máj
Áldjátok, népek, a mi Istenünket, hangosan hirdessétek dicséretét! 9Ő tartott életben bennünket, és nem engedte, hogy lábunk inogjon. 10Mert megpróbáltál minket, Istenünk, megtisztítottál, mint az ezüstöt. 11Hálóba kerítettél minket, nehéz terhet raktál a hátunkra. 12Embert ültettél a nyakunkra, hol tűzbe, hol vízbe jutottunk, de kivezettél, és felüdültünk. 13Áldozatokkal megyek házadba, teljesítem fogadalmaimat, 14melyeket ajkam kimondott, és szám megígért a bajban. 15Hízott állatokat mutatok be neked áldozatul, kosokat is áldozok, marhákat és bakokat készítek el neked. (Szela.) 16Gyertek, halljátok, ti, istenfélők, mind, hadd mondjam el, mit tett velem! 17Szám hozzá kiáltott, nyelvem őt magasztalta. 18Ha álnok szándék lett volna szívemben, nem hallgatott volna meg az Úr. 19De Isten meghallgatott, figyelt imádságom szavára. 20Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem.
Zsoltárok könyve 66, 8-20
Kedves Testvérek!
A megvonás azt jelenti, hogy valamit, ami már a miénk volt, elvesznek tőlünk. Megvonhatják tőlünk a családi pótlékot, megvonhatják tőlünk a bizalmat, közvetett módon megvonhatják tőlünk még az egészségünket is. Háborúk idején kiderült, hogy bizony elvehetik házastársukat, gyermekeinket, vagyonunkat, és szinte mindent, ami ebben a földi létben meghatározza életünket. De ha valóban ilyen sokféle megvonásban részünk lehet, mivel vigasztalhatjuk egymást? Mi az, ami reményt ad ebben a kiszámíthatatlan világban?
Két olyan igeszakaszt hallhattunk az imént, amelyek főszereplői átélték, milyen az, amikor megvonnak tőlük valamit. A következőkben Dávid és Ábrahám életének egy-egy szakaszát felidézve figyeljük meg, ők hogyan élték át ezeket a megvonásokat, és mit tapasztaltak a próbák közben, végül pedig majd arra a kérdésre is válaszolunk, hogy példájukon keresztül hogyan kezelhetjük mi is életünk hasonló helyzeteit?
Kezdjük Dáviddal. A zsoltáríró Dávid fiatalon került Saul király udvarába, miután Góliát felett nagy diadalt aratott. A király szerette őt. Azt írja a Biblia, hogy a filiszteusok elleni csata napján Saul magához fogadta Dávidot, vagyis onnantól kezdve Dávid a palota lakója lett. Először a király saját fegyverhordozójaként szolgált. Ez egy igen bizalmi állapot volt, hiszen így Dávid mindig ura mellett volt, és egyfajta testőrként, segítő támaszként szolgálta őt. Később hangszeres tudására is szükség volt, hiszen Saul gyötrődő lelkét meg kellett nyugtatni valahogy. Dávid szépen énekelt, és jól játszott a hangszereken, így erre a szerepre is alkalmas volt, muzsikája gyógyítóan hatott a királyra. Aztán a fegyverhordozóból hadseregparancsnok lett. Bár Saul ekkor már féltékeny volt rá, Dávid egyre-másra nyerte a hadjáratokat, és a katonák is már inkább őt szolgálták, mint a királyt. Időközben Dávid feleségül vette Saul egyik lányát, Míkált, így a családba is bekerült, a király veje lett. Ráadásul, Sámuel próféta már korábban felkente a fiatal Dávidot, hogy ő lesz majd Izrael jövendőbeli uralkodója. Dávidnak tehát ebben az időszakban bőven kijutott a jóból.
Sajnos azonban ez a helyzet egyszer csak megváltozott. Saul annyira féltékeny lett, hogy megpróbált Dávid életére törni. Egyszer, amikor Dávid éppen a lanton játszott Saul megnyugtatására, a király megfogott egy lándzsát, és Dávid felé dobta. Ez az eset többször is megismétlődött, és onnantól kezdve Saul kereste a módját Dávid megölésének. Mivel maga nem tudott kárt tenni benne, hadseregparancsnokká tette, hogy hátha majd az ellenség végez vele. De Isten Dáviddal volt, aki sikert sikerre halmozott a csatákban. Aztán végül maga, Saul király vette üldözőbe csapataival, és mindent megtett azért, hogy végezzen vele.
Dávid ebben az időben élhette át a megvonás szörnyű voltát. Mert onnantól kezdve, hogy Saul az életére tört, nehéz időszak várt rá. Ami idáig természetes volt számára, a palotai luxus, az előkelő rang, a tisztességes küldetés, az egyik percről a másikra semmivé lett. Mindent hátra kellett hagynia. A feleségét, a jó barátját, Jonatánt, a palotát, mindent. Mindezt Saul gonoszsága vonta meg tőle.
