Hit és cselekedetek.
Ha azt kérdeznék tőlünk, hogy hiszünk-e Istenben, bizonyára mindnyájan egyből azt válaszolnánk, hogy igen, persze hogy hiszünk. De ha kimennénk a faluba, és becsöngetnénk a településen élőkhöz, talán nem csak a templomba járó emberek válaszolnának igennel erre a kérdésre, hanem sokan mások is. Keresztelési megbeszéléseken is elő szokott kerülni ez a kérdés, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy a gyermek milyen példát fog követni, és sokan rámondják kapásból, hogy igen, persze hogy hiszek. Hiszem, hogy van Isten. Meg jártam régen hittanórára is. Az ilyen beszélgetések után sokszor feltettem már magamnak a kérdést, hogy van-e különbség hit és hit között? Eldönthetem-e én, vagy el kell-e egyáltalán nekem döntenem azt, hogy ki hogyan hisz Istenben? Ki vagyok én, hogy megítéljem az emberek hitét?
A mai igénkben azonban Jakab apostol is előhozza ezt a témát, és nagyon súlyos mondatokkal vázolja fel a helyzetet. A 14. versben így kezdi: testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt egyedül a hit? Aztán így folytatja a 19. versben: „Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek.” Vagyis a hit egyáltalán nem egyenlő az üdvösséggel. Az ördögök is hiszik, úgy is mondhatnánk, hogy tudják, hogy van Isten, mégsem fognak üdvözülni hitük miatt. Ezek szerint attól, hogy valaki azt állítja, hogy hisz Istenben, még egyáltalán nem biztos, hogy üdvözülni fog. És sajnos, ez nagyon komoly dolog. Talán, még a templomba járók között is vannak néhányan, akik azt gondolják, hogy hisznek Istenben, de közben nincsenek személyes kapcsolatban Istennel, és hitük, csak egyfajta ismeret, vagy keresztyén öntudatosság.
De mi a helyzet velünk, testvérek? Miből tudhatjuk, hogy hogyan állunk a hitben? Miből tudhatjuk, hogy a mi hitünk milyen szinten áll, vagyis milyen típusú hitben élünk? Ma este a felolvasott ige, és más bibliai történetek segítségével erre a kérdésre keressük a választ.
Készülés közben azon gondolkodtam, hogy milyen típusai lehetnek a hitünknek, és hogyan változhat a hitünk életünk során. Így a következőkben 3 hit típust vegyünk sorra úgy, hogy mindegyikhez nézünk legalább egy bibliai példát is hozunk, és figyeljük meg, hogy melyik az, amely legközelebb áll a mi hitünkhöz?
- Az első hit kategória a látszat hit. Ehhez a kategóriához Anániás és Szafira esete jutott az eszembe. Róluk azt tudhatjuk, hogy a kezdeti gyülekezet idején, amikor az emberek sokat adakoztak a gyülekezet részére, egyszer ők is megjelentek egy ilyen adománnyal. Eladtak egy birtokot, és a vételár egy részét beadták, a másik részét pedig félretették maguknak. Péter reakciójából azonban úgy tűnik, hogy a házaspár úgy mutatta be önkéntes adományát, mintha a teljes vételárat ajánlották volna fel a gyülekezet részére. Meg akarták győzni az apostolokat és a gyülekezeti tagokat arról, hogy ők igazi jó keresztyének, adakozó lelkek, minden rendben van az életükben, talán még hitüket is bizonyítani szerették volna ezzel a tettükkel. És mi történik, amikor kiderül az eset? Először a férfi esik össze holtan, aztán meg az asszony. Látszat hitük volt, a kirakatot akarták rendbe tenni, és mivel a kirakat mögött semmiféle hit tartalom nem volt, szégyenükben holtan estek össze.
Sajnos manapság is nagyon sok az ilyen látszat hitben élő ember. Ők azok, akik bizonyos dolgokat azért tesznek meg, mert úgy érzik, ez hozzá tartozik a hívő élethez, szükséges dolog, de közben az egész mögött semmiféle valódi hit nincsen. Nem tisztem megítélni senkit, de felhozhatjuk például az egyházfenntartás dolgát. Hivatalosan 206 fő szerepel a gyülekezet névjegyzékében. Ebből most itt vagyunk 20-an, 30an, vasárnaponként pedig nagyjából 50 és 70 között mozog a létszám. Vannak még azok, akik most éppen dolgoznak, vagy nemrég értek haza a munkahelyről, aztán vannak, akik idősek, vagy betegek, vagy valami miatt nem tudnak egyszer-egyszer eljönni. De hol vannak a többiek? Hol van a névjegyzék másik fele? Beadnak egy részt, az egyházfenntartói járulékot, hogy meg legyen a látszat, és magukkal is megpróbálják elhitetni, hogy az ő hitük valódi. De vajon tényleg az? És hol vannak azok, akik nem egyháztagok, de reformátusok, és saját elképzelésük szerint vallásosak, hisznek Istenben? Ők még az anyagi látszatot sem tartják fent, mégis azt gondolják, hogy hisznek Istenben. Volt olyan, hogy szinte fel volt háborodva valaki, hogy hát miért nem mentek hozzá legátuspénzt szedni a konfirmandusok, mert hát ő református, ide tartozik. Csakhogy nem egyháztag, nincs rajta az utóbbi 10 év névjegyzékén, és még nem is itt konfirmált, hát honnan tudhatnánk, hogy Ő református? A látszatot fent akarja tartani, úgy tesz, mintha hinne, de semmi más jele nincs a hitének, mint az, hogy ő így állítja be magát.
Vajon nem szokott-e időnként ilyen látszat hitünk lenni? Amikor hiányzik a tartalom, és csak úgy mások miatt szeretnénk mutatni valamit, nehogy azt gondolják, hogy mi nem hiszünk. De sok ilyen látszatkeresztelő van, vagy látszatkonfirmáció, amikor a hagyomány még megvan, le akarunk tenni valamit mutatóba, de minden más hiányzik a háttérből.
- De menjünk is tovább, és nézzük a többi típust. Második hit típusunk a megmondó hit. Ezzel kapcsolatban Péter, a kőszikla jutott az eszembe. Ő olyan jól tudott mindent. Amikor Jézus megkérdezte a tanítványokat, hogy kinek mondják őt az emberek, és ők maguk, akkor Péter fennhangon mondta: te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia! Egy csodálatos hitvallás, egy csodálatos, őszinte vallomás, mert Péter, a többi tanítvánnyal együtt felismerte, hogy Jézusban eljött a Messiás, és beteljesedtek a próféták szavai.
De később, nem sokkal Jézus keresztre feszítése előtt ismét nagyot mondott ez a Péter. Azt ígérte ugyanis Jézusnak, hogy nemcsak megkötöztetni, hanem még meghalni is kész volna érte, ha arra kerülne sor. Aztán mi törtét, amikor a főpap udvarában ült a tűz mellett? Háromszor is megtagadta Mesterét. Ott nem volt szájhős. Ott csupán magát mentette, mert látta, Jézus szenvedését, látta, hogy milyen elszánt a Jézust vádló csapat, és hazug módon visszavonult, elárulta Urát.
Ma is vannak ilyen Péterek. Akik tudják a helyes válaszokat, akik úgy jól meg tudják mondani, hogy mit kellene tenni Istenért, vagy hogyan lehetne helyt állni a hitben, de amikor bizonyítani kellene, akkor összeomlik a hitük, és rájönnek, hogy szavaik semmit sem érnek.
Vajon volt-e már olyan élményünk, amikor úgy bátran, Péterekként kiálltunk a hit mellett, Isten ügye mellett, mondtunk nagyokat, hogy így kéne, meg úgy kéne, így, meg úgy szolgáltunk, ilyen és olyan alkalmak vannak a gyülekezetünkben, aztán meg belül elszégyelltük magunkat, mert tudtuk, hogy milyen nagy az üresség a szívünkben? Ilyen a megmondó hit. Amely tudja a választ, tudja, mit kellene tenni, de a kritikus helyzetben megremeg.
Végül pedig, a harmadik hit típus, amelyről mai igénk is beszél, az nem más, mint a cselekvő hit. Azt mondja Jakab: A hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában. Vagyis a cselekvő hit arról ismerhető fel, hogy nem csak egy elmélet, hanem látható, tapasztalható valóság. Abból, hogy mit és hogyan teszünk, meglátható, felismerhető a hitünk mélysége. Példát is hoz az apostol, nem is egyet.
Először is Ábrahám hitéről beszél. Ábrahám életében az egyik legnagyobb próba az volt, hogy több, mint 90 évig várnia kellett arra, hogy gyermeke szülessen. Később pedig, amikor ez a gyermek, Izsák már nagyobbacska lett, Isten azt kérte Ábrahámtól, hogy menjen fel a Mórijjá-hegyre, és áldozza fel egyszülött fiát. És itt mutatkozott meg az ő cselekvő hite. Nemcsak megmondó hite volt, amely tudta, hogy mit kellene tenni, nemcsak látszat hite volt, amely másoknak akart megmutatni valamit, hanem valódi, cselekvő hittel rendelkezett, amely mindent rábízott Istenre. Képes volt összeszedni a kellékeket, a kést, a tűzgyújtáshoz szükséges hozzávalókat, képes volt elindulni a fiával az útra, és képes volt három napig úgy menni a gyermekkel, hogy tudja, az út végén meg kell ölnie a fiút. A Biblia leírása szerint azonban még az oltárt is megépítette, sőt, a kést is felemelte, amikor az Úr angyala megszólította, hogy álljon meg. Amikor Isten látta, hogy Ábrahámnak cselekvő hite van, akkor megállította szolgáját, és küldött egy áldozati jószágot, amellyel Ábrahám bemutathatta hálaáldozatát. Jakab erre utalva azt mondja: „hite együttműködött cselekedeteivel, és cselekedeteiből lett teljessé a hite.”
De Ráháb esetét is felhozza az apostol, aki az Izraeli kémeket fogadta be, amikor azok Jerikó várfalait mérték fel. Az ő hite is cselekvő hit volt, mert nem csak beszélt, nemcsak színészkedett, hanem valóságosan követte Isten vezetését.
Kedves testvérek! Vajon a mi hitünk melyik kategóriába tartozik? Követik-e cselekedetek a hitünket? Tudunk-e például hittel munkahelyet választani? Úgy, hogy nem vállalunk olyasmit, ami nem egyeztethető össze Istenbe vetett hitünkkel, és nem kell háttérbe szorítanunk Istennel való kapcsolatunkat, értékrendünket. Vagy tudjuk-e hittel nevelni a ránk bízottakat? Nemcsak beszélni a hitről, hanem eléjük élni azt? Vagy ha fiatalként még nem érkezett gyermekáldás, tudjuk-e hittel várni Isten ajándékát?
De sok másféle következménye is lehet hitünknek. Megélhetjük hitünket abban, ahogy segítünk egymáson. Családtagokon, rokonokon, ismerősökön, lelki testvéreken. Jakab is beszél erről, hogy hiába van hitünk, ha nem adunk semmit a rászorulóknak, a nélkülözőknek. Akkor marad a látszat hit. De ide tartozik az adakozás kérdése is. A hit cselekedete az adakozás is. Malakiás könyvében olvashattuk nemrég a következőt: „Ti ezt kérdezitek: mivel akarunk becsapni? A tizeddel és a felajánlásokkal. Átok sújt benneteket az egész népet, mert be akartok csapni engem. Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem. Majd meglátjátok, hogy megnyitom az égcsatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok – mondja az Úr.” Komolyan tudjuk-e venni, hogy Isten kipótolja a forrásainkat? Ha tudunk hittel adakozni, akkor megtapasztaljuk az Ő gazdag áldását. Persze ha nem, ha csak a fölöslegből adunk, akkor elmarad az áldás.
A hit halott cselekedetek nélkül. Testvérem, él-e a te hited? És él-e az én hitem? Ma este ezen gondolkodjunk el, és vizsgáljuk meg a magunk életét, hitét, és ha szükséges, kérjük meg Urunkat, és Megváltónkat, hogy formálja azt akarata szerint. Az Ő váltsága és szeretete lehet biztos alapja mindnyájunk hitének, hát adja az Úr, hogy amint tegnap este is mondtuk, az elméletből a hit kérdésében is hadd legyen gyakorlat az életünkben. Ámen.