nov
Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek.
A felolvasott bibliai szakaszok egy olyan problémára mutatnak rá, amely az élet számos különböző területét tönkre tudja tenni. Ez pedig nem más, mint a kényszer. Ami kényszerűség, az mindig bajos. Gondoljunk csak bele. Amelyik gyermeket kényszeríteni kell az óvodába, iskolába, azzal sokkal több vesződség jár. Akit rá kell kényszeríteni arra, hogy gyakoroljon a hangszeren, az sosem fog úgy muzsikálni, mint az, aki önként próbálkozik. De ugyanez a helyzet emberi kapcsolataink terén. Kényszerházasságból kevés esetben lesz valódi szeretetkapcsolat. És a szüleiről, nagyszüleiről is másképp gondoskodik az az ember, aki nem kényszerből kapta meg ezt a feladatot. De még a munkát is másképp végzi az az ember, akit kényszeríteni kell, az eredményen minden meglátszik.
Mai istentiszteletünkön a hallott igerészek alapján gondoljuk át, hogy milyen utat kínál fel számunkra Isten kényszerű dolgainkkal szemben, mit, és miért érdemes jó lélekkel végeznünk? Vegyük sorra az Ige által elénk adott konkrét élethelyzeteket, és vizsgáljuk meg magunkat, miben fejlődhetnénk!
Pál apostol a kolossébeli gyülekezetnek írott levelében először is a családi, otthoni dolgokkal kezdi tanítását. „Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák.” Sajnos sok házasságot tesz tönkre az, amikor bizonyos szerepek, feladatok kényszerűséggé válnak a házastársak életében. Nem kevés háziasszony keseredik bele például a háztartásbeli dolgok elvégzésébe. A sütés, főzés, mosás, takarítás, a gyermekekre való odafigyelés egy idő után már túlterheli őket, és ha nincs segítő társ, akkor az egész élet keserűséggé válik. De a férfiakra háruló szerepek is könnyen kényszerré válhatnak. És nemcsak a ház körüli dolgokról van itt szó, hanem más, lelki területekről is. Engedelmesség, egymásra való odafigyelés, egymás iránti tisztelet, a családi alaphangulat biztosítása, mind-mind kényszerré válhatnak. Erre is figyelmeztet bennünket az apostol, amikor azt mondja: amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek.”
Vagyis lehet például az Úrnak mosogatni. Ha valaki jó lélekkel végzi a rá bízott szerepeket, feladatokat otthonában, akkor a sokáig kényszerű feladat örömforrássá válik. De ilyen lehet a gyermekek körüli teendők sokasága is. Sokan tudjuk, mennyire nem egyszerű, akár egy gyermekről is gondoskodni. De ezt is lehet örömmel, jó lélekkel végezni. Egy keresztyén magazinban olvastam, hogy egy több gyermekes anyuka azt meséli, hogy hogyan lehet áldottá még egy ruhahajtogatás is. Amikor sorba pakolja a gyermekek ruháját a szekrénybe, értük imádkozik. Ilyen az, amikor jó lélekkel tesszük a dolgunkat. De lehet így főzni, lámpát szerelni, rendbe tenni az autót, vagy éppen kedveskedni a házastársnak. Nem kényszerből, hanem jó lélekkel, örömmel. Vajon otthoni dolgaink közül mi az, amit kényszerként élünk meg, és mit tehetnénk ez ellen?
Ezt követően a családi dolgokhoz kapcsolódva a szülő-gyermek viszony is előkerül Pál felsorolásában. „Ti gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek minden tekintetben, mert ez kedves az Úrban. Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek.” Mindnyájan valakinek a gyermekei vagyunk. Ha még élnek a szüleink, eldönthetjük, hogy kényszerből, vagy jó lélekkel engedelmeskedünk nekik. Eldönthetjük, hogy kényszerből, vagy jó lélekkel hallgatjuk-e meg tanácsaikat, panaszaikat, és az is rajtunk múlik, hogy kényszerből, vagy jó lélekkel tudunk-e róluk gondoskodni. Ha pedig szülők, nagyszülők vagyunk, az érem másik oldalát is láthatjuk. Mert lehet kényszerből nevelni egy gyermeket, ingerelve őt, bosszantva, bántva, és lehet szeretettel, lelkiismeretesen, jó példával tanítva. Vajon mi milyen gyermekek, és milyen szülők vagyunk ebben a tekintetben?
Aztán folytatja Pál a munka témájával. „Ti szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak, ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek.” Milyen sokan gyötrődnek amiatt, hogy nem szeretik a munkájukat. Vagy azért, mert fizikailag megterhelő, fárasztó, vagy azért, mert kevés a fizetés, vagy a munkatársi közösség, a főnök ellenséges volta miatt, de alig várják a munkaidő leteltét. Mennyivel másabb úgy dolgozni, hogy nem az emberi elvárásoknak akarunk megfelelni, hanem az Úrnak szeretnénk a munkánkkal is bizonyítani. Mindenféle munkát lehet az Úrnak végezni. Nem kell ahhoz lelkésznek lenni, hogy Istennek tetsző legyen a munkánk. Sőt, talán a legveszélyesebb dolog az, hogy hivatalosan is Istennek szolgálunk, mert sokkal komolyabb lesz az elszámolás, mint bármilyen más hivatásban. Ne kényszerűségből végezzük a dolgunkat, feladatunkat, hanem próbáljuk meg jó lélekkel tenni a ránk bízottakat. Akár pedagógusok, akár varrónők, akár fizikai munkából élők, vagy felső vezetők legyünk is, minden munkát lehet az Isten dicsőségére, jó lélekkel végezni. Ha a korai egyház idejében Pál a rabszolgamunkára azt mondta, hogy azt is meg lehet oldani jó lélekkel, akkor a mai hivatások is beleférnek ebbe a kategóriába. Vajon nekünk milyen a munkamorálunk? Kényszer, küszködés, szenvedés a munka, vagy tudunk jó lélekkel, az Úrnak dolgozni?
És még a hitélet gyakorlásának részleteit is elénk tárja az apostol. „Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek, ne szűnjetek meg hálát adni.” Bár ez a rész már a 4. fejezetben található, szorosan összefügg a felolvasott szakasszal. Vagyis érdemes átgondolnunk azt is, hogy hitéletünk velejárói kapcsán kényszeresek vagyunk-e! Ha valamit jó lélekkel teszünk, akkor azzal örömmel foglalkozunk. De ha valamiben csak egyfajta kényszernek teszünk eleget, abban mindig csak a feszültséget látjuk. Ilyen például az imádság. Aki szereti megszólítani Istent, annak nem teher az imádkozás. Annak jut ideje arra, hogy elmondja örömeit, gondjait az Úrnak, és hozzá forduljon kéréseivel is. De pontosan így működik a Bibliaolvasás is. Aki várja Isten válaszát, aki szeretné követni vezetését, annak nem teher az a napi néhány perc, amikor elolvassa az Igét. Akkor küszködünk ezzel, ha egyfajta elvárásként, kényszerként van bennünk az Igeolvasás kötelessége. Időt kéne szánni rá, mert azt mondják, meg én is érzem, hogy jó lenne. Ha nem jó lélekkel éljük meg hitünket, az imádságot, igeolvasást, templomba járást, akkor az egész kényszeressé válik. Annak pedig nem sok értelme van. Érdemes ezt átgondolni.
Sok mindenről beszél tehát Pál ebben a témában, de vessünk egy pillantást a Lukács evangéliumából felolvasott részre is, amelyben az Úr Jézus még tovább megy ebben a kérdésben. Azt mondja: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket, áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket. Vagyis nemcsak a szeretteinkkel kapcsolatban szabadulhatunk meg a kényszeresség csapdájától, hanem az ellenségeinkkel szemben is. Ha eddig kényszerből, színből voltunk kedvesek valakihez, ezután tehetjük szívből is. Vagy ha idáig csak kényszerből segítettünk ellenségeinknek, megpróbálhatjuk úgy is, mintha az Úrral tennénk jót.
Aztán beszél az Úr Jézus a jótékonykodásról és az adakozásról is. „Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és attól aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza.” Ez is hétköznapi tapasztalatunk. Akár nagyvárosokban az utcán, akár a faluban, előfordul, hogy segítünk valakinek. Jézus arra bátorít minket, hogy ha segítünk, akkor tegyük azt jó szívvel, jó lélekkel. Ne kényszerből, ne azért, mert különben megszólnak minket, hanem szeretetből, őszintén. Hiába adsz, ha kényszerből adsz – így is megfogalmazhatnánk az aranyszabályt. És ez a helyzet az adakozással kapcsolatban is. Az igazi adomány jó lélekből fakad. Aki így adakozik, az nem kezd el problémázni azon, ha véletlenül nincs nála egy százas, mert tudja, hogy a templomban nincsen se belépő, se kilépő. Ha ad valaki, az adja örömmel, jó szívvel, sem sajnálva az áldozathozatalt. Úgy, mint az Úrnak.
Tudjuk tehát, hogy mit és hogyan tehetünk, ha komolyan vesszük a mai üzenetet, végezetül azt is nézzük meg, miért élhetünk így? Mi lehet ennek az egésznek a mozgatórugója az életünkben?
Két ilyen okunk van, amiről a mai igék beszélnek. Az elsőre Pál apostol hívja fel a figyelmünket, aki így fogalmaz: ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget. Ehhez kapcsolódik Jézus mondata: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek. Vagyis az Isten által számunkra elkészített jutalom okot ad nekünk az önzetlen, jó lélekkel végzett dolgokhoz. Örömmel tehetünk jót, mert az Úr Jézus által mindnyájunk számára el van készítve a vele való örök közösség. Az Isten fiai, gyermekei lehetünk, akiken meglátszik az Ő szeretete. „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” – mondja Jézus a tanítványoknak. Ma is látszik, ha hozzá tartozunk, és ennek jutalma mindnyájunk számára el van készítve.
De nemcsak a jutalom miatt, hanem az Úr Jézus példája miatt is érdemes ezt az utat járnunk. Mert Ő annak ellenére, hogy Isten Fia, hatalmas úr, mégsem élt vissza nagyságával, erejével, hanem megalázta magát, és nem kényszerből, nem az Atya elvárása miatt, hanem szeretetből önmagát adta értünk a keresztre. Azért, mert minket szeretett, azért mert jósága, emberszeretete erre indította, vállalta helyettünk a szenvedést, a halált, és még a kárhozatot is megjárta, hogy minket megmenthessen ezáltal.
Ha beengedjük az Ő megmentő szeretetét, jóságát az életünkbe, akkor hétköznapi dolgainkban, és életünk bármely területén alkalmazni tudjuk az Ő jellemvonásait. Elfelejthetjük a színjátékba illő képmutatást, a fölösleges köröket, megterhelő kényszerűségeket, és helyébe odaengedhetjük a jó lélekkel való szolgálatot, szeretetet, és odaadást. Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus – mondhatjuk minden egyes ilyen helyzetben.
Kedves Testvérem! Az Úr odaadó volt, és ma is az, hát légy te is ilyen, odaadó, jó lelkű. Ha ezt teszed, akkor Mennyei Atyád is boldog lesz, a körülötted élők is örülni fognak, de te magad is boldogabb életet élhetsz, mert aki így él, azt – ahogy az Ige mondja: – boldoggá teszi cselekedete. Ámen.