Máté evangéliumában számos olyan történetet olvashatunk, amely Jézus visszajöveteléről szól. Ezek között a legtöbb szakaszban az Úr megérkezésén van a hangsúly. A felolvasott szakasz azonban, bár Jézus visszajöveteléről szól, mégis egy kicsit eltér a korábbi részektől, ugyanis itt inkább az lesz a fontos, hogy a gazda megérkezéséig a szolgák mivel töltötték az időt.Mai istentiszteletünkön bontsuk három részre a felolvasott történetet, és így lássuk meg az Isten által elkészített üzeneteket.
Az első szakasz azt részletezi, hogy a gazda hogyan osztja ki vagyonát szolgáinak, kinek mennyi talentumot ad át. A talentum az akkori ezüstpénz súlymértéke volt, ami azt jelenti, hogy a különböző mennyiségű talentumok, megszabott súlyú ezüstpénzre utalnak. Egy talentum, az kb. 43 kg-nyi ezüstpénz volt, ami nagyon komoly értéket jelentett. Mindjárt itt a történet elején fontos megértenünk azt, hogy a pénz, a vagyon természetesen a gazda tulajdona, Ő rendelkezik vele. Azt csinál vele, amit csak szeretne. Ha el akarja szórni, megteheti. Ha valakinek az egészet oda szeretné adni, az Ő dolga, ha be akarná tenni a bankba, minden probléma nélkül sort keríthetne erre. Azért, mert az övé a pénz. Ha kölcsön kérnek tőle, annyit ad, amennyit akar, ha be szeretné fektetni valamilyen vállalkozásba, az Ő döntése, senki nem szólhat bele. Se a szomszédok, se a másik gazdag ember, azért, mert Ő a tulajdonos. Teljesen egyértelmű, hogy a szolgáinak végképp semmi köze nincs ahhoz, hogy uruk mit csinál a vagyonával, hiszen ők is az ő tulajdonát képezik, az ő szolgái, ő vette, vagy örökölte őket. Ennyire befolyásos ez az ember, és ilyen nagy hatalommal bír.
A példázatnak már ez az első szakasza is számos üzenetet hordoz számunkra. Először is azt, hogy fontos tudnunk az Istennel való kapcsolatunkban a helyünket. Ahogyan a történetben a gazda a tulajdonos, övé a vagyon, de még a szolgák is, úgy határozhatjuk meg mi is önmagunkat és a ránk bízott dolgokat. Mindnyájan az Isten tulajdonai vagyunk. Ő az, aki megszerzett magának bennünket, hiszen Fiát adta értünk a kereszten. Övé mindenünk, hiszen amit ránk bíz, az is mind tőle származik. Tőle kaptuk a testünket, ő gondoskodott egész életünkben a táplálékunkról, ő adta nekünk különböző képességeinket, lehetőségeinket. Ő a mi időnk birtokosa, ő adta szeretteinket is számunkra, és minden, ami csak körülvesz bennünket, az Ő tulajdona. Sajnos erről igen gyakran megfeledkezünk. Általában eszünkbe sem jut például, hogy a testünk az Ő tulajdona. Könnyen kitesszük magunkat mindenféle káros szenvedélyeknek, amelyek mérgezik szervezetünket, és így tulajdonképpen tönkreteszik az Isten tulajdonát. De az is nagy kísértés, hogy azt gondoljuk, anyagi értékeink, amelyeket az évek alatt összegyűjtöttünk azok a saját dolgaink. Vagy a különböző képességeink, melyek által helyt álltunk életünk során, a tehetségünk bizonyos dolgokban, az erőnk, a kitartásunk, a teherbírásunk, bizony mind-mind olyan dolgok, amelyeket az Úrtól kaptunk, azért, hogy az Ő javára éljünk azokból. Mindez Tőle ered, az Ő tulajdona, és nem a miénk. Mi azért kaptunk erőt, tehetséget, pénzt, mert Ő kínálta azt számunkra, hogy jól éljünk ezekkel. Azonban jó, ha újra és újra eszünkbe jut, mi csak szolgák vagyunk, akikre azonban Isten rábízott dolgokat.
A történet szerint ez a vagyonos gazda tehát idegenbe készült, és átadta szolgáinak javait. Az egyiknek öt talentum súlyú ezüstpénzt, a másiknak kettő talentumnyit, a harmadiknak pedig egyet. Mindháromnak képességeik szerint. A károli fordítás úgy írja: kinek-kinek az ő erejéhez képest. Gyakran elégedetlenkedünk ránk bízott dolgaink miatt. Vagy azért, mert túl nagy a teher, vagy azért, mert azt gondoljuk, többre lennénk képesek. Vegyük azonban észre, amit Istenünk ma üzen számunkra, Ő a gazda, az ő dolga, hogy kire mit bíz. Mindenkinek az ő ereje szerint ad, annyit, amennyit el tud hordozni, annyit, amennyivel bánni tud. Nyilván célja is van mindennek, fontos, hogy nem csupán a magunk hasznát kell keresni, hanem Isten javára kell élnünk mindezzel.A történet első szakaszának tehát, amikor a gazda kiosztja a vagyonát szolgái között, összefoglalva az lehet az üzenete, hogy ne elégedetlenkedjünk, de ne is kérkedjünk Istentől kapott javainkkal, hanem adjunk érte hálát, hogy Ő, a maga tulajdonából minket is megajándékoz, és ránk is bíz dolgokat. Ez mind azt fejezi ki, hogy az Úr megbízik bennünk, célja van az életünkkel, és faladatot ad számunkra.
A történet második szakasza a számadásról szól. A gazda megérkezett a hosszú útról, és a szolgák szépen sorban megálltak előtte. Megérkezett az első, aki az öt talentumot kapta, és felmutatta mindazt, amit nyert, másik öt talentum ezüstöt. Sok volt rábízva, tulajdonképpen a gazda vagyonának körülbelül a kétharmad része, és szorgalmasan dolgozva, vállalkozást indítva ugyanannyit nyert, mint amennyit urától kapott. Aztán megjelenik a második szolga is, aki két talentumot kapott, ő is, ahogyan az első, ugyanannyi hasznot termelt, mint amennyit kapott a gazdától. Rá valamennyivel kevesebb volt bízva, de ugyanolyan szorgalmas volt, és arányaiban véve ugyanannyi hasznot hozott a tulajdonosnak, mint az első. És végül, megérkezik a harmadik szolga is, akire szintén nagy vagyon volt rábízva, egy talentumnyi ezüst, de mivel félelmében elásta, és így nem lett belőle semmi haszna, még csak nem is kamatozott a pénz, ezért tulajdonképpen kárt okozott a gazdájának.
Láthatjuk, hogy a tulajdonos egyik szolgától sem kért többet számon, mint amennyit rájuk bízott. Nem kért az első szolgától 5 helyett 6 talentumot, vagy többet, a második szolgától sem kért a 2 helyett hármat, és a harmadiktól is csak azt az egyet kérte számon. Jó, ha észben tartjuk, hogy Isten csak annyit kér tőlünk számon, amennyit ránk bízott. Ha valaki például betegsége miatt már nem tud valamilyen munkát elvégezni, akkor Isten nem várja el, hogy elvégezze azt. Vagy, ha valaki egyszerűen nem a szavak embere, attól nem várja a mindenható, hogy óriási bizonyságtételekkel szolgáljon. Mindenkinek abból kell felmutatnia majd, ami rá bízatott. Ha sok időnk van, sok lehetőségünk az elcsendesedésre, akkor talán az imádkozás szolgálatára hív bennünket az Úr. Ha még tart az erőnk, akkor segíthetünk azokon, akiknek már elfogyott. Ha anyagilag stabil lábakon állunk, akkor bátran adakozhatunk, vagy adhatunk a rászorulóknak. A másra bízott dolgokat nem kéri rajtunk számon a mi Urunk, csak azt, amit nekünk adott. De amit adott, azt valóban számon kéri.Vajon mi az, amit tőlünk számon kérhet az Úr? Vajon mennyi időnk ment el haszontalan dolgokra? Hogyan neveltük gyermekeinket, unokáinkat? Milyen példát mutattunk a következő generációknak? Vagy hogy bántunk a ránk bízott anyagi javakkal? Károsítottuk-e testünket, vagy környezetünket? Mennyire ápoltuk az Istennel való kapcsolatunkat?
Kedves Testvérek. Súlyos kérdések ezek. És bizony a történet záró szakaszában végül kiderül, hogy mi a következménye a jó sáfárkodásnak, és hogy jár az a szolga, aki nem élt a neki adott javakkal.Az első két szolga egyaránt három jutalmat kap. Először is, mindkettőt megdicséri a gazda. Jó, és hű szolgának nevezi őket. Bizony, nagy dolog ez, amikor a tulajdonos, akitől függ a szolgák élete, megélhetése, jövője, ilyen dicséretet mond beosztottjainak. Aztán nemcsak megköszöni az eddigieket, hanem újabb küldetést ad, azt ígéri, többet fog ez után rájuk bízni. Az eddigi sem volt kevés, de mivel hűnek bizonyultak, ezért még nagyobb lesz a megbízatás, mint eddig volt. És ami talán a legnagyobb jutalom, a szolgák bemehetnek a gazda ünnepi lakomájára. Oda, ahová csak a család, a barátok, a fontos és magas rangú emberek mehettek be eddig, most ez a két hű szolga is beléphet. Ezáltal a gazda egy sokkal szorosabb kapcsolatba hívja hű sáfárait, asztalközösségbe, vele való örömünnepbe.Ezt a három jutalmat kapta tehát a két hű szolga. Bár nem ugyanannyi pénz volt rájuk bízva, mégis ugyanaz volt a jutalom. Azért, mert mindketten hűségesek voltak urukhoz. Ha a ránk bízott dolgokkal hűségesen bánunk, akkor bennünket is ezzel a három jutalommal vár a mi Urunk. Egyrészt megdicsér hűségünkért, másrészt többet bíz ránk, és bennünket is meghív az Ő mennyei lakomájára, a vele való szoros és örökkévaló közösségbe. Milyen jó lenne, ha úgy tudnánk élni, hogy Isten megdicsérne bennünket. Micsoda megtiszteltetés lenne, ha több erőt, több időt, több lehetőséget kapnánk tőle, hogy azokkal is az Ő dicsőségét szolgáljuk. És milyen jó lesz, ha majd mi is helyet foglalhatunk az Ő asztalánál, ahol számunkra már régen helyet készített. Ehhez azonban, hű sáfárokká kell válnunk. Nagy lehetőség, és nagy felelősség ez számunkra.
Hiszen ott van figyelmeztetésképen a harmadik szolga esete is. Rá is nagy vagyon volt rábízva. Olyan érték, amely a gazda tulajdona volt, és amelynek hasznát lehet venni. A szolga nem tékozolta el a pénzt, nem költötte magára, nem verte el, ahogyan egy másik példázatban a tékozló fiú, de elásta, és ezzel megakadályozta, hogy a gazdának haszna legyen belőle. Vannak, ilyen elásott talentumaink is. Amelyek megvannak, tudjuk, hogy Istentől kaptuk őket, de mégsem kamatoztatjuk azokat semmilyen módon. Senki nem látja, hogy ránk van bízva, mi is megfeledkezünk róla, hiszen el van ásva, de a számadáskor majd elő kell venni, és be kell mutatni Atyánknak, hogy mit kezdtünk vele. Biztosan van a mi életünkben is ilyen. Egy képesség, amellyel segíthetnénk másokon, egy lehetőség, amely áldássá válhatna a kezünkben. Ha nem élünk a ránk bízottakkal, ha nem vesszük elő az elásott talentumokat, akkor mi is azt kapjuk majd, amit a harmadik szolga. Egyrészt, az is elvétetik, amink van, másrészt, a külső sötétségbe kerülünk, amely a gazdától való nagy távolságot jelenti.Kedves testvérek.
Azt kell mondanunk alázattal, hogy bár nagyon jó lenne, ha az első két szolgához hasonlítanánk leginkább, de a valóságban a harmadik szolga helyzetében vagyunk. Sok mindent elpazaroltunk már, sok mindennel nem éltünk helyesen, elhibáztunk döntéseket és elástunk nagy kincseket. Az Úr Jézus érdeméért azonban a mai napon is mindnyájan tiszta lappal indulunk. A gazda, az Úr még vár, még tart számunkra a kegyelmi idő. Ha megbánjuk eddigi mulasztásainkat, ha megpróbáljuk előkotorni régen elásott talentumainkat, ha az Istentől kapott dolgainkkal megtanulunk helyesen élni, akkor mi is elnyerhetjük a három jutalmat.Kezdjük hát el, ma is újra a vagyon befektetését, éljünk az Isten által ránk bízott dolgainkkal, szolgáljunk hűen neki, mert Ő nem büntetni szeretne, hanem megdicsérni, többet ránk bízni, és együtt ünnepelni az örökkévalóságban. Ámen.