy tetszeni szeretnénk neki, mint ha félnénk tőle. Másként hangzik ugyanaz a szó, máshogy jön le ugyanaz a tett, ha az Isten iránti hála indítja el.Mennyivel jobban esik a szülőknek, ha gyermekük valamilyen házimunkát csak úgy magától, szeretetből végez el, mintha valami büntetés elkerülése motiválja ebben a tettében. Aztán az is nagy eltérés, hogy a fiú az örökössé válik. Míg a szolga sosem fogja gazda javát birtokolni, a fiú, a gyermek már kiskorában is jogos utódja apjának, és jogos örököse vagyonának. Fontos azonban, hogy nem az örökség miatt szereti édesapját. Hálás azért, hogy övé lesz az örökség, de tudja, hogy nem tett ezért semmit.Isten gyermekei tisztában vannak azzal, hogy üdvösségükért nem tettek semmit. Nem mi szabadítottuk ki magunkat a szolgaságból, nem mi győztük le bűneinket, nem mi harcoltuk ki az üdvösséget, mi csak elfogadtuk az Isten megelőlegezett kegyelmét. Pontosan ezt ábrázolja ki a gyermekkeresztség is, amelynek az imént tanúi lehettünk. Isten már akkor szövetségébe fogadja a kisgyermeket, amikor az még nem is érti, nem is tudja, hogy mi történik vele. Előre eljegyzi magának, hogy ha majd nagyobb lesz, akkor elfogadhassa az Ő szeretetét, és hálából válaszolhasson rá életével. Így válhatunk mindnyájan valódi örökösökké.
Ehhez az örökös léthez azonban harmadjára az is hozzátartozik, hogy a múltat magunk mögött hagyjuk. Pál apostol óva inti a galáciabelieket attól, hogy visszaessenek a szolgaság állapotába. Hiszen ha valaki megismerte az Istent, és megtapasztalta, milyen jó az Ő gyermekének lenni, akkor már nem vágyhat vissza a régi állapotba. Ezt a visszaesést azonban nagyon nehéz elkerülni. Erről beszélnek a szenvedélybetegek, gyógyult alkoholisták és hasonlók, hogy ha egyszer az ember megszabadult, akkor már ne is játsszon a kísértéssel, mert egyre nehezebb lesz talpra állni. Az jutott erről eszembe, amikor a sport csatornán ilyen erős emberek versenyét láttam, amelyben hatalmas kőgolyókat kellett feltenni az állványokra. Ha sikerült elsőre feltenni a golyót, az mindig olyan könnyűnek, egyszerűnek tűnt. Ha azonban a golyó visszacsúszott, és újra meg kellett emelni, már sokkal nehezebb volt a helyére tenni. Hát ezért mondja Pál, hogy vigyázzunk, ne vágyjunk vissza a szolgaság állapotába, ahol a bűnnek vagyunk alárendelve.
Láthattuk tehát, mi a különbség a szolgaság és az Isten fiúság között, hát erősödjünk meg abban, hogy elfogadjuk az Isten szeretetét, és nem félelemből, nem jutalomért, hanem őszinte hálából gyermekeiként éljük az életünket. Tehetjük ezt azért, mert Ő Fiában, az Úr Jézusban nekünk szolgált, megalázta magát, hagyta, hogy keresztre feszítsék, hogy ezáltal minket is örököstársaivá tehessen. Legyen az Ő szeretete minden mozdulatunk motivációja, és engedjük, hogy Ő éljen bennünk és általunk. Ámen.