okt
1Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. 2Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. 3Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, 4eltemették, és feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, 5és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. 6Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. 7Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. 8Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. 9Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát. 10De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. 11Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és így lettetek hívőkké.
1Korinthus 15,1-11
Kedves Testvérek! Úgy gondolom, valamennyire hozzá vagyunk szokva, hogy amikor találkozunk egy-egy szerettünkkel, az eredményekről kezdünk el kérdezősködni. Hazajön az iskolás gyermek, unoka, és mi az első kérdésünk? Hogy sikerült a dolgozat? Hanyast kaptál? Hogy teljesítettél? Vagy, ha hazajön a házastárs a munkából, megkérdezzük: hogy ment ma? Haladtál? Elégedett volt a főnök? Vagy, amikor egyikünk otthon volt egész nap, hazatérve mi is kérdezősködni kezdünk: még mindig itt van a mosatlan? Egész nap itthon voltál, és csak ennyire jutottál? Hol van az eredmény?
Azért van ez így, mert manapság mindenben ez a lényeg. Hogy legyen eredmény. Hogy fel tudjuk mutatni: igen, ezt én értem el, ez az én teljesítményemnek a következménye, ezért engem kell megdicsérni!
Milyen sok eredményt fel tudnánk sorolni az életünkből. Tegyünk egy próbát, Testvérek! Ki az, aki épített már közülünk házat? Aki nemcsak nézte a munkásokat, hanem szinte minden erejét belefektette, hogy családjának, vagy valamelyik gyermekének hajléka legyen? Nyugodtan nyújtsuk fel a kezünket! Szép eredmény, nagyon jó.
Aztán, szeretném megkérdezni azt is, ki az, aki sokat foglalkozik a kertjével? Aki azt mondja, hogy úgy nagyjából rendben van a kert, vagy a fólia? Ez is nagy fáradságot igényel, sok ilyen szép kertet láttam már a faluban. Menjünk tovább. Ki az, aki azt mondja, hogy szereti a munkáját, vagy annak idején, még a nyugdíj előtt szerette azt, amivel foglalkozott? Akár otthon, akár munkahelyen, vagy a tsz-ben, ki szerette a munkáját? Ez is egyfajta eredmény, hiszen a munka által jött a kereset, amiből megélhet a család. Kinek van autója, vagy olyan járműve, amivel tud közlekedni a faluban? Ez is fontos, ebben a mai felgyorsult világban, és nyilván senki sem kap ingyen autót, azért meg kell dolgozni, vagy jól kell örökölni. És még egyet kérdezek: ki az, aki ezen az elmúlt héten főzött valami finomat? Ez is nagy eredmény. Mióta a feleségem újra dolgozik, sokszor csak rám van hagyva, hogy ekkor zárd el, így tedd be a sütőbe, és hasonlók, mégis el tudom rontani az ételt, ha valamit másként értek, vagy csinálok.
Van itt eredmény, Testvérek. Mindnyájan elértünk dolgokat. És még milyen sokat fel tudnánk sorolni az életünkből. Van, akinek szakmai sikerei voltak, vannak. Jó villanyszerelő, asztalos, cukrász, pénzügyes, pedagógus, kiváló vezető, vagy alkalmazott, mindre szükség van. Ha jók vagyunk a munkánkban, könnyen kimondjuk: igen, ezt én értem el, kitanultam, elhelyezkedtem, szakmai tapasztalatra tettem szert, eredményes a munkám.
De ilyen lehet a pénz dolga is. Nem biztos, hogy a gazdagság a legjellemzőbb tulajdonságunk, de azért talán néhányan megállapíthatják, hogy igen, kijövök a pénzemből. Jó volt a fizetésem, és most a nyugdíj se olyan vészes. Vagy innen-onnan ki tudom egészíteni a bevételeimet, így meg tudok élni. Persze olyan is van, akinek bőven futja. Aki tud költekezni, vagy gyűjteni, aki nem várja különösebben a hónap elejét, mert van pénze. Ha van elegendő anyagi javunk, mindenféle szégyenkezés nélkül kimondhatjuk: igen, ez egy eredmény. Tudtam tartalékolni, beosztani, amikor kellett keményen dolgoztam, és itt van a következmény, most nyugodtan élhetek.
Nem sorolom tovább a példákat, de bizonyára mindnyájan tudnánk olyan dolgokat említeni, amelyekre eredményként tekintünk. Mi letettünk valamit az asztalra, és annak lett következménye, eredménye.
A felolvasott igeszakaszt leíró Pál, maga is egy ilyen eredményes ember volt. Korábban még a Saul névre hallgatott, és egy kifejezetten sikeres életet élt. Hithű zsidónak nevelték, és az akkori legjobb tanítóhoz, Gamálielhez járatták iskolába. Megismerte az izraeli nép törvényeit, az Isten által adott Tórát, és nagyon jól megtanulta a zsidóság más rendelkezéseit, szokásait is. Olyannyira, hogy a farizeusok között az egyik leghűségesebb, és legelhivatottabb tanítvánnyá lett. Sőt, később, amikor egyre több helyen megjelentek a keresztyének, őt küldték utánuk, hogy találja meg és börtönözze be őket. És Saul hozta az elvárt eredményeket. Keresztyén körökben is ismertté vált a neve, féltek tőle, menekültek előle.
Aztán, amikor az Úr Jézus egy látomásban megszólította őt, teljesen felfordult az élete. A sikeres, eredményes tanítóból, keresztyénüldözőből, egyszer csak megtört, új utakat kereső keresztyén lett. Eleinte két tűz között volt, hiszen a farizeusok el akarták fogni új hite miatt, a keresztyén közösségek azonban továbbra is féltek tőle, nehogy börtönbe zárassa őket. Saul, akit később Pálnak is neveztek, életének ezen a pontján elkezdett építkezni. Újraértelmezte a törvényeket, az ószövetségi próféciákat, átértékelte egész eddigi útját, kapcsolatba került Jézus tanítványi körével, és lassan szinte a 13. apostolnak tartották a hívek. Sokat utazott pogány területekre, rengeteg gyülekezetet alapított, emberek megtérésének lehetett eszköze, és sok látható eredményt ért el a szolgálat terén is.
Hát, ha valaki, akkor ő életének ezen a pontján is nyugodtan mondhatta volna, hogy igen, sikerült, eredményes vagyok, nem semmi, hogy ilyen mélyről ilyen magasra jutottam.
Ehhez képest Pál nem erről beszél. Sőt, teljesen váratlanul, és mindenféle logika nélkül kijelenti: Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok. Vagyis azt mondja, hogy élete minden eredményének Isten a forrása. Ő volt az, aki megalkotta, ő helyezte el olyan környezetbe, ahol teológiát tanulhatott, Isten volt az, aki élete egy pontján megállította, és új irányba indította, és szintén az Úr volt az, aki sok-sok ember megtérésében használta az ő életét. Pál nagyon jól tudta, hogy az emberi eredmények mind Isten ajándékai, áldásai.
Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok. Milyen kevesen tudjuk ezt őszintén kimondani! Ösztönösen bennünk van az „én”, az ego! Én értem el, én csináltam, én tanultam, én küzdöttem, én dolgoztam, én építettem, én szereztem meg. Pál pedig azt mondja: Isten. Nem én, hanem Isten. Isten a forrás, én pedig csak a kedvezményezett. Pedig milyen sok áldást ad a dolgainkra az Úr, ha észrevesszük, hogy mindent az Ő kezéből vehetünk át.
Nemrég olvastuk ugyanitt, a korinthusi levélben a kérdést: ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?
Mid van, amit nem kaptál, testvérem? Mi az, amiről azt gondolod, hogy a te érdemed? Minden elért eredményed, minden elért sikered, minden javad, minden kapcsolatod, minden pénzed végső soron Istentől ered. Ő adott neked életet, képességeket, lehetőségeket, ő adott köréd embereket, Ő váltott meg a halálból, mindent Ő készített el számodra, neked csak használnod kellett a kellékeket, össze kellett raknod az elemeket, mint a legóban, és már élvezheted is az életet, és az Ő áldásait.
Mert Isten kegyelme ma is érezhető. Akkor is, ha nem mindenben vagyunk sikeresek, eredményesek, akkor is, ha nem minden tökéletes, érezhetjük, és vallhatjuk, Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok. De vajon mit kezdünk ezzel a kegyelemmel?
Pál azt mondja: „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló!” Nem lett hiábavaló Isten kegyelme, mert Pál jól élt Isten áldásaival. Használta a tőle kapott értelmét, jól élt a lehetőségeivel, kiválóan használta a kapcsolatrendszerét, és Isten kegyelme eredményessé tette.
De vajon a mi életünkben, hiábavaló-e az Isten kegyelme? Kapsz lehetőségeket, áldásokat, kijelölt utakat, de jól élsz-e mindazzal, amit Isten neked ad? Kihasználod-e a tudásodat, szakértelmedet? Jól bánsz-e a rád bízottakkal? Hogy neveled a gyermekeidet, unokáidat? Segítesz-e a körülötted élőkön, akik rád vannak bízva? Imádkozol-e azokért, akikért talán senki más nem imádkozik? Van-e, lesz-e valami eredménye az életedben mindannak, amit Isten neked adott?
Kedves testvérem! Nem akkor hiábavaló az életed, ha az emberek szemében nem vagy sikeres, vagy eredményes, hanem akkor, ha Isten kegyelme hiába van jelen az életedben. Ha nem élsz jól az általa elkészített dolgokkal. Ha szükséges, mert változtatni a gondolkodásodon, az értékrendeden, és törekedj arra, hogy egy napod se legyen hiábavaló az Isten szemében.
Két üzenetet mindenképpen vigyünk magunkkal. Először is jegyezzül meg, hogy bármilyen magasra jutottunk is életünk egy-egy szakaszában, minden Istentől fakad. Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok. Ez adjon mindig hálás, és egyben alázatos szívet. Másodszor pedig jusson eszünkbe, hogy célja van az életünknek. Isten nem szeretné, ha hiábavaló dolgokkal töltenénk az életünket, és mindenben sikeresek lennénk, csak a vele való kapcsolatban nem. Legyen Ő életünk középpontjában, és minden mást rendeljünk alá neki, hogy a tőle kapott áldásokkal, lehetőségekkel neki szerezzünk dicsőséget.
Kövessük ebben is az Úr Jézust, aki látszólag nem volt sikeres, eredményes, hiszen keresztre feszítették, valójában azonban nem volt hiábavaló az Ő áldozata, hiszen miattunk, helyettünk és értünk ment a keresztre. Az Ő kegyelme, az ő odaadó szeretete miatt vagyunk most itt, és általa lehet áldott, Istennek tetsző életünk. Kövessük hát őt alázattal, és hűséggel, és élvezzük az ő naponta megújuló kegyelmét. Ámen.