Mégis, ebben a mai zsoltárban is arról beszél, hogy bár voltak próbák, és mélységek, egy valami végig megmaradt számára. Ez pedig az Isten szeretete. Így beszél nyomorúságáról, és az Isten szeretetéről: „Ő tartott életben bennünket, és nem engedte, hogy lábunk meginogjon. Mert megpróbáltál minket, Istenünk, megtisztítottál, mint az ezüstöt. Hálóba kerítettél minket, nehéz terhet raktál a hátunkra. Embert ültettél a nyakunkra, hol tűzbe, hol vízbe jutottunk, de kivezettél és felüdültünk. És így magasztalja végül az Urat: Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem.”
Vagyis, bár volt próba, voltak komoly megvonások, Dávid mindvégig érezte, hogy Isten szereti őt. Az Isten szeretetét senki és semmi nem vonhatta meg tőle. És ezért maradt meg az Isten által kijelölt úton. Ezért nem ölte meg Sault, bár kétszer is megtehette volna. Ezért nem állt bosszút rajta, sőt, később még Saul unokáját, Mefibósetet is magához fogadta, szeretetből. Voltak megpróbáló helyzetek, kilátástalan időszakok, de az Úr szeretetét mindvégig érezte Dávid. Így lett belőle hatalmas király, így tette Isten alkalmassá őt Izrael építésére, és így áldotta meg élete későbbi éveiben is igen gazdagon.
De nemcsak Dávid, hanem jóval korábban az ő őse, Ábrahám is átélte a megvonás próbáját. A napokban az ő útját követhetjük figyelemmel, és most egy kicsit megelőzve a kijelölt szakaszokat, fia, Izsák feláldozásáról szóló történet egy részletét hallgattuk meg. Az előzményekből kiderült, hogy mennyire vágyott Ábrahám egy gyermekre. Már igencsak idősek volt feleségével együtt, amikor ígéretet kaptak arra nézve, hogy fiúgyermekük fog születni. Mindketten kinevették a hírt, és döntéseikből úgy tűnik, hogy nem is vették komolyan Isten ígéretét. Hiába monda az Úr, hogy lesz közös gyermekük, megelőzték a dolgot, mert Sára a kor szokásának megfelelően beküldte a szolgálóját, Hágárt Ábrahámhoz, és ebből a nászból egy Izmael nevű gyermek született. Isten azonban, ennek ellenére betartotta szavát, és így születhetett meg Ábrahám és Sára közös gyermeke: Izsák.
Néhány évvel később azonban, amikor Izsák már nagyobbacska lett, Isten próbára akarta tenni Ábrahám hitét. Úgy tett, mintha el akarná venni tőle gyermekét. Jól ismerjük a történetet. Isten nem kért kevesebbet, mint hogy Ábrahám áldozza fel neki Izsákot. Gondoljunk csak bele, milyen érzés lehetett Ábrahámnak mindez? Úgy érezhette, hogy akire oly sokáig várt, és akit olyan féltő szeretettel nevelt idáig, most el kell veszítenie. Mintha Isten meg akarná vonni tőle, el akarná venni életéből azt, aki a legfontosabb számára. Ábrahám azonban bebizonyította, hogy bízott Istenben. Tudta, hogy Isten szereti őt, és nem fogja megszegni korábbi ígéreteit. És igaza lett. Az Úr végül megállította a fiú feláldozását, így Ábrahám is Isten magasztalásába kezd, és áldozatot mutat be neki, az Isten által odarendelt jószágból. Ábrahám végig tudta és érezte, hogy Isten bármit megvonhat tőle, akár még a fiát is elveheti, de szeretetét nem fogja megvonni tőle.
Kedves Testvérek! Látva ezt a két történetet, mi is tudjuk és érezzük, hogy vannak olyan helyzetek az életünkben, amikor úgy tűnik, Isten sok mindent meg akar vonni tőlünk. Hogy ne menjünk messzire, elég az elmúlt néhány hétre visszatekintenünk. Bizony, az elmúlt időszakban sok olyan dolgot vontak meg tőlünk, amihez hozzászoktunk, ami a miénk volt. Csak egy-két példát szeretnék felhozni ezzel kapcsolatban. Milyen egyhangú volt például az a monotonitás, ahogy a gyermekes családok reggelente elkészítették gyermeküket, és óvodába, iskolába vitték őket. Nem mindenki élvezte ezt, de sokan visszasírták, hiszen ahol legalább egy-két gyermek van otthon, és esetleg iskoláskorú is van, bizony nem egyszerű lekötni, vagy tanítani őket. Megvonták tőlünk azt a nagy segítséget, amit az óvodai, iskolai oktatás, nevelés jelentett. Vagy megemlíthetjük a szabad mozgás lehetőségét is, amihez bizony sokan hozzá voltak szokva, hiszen bármikor, bárhová elmehettünk, vásárolhattunk, kirándulhattunk, szabadok voltunk. Bizony, mi is beszaladtunk egyszer-kétszer 9 és 12 óra között a boltba, aztán hamar észrevettük, hogy ki kell mennünk, mert olyankor az idősek vásárolhatnak. Annyira megszoktuk a szabadságot, hogy annak megvonása hatással volt ránk.
De beszélhetnénk gyülekezeti dolgainkról is. Először a közös kehelyből való úrvacsorázással hagytunk fel, majd március 15-én már jóval kevesebben voltunk. Aztán egyik napról a másikra bejelentették, hogy nem javasolják a személyes találkozást, és a közösségi alkalmakat. És bár az interneten, a tv-ben és a rádióban is sok igei alkalmat elérhettünk, éreztük, hogy azért a gyülekezet, az lelki testvérek hiánya felborítja az életünket. Két héttel ezelőtt, az első autós istentisztelet után sokan mondták, hogy olyan jó érzés volt találkozni. Ha nem is szálltunk ki az autókból, de láttuk egymást, együtt énekeltünk, együtt hallgattuk az Igét, közösségben voltunk, és ez olyan lélekemelő volt. Jó volt újra találkozni, mert nem találkozhattunk. És bár most már tarthatunk istentiszteletet, a gyülekezeti menetrendben is sok minden változik ebben az évben. Hamarosan itt a pünkösd, amikor a konfirmandusok először szoktak úrvacsorázni. Idén az sem biztos, hogy Pünkösdkor a megszokott módon úrvacsorázhatunk. Egyházunk vezetése azt javasolta a héten, hogy tartózkodjunk a közösségi úrvacsorázástól. Így aztán a konfirmandusok vizsgája, és úrvacsorázása is tolódik, reménység szerint nyáron már lesz lehetőség mindkettőre. De sajnos vissza kellett mondani a Berekfürdői táborozást is. Egyelőre zárva van a táborhely, és a többi lelkésszel és a táboros csapattal egyeztetve arra jutottunk, hogy ha mennénk is, nagyon kevesen mennénk. A szabadságok, a munkahelyi dolgok, az anyagi helyzet sokaknak felborult ebben az évben, így ez sem működhet. Meg kell vonnunk magunktól.
De eszünkbe juthat sok más területe is az életünknek. Gondold át, Testvérem, életed mely területén érzed azt, hogy megvontak valamit tőled? Mi az, ami a tiéd volt, de most már nem az? Mi az, amit valami, vagy valaki elvett tőled? Megvonták az anyagi lehetőségeidet? Elvették a boldogságodat? Nincs már békességed, vagy megromlott az egészséged? Mi az, amivel kapcsolatban úgy érzed, hogy nagyon jó lenne, ha újra lenne?
Mai történeteinken keresztül azt üzeni számunkra az Úr, hogy egy valamit sosem fog elvenni tőlünk. Erről beszélt Dávid is a zsoltárban, és erre utalt Ábrahám hitvallása is, mert mindketten tudták, hogy Isten nem vonta meg tőlük az Ő szeretetét. Engedte a próbákat, voltak kritikus helyzetek, de szeretetét nem vonta meg tőlük.
Ez az, ami azóta sem változott. Isten ma is így jön felénk. Lehet, hogy vannak földi próbák, krízisek, járványok, betegségek, lehet, hogy van anyagi gond, vagy lelki vívódás, de egy biztos, Isten nem vonja meg tőlünk az Ő szeretetét. Bármennyire is szembemegyünk az Ő akaratával, bármilyen tékozló életet élünk is, valahogy nem tudja, és nem is akarja megvonni tőlünk szeretetét. Nem tud nem szeretni minket, hiszen saját alkotásai, gyermekei vagyunk. És ez a mérhetetlen szeretet mindig csak adni akar. Mindössze egy valakitől vonta meg Isten az Ő szeretetét, ott a kereszten, amikor az Úr Jézus magára vette az emberiség bűneit. Azért, hogy minket szerethessen, és megmenthessen, Isten a saját, egyszülött Fiától tagadta meg szeretetét.
Éppen ezért, bármi jöjjön is ezután, ne kételkedjünk Benne. Higgyük el, hogy velünk jön, megtart, és szeretetével kísér, egészen addig, míg meg nem érkezünk hozzá. (A mai nap is ennek a bizonyítéka, hiszen ismét itt lehetünk, együtt a templomban. Nem volt egyszerű az elmúlt néhány hét, de Isten az Ő szeretetét tőlünk sem vonta meg.) Valljuk hát életünk minden helyzetében Dáviddal együtt a zsoltár szavait: Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem.” Ámen.