Isten magasztalása

Az egek hirdetik Isten dicsőségét
19¹A karmesternek: Dávid zsoltára. ²Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny. ³Nappal a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul. ⁴Nincs szó, és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik, ⁵mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig. Sátrat készített a napnak, ⁶amely mint vőlegény jön ki szobájából, örül, mint egy hős, hogy futhat pályáján. ⁷Elindul az ég egyik szélétől, átível a másik széléig, nincs rejtve melege elől semmi.Isten igéje tökéletes
⁸Az ÚR törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az ÚR intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt. ⁹Az ÚR rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet. Az ÚR parancsolata világos, ragyogóvá teszi a szemet. ¹⁰Az ÚR félelme tiszta, megmarad örökké. Az ÚR döntései igazak, mindenben igazságosak, ¹¹kívánatosabbak az aranynál, sok színaranynál is, édesebbek a méznél, a csurgatott méznél is. ¹²Szolgádat is figyelmeztetik: ha megtartja azokat, jutalma bőséges. ¹³A tévedéseket ki veheti észre? Titkos bűnök miatt ne büntess meg! ¹⁴A kevélységtől is tartsd távol szolgádat, ne uralkodjék rajtam. Akkor feddhetetlen maradok, sok bűntől mentesen. ¹⁵Fogadd kedvesen számnak mondásait és szívem gondolatait, URam, kősziklám és megváltóm!

Zsoltárok 19.

Kedves Testvérek!

Kegyességi életünk egyik legfontosabb alapeleme az imádkozás. Sokan, sokféle módon gyakorolják ezt naponta. Van, aki gyermekkorában megtanulta a reggeli, esti imádságokat, vagy az étkezéshez kapcsolódó fohászokat, és megszokásból, vagy valóban, hitből fakadóan azóta is minden nap használja ezeket. Van, akinek a „Mi Atyánk” rögzült be, és időnként, amikor Istenhez kiált, egyszer-kétszer elmondja, és megnyugszik a lelke. Mások saját szavaikkal szólítják meg Istent. Bibliaórákon, otthoni csendességükben, utazás, vagy monoton munka közben egyszerűen megszólítják Mennyei Atyjukat, és beszélnek hozzá. Az imádság sokkal több ember életének a része, mint azt mi gondolnánk.

                Az imádságnak azonban nemcsak a hétköznapi gyakorlatai, hanem egyes típusait, részeit is meg tudjuk különböztetni. A Jézus által elénk adott Úri imádság mintáját használva öt ilyen imádság típusról beszélhetünk. Van a hálaadó ima, a bűnvallás, a közbenjáró imádság, a kérés, és végül, de nem utolsó sorban az Istent magasztaló ima. Ezek közül az első négyet legtöbben rendszeresen gyakoroljuk.

                Szoktunk például hálát adni az Úrnak. Ha túl vagyunk egy vizsgán, ha jó lett a véreredményünk, ha gyermek érkezett a családba, őszintén megköszönjük Istennek, hogy velünk volt, és megsegített bennünket. Aztán minden bizonnyal a bűnvallásra is sort szoktunk keríteni. Van, hogy elismerjük, hibáztunk, rossz döntést hoztunk, megbántottunk valakit, vagy magával Istennel fordultunk szembe. Előfordul, hogy meg undorodunk a saját bűneinktől, és Isten elé tárjuk mindazt, ami miatt szégyelljük magunkat, és kérjük az Ő bocsánatát.

                A harmadik típus a közbenjárás. A másokért való imádkozás. Ez is gyakori szokás, hiszen Isten elé szoktuk vinni szeretteinket is, a számunkra fontos embereket. Könyörgünk a gyermekeinkért, házastársunkért, szeretteinkért, közbenjárunk a betegek dolgában, illetve lelki testvéreink, más gyülekezeti tagok ügyében.

                És nyilvánvalóan, az egyik legelterjedtebb imádság típust, a kérést is naponta alkalmazzuk. Kérjük Istent, hogy segítsen a felvételiben, a vizsgahelyzetben, rögtön hozzá kiáltunk, amikor leint minket a rendőr, hogy csak most az egyszer legyen rendben minden, találjam meg az iratokat, kérjük Őt betegség idején, vagy amikor aggódunk valami miatt.

                Az ötödik típust azonban nagyon sokan kifelejtik, kihagyják hétköznapi gyakorlatukból. Isten dicsérete, magasztalása ritkán van ott imádságainkban. Pedig ez az az imádság típus, amely az összes többit is magában foglalja.

Aki Istent magasztalja, az elismeri, hogy mindenért az Úrnak lehet hálás. Belátja, hogy a mindenható Istenhez képest ő porszemnyi, törékeny teremtés, tele hibákkal és bűnökkel. Aki Istent dicsőíti, az meg van győződve arról, hogy az Úr tudja minden kívánságát, és minden szükségessel ellátja őt. Aki Istent magasztalja, az hiszi, hogy Isten nemcsak róla, hanem szeretteiről is gondoskodik, és kezében tart mindent és mindenkit.

                A mai napra kijelölt 19. zsoltárban erről tanulhatunk. Két részre oszthatjuk ezt az igeszakaszt, mintha két olyan könyvet mutatna be a zsoltáríró Dávid, amelyek különböző módon, de mégis ugyanarról az Istenről beszélnek. Vizsgáljuk hát meg ezt a két könyvet, és gondoljuk át, miért is magasztalhatjuk Istent? Milyen okunk lehet arra, hogy dicsérjük az Ő szent nevét? 

                Az első könyv, amely az Igét olvasva felnyílik előttünk, az nem más, mint az égbolt csodálatos képe. Dávid nem megy bele semmiféle tudományos értekezésbe, hanem egyszerűen annyit javasol, hogy nézzünk fel az égre, és csodálkozzunk rá Isten nagyságára. Mert az égbolt minden apró részlete, mint egy nyitott könyv, Isten keze munkájáról beszél. És micsoda történetet mond el!

Beszél először is a világmindenség végtelenségéről. Azt olvastam, hogy ha fénysebességgel utaznánk, vagyis másodpercenként 300.000 km-t tennénk meg, akkor is tízmilliárd évre lenne szükségünk ahhoz, hogy elérjük azt a legtávolabbi pontot, amelyet teleszkóppal láthatunk. Ám még ez is igen távol esne az űr legszélső határaitól. A csillagászok azt gondolják, hogy a világűrnek egyáltalán nincsenek határai. Földünk pedig csupán egy parányi pötty a határtalan térben.

De gondolhatunk az égitestek földtől és egymástól mért távolságára is. A teleszkóppal még látható csillagról tízmilliárd évig tart, amíg a fény eléri a földet. Amikor az űrbe tekintünk, időben tulajdonképpen visszanézünk. Nem azt látjuk például, hogy most hol van a Göncöl szekér, hanem csak azt, ahol kétmillió évvel ezelőtt volt. Olyan távolságok, és időkategóriák vannak a csillagok és a föld között, amelyeket mi a magunk néhány évtizednyi életútjához képest fel sem tudunk fogni. Ha a teremtett világ ilyen nagy, mennyivel nagyobb a Teremtő.

Ráadásul semmilyen szóra, vagy magyarázkodásra nincsen szükség ennek a felismeréséhez, mert elég csak felnézni az égre. „Nincs szó és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik, mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig.” – mondja Dávid. A teremtett világ csodálatos volta minden emberhez eljut. Isten nem csak a hívőknek, hanem minden egyes embernek megadja azt a lehetőséget, hogy a teremtettségben észrevegye az Ő nagyságát. A konfirmandusokkal is szoktunk erről beszélni, ez az, amit a teológia általános kijelentésnek nevez. Isten minden ember számára megmutatja hatalmát, bárki észreveheti. Bárki ráébredhet arra, hogy a csodálatos teremtettség hátterében ott áll a csodálatos Isten. Aki pedig erre rájön, magasztalni is fogja Őt nagyságáért, hatalmáért!

Kedves Testvérem! Volt-e már ilyen Isten élményed? Amikor felnéztél az égre, amikor kimentél a Morotvára, amikor egy magas helyen, vagy egy gyönyörű vízen voltál, amikor állatokkal foglalkoztál, vagy gondoztad a kertedet, gyümölcseidet? A hétköznapi rohanásban szakíts időt arra, hogy észreveszed a természetben Isten nagyságát, és ne hagyd szó nélkül mindezt, dicsőítsd, és magasztald őt mindezért!

Az égbolt nyitott könyve mellett azonban egy másik könyvre is ráirányítja Dávid a figyelmünket. A 19. zsoltár második szakaszában ugyanis Isten igéjéről, a Szentírásról beszél. „Az Úr törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az Úr intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt. Az Úr rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet.”

                Ahogyan az égre tekintve rácsodálkozhatunk Isten nagyságára, úgy kerülhetünk hozzá közelebb, ha kezünkbe vesszük a Bibliát. Dávid nagyon konkrétan megfogalmazza ebben a zsoltárban, hogy számára mit is jelent Isten szava. Először is azt mondja: felüdíti a lelket. Volt olyan időszak Dávid életében, amikor elcsüggedt, elkeseredett. De amikor elővette az ószövetségi törvényeket, Isten kijelentett és addigra már írásba is foglalt rendelkezéseit, a zsoltáros jó kedvre derült. Az Úrról szóló történetek felüdítették, megvigasztalták lelkét.

                Aztán Dávid beszél itt Isten intő és figyelmeztető szaváról is. Sokat jelentett számára, hogy tudta, Isten mit lát jónak, és mit ítél el. Az Úr több alkalommal is figyelmeztette őt! Volt, hogy személyesen hozzá szólt, de olyan is előfordult, hogy egy prófétán keresztül üzent neki, hogy gondolja át mit tett. Ezek a figyelmeztetések, intések újra és újra helyes ösvényre terelték őt.

                Harmadjára pedig azt is mondja Dávid, hogy az Úr rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet. Vagyis képes volt örömét lelni abban, ha Isten szavát olvasta. Igen, Isten igéje örömet is okozhat. Van, hogy bátorít, erőt ad, megnyugtat bennünket, vagy éppen elismeri, ha valamit helyesen tettünk. Ha valaki nyitott szívvel olvassa az Igét, akkor örömét fogja lelni benne.

Nem tudjuk elégszer elmondani, hogy mennyire nagy lehetőség az, hogy a kezünkbe vehetjük a Bibliát. Voltak olyan idők, nem is annyira régen, amikor a hitük miatt Szibériába hurcolt lelkészek, és társaik mindent megadtak volna azért, hogy legyen náluk Biblia. És amikor valahogy, laponként, vagy valamilyen rafinált módon hozzá jutottak, felüdülést, vigasztalást, erőt, örömöt találtak benne.

                Kedves Testvérek! Van-e Ige élményünk? Okozott-e már nekünk örömet a Bibliaolvasás? Kaptunk-e vigaszt, bátorítást benne? Vagy éreztük-e, hogy Isten figyelmeztet, int bennünket, mert valamit rosszul tettünk? Ha Isten igéje ott van az életünkben, a hétköznapjainkban, rá fogunk csodálkozni Isten nagyságára, szeretetére, és örömmel fogjuk őt magasztalni.

                Kedves Testvérek! A mai napon két könyvet nyithattunk ki gondolatainkban, melyek által rácsodálkozhattunk Isten nagyságára. Az első könyv az égbolt, és a teremtett világ nyitott könyve, amelyen keresztül bárhol a világon meglátható Isten tökéletes alkotása. A második könyv pedig az Ő írott szava, a Biblia, amelyben egészen közel jön hozzánk, és személyesen minket szólít meg. Az Úr Jézusban pedig, az Isten szava testté is lett, és még ennél a két első formánál is kézzelfoghatóbb módon megkeresett bennünket. Emberré lett, hogy megváltson minket, és kifizesse bűneink büntetését a kereszten. A nagy Isten, a csillagok formálója egészen mélyre hajolt, hogy bennünket, porszemnyi, gyarló embereket maga mellé vonjon, és örök életre hívjon.

                Mai igénk arra bátorít bennünket, hogy ismerjük fel a mi teremtő, és megváltó Istenünk szeretetét, nagyságát, hatalmát, és ne csak kérés, a bűnvallás, a hálaadás és a közbenjárás legyen ott imádságainkban, hanem legyen mindennapi gyakorlatunk Isten magasztalása és dicsőítése. Gyönyörködjünk a természetben, a teremtett világban, csodálkozzunk rá Isten áldott üzeneteire az alkalmakon, vagy otthoni csendességünkben, és dicsőítsük Őt, mert nagy az Úr, méltó hogy dicsérjék, nagysága felfoghatatlan. Ámen